Nem vagyok otthon sokáig, mert mostanában inkább Charlottenál vagyok, ami az én esetemben nagyon is érthető. Nem szeretek a szüleimmel jó pofizni, csak arra várok, hogy mikor fog nekik leesni, hogy tudok a dologról. Bár ahogy elnéztem őket, ez egyáltalán nem zavarja a szüleimet és ahogy ismerem őket, tuti, hogy nem fogják önmaguktól elmondani. Ez bosszant és pillanatok alatt fel tudom rajta kapni a vizet. Most is épp ezen idegeskedek, amint egy inget húzok magamra és azon gondolkozok, hogy vajon ha nekem lenne ilyen problémám, hogy mondanám el a fiamnak. Valószínűleg sehogy, de mivel én nem vagyok ilyen helyzetben, ezért nem tudom ezt átérezni. Sóhajtva csukom be a szekrényemet, majd felkapom Charlotte kulcsát, meg az enyémet és már indulok is, hogy lelépjek előbb, mint hogy hazaérjenek azok az emberek, akik egész életemben hazudtak nekem és még most is folytatják, minden szemrezdülés nélkül. Szinte bevágom a bejárati ajtót, ahogy ebbe belegondolok, majd zsebre dugott kezekkel a buszmegálló felé veszem az irányt. Ott álldogálok egy 5 percet, majd felszállok, közben megnézem az órám. Charlotte még dolgozik, talán 1 óra múlva ha végez, bár nem vagyok benne biztos. Mindenesetre én fogok előbb odaérni hozzá, mint mindig mikor dolgozik. Leszállva a buszról, besétálok, hogy elérjem a házat. A kulccsal kinyitom az ajtót, majd odabent már végre otthonosabban érzem magam. Levetkőzés után már megyek is a konyhába, hogy lefőzzek egy jó erős feketét, hogy majd együtt megigyuk. Csinálok közben szendvicseket, olyat amilyet a szerelmem szeret és szokott enni, hátha megkívánja. Tudom, hogy egy orvosnak nagyon nehéz normálisan leülnie, hogy egyen, ezért kedveskedek neki ennyivel. A kávé is kész és a szendvicsek is, így már végeztem is. Annyira elszöszmötöltem, hogy már hallom, ahogy kattan a zár, így kijövök az ajtóhoz, hogy majd üdvözöljem a szerelmem, ha belép az ajtón, feltéve ha ő jött meg és nem Mona.

Átmegyek Charlottehoz, hogy vele aludjak megint és talán most már más is történjen, mert a guminő meg a playboy már nem elég nekem. Amint készen vagyok mindennel, kilépek a konyhából, és ekkor lép be a szerelmem az ajtón, mire elmosolyodok én is. Úgy örülök neki, mintha évek óta nem találkoztunk volna, pedig reggel még együtt keltünk. Közelebb megyek hozzá, elkapom a derekát és megölelve viszonozom a csókot. Már épp folytatnám, mikor hozzám bújik, ami nem is gond. Hátráltatom a kanapéhoz, majd beállok a lábai közé, hogyha engedi. Hajolnék közel hozzá, hogy újabb csókot adjak, mikor eltakarja a szemeimet.
- Engem nem zavar! - Mosolygok, majd elveszem a kezét és egy puszit lehelek az ajkaira. Látom, hogy eléggé lestrapált, de azért muszáj próbálkoznom. Elkezdem puszilgatni a nyakát, miközben a kezeim a combjára csúsznak. Egyikkel a nadrág gombját fogom meg, ezzel is arra utalva, hogy mit akarok.
- Ugye... Mona ne... Nem jön haza? - Puszilgatás közben teszem fel a kérdésem, így egy kicsit szaggatottra sikerül. Bár most abban reménykedek, hogy a lány nem jön, mert itt akarom Charlottetal csinálni a nappaliban. Bár az igazat megvallva, elég régen nem találkoztam Monával, ami fura, de így legalább kettesben lehetek a szerelmemmel. A nyakáról áttérek az ajkaira, és vadul csókolni kezdem. Most aztán tényleg nem érdekel, hogy kihűl a kávé, vagy megszárad a szendvics. Akarom őt és megőrülök most már, hogy nem lehet az enyém.

Alig vártam, hogy hazajöjjön Charlotte, mert vele akarom tölteni az éjszakát, és nem alvással töltenénk, abban biztos vagyok. Már nagyon is készülök arra, hogy letámadom, amint hazaér, nem érdekelve, hogy esetleg Mona is idetéved és meglát minket. Biztos megfogja érteni, ha meg nem, ez van. Az ajtó nyitódásra a nappaliban termek, hogy üdvözöljem a szerelmemet, majd elveszem a kezét a szemeim elől.
- Elég dögös hulla vagy! - Vigyorgok rá, mert még mindig így gondolom. Engem nem érdekel a külsője, egyszerűen annyira oda vagyok érte, hogy felőlem csapzottan is jöhetne, akkor is szeretném. Nem is bírok magammal, egyből elkezdem puszilgatni, hogy lázba hozzam. Azért nagyon is örülök annak, hogy Mona nem jön haza, viszont a következőket egyáltalán nem akarom tudomásul venni.
- Akkor aludj, én majd teszem a dolgom! - Vigyorgok továbbra is, majd csókolni kezdem, de érzem, hogy egyáltalán nincs benne annyi szenvedély irántam, mint nekem iránta. Abbahagyom a csókot, sóhajtok egyet, miközben a földet kezdem el nézni. Annyira lehangoló, hogy már mióta együtt vagyunk és nem tudunk eljutni az ágyig.
- Van kávé meg szendvics, ha kérsz. - Nézek a szemeibe, nagyon is csalódott vagyok és kezd elmenni a kedvem a mai napra. Ha kér valamelyiket, akkor azt behozom neki, de ha nem akkor viszont egy kicsit távolabb lépek tőle, hogy tudjon menni, amerre szeretne. Nem akarom feltartani, mert ha nem egyezik bele, nem fogok erőszakoskodni.

Nagyon is csalódott vagyok és szomorú, hogy nem akarja a szexet, annyira mint én. Persze nem látok bele a fejébe, és elhiszem, hogy fáradt, de szerintem lehetne ezt rendszerezni, hogy egy kicsit fixebb legyen a beosztása, hogy velem is több időt tudjon tölteni. Engem még az sem zavar, hogy fáradt, szívesen kényeztetném, hogyha hagyná, de ahogy látom nagyon nem akarja.
- Nekem mindenhogy dögös vagy. Még akkor is ha szakadtan jössz haza. - Nézek a szemeibe, valami bókfélével próbálkozok, hátha rá tudom arra venni, hogy velem töltse úgy az éjszakát. Bár ahogy elnézem egyáltalán nem fogja beadni a derekát, amit ki is nyilvánít. Sóhajtva lépek el tőle, mert egyszerűen a közelében teljesen elvesztem a fejemet.
- Értem. - Húzom el a számat, és megpróbálok nem arra gondolni, hogy már megint visszautasított. Hiába csináltam neki kávét, meg szendvicset, nem vágyik rájuk. Pedig azt hittem, hogy ezzel le tudom venni a lábáról és végre lefekszünk. Már annyira vágyok rá, hogy szabályos fáj a nemesebbik felem. Ahogy végig simít az arcomon, ráemelem a tekintetemet.
- Én meg rád! Amilyen nehéz volt téged meggyőzni, hogy járj velem, olyan nehéz ágyba vinni. - Sóhajtok egyet, majd lenézek az ingére, ahogy kigombolja. Szívesen segítenék neki, de tudom, hogy akkor nem bírnék leállni és megbántanám azzal, hogy erőszakos vagyok. Türtőztetem magam, de azért jól hangzik az ajánlata, csak még mindig csalódott vagyok.
- Ha nem zavar, hogy folyamatosan merevedéssel szenvedek... - Rántom meg a vállaimat, majd sóhajtok egyet, hogy normálisan is válaszoljak, mielőtt bármit is mondana.
- Ne haragudj... Csak már annyira akarlak, hogy belepusztulok. Egyszerűen megőrülök érted. - Kérek tőle bocsánatot az előbbi mondatom miatt, ami kicsúszott a számon, majd megmagyarázom, hogy azért én nem igazán tudok már várni, de azért azt nem mondom el, hogy segédeszközöket használok, bár szerintem erre azért már rájött, csak nem teszi nekem szóvá, ami nem is baj.

Egyáltalán nem tetszik, hogy így dolgozik, mintha én nem lennék, ráadásul még ki is forgatja a szavaimat. Sóhajtok egyet és megforgatom a szemeimet. Tényleg nem értem, hogy miért csinálja ezt és miért nem hisz nekem. Én eddig mindig őszinte voltam és leszek is hozzá. A szemeibe nézek, hogy tudja, hogy most is őszintén beszélek.
- Nem, de ha az lennél akkor sem érdekelne, mert szeretlek és nekem gyönyörű vagy! - Közel hajolok hozzá a mondat végéhez érve, majd egy finom puszit lehelek az ajkaira. Kezdek türelmetlen lenni, de talán ezt megérthetné, mert több mint fél éve együtt vagyunk és még mindig nem feküdt le velem. Elhúzom a számat, mert én nem emlékszek arra, hogy ennyit dolgozott volna a kapcsolatunk előtt. Bár lehet, hogy azért nem tűnt fel, mert míg a kórházban voltam nagyon is sokszor volt bent nálam.
- Igen, de azt hittem, hogyha összejövünk leszek annyira fontos, hogy ne dolgozz éjjel-nappal, hogy velem is legyél. Nem lehetne, hogy csak délelőtt dolgozol és néha ugrasz be délután? - Kérem meg, ami már egy kicsit könyörgésnek is hallatszik. Sokkal egyszerűbb lenne, ha akkor dolgozna, amikor én suliban vagyok és este mindketten szabadak lennénk. Esetleg a hétvégi műszakot is leadhatná, de mivel tudom, hogy orvosokra szükség van akkor is, nem mondhatom neki. Én tényleg azt szeretném, ha végre együtt lennénk, nem csak úgy, de együtt is megnézhetnénk egy filmet összebújva, úgy, hogy Charlotte nem alszik be az első 5 percnél. Őszintén és komolyan említem meg azt, hogy már nem bírom és szeretném, hogyha egy kicsit komolyabban venne és én kerülnék az első helyre a fontossági listáján. Tisztában vagyok a kötelességeivel, de én is igényt tartok Charlottera, ahogy a betegei.
- Akkoooor... Egy kicsit több, mint alvás? - Puhatolózok, hogy hátha benne lenne egy-egy előjátékban, elvégre ahhoz nem kell nagyon sok aktivitás, és akkor mindketten jól járnánk. Nekem viszont szükségem van arra, hogy kielégítse a szükségleteimet, ha már képes voltam rá ennyit várni. Úgy gondolom, hogy megérdemlek ennyit, de ezt nem fogom neki megemlíteni, mert nem akarok vele veszekedni. Viszonozom a csókot, mert nagyon is szeretek vele csókolózni, talán még egy kicsit el is nyújtom, miközben közelebb vonom magamhoz és egyik kezem lecsúszik a fenekére. Hagyom, hogy eltoljon, hogy elinduljon, de csak egy lépést engedek meg neki, elkapom hátulról és magamhoz ölelve a fülébe suttogok.
- Nagyon fáradt vagy? - Kérdezem meg tőle és ha igennel válaszol, akkor felkapom és felviszem a fürdőbe, hogy ne keljen neki felvonszolnia magát. Ha viszont nemet mond, akkor szimplán csak vele tartok, hogy aztán együtt fürödhessünk, bár lehet, hogy nem tudom majd visszafogni magam.

Látom rajta, hogy nagyon fáradt, én viszont tele vagyok élettel, bár gondolom, hogy a suli és az orvosi pálya nem összehasonlítható, épp azért akarom, hogy kevesebbet dolgozzon, és ne vállaljon be mindent. Őszintén bevallok neki mindent, amit eddig is tettem, de most mintha végre hinne is nekem. Eddig nem sikerült elérnem ezt, talán azért van, mert már fáradt és inkább elhiszi, csak szabaduljon. Viszont ha így van, akkor nagyon megbántana ezzel, így a szemeibe nézek, hogy lássam igazat mond-e.
- Pedig eddig is bókoltam neked, csak nem hittél nekem. - Rátom meg a vállaimat, majd a puszit örömmel fogadom. Imádom az ajkait, egyszerűen nem tudok velük betelni, ahogy az egész lényével sem. Tényleg nagyon belezúgtam és kötődök hozzá, ez még az előző barátnőmnél sem volt így. Fogalmam sincs, hogy Charlotte mit tett velem, de úgy érzem, hogy ő az igazi és nekem nem kell más. Úgy örülök neki, hogy már itt van, de azért szóvá teszem neki a problémámat.
- Akkor vegyél ki 2-3 nap szabit... És lenne is ötletem, hogy milyen programunk legyen... - Titokzatosságtól csöpög a hangom, bár szerintem nem nehéz kitalálni, hogy mire gondolok, már azért sem, mert ahogy beszélek két ujjal a dekoltázsa felé haladok, ahogy a szemeimmel követem is őket. Amint elérek a felsőjéhez, kicsit kijjebb is húzom, hogy benézzek alá, bár újdonságot nem látok, mert már láttam fehérneműben. Szeretnék többet is, mint alvás, ha már a szexhez nem jutunk el, legalább azt megadhatná nekem, hogy egy kicsit játszunk egymással, de úgy tűnik, hogy hiába kérem. Sóhajtok egyet, de inkább nem mondok semmit, mert akkor biztos, hogy összevesznénk, azt meg nem akarok. Mivel látom, hogy mennyire fáradt, ezért a kérdésem után felkapom, hogy ne neki keljen felmásznia a lépcsőn, így felviszem egészen a fürdőig. A kis sikolyára csak mosolygok, nagyon is aranyos volt tőle, ahogy az is, hogy ennyire kapaszkodik és bújik közben. Szerencsére elég jó erőben vagyok, hogy felvigyem. Ahogy megfordul, hogy segítsek neki, egyszerűen nem bírok a kísértéssel. Beállok mögé, egyik kezemmel a combjára tévedek, ahogy húzom felfelé, hogy a szoknyája alá térjek be, miközben a másik kezemmel rátérek az egyik mellére. Masszírozom közben, amíg a nyakát puszilgatom.
- Túlságosan is csábító vagy. - Suttogom a nyakába és ha nem állít le, akkor a kezem még a fehérnemű alá is betéved, hogy örömet szerezzek neki. Biztos vagyok benne, hogy fel fog ébredni tőle.

Nem tudom, hogy mi folyhat le a fejében, de talán semmi érdekes, de mégis kíváncsi vagyok rá, de hiába nézek a szemeibe, a fáradtságon kívül nem látok semmit. Elhúzom a számat, mert nagyon fáradtnak tűnik és biztos, hogy nagyon is álmos. Én is nem sokára elkezdek valami diákmunkát, hogy legyen pénzem, mert most nagyon utálom, hogy a szüleim tartanak el, akik még mindig nem azok, de nem mondják meg nekem. Egyre tovább húzódik ez az ügy, és egyre mélyebben lesz bennem a szálka.
- Igen, ez biztos, de neked nekem kell, hogy tetsszél nem másnak! Nekem meg mindenhogy gyönyörű vagy, mert a szépet látom ki belőled! - Öltöm ki a nyelvemet, ezt a nagy levezetést díjazhatnák. Amúgy is tényleg nem tudom, hogy ki másnak akar tetszeni, elég ha én azt mondom, hogy gyönyörű, nem is kéne neki másra hallgatnia, csak rám. Reggel meg különösen aranyos, mikor sikerül előbb felébrednem, mint neki. Azok a hatalmas nagy vörös szemek és félkómás fej, amivel rám tud nézni, bár tudom, hogy én sem vagyok nála különb. Mivel nem tesz jót a kapcsolatunknak, hogy ritkán tudunk két értelmes mondatot váltani, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha kivenne pár nap szabadságot. Mindkettőnknek ez lenne a legjobb, legalább napokon keresztül szeretkezhetnénk, behoznánk azt a fél évet, amíg csinálhattuk volna, de mégse tettük.
- Szerintem te is pontosan annyira akarod, mint én! - Vigyorgok rá, mert ha nem így lenne, akkor lehet, hogy most hazamennék. De azért bízok benne annyira, hogy ugyanúgy kíván, mint én őt, csak most a fáradtsága szól közbe, ahogy nekem régen a betegségem. Mivel nagyon is fáradt, ezért felkapom, hogy neki ne keljen felmásznia a lépcsőn, ezzel is segíteni akarok neki, hogy minél előbb az ágyban kössön ki, hátha reggel egy frissítő szex belefér.
- Mikor is kell menned holnap dolgozni? - Kérdezek rá, mikor már a fürdőszoba felé tartunk, amikor meg már bent vagyunk, akkor mögé állva egyik kezemet a szoknyája alá indítom, a másikat pedig a mellére helyezem. Meglep, hogy megfogja a kezemet, ezt maradásnak veszem, hogy jól esik neki, viszont mikor erőtlenül kimondja a nevemet, akkor már tudom, hogy még mindig nem akarja. Még a másik kezem el sem ért a lényeghez, de elveszem, ahogy a melléről is.
- Tudom, nem akarod. - Sóhajtok egyet, majd lehúzom a cipzárt a szoknyáján, ahogy kérte, majd a mosdókagylónak neki dőlök, amíg azt nézem, hogy levetkőzik.
- Én ülök be előbb. Aztán meg hozzám dőlhetsz. - Döntöm oldalra a fejemet, vigyorogva, majd a nadrágomat kezdem el kigombolni. A kádban bedugom a lyukat, majd megengedem a vizet és öntök bele habfürdőt is. Még nem veszem le a nadrágom, az ingemet kezdem el kigombolni, hátha addig is megtelik a kád.

Látom rajta, hogy mennyire fáradt, de nekem meg szükségleteim vannak és szó szerint már fáj, hogy guminővel kell lefeküdnöm, hogy egy kicsit érezzem azt is, hogy „valamiben” benne vagyok. Már a kezeim is tisztára fájnak, azt akarom, hogy Charlotte kényeztessen és őt akarom boldoggá tenni, de nem hagyja és annyira megőrjít ezzel, hogy számtalanszor húzza, azért mert fáradt. Még türelmes vagyok, mert szerelmes vagyok belé és nem akarom elveszíteni, de ha tovább húzzuk lehet, hogy nem fog érdekelni, hogy milyen lány jön szembe velem az utcán. Imádom, ahogy tud bizonygatni, egyszerűen annyira neki tudnék esni, hogy bizonyítsak neki, de megint csak nem lehet.
- Elhiszem. De akkor legyen is így. Még ha te úgy érzed, hogy borzalmasan nézel ki, nekem akkor is szép vagy. És ezt hidd el nekem! Mert nekem így kellesz! – Lépek hozzá közelebb, ahogy megkérem arra, hogy higgyen nekem, majd a fülébe suttogom az utolsó mondatot, amit nagyon is komolyan gondolok, hiszen azért vagyok vele ennyire toleráns. Tisztában vagyok vele, hogy mindig valami közbe jött és azért nem tudtunk eddig együtt lenni, de mikor lett volna rá esélyünk, akkor is leállított. A bordámra helyezem a kezemet, elkezdett sajogni, ami még a plázában történtek miatt repedt meg.
- Nem! Tévedsz! – Vágok közbe, hogy felejtse el ezt a hülyeséget, majd meg is magyarázom, hogy miért mondtam ezt, szinte esélyt sem adva arra, hogy reagáljon rá.
- Én téged érdemellek meg, így ahogy vagy! Se többet, se kevesebbet! De ha lenne rá alkalmam, hogy jobbat kapjak, akkor sem érdekelne, mert nekem te kellesz, minden hülyeségeddel és hibáddal együtt! – Mindvégig a szemeibe nézek, hangom megüti a nagyon is komoly hangszínt. Most lehet, hogy idiótának néz, hogy ennyire kitartok mellette még most is, de nekem nem csak egy menetre kell. Én úgy érzem, hogy benne megtaláltam mindazt, amire szükségem van és vele akarok maradni, amíg lehet. Én ezt az életem végéigre gondolom. Nagyon belezúgtam és kötődök hozzá, épp ezért nem kell nekem senki más. Kicsit azért csalódott vagyok, hogy már is éles váltásban megy vissza a kórházba, de ugyanakkor fel is csillannak a szemeim, mert ezek szerint akkor a délutánja és az estéje szabad.
- Akkor délután már itthon vagy. – Vidulok fel másodpercek alatt, csak éljem túl az iskolát és már is az enyém lehet a szerelmem. Már alig várom, hogy ott tartsunk, mert akarom őt érezni, minden mennyiségben.
- Érted megyek a kórházba. 3-ra. Akkor végzel, ha jól emlékszem, nem? – Nézek rá kérdőn, mert mindig elfelejtem a beosztását, mert annyira változó, hogy mindig máskor végez. Az, hogyha előbb végez semmi bajom, de később nem szeretném, mert akkor megint használhatatlan lesz. Azért szeretném, hogyha hallgatna rám és kivenne pár nap szabadságot, hogy velem legyen. Kicsit beleélem magam a holnapba és nagyon nem bírok magammal, így kezeimmel elkezdem végig simogatni a testét, de tudom, hogy még mindig nem akarja, amiért ennyire fáradt, így csak hagyom, majd amit szeretne, azt megteszem neki. Le is húzom a cipzárt, majd végig nézek formás fenekén, ahogy leesik róla a szoknya. Kedvem támadna jó szorosan hozzá bújni.
- Azért elég nehéz számomra megállni azt, hogy ne érjek hozzád… - Mondom halkan, a fürdőszoba amúgy is zeng, mert nagyon nincs bent semmi, ami által ne lenne kicsit olyan, mintha a szobában beszélgetnénk.
- Nekem soha sem okoznál csalódást, de már nem tudom neked, hogy elmondani, hogy higgy nekem! – Sóhajtok egyet, majd átkarolom a derekát, ahogy közelebb lép hozzám. Teljesen megőrjít, így uralkodnom kell magamon, hogy ne teperjem le. Más esetben, már rég a lépcsőn magamévá tettem volna. Viszonozom a csókját, kezeim lejjebb csúsznak a fenekére, és úgy is közelebb húzom magamhoz, hogy érezzem. Talán túl közel van, vagy én csináltam valamit, de hirtelen belenyilall a fájdalom a repedt bordámba.
- Áuuu… - Kapok oda az egyik kezemmel és nézek le. Bár nem tudom, hogy mi történt vele, de még mindig érzékeny. Sajnos mondták bent, hogy idő kell, míg ez az érzékenység is elmúlik. Homlokomat Charlotte vállára helyezem, amíg egy kicsit nem enyhül a fájdalmam.

Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy kijelenti, hogy hisz nekem. Valahogy én is elhiszem neki, hogy igazat mond, ez a túlzott bizalom. Szeretem minden egyes reakcióját, porcikáját és egyszerűen oda vagyok érte. Talán azért is, amit mondott, mert egy olyan állapotban találkoztunk, amikor nagyon a padlón voltam érzelmileg. De én nem ezért akarok hozzá kötődni. Csak azért, mert szeretem. Túlságosan is beleélem magam mindig mindenbe, aztán jön a pofára esés. Remélem, hogy ezúttal erre nem kell számítanom.
- Ezen néha én is elgondolkozok... De ha nem szeretnéd, hogy ennyire szeresselek, akkor majd visszább veszek. Legalább is megpróbálok... - Bigyesztem félre az ajkamat, mert valahogy eddig azt hittem, hogy jól esik neki, hogy törődök vele. Már a nőkön sem tudok kiigazodni, bár azt hiszem, hogy sokat nem vesztettem, mert eddig sem tudtam. Viszont számomra egy nagyon is jó hír jön.
- Szuper. Akkor intézd úgy, hogy ne jöjjön semmi se közbe, mert az enyém leszel. - Vigyorgok, ahogy még ezt is megmondom neki, bár tudom, hogy nem ő fog arról tenni, hogyha valami miatt mégis csak bent kell maradnia. Azért nagyon örülnék neki, ha valóban nem vállalna el mindent és hazajönne hozzám, illetve együtt jönnénk el. Egy kis gondolkozás után, azért eszembe jut, hogy nagyjából mikor végez. Még fejben egy kicsit gondolkoznom kell az időponton, de örülök, hogy eltaláltam, így legalább érezheti, hogy figyelek rá.
- Igen tudom, de néha nem muszáj annak lenned. - Vigyorgok, hátha lejjebb ad az elvárásaiból. Bár nem várhatom el, hogy miattam megváltozzon, csak egy apróság, aminek örülnék. Azt hiszem nagyon nem fogunk eljutni a fürdésig, hogyha ezt csinálja. Kezeim a fenekén kötnek ki, miközben viszonozom a csókját. Viszont a bordám valamiért azt mondja, hogy nem túl jó ez a túl közel vagy hozzám szituáció.
- Ne már... Jól vagyok! Csak egy kicsit érzékeny. De tényleg... - Bizonygatom, mert teljesen jól érzem magam, és már nem bírom ki, hogy még elhúzzuk. Leülök a kád szélére és magamhoz húzom Charlottet.
- Így soha sem fogunk eljutni a fürdéshez, te pedig nem jutsz előbb az ágyba. - Jegyzem meg, mert valahogy nem úgy tűnik, mintha azonnal beülnénk a vízbe, hogy a habok közt elmerüljünk. Bár azt látom, hogy nagyon vonakodik Charlotte ettől, vagy csak rosszul érzem.
- Zavarban vagy előttem? Hogy együtt fürödjünk? - Kérdezek rá, hogy egy őszinte választ kapjak, talán nem túl jó ötlet ez az együtt fürdés, hiába szeretném.

Hallgatom Charlottet, mert nagyon is fontos nekem minden szava. Azért kicsit meglepődök, hogy neki nem jó, ahogy szeretem és törődök vele, szívesen változtatok, hogy jobb legyen neki. A szemeim kikerekednek, ahogy meghallom a felháborodását, most már kezd összezavarni. Kiigazodni soha sem fogok rajta, így rá hagyom. Azt hiszem úgy egyszerűbb lesz, hogyha nem próbálom a logikát keresni benne.
- Akkor mit szeretnél? - Kérdőn nézek rá, mert bármire képes vagyok miatt, még arra is, hogy nem fekszek le mással és türelmesen várok rá, ami most már kezd egyre nehezebb lenni. A derekára csúsznak a kezeim és közel húzom magamhoz, hogy érezzem az illatát. Imádom, ahogy a szívverését és a légzését érzem a testemen. Egy puszit nyomok az arcára, halvány mosoly jelenik meg az ajkaimon, ahogy a szemeibe pillantok. Határtalan szeretetet érzek iránta és szerintem ezt a szemeimen is látja, ahogy szerelemtől csillog.
- De úgy máshogy is az enyém leszel holnap délután. - Beleélem magam és vigyorogva pillantok végig rajta. Nagyon is akarom már, hogy az említett időpontban legyünk, mert akkor végre magamévá tehetem. Annyira vágyok rá, hogy megőrülök tőle. Szívem még most is gyorsabban ver, ahogy izgulok a holnap miatt. Nagyon remélem, hogy semmi sem fog közbe jönni, mert akkor falnak megyek.
- Majd leszoksz róla úgyis, előbb-utóbb. Már nem kell a munkádnak élni. Itt vagyok neked! - Nézek a szemeibe, hogyha engedi a szemkontaktust. Magamhoz ölelve vadul csókolózok vele, addig amíg a mellkasomban a bordám meg nem fájdul. Azért még bizonygatom is, mire kezd felmenni bennem a pumpa. Mielőtt bármit is szólnék elszámolok magamban 10-ig. Azért az arcomon láthatja, hogy dühös vagyok.
- Lehet, de itthon nem vagy az orvosom, csak a barátnőm! Bent a kórházban lehetsz mindent tudó orvos, de itthon csak az egyszerű barátnő vagy, aki nem ért ahhoz a szakmához. - Fogalmazom meg higgadtan még, bár így is lehet a hangomban hallani egy apró élt, amivel kifejezem, hogy mennyire nem tetszik, hogy még itthon is az orvosomat játssza.
- Azt akarom, hogy a barátnőm legyél! - Mélyen belenézek a szemeibe, ahogy kijelentem, hogy mit szeretnék tőle. Persze, azt nem akarom, hogy más legyen az orvosom, mert tuti, hogy nem engedné meg, hogy egy nő legyen a kezelőm, férfihoz meg semmi pénzért nem megyek. Én szeretem őt, mint az orvosomat is és nem akarom leváltani. Viszonozom a pusziját, majd leülök a kád szélére, magamhoz húzva Charlottet.
- Én nem. Miért lennék? Neked sem kéne. De ha akarod, akkor hagylak egyedül fürödni. De a csodás ujjaimat nem csak a melltartód kikapcsolására használnám. - Vigyorgok titokzatoskodok egy kicsit, majd felállok és a hátán végig simítva a melltartóját egy ügyes mozdulattal kikapcsolom. Nem fogom kibírni az együtt fürdést, már most érzem. Teljesen megbolondulok a közelében, főleg, hogy most már teljesen meztelenül is láthatom, ha engedi, hogy benn legyek vele.

Megforgatom a szemeimet arra, amit Charlotte mond. Azt hittem, hogy legalább mond valami instrukciót, hogy mit tegyek, mert ahogy nézem nem tetszik neki, amit csinálok. Vagy csak szimplán rosszul fejezte ki magát, én meg már nem tudom, hogy mit szóljak. Belenézek a szemeibe, mikor végre átgondoltam, hogy mit is szeretnék neki mondani, ami nem sértő.
- Ez nem fog megtörténni soha, mert csodálatos vagy. - Minden szavammal egyre közelebb megyek hozzá, végül megölelem. Egyszerűen imádom, és amennyit szenvedtem érte, már el sem akarom engedni. Egy puszit nyomok az arcára, majd vigyorogva elkezdek bólogatni. Én eldöntöttem már, hogy holnap délután mit fogunk tenni és annak most már be kéne következnie, mert a végén felrobbanok. Kicsit eltávolodok tőle, csak, hogy a melleit megnézhessem magamnak. Még mindig nem bírom levenni róluk a szemeimet.
- Ezt a látványt... Naná! - Mondom megszállottan, majd vigyorogva felnézek a szemeibe és határozottan kijelentem a vágyam.
- De szeretném megmutatni, hogy mennyire szeretlek... - Fejezem be még. Szeretném, hogyha örömet okozhatnék neki és ezt az ágyban tudom neki a legjobban megmutatni. A bordám kicsit még fáj, így oda is nyúlok, mire megint Charlotte orvososdit játszik, amit én nem szeretek. Elhiszem, hogy félt, de valahogy akkor sem bírom, hogy itthon is a kezelőorvost játssza. Sóhajtok egyet, mert én szimplán csak a barátnőmet akarom.
- Csak akkor megyek be, ha előtte lefekszel velem! - Mondom neki határozottan, mert tudom, hogyha bemegyek a kórházba, soha sem fogunk egymáséi lenni. Muszáj valahogy bebiztosítanom magam. Annyira vágyok már rá, hogy nem bírom tovább. Elzárom a csapot, mert a végén kifog folyni a víz, azt meg nem akarjuk.
- Nem hiszem, hogy rajtam más lenne, mint az előző pasijaidon. - Rántom meg a vállait, annyira aranyos, ahogy belepirul ebbe. Halvány mosoly jelenik meg a számon, majd leszedem róla a melltartót, hogy végre lássam az nélkül is és így még szebbek. Úgy viselkedik, mint egy szűz lány, mert ez a visszakérdezés nevetésre ösztönöz. A bugyijára téved a tekintetem, ami az utolsó ruhadarab rajta. Azzal, hogy ennyire provokál valahogy jobban beindít, és alig bírok magammal.
- Direkt csinálod? - Suttogok az ajkaiba én is, ahogy kezem a fehérneműjére kerül, majd vadul csókolni kezdem. Kezem betér a fenekéhez a bugyi alá, hogy közelebb vonjam magamhoz. Ajkaim a füléhez kerül.
- Azt hiszem, inkább az ágyban kéne lennünk. - Suttogom, majd egy puszit nyomok a fülcimpájára, majd lemegyek a nyakához és ott finoman megharapva, elkezdem szívni. Már az sem érdekel, hogy lila foltos lesz, vagy épp ő nem akarja. Nekem most már ez fontossá vált, hogy ez a folt mindenkivel tudassa, hogy Charlottenak van valakije. Nagyon nehéz tűrtőztetnem magam, de ha már ennyi ideig bírtam, akkor talán menni fog még. Kiveszem a kezem, majd lehúzom róla, hogy meztelen legyen. Majd leveszem én is a zoknimat, meg az alsó ruhaneműimet és beleülök a kádba, várva a szerelmemre, hogy csatlakozzon hozzám. Ha ez megtörténik, akkor átkarolom hátulról. Kezem végig simít a karján, majd megfogom az egyik mellét, fejemet a vállára döntöm és lehunyom a szemem.

Látom rajta, hogy fáradt, de én meg nagyon kívánom és erről nem tehetek. Már azóta kívánom, hogy belé szerettem, az meg elég régóta van. Azt szeretném, ha végre az enyém lenne és semmi akadály nem lenne kettőnk közt és ha minden igaz, ez holnap meg is fog történni. Azért már izgatott vagyok és hiába nem az első együtt létem lesz, mégis úgy érzem, hogy szűz vagyok.
- Inkább szerencsés szerelmesnek érzem magam. - Nézek bele a szemébe, valahogy nem tudom ezt most sértésnek venni, amit mondott. Tényleg nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy úgy döntött velem lesz. Nem is tudnám elmondani senkinek se, hogy mennyire boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy Charlotteban megtaláltam a nagy Ő-t és nem akarom elveszíteni. A megjegyzésére a szemeibe nézek, nekem meg az szokatlan, hogy nem nézhetem meg a barátnőmet.
- Bocsánat. Csak annyira vágyok már rád. - Elhúzom a számat, mert boldoggá akarom tenni és már kezdek szenvedni, hogy nem nyúlhatok hozzá, mert mindig fáradt. Hirtelen egyből mindent elfelejtek, ahogy megengedi, hogy bebizonyíthatom, hogy mennyire szeretem. Ajkaim egyből felfelé ívelnek, és még tovább. Szemeim csillognak a szerelemtől és megint izgatottság járja át a testem.
- Nem vagyok túl tapasztalt, de remélem, hogy nem fogsz bennem csalódni. - Vallom be őszintén és egy kicsit el is szomorodok, hogy biztos tapasztaltabb férfiakat szokta meg, én meg alig bírok valamit felmutatni neki. Azért ez miatt is kicsit félek, hogy talán velem rossz lesz a szex és szakítani fog.
- Mint ultimátum igen. Nem akarom már tovább húzni. Azt szeretném, hogy szeretkezzünk. És ha bemegyek a kórházba, és valami nem jó, akkor megint nem fogod engedni. És már nem bírom tovább. Beleőrülök, hogy nem lehetsz az enyém. - Mindvégig a szemeibe nézek, mert muszáj most már, hogy lássa és tudja, hogy nekem ez így nem jó. Eddig kibírtam, de most már szeretnék vele lefeküdni és szerintem ez igazán nem nagy kérés, lévén, hogy a barátja vagyok. Még előjáték sem volt eddig köztünk, amivel talán még beértem volna, hogy hónapokon keresztül nem szexelünk.
- Nem akarok köcsög lenni, de vajon mindegyiknek ezt mondtad? - Ez az első, ami felötlik bennem, mint kérdés. Nem hiszem el, hogy engem jobban szeret, mint a többieket, és nem mondta-e ugyanazt az aktuális barátjának, hogy megnyugtassa. Már most tetszik ez az egész látvány, el tudnám magunkat képzelni az ágyban is, hogy végre testünk egybe olvad, de muszáj kitartanom, hiába csinálja ezt velem. Viszont egy pillanatra elragad a hév és kiszívom a nyakát, de aztán uralkodok magamon és gyorsan beülök a kádba, hogy még véletlenül se csináljak olyat, amit nem szeretne. Élvezem, ahogy nekem dől, végig is simítok rajta és megfogom a mellét. Fejemet a fejének döntöm és így bújok hozzá. Kezemet elveszem, amikor a combomon érzem a simogatását.
- Rajtam nem múlik. - Suttogom a fülébe, majd egy puszit nyomok rá és ugyanúgy visszateszem a fejem. Szeretem, ha hozzábújhatok, vagy ha ő teszi ezt. Kezem viszont nem bírom nyugton maradni, egyszerűen valami hajt. A hasát kezdem simogatni, majd a combjára téved. Egy kicsit elidőzik itt a kezem, majd a belső combjára csúszik, végül feljebb húzom, mindezt megpróbálva úgy, hogy alig vegye észre. Egészen odáig húzom, ahol a legjobban izgatható egy nő, persze csak akkor ha nem állított le még. Ha hagyott, akkor kezem elkezd munkálkodni, hogy eljuttassam a csúcsra. Ha leállított, akkor a kezemet visszahelyezem a hasára.

Kíváncsi vagyok arra, hogy mi járhat a fejében, mert nagyon érdekel, hogy mire gondol. A kérdésére szerintem még ő is tudja a választ, mert ha nem így lenne, akkor már rég szakítottunk volna. Még mindig tartom magam a mondatomhoz, hogy szerencsés vagyok vele, mert elég sokat küzdöttem érte, hogy végre az enyém legyen, mert egy csomó ellen érv szólt a kapcsolatunk ellen. Ami még most is sokszor felmerül, de már nem érdekel annyira, mert tudom, hogy Charlotte az enyém.
- Igen. Mert úgy érzem, hogy megtaláltam benned az igazit. Mellesleg meg még mindig tartom magam ahhoz, hogy jó csaj vagy és bárkivel összejöhettél volna, akivel csak szeretnél, de mégis engem válaszottál. Pedig rengeteg minden szólt a kapcsolatunk ellen. - Nézek a szemeibe, mert komolyan gondolom mindazt, amit most elmondtam neki. Azt hittem, hogy reménytelen szerelmes leszek örökre, de aztán kiderült, hogy nem és ez nekem már elég ahhoz, hogy szerencsésnek érezzem magam. Megnézem a melleit, mert akarom őket érinteni és puszilni. Már rég ott tartok a gondolataimban, amikor Charlotte megszól. Bocsánatot is kérek tőle, amiért ennyire türelmetlen vagyok, de már nem bírom.
- Ha mást akarnék, akkor nem lennénk együtt. De nekem csak te kellesz. És azért örülök, hogy beláttad, hogy nem vagyok nőfaló. - Halvány mosoly ül ki az arcomra, mert tudom, hogy ez is akadályozta, hogy azt hitte, hogy csak trófeaként kell nekem. Számomra kicsit kínosabb téma következik, de tudom, hogy most már muszáj tudnia, hogy azért nem vagyok túlságosan tapasztalt a szex terén. El is pirulok, ahogy bevallom neki, de nagyon is meglep az, amit mond.
- Akkor holnap el is kezdhetjük csiszolni. - Vigyorgok, mert ezzel most valahogy megnyugodtam. Azt hittem, hogy ez is baj lenne, hogy nem tudok annyit nyújtani az ágyban, mint az előző barátai. Ezt mindenképp szeretném, ezért is adok választást a kezébe. Tudom, hogy nem tetszik neki, amiért egy kicsit megzsaroltam, de már érezni akarom őt. Nem is mondok semmit, mielőtt még meggondolná magát. Egy puszit nyomok az arcára, amiért azt feltételeztem, hogy másnak is ugyanazt mondta, mint nekem.
- Hiszek neked. - Suttogom a fülébe, mi mást tehetnék? Elvégre szeretem, és vakon megbízok benne, sőt még talán azt sem venném észre, hogyha mással csalna, annyira oda vagyok még mindig érte és szinte elolvadok a közelében. A rózsaszín köd meg csak egyre vastagabb az agyam körül. Megölelve, ki is szívom a nyakát, mire hallom a felszisszenését, de ennyi fájdalmat ki kell bírnia. Azt viszont csodálom, hogy nem szólt meg azért, mert kiszívtam a nyakát. Mielőtt bármi más történhetne, beülök a kádba és megölelem, amint hozzám dől. Nem bírok magammal, nem láttam őt még meztelenül és nagyon is csábító, így próbálkozok. Már épp eljutna a kezem oda, ahol a helye van, mire megállít. Gondoltam, hogy nem fogja hagyni és nem fog neki tetszeni, erre következtetek a sóhajából. Hagyom, hogy mocorogjon, szinte biztos vagyok, hogy most kiszáll és itt hagy, azzal a szöveggel, hogy aludjak a vendégszobában, vagy a kanapén, vagy esetleg, hogy menjek haza. De helyette teljesen mást mond, ami meglep.
- De... Nem álmos vagy? - Alig bírom kinyögni ezt a pár szót. Annyira meglepett vele, hogy már most beleegyezik, hogy lefeküdjünk, mikor holnap korán kel. Persze, egyből belemennék, de tudom, hogy csak miattam menne bele, így inkább lenyugszok és kivárom a holnapot.