Név: Dixon L. Flecher
Becenév: Dixon
Kor: 19
Születése hely, idő: 1993-Október-23 / Írország - Dublin
Tartózkodási hely: Vegas
Csoport: Vandál
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Kevin mellett egy igazi vadállattá váltam. Pont olyanná, mint amilyen ő is. Azt hiszem, hogy túl sokáig tűrtem a zsarnokságában, és én is olyanná váltam, amilyen ő is. Egy manipulatív szemét gazemberré. Amilyenné soha nem akartam volna!
Hamar felkapom a vizet, és előbb jár el a kezem, mint a szám. A balhés, veszélyes helyzeteket a kelleténél is jobban szeretem. Dobnak egyet a véremen, és az adrenalin szintemen is! Szókimondó vagyok, és roppant cinikus a humorom. Az illetőnek, akihez szép szavakkal szólok, valami tényleg nagy és említésre méltó dolgot kellett előtte véghez vinnie.

Külső: Szőke haj, világoskék szemek, sportos testalkat. Egyszóval, merőben más vagyok, mint mostohabátyám Scott, akire világ életemben hasonlítani akartam...
Öltözködésben szeretek az egyszerűségre, és kényelemre törekedni. A kapucnis felsők mégis közel állnak hozzám. Egész jól lehet bennük rejtőzködni éjszaka...

Előtörténet:



-Nézzétek, ott a kis hülyegyerek! Most elvehetjük a kajáját… - Hallottam, hogy közeledik Hájfej, és a kis bandája, de figyelmen kívül hagytam őket. Mindig ezt csináltam, akárhányszor csak tudtam, hogy verés következik. Csak hat voltam. Azt gondoltam, hogy attól majd észrevétlen leszek, mert nem veszek róluk tudomást, és hogy majd akkor békén hagynak, de ez soha nem jött be. Hájfej egyik seggnyalója kikapta a kezemből az uzsonnás dobozomat, odadobta a többieknek, engem pedig a dzsekimnél fogva felakasztott a közelben lévő fa legalacsonyabban lévő ágára. Mindig így kezdték, ha éppen bokszzsáknak akartak használni. Soha nem voltam elég erős, és nagy ahhoz, hogy küzdeni tudjak ellenük. Ráadásul többen voltak. Egyedül semmit sem értem ellenük.
-Hol a pénzed?
-Nincs pénzem! – Hazudtam szemrebbenés nélkül, mire ketten közülük elkezdték kifordigatni a zsebeimet. Megtalálták azt a kevés kis aprót, ami nálam volt, és amit mindig arra költöttem, hogy haza felé menet az automatából vegyek magamnak egy kisdobozos kólát.
-Nincs? Akkor ez itt mi? – Kis híján a képembe nyomta az összes fémpénzt, amit a tenyerében csörgetett. Hájfej zsebre dugta a pénzt, és behúzz egyet. Akkor nem az arcomba kaptam, ahogy mindig is csinálták Új technikát alkalmazott. Egyenesen gyomorszájon talált. Az arcom csak utána következett.
-Hé, ti tohonya barmok! – Bár már alig voltam magamnál, ezt a hangot bárhol felismertem, és felismerem még mind a mai napig! Scott volt az. Akkor is Ő- mint mindig-, jött a megmentésemre. Már messziről láttam sötét szemeiben –amikre az én szemeim egyáltalán nem hasonlítanak-, izzani a dühöt, és bosszút. Nem az volt az első alkalom, hogy kihúzott a szarból. Hájfej és a kis bandája akkor már tisztában voltak azzal, hogy milyen, ha Scott zabos. Azonnal mulya kis puhapöcsökké váltak, eldobták az uzsonnás dobozomat –ahogy a pénzem is-, és olyan gyorsan futni kezdtek, ahogy csak a lábuk bírta.
-Gyere Bajnok! – Leakasztott a fáról, és hogy meg tudjak állni a lábaimon, lesegített a földre. Hátamat a fának döntöttem, és egy szerencsétlen, nyápic kis senkinek éreztem magam.
-Taníts meg verekedni! – Nyögtem ki végül, miután egy adag vért letöröltem a számról. Eltökélten néztem fel megdagadt, lila szemeimmel rá. Ő csak megborzolta szőke hajam –ami szintén nem hasonlít az övére-, és felsegített. Tényleg megtette! Tényleg megtanított verekedni, úgy ahogy azt is ő tanította meg régen, hogy hogy kössem be a cipőmet, hogy csajozzak eredményesen, és hogy mivel lehet a leginkább az őrületbe kergetni anyánkat, és apát is, aki miattunk szó szerint a diliházba került. Scott nem csak mostohabáty, de egyfajta apa pótlék is volt, egészen addig, ameddig le nem lépett Vegasba, és itt nem hagyott a depressziós, labilis anyánkkal, és az elmebeteg pasijával.

______________________________________________



-Anya, te tényleg ennyire vak vagy?! Ez a börtönszabadult állat csak a pénzünkre pályázik. Csak arra vagyunk jók, hogy legyen valahol laknia, és hogy valaki eltartsa… - Úgy csaptam rá öklömmel az asztalra, hogy abba az összes ujjam belesajgott, és még a CD gyűjteményem is leborult az asztalról. Az ezután következő feszült csend persze azonnal feltűnt, amint a fehér köd lassan alábbszállt a szemeim előtt. Tudtam, hogy megint gáz van, így hát lassan vettem a fáradtságot, hogy kicsit elszakadjak a monitor fogságától. Amint a gurulós székemmel anyám felé fordultam, rögtön elfehéredtem, pedig megszokott látvány fogadott. Anyám ott ült az ágyamon, mint egy rakás szerencsétlenség, és két kezét az orrára szorítva próbálta visszatartani az orrából ömlő vért, ami a magas vérnyomásának a bosszúja volt.
-Gyere! Gyere, áll fel, ne vérezz össze itt nekem semmit! – Ugrottam oda mellé, és belekapaszkodva az alkarjába, elindultam vele a két ajtóval arrébb lévő emeleti fürdőhöz. Azonnal a mosdóhoz vezettem, kikaptam a szekrényből egy törülközőt, amit az orrához tudott szorítani. Már nagyon jól ismertem ezt az egész „orrvérzéses rituálét”. Akkor is ugyanazt tette, amit mindig szokott. Egyik kezével oda szorította a törülközőt az arcához, ameddig a másikkal lázasan, remegve kutatni kezdett a tükrös szekrényben a nyugtatói után. Fújtatva megdörzsöltem az arcom, és mikor a kezétől véres kis üvegcsét felém nyújtotta, kikaptam a kezéből, és kinyitottam neki.
-Meddig akarod még ezt folytatni?
-Szeretem…
-Ne hazudj már! Ha már nekem hazudsz, legalább magadat ne verd át! – Remegő keze még irányíthatatlanabbá vált, a kis üvegcse kiborult és az összes szem megkezdte útját a mosdó lefolyója felé. Idegességében szabad kezével megtámaszkodott a mosdó szélén, majd elvette a nyomokban véres törülközőt az orra elől, és felém fordult. Láttam a fájdalmat, és elgyötörtséget a szemében.
-Kevin… Kevin azt mondta, hogy jobb lenne, ha a bátyád után mennél Vegasba.
-Mi van? – Dörrentem fel. Hangom dühöngve, döbbenten visszahangzott a fürdő falai közt.
-Egyetértek vele Dixon. Ott… ott sokkal jobb lenne neked. Az iskolák is...
-Szarok az iskolákra! Anya, te nem ilyen voltál! – Elgyötörten felém nyúlt, de én ellöktem magamtól csontos kezét.
-Tudod mit? Elmegyek! Itt hagylak titeket! Így végre teljesülhet a kívánságotok! Vegasban tényleg jobb lesz, mint itt!
-Dixon…
-Ne érj hozzám! – Hátrálni kezdtem, de ő utánam bukdácsolt…
-Az Isten b*ssza meg! – Ordítottam bele a levegőbe, és kifele menet beleöklöztem az ajtófélfába

__________________________________________________



-Mutass egy kis tiszteletet kölyök! – Aznap Kevin megint –mint mindig-, részegen jött haza, és azonnal nekem esett. Végül is, tök logikus! Én voltam az első, aki az útjába került, és akit a legjobban utált, és utál még a mai napig is. Nem volt meglepő, hogy aznap este velem kezdte. Részegen bebotladozott a házba. Úgy bűzlött, mint egy pálinka főzde. A nyála össze-vissza fröcsögött, miközben ordibált és csapkodott, mint egy elmebeteg, míg nm végül elért hozzám. Nem féltem, amikor felemelt a pólóm nyakánál fogva, és felkent a konyhában a falra. Anyám szokásához hűen akkor sem tett semmit, csak összekulcsolt kezekkel –mintha csak imádkozna-, állt, és figyelte a jelenetet. Egész testében remegett. Láttam a félelmet a szemeiben, de nem azért, amit Kevin velem tett, hanem sokkal inkább azért, mert félt, hogy én mit fogok csinálni. Akkor már látta, hogy vérben forognak a szemeim, és hogy már csak idő kérdése, és robban a kicsi fiacskája.
-B*szd meg! – Fakadtam ki, és ezzel szembe köptem, mire ordítva, isten káromlóan elengedett. Nem volt időm megkapaszkodni semmibe, így a földre estem, de nem sokáig maradtam ott. Ameddig a sajtszagú barom azzal volt elfoglalva, hogy letörölje a nyálamat a képéről, én mögé lopóztam, és kutatni kezdtem a fiókokban. Kezeim remegtek a dühtől, és gyűlölettől. Készen álltam arra, hogy üssek. Mindegy volt, hogy kit, vagy mit! Anyám remegő keze a karomra csúszott. Tisztában volt vele, hogy mire készülök.
-Kérlek… Dixon… ne tedd! Én… én… én… elhagyom, de komolyan, csak hagyd békén. – Kékszemeim vadul cikázni kezdtek a keze, és könnybe lábadt szemei között.
-Hogy mit fogsz csinálni, te ócska ribanc? – Jobbkor nem is időzíthetett volna! Anyámra förmedve elrántotta tőlem, és egész testével a falnak passzírozta, miközben kezeivel a nyakát fojtogatta. Ennyi! Ennyi volt. Ez volt akkor a legutolsó csepp a már így is csordultig tele lévő pohárban. Nem várhattam meg, ameddig megöli! Elveszítve a maradék józaneszemet is, kikaptam a fiókból az első konyhakést, ami a kezembe került, és a hátába vágtam. A fájdalomtól felordított, és azonnal elengedte anyámat, aki –mintha az előbb nem akarta volna megfojtani Kevin-, a segítségére sietett és mellette térdelve tárcsázni kezdte a mentőket. Bezárkóztam a szobába, és egyszerre kezdtem el pakolni a legfontosabb cuccaimat, és megrendelni a repülőjegyet Vegasba. Igaza volt anyámnak! Ott tényleg jobb lesz. Ennél az őrületnél minden jobb!

Dixon L. Flecher!
Történeted tetszett, na meg kreatív is volt. Kedvemre való a stílus ahogy bemutattad a karakteredet. Mivel minden megfelelt a kritériumoknak, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Dixon irány a játéktér!