Név: Liam Sunders
Becenév: Liam, Lee
Kor: 25
Születése hely, idő: 1988. február 02. / Las Vegas, Nevada - USA
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: városlakó
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális


Jellem: Azt hiszem alapjáraton rendes fickó vagyok, csak néha olyasmire is rákényszerülök, amit... hát muszáj, de ez mindenkivel előfordul nem de? Végülis a nevelőapám zsaru, rendes pasas, szóval nem panaszkodhatom, ő is közrejátszott abban, hogy nem tértem igazán rossz útra, vagy legalábbis nem olyanra, ami miatt börtönbe kerülhetnék. Egyszer fordult csak elő, hogy benne voltam egy kocsilopásban, de még a vége előtt sikerült kihátrálnom és azóta nem merült fel ilyesmi. Azért lássuk be Vegas nem épp egy kölyöknek való hely, de normális szülőkkel azért nem annyira vészes. Szóval a lényeg, hogy nem vagyok az a típus, aki direkt árt másoknak, sőt, ha valaki bajba kerül, akkor jó eséllyel segítenék neki. Kissé nagyhangú vagyok, mondhatnám, hogy forrófejű, de nem az agresszív fajtából, csak gyakran előbb szólalok meg, mint hogy átgondolnám a dolgokat. Igazából nem vagyok eszes fiú. Oké, hülye sem, csak valahogy a suli soha sem kötött le annyira. A magam módján szeretem élni az életem, és a saját elveim szerint megítélni másokat, talán e miatt egy kicsit könnyű csőbe húzni, vagy olyasmit bemagyarázni nekem, amiből más nálam okosabb tuti, hogy hamar kihátrálna, de senki se lehet tökéletes igaz? Valahogy a 8 órás melók nem vonzottak soha, azért is állok most több lábon, mert egy meló tuti, hogy nem lenne elég, hogy fenntartsam magam. Már felnőttem, úgyhogy nem támaszkodhatom a szüleimre, sőt néha én is adok haza, mióta anya sokat beteg. Nem baj, fiatal vagyok, úgyhogy még bírom a tempót. A boksz az én elsődleges szerelmem, aztán imádok gitározni is, és a motorok... oh, imádom a motorokat! Van egy saját, nem rég sikerült rá végre összespórolni. Régi járgány, úgyhogy elég sokat kell bütykölgetni, de ez nem zavar, szinte már ez a gép a csajom annyi időt töltök vele.

Külső: Ami tuti, hogy elég ritkán fogsz rajtam elegáns cuccokat látni, valahogy a lezser ruhákat kedvelem. A bőrdzseki, póló, esetleg egy kényelmes ing és farmer, ami megszokott. Akad néhány tetoválásom is. A hajam úgy 10-15 centi általában, de előfordul, hogy növesztek kicsit rajta a könnyebb kezelés érdekében, sötét barna, szinte feketébe hajló, ami a szemeimre is igaz. 187 centi magas vagyok, az mondható az átlagnak, viszont bal kezes, ami az én hivatásomban elég ritka. Szeretem a kalapokat, azt hiszem ez már valamiféle mániává is vált nálam, mert van néhány otthon a szekrényben és előszeretettel váltogatom őket. A testfelépítésem erős, bár talán inkább szálkás, de miután bokszolok nem lehetek vézna gyerek igaz? Van néhány sérülésem, de a nagy részük szerencsére nem látványos, és az arcom eddig még elkerültem a keményebb helybenhagyásokat. Maximum egy-egy meccs után fordul elő, hogy pár napig van pár apróbb hegem, vagy hasonló, de - és ez nagy szó - eddig még az orromat se törték be úgy igazán! Azt hiszem ez azért is van, mert nem kifejezetten az erőre megyek rá, hanem a technikára és így viszonylag ritkán találnak el.

Előtörténet: Tényleg érdekel a történetem? Annyira nem izgalmas pedig, de ha szeretnéd mesélhetek kicsit magamról. Itt születtem Vegasban, egy szimpla véletlen folytán. Az anyám valami vad buli miatt keveredett csak össze az apámmal, olyasmit mesélt, hogy a diplomaosztója miatt jöttek ide Vegasba ünnepelni a csajokkal, és egy bárban ismerte meg az apámat. Szerelem első látásra, vagy legalábbis mondhatnánk, ha nem lett volna anyuban annyi vodka. Szóval az első találkozásukból lettem én, aztán már minden kissé kényszeresen jött. Apu azért mégis úgy érezte, hogy kötelessége elvenni anyámat, aki pedig az első lelkesedés hevében ide költözött hozzá. Csodálatos művész, de ahogy ő mesélte idővel ez egyre inkább kezdett elhalványodni benne. Egy időben féltem, hogy miattam, de mindig megerősített abban, hogy nem így van. Aztán hat voltam, amikor végülis elváltak, ami őszintén szólva nem jelentett nekem gondot. Anyu volt nekem mindig a fontosabb, az apámmal bőven elég volt a hétvégéket együtt tölteni, őszintén ahhoz se mindig volt kedvem. Igazából elég szerencsétlen alak, nem akart felnőni, és még harminc felett is csak bulizott. Az is csoda, hogy képes volt életben maradni, de azt hiszem volt valami állása akkoriban. A fene sem emlékszik már!
Aztán talán fél év se telt el anyám megismerte Ryant. Vannak a lázadó kölykök, akik csak azért se akarnak elfogadni egy mostohaszülőt, na én nem ilyen voltam. Ryan igazából tök rendes volt velem, figyelt rám, el lehetett vele dumálni és, ami a legfontosabb láttam, hogy anyu megint boldog. Újra elkezdett festeni! Ennél több pedig nem kellett, hogy én is bírjam a pasit. Egész jó kis család lett belőlünk, Ryan zsaru, szóval még abban is közrejátszott, hogy ne kallódjak el. Simán kidumált, amikor majdnem belekeveredtem egy kocsilopásba. Azt hiszem részben azért, mert szereti anyut, de úgy gondolom, hogy azért engem is bír. És bár nem pont olyan pályát választottam, amiért annyira rajonganak, de ha egyszer ezt szeretem?! Több meccsemre is eljött, ami azért nagy dolog szerintem! De ne rohanjak annyira igaz?
Az apám, az igazi, azt hiszem a munkája révén ismerte meg az új nőjét, akinek volt egy fia. Szóval a hétvégi kis együttléteink valamikor tíz éves koromtól egész értelmessé váltak. Mintha az apám próbálta volna összekapni magát, talán a miatt a nő miatt, nem tudom, de tényleg igyekezett. És persze ott volt Danny. Jó fej kissrác, három évvel fiatalabb nálam, és bár nem lehetett túl rózsás az élete és egy kicsit én is szívattam időnként, de mégis megkedveltem. Persze nem várhatod el egy tíz évestől, hogy alapból tök korrekt legyen, de azért igyekeztem, tényleg!
Egész jól teltek a következő évek, mármint úgy mindenkinek meg volt a maga családja, én pedig afféle kétlaki lénnyé váltam, hétközben otthon, hétvégén pedig apámékkal. Aztán persze apám változása nem tartott sokáig, miért is lett volna így? Megint visszatért a bulizáshoz, és őszintén szólva az ő korában ez már inkább ciki, mint menő. Azt hiszem Danny anyja már ezt nem bírta, és akkor tört el minden. Hihetetlenül sajnáltam szegény kiskölyköt, amit meséltek az egész helyzetről... hát finoman szólva durva. Az, hogy végig kellett néznie, hogy az anyja kinyírja magát. Rohadtul nem lettem volna a helyében és a tetejében a nyakába szakadt utána az apám. Egyszer felvetettem Ryannek, hogy mi lenne, ha Danny hozzánk költözne, de nem ment bele. Azt hiszem nem akart zűrt, hiszen minket nem kötött hozzá semmilyen rokoni szál, és csak bírósági úton lehetett volna ezt megoldani, ügyvédre pedig nem volt pénzünk és azt is félő, hogy csak a kölyök sínylette volna meg. Szóval hétvégenként náluk voltam, és soha sem zavartam el őt, amikor átjött hozzánk, pedig gyakorta tette meg az éjszaka közepén. Főleg az elején, amikor még nagyon ki volt bukva, aztán persze lassan ritkultak, majd ahogy idősebbek lettünk elmaradtak ezek a látogatások.
Úgyhogy most mindketten éljük az életünket, bár őszintén szólva nem tetszik az, ahogy ő teszi, de nem az én posztom beleszólni az életébe. Végülis nem vagyok az apja, sőt még a vér szerinti bátyja sem. Az is valami, hogy egy időben hallgatott rám igaz? Meg hát egyébként se vagyok egy zseni, hogy én osszam másoknak az észt. Meló terén megmaradtam a magam amatőr szintjén. Minden nap lejárok az edzőterembe, ahol Bobby edz mostmár azt hiszem hét éve. Az időnkénti amatőr meccsekből azért van valamennyi bevétel, de valahogy eddig még nem jött el az én időm. Majd talán egyszer. Mellette időnként háttér gitározom egy bandában, de eléggé elvétve, és nem egy nagy szám a csapat, úgyhogy ez inkább hobbi, mint ami bevételt is hoz. Ismerősöknek néha megbütykölöm a járgányát, amiből bejön egy kis mellékes, és e mellett még - és erre nem vagyok büszke - ott van a pénzbehajtás. Valamiből meg kell élni, főleg mióta anya beteg és a kezelések nem olcsók. Van saját lakásom, erre nagyon büszke vagyok, és bár eléggé kis lyuk, de mégis csak az enyém. Időnként szórakozni is eljárok, de igen kevés időm van rá minden más mellett, úgyhogy bár bírom a nőket mostanában nem nagyon van bennük részem. Egyébként is sokat aggódom anyám miatt, úgyhogy nem is olyan nagy baj ez, nem tudnék most a szerelemre koncentrálni.