- Na gyere prücsök - emelem ki a már régóta gőgicsélő és beszélgető, lábujjaival szórakozó Leah-t a kiságyból, ki hangosan felnevet mikor az álomtól meleg kis teste csupasz felsőtestemhez ér. Akaratlanul is elvigyorodok, majd átteszem a pelenkázóra, hogy gyorsan lekapkodjam róla a felesleges anyagokat, és a már elkészített, vízzel teli fürdőkádjába teszem.
Miközben ő megállás nélkül pocsol a lábával és sikongat örömében - meg kell hagyni meglepő, hisz Eric kiskora óta utálja a fürdetést - addig én fél füllel hallom, hogy nyílik a szoba ajtaja és nem más bújik be a kis résen, mint a még álomkóros Eric. Pizsamája lóg róla, szőke fürtjei szanaszét állnak, fufrúját elaludta, így az egy kisebb szarvacskában az ég felé tör.
- Mi a helyzet öcsi? - intem magamhoz, ő pedig már le is ül a kád mellé, hogy segíthessen nekem kishúga fürdetésében. Először tisztán látom rajta, hogy megakarja említeni azt az egy-két lila foltot ami a bordámon illegeti magát, valamint az összeöltött vágást az oldalamon, de végül komoly tekintettel lenyeli a kérdést.
Könyékig felhúzza a pizsama felsőjét, és egy kis pohárkával kezd el vizet locsolni Leah hasára, karjára, lábára. A kis srác nemrég gyógyult ki a torokgyulladásból, szóval most már örülhet neki, hogy ismét a lányzóval mulathatja át az egész napját. Annak ellenére, hogy három év van közöttük, nagyon jól kijönnek egymással, imádja egyik a másikát és míg eleinte Eric roppant féltékeny volt Leahra, elvégre több gondoskodást igényelt, mostanra inkább ő ugrik a torkomnak, hogy nem veszem fel azonnal, ha sír.
- Mit ennél reggelire?
- Van műzli? Olyan pici csokis golyó? - kis kezével mutatja is azt a bizonyos "pici golyót", én pedig készségesen bólintok.
- Van hát. Megfürdetjük a kisasszonyt, és utána mehetünk is enni, jó? Idehoznád a törülközőjét? Ott van a melegítőn - mutatok a szoba másik végébe. Lehet, hogy jó idő van, de nem bízok semmit se a véletlenre, így már bele is csavarom Leah húsos kis testét a törülközőbe, amit Eric idehozott nekem.
Nagyjából további öt percet vesz igénybe, hogy egy pelenkát és egy rugdalózót, valamint egy kis szoknyácskát adjak a lányra, ezután már indulunk is az étkezőbe. A lányka bekerül az etetőszékbe, Eric megterít magának, én pedig az egyiknek elkészítem a műzlit, addig a másiknak a babapépet.
Miután Leah betermeli a reggeli adagját, beteszem a járókába, hogy annak sarkába beülve szórakozhasson kedvére a csörgő-zörgő zakatoló játékaival.
A kopogás viszont meglep, hisz tudtommal senkit nem vártunk ma.
- Megyek már! - igaz felesleges mondani, az illető a hangokból ítélve tudhatja, hogy úgyis ott termek pillanatok alatt. Mikor viszont feltárom az ajtót, meglepett tekintettel nézek farkasszemet az előttem álló szőkeséggel, s egy pillanatra a szívem is úgy meglódul, hogy félő láthatóvá válik lüktetése.

Szabi. 3 nap szabi mely arra való, hogy rendbe tegyem a házamat, elvigyem a gyerekeket a játszótérre, bevásároljak és egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Ebből egy arra ment el, hogy Abivel találkoztam, hogy felmérjem a családi helyzetét mint valami családsegítő szoláglatos. Mondjuk egyszerűen csak segíteni szeretnék neki.
A második ami jelenlegi, arra volt tervezve, hogy az egész napomat a gyerekeknek szentelem. Elviszem Ericet moziba, sétálunk egyet az egyik parkban, fagyit eszünk és szórakozunk, majd itthon társasozunk, TV-t nézünk, megvacsorázunk és lefekszünk aludni. Ezzel szemben úgy néz ki, hogy a mumusaimmal kell szembenézni, és innen az egyik a lelkiismeretem, a másik a kétségbeesésem a harmadik pedig maga a szerelem.
Még mindig nagyon szeretem Cécilet, és azt nem tudom, hogy mikor meglátom az ajtóban, mit érzek először. A kétségbeesést amiért szakítottam vele, a szerelmet amiért ismét látom őt, vagy a lelkiismeretemet amiért nem mondhatom el neki azt, amit amúgy illene, és ez is okozta a kapcsolatunk vesztét?
Minden esetre rajta is látom, hogy kicsit beakad a szalag mikor meglát, és a kimondottakat is csak nagyon nehezen tudja kiszuszakolni magából, de végül felfogva, hogy miért van itt, rögtön félrelépek az útjából, hogy beengedhessem.
A gond csak az, hogy Eric teljesen hozzánőtt Cécile-hez, és nagyon nehezen tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a szőkeség nincs többet az életünkben pedig nagyon jó lenne. Féltem. Féltem még egy olyan kapcsolatba bonyolódni, aminek nem lehet jó végkimenetele. Megértem én az ő nézeteit is, de tudhatja, hogy nekem se könnyű. A másik végletet sajnos nem mondtam el neki, de ha nagyon ragaszkodik hozzá akkor elmondhatom neki titoktartásra kötelezve persze.
- Jól van öcskös, menj vissza szépen enni. Utána tedd be a mosogatóba a táladat - hámozom le Cécile-ről Ericek, minek először nemtetsző nyöszörgéssel adja tudtára, hogy nem akarja itt hagyni a nőt, de végül a tekintetem láttán rögtön elvonul. Nem szeretek haragosan nézni rá, de nem akartam, hogy találkozzanak.
- Mondtam már, hogy hívj mielőtt jössz - intézem szavaimat a nőnek és ha a hangom nem is, de a tekintetem tükrözheti rosszallásomat. Sejtheti, hogy itt Eric jóllétére gondolok, hisz elveszítette az anyját, aztán Monát is, most pedig Cécilet is. És azzal, ha megint látja, csak hallgathatom napokig, hogy mikor jön vissza mikor tisztán és érthetően elmondtam neki nem is egyszer, hogy Cécile nem fog visszajönni. Erre csak itt van.

A reggel látszólag nem is indulhatott volna jobban. Egy kis reggeli a srácokkal, aztán a további tervezett dolgok. Ezzel szemben megjelent Cécile akivel még nem is lenne baj, ha előre szólt volna, hogy jönni fog. Direkt megkértem rá, hogy ha jön akkor szóljon mert nem akarok Ericnek és Leahnek se nagy fájdalmakat okozni azzal, hogy azt az embert látják, aki gyakorlatilag már nem létezik a számukra. Ezért is szorul össze a szívem, mikor Eric a nő nyakában landol és látszólag nem is akarja elengedni. Egészen addig, míg úgy nem döntök, hogy ebből elég és visszaküldöm az étkezőbe reggelizni.
Mikor Cécile kiáll magáért, meghökkenve fürkészem az arcát.
- Igen tisztában vagyok vele, hogy kötött! Ezt mondanod se kell, tudom, hogy milyen érzés. Viszont attól még, hogy nem tudtál előre tervezni, egy rohadt telefont istenigazán megengedhettél volna magadnak már csak akkor, mikor ide indultál. Cécile, megkértelek rá, komolyan megkértelek rá, hogy szólj amikor jössz, mert nem akarok Ericnek fájdalmat okozni. Nem mellesleg te vagy a gyerek pszichológus nem? Ezt neked kellene a legjobban tudnod, az Isten verje meg! - míg eleinte teljesen nyugodtan közlöm vele a tényeket, a végére felmegy bennem a pumpa. Tényleg kiborít, hogy gyerekekkel foglalkozik, de annak ellenére állít ide, hogy ezt latba venné. S mintha a falnak beszéltem volna már indul is Leah felé, ki őt meglátva rögtön megemeli a fenekét, és nyújtózkodik felé, én pedig csak ácsorgok a jelenet előtt széttárt karokkal, hogy most mégis mi a fene történik? Átlátszó lettem menet közben, vagy mi van?
- Ezzel mit akarsz elérni? Komolyan kérdezem! Most engem akarsz idegesíteni, vagy csak a gyerekeket akarod hergelni? Arról volt szó, hogy jössz a cuccaidért és elmész - förmedek rá a nőre megközelítve őt és megragadva a karját magam felé fordítom. Leah megszeppenve pillant fel rám, mint ahogy Eric is kipattog az étkezőből. Nem szokta meg, hogy bárkivel szemben megemelem a hangomat, így meglepő lehet ez a számára.
- Menj be a szobádba! - szólok a gyerekre, kis sűrű pislogások közepette szalad be a szobájába és zárja be maga mögött az ajtót, én pedig gondolkodás nélkül elveszem a nőtől a gyereket és leteszem a járókájába.
- Nem akarok balhét Cécile, de szerintem nem mondtam el világosan. Ne gyere ide anélkül, hogy nem szólnál! És ezt nem önzőségből vagy ellened teszem, hanem a kicsit miatt. Elszúrtam, igen, tudom! De épp ezért akarom normálisan végigcsinálni. Szóval, menj be kérlek a holmijaidért, ott vannak az ajtó mellett és menj el! - nézek bele a nő szemeibe. Ha elég szemfüles, és elég jól ismer, akkor a harag mögött megbújó fájdalmat is tisztán láthatja. Mert igen, rettenetes érzés egy olyan nővel így beszélni, akit szeretek. De ezt megbeszéltük, ő pedig megszegte az ígéretét.