Név: Blake Mia Coleman
Becenév: Mia
Kor: 25
Születése hely, idő: 1988-03-12 / USA - Connecticut  
Tartózkodási hely: LV
Csoport: körözött
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Soha nem tartozott az erősségeim közé önmagam jellemzése, de a Te kedvedért azért megpróbálkozom vele.
Nem mondanám magam egy jótét léleknek. Ugyan, mégis hogy a fenébe lehetnék az, amikor a körözési listák elején mindenhol ott virít nagybetűkkel a nevem? Igazából kiismerhetetlen vagyok. Talán ez az az egy szó, amivel a leginkább jellemezni tudnám magam. Amit magamból mutatok, az nem mindig összeegyeztethető a valósággal. Sőt, az esetek többségében csak jól betanult színjáték.
Szeretek szórakozni az emberekkel, az elméjükkel -leginkább a férfiakkal-, és így tőrbe csalni őket. Néha eljátszom az ártatlan, elesett szende szüzet. Olyankor behízelgő vagyok, mint egy kiscica, és kenyérre kenhető, de miután sikeresen elérem a célom, előbújik a szög a zsákból és megvillantom valódi arcomat. A kegyelmet, jóságot és naivitást nem ismerő arcomat. Szeretek durván játszani a szavakkal és tetteimmel is. A külsőmre rendkívül hiú vagyok, ami nem mindig jelent előnyt. A férjem szerint egy arrogáns, pszichopata -erre rácáfolnék!-, számító ribanc vagyok, akinek mindene a pénz, a hatalom, mások kihasználása és porig alázása. Van benne némi igazság. A humornak igazából a cinikus fajtáján ívül mást nem ismerek. Erényem, hogy nem adok már első látásra bizalmat bárki kezébe, ami egy olyan embertől, mint én is vagyok, nem meglepő. Egy szó, mint száz, próbálj meg kiismerni!

Külső: Mint már feljebb is említettem, igen csak hiú vagyok, ha a külsőmről van szó. Nem veszek fel csak úgy akármit, ahogy sok, sajnálatra méltó mai nő is tenni szokta. Szeretek kitűnni a tömegből, mint ahogy azt is, amikor kellőképpen kihangsúlyozott domborulataimra úgy rátapadnak a férfi szemek, hogy azok majd' kiesnek a helyükről. Követem a divatot, mindig a legújabb trendek szerint öltözködöm.
Hajam eredetileg sötétbarna göndör tincsekben omlik rá vállamra és olykor még annál is tovább. A színét, fazonját és hosszát egyébként sűrűn változtatom. Fő a biztonság, ugyebár! A barna loknikhoz egyébként hasonló sötétbarna szemek dukálnak, amikben mindig ott lapul valamiféle pajkosság. Ajkaim teltek és szeretem is őket rúzzsal, vagy szájfénnyel kellőképpen kihangsúlyozni. Az alakomról csak annyit, hogy néhány filmsztár megirigyelhetné. Az átlag női magasságba sorolnám magam, így bőven hordhatok kedvemre magassarkút. Az ékszereimet az öltözködésemhez illően válogatom meg. Egyedül, ami állandó rajtam, az a köldökpiercingem és a derekamon lévő egyedi tetoválásom.

Előtörténet: Hogy hol és mikor születtem senki sem tudja pontosan. Még azok a suta bajszos árvaházi nevelő nők sem, akik az egyik márciusi reggel megtaláltak egy mózeskosárban a puccos árvaház ajtaja előtt. Nem volt kérdés, hogy újszülött csecsemőként rakott ki az anyám. Üzenetet nem találtak mellettem, amiből egyértelmű volt, hogy nem kellettem neki, és hogy csak egy selejt véletlen voltam, akit úgy rakott ki a hidegbe, mint macskát szarni. Egy Mary nevű nevelőnő vett magához, és egyengetett utamon, ami igazából a lányok szobájától csak az udvarig terjedt. Egy ideig... Mindig is előnyt élveztem a többi gyerekkel szemben, mivel az árvaház vezetője volt a nevelőm. Nagyon sokáig külön szobám volt, saját játékok és olykor még sorba se kellett állnom a menzán ahhoz, hogy minél hamarabb ételhez juthassak. Kötelezettségeim persze azért nekem is akadtak, amik alól semmilyen hisztivel, dacolással és őrjöngéssel nem tudtam magam kihúzni. Ilyen volt például a tanulás, vagy a kötelező árvaházon belüli foglalkozásom, mint például a varrás és egyéb "lányos" dolgok. Tíz éves voltam, amikor Mary úgy döntött, hogy ideje lesz nekem is egy szobába kerülnöm a többi lánnyal.  Egyértelműen nem tetszett, de nem volt mit tenni, el kellett fogadnom azt az egész kuplerájt, a kényeskedő lányok tömegét, a lökdösődést esténként a fürdőszobában, amikor lefekvéshez készülődtünk. Nem barátkoztam egyik fonott hajú kis hülye tyúkkal sem. Magamnak való voltam, mígnem egy nyári délután kiderült, hogy van valaki a másik nemből, aki nemes egyszerűséggel a tükörképem. Az udvaron lévő hatalmas, árnyékot adó tölgy alatt ültem a kötelező viseletben, ami kimerült egy csúnya sötétkék ruhában, fehér köténykében, fekete körömcipőben és térdig felhúzott fehér zokniban. Éppen a jegyzetfüzetembe firkáltam, amikor hirtelen egy alak elárnyékolta előlem a napot, és nemes egyszerűséggel csak meghúzta copfba font hajamat, mert úri kedve éppen úgy tartotta. Dühödten néztem fel rá. A haja kócosan, kisfiúsan az égnek meredt, suhanc arcán egy számító vigyor foglalt helyet, és látszólag azt várta, hogy ettől megijedek és lelécelek. Nem így lett. Helyette felálltam és készen álltam a háborúra. Először csak valami fura fejet vágott, mire aljasan elvigyorodtam, aztán hátra lökött. Kis híján hátra estem, de még időben sikerült megtartanom az egyensúlyomat és miután feleszméltem, rajtam volt a sor, hogy támadjak. Nagy lendülettel hátrébb taszítottam, de ő nem szórakozott tovább, és a rövid "előjáték" után belevetette magát a dolgok kellős közepébe. Tipikus pasi! Fellökött, és már éppen készült, hogy megverés gyanánt rám ugorjon, de megelőztem és még időben kirúgtam a lábát. Nem tudom, hogy ezután mennyi ideig dulakodhattunk még így a földön. Hol én kerültem fölé, és húztam a fölét, hol ő volt fölényben és cibálta a hajam, amikor megjelent a nevelőnőm. Még mindig előttem él a kép dühös, rákvörös arcáról, ahogy szemöldökeit rosszallóan összeráncolja, szemei pedig hitetlenkedve elkerekednek. Hirtelen azt sem tudtam, hogy az az ijesztőbb, hogy folyik az orromból a vér, vagy Mary feje és az, amit a rajtakapásunk után is tett. Szó szerint a grabancunknál fogva rángatott be mind a kettőnket az omladozó falú konyhába és zárt is oda be minket két hatalmas, jól megrakott kosár krumplival. A büntetésünk egyértelműen krumpli pucolás volt, ami ellen dacolva küzdöttem, de miután lehiggadtam és rájöttem, hogy hamarabb végzünk, ha nem húzom az időt ellenkezéssel, én is becsatlakoztam a Derek nevű fiú mellé, aki csak egy évvel volt idősebb nálam, és aki -mint később kiderült-, sokkal elviselhetőbb társaság, mint a sok kis hisztis liba, a célunk pedig egy volt. Szökni! A krumpli pucolás végére már mind a ketten tudtuk, hogy össze kell fognunk. Ettől persze még nem kedveltem őt jobban, de jó volt azzal a tudattal lefeküdni és ébredni, hogy van még valaki rajtam kívül itt, akinek nem ment el az esze teljesen és akivel ugyanazon célért küzdöttünk. Onnantól kezdve mindennap a kerítést rongáltuk és a földet túrtuk, hogy kiszabadulhassunk. Olyanok voltunk -és úgy is éreztük magunkat-, mint a börtönbe zárt rabok. Öt éven keresztül küzdöttünk a nemes cél érdekében, de a tizenötödik születésnapomon az egész életem egy hatalmas fordulatot vett és amit addig sikerült elérnünk, befuccsolt. Eljöttek értem. Valami gazdag sznob Brit család volt, akiknek már volt egy idősebb, tizenhét év körüli fiú gyerekük. Az ott töltött éveim alatt ki akartam onnan szabadulni, de amikor végre lehetőségem nyílt rá, nem akartam menni. Derek nélkül nem! De nekem nem volt beleszólásom. A család engem választott és én úgy éreztem, hogy meg akarok halni, el akarok tűnni. Nehéz volt elszakadnom attól a megszokott környezettől, és rossz volt esténként úgy elaludni, hogy tudtam, hogy Derek nincs a másik szobában és nem lóghatok át hozzá éjjel, amikor már mindenki alszik. Csak egy mostoha bátyám volt, akiben tomboltak a hormonok, egy hazug életem és új nevem.

Huszonegyedik születésnapom alkalmából Frank -a mostoha bátyám-, az a rohadék perverz szemétláda, meglepett zuhanyzás közben és úgy gondolta, hogy elég nagy kislány vagyok már ahhoz, hogy együtt zuhanyozzunk és, hogy megtapasztaljam azt, hogy milyen kémiailag is nővé érni. Ő volt az első, és soha nem fogom elfelejteni. Nem azért, mert élveztem, hanem éppen ellenkezőleg! Valamikor ekkor döntöttem úgy, hogy ideje a saját lábamra állnom és lépnem az ügy érdekében, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Mivel már felnőtt és kereső ember is voltam -bár még tanuló-, szedtem a sátorfámat és elhúztam attól az utálkozó, vádaskodó családtól. Az volt a lényeg, hogy minél messzebbre jussak és többet ne kelljen látnom egyiküket sem. Egy garzonlakást béreltem magamnak, és éjszakai bárban dolgoztam pultos lányként a jogi egyetem mellett. Nehéz volt mindent kézben tartani -többször is elveszítettem a dolgok felett az irányítást-, és amikor úgy éreztem, hogy feladom, meglepett a főnököm egy kecsegtető, hízelgő ajánlattal. Egyértelmű volt, hogy tetszettem neki. Ő csak csinos trófeának akart maga mellé, akivel egy-egy rendezvényen, megbeszélésen, elegáns partyn tetszeleghetett, én pedig mindezért cserébe fényűző életet, és sok pénzt kaptam. Nem volt más dolgom, mint beköltözni hozzá és jó pofiznom az öltönyös, gazdag tahó üzletemberekkel. Richard húsz évvel volt idősebb nálam és nem mondhatnám, hogy bármikor is kesztyűs kézzel bánt volna velem. Amikor úgy találta kedve, részegen bántalmazott. Egy idő után a fényűző élet és kacsalábon forgó palota aranykalickává vált, és én nem tudtam hova menekülni. Csak azt tudtam, hogy ha elhagyom, utcára kerülök. Két év együttélés -illetve rabság-,  után már annyi érzelem sem kötött hozzá, mint egy taknyos zsebkendőhöz. Rideggé váltam, és már a terrorja sem tudott hatással lenni rám. Tudtam, hogy mit kell tennem és eltökélt voltam a tervemben. Megmérgeztem. Egyszerűen csak halálos mérget csöpögtettem a teájába és végig néztem, ahogy az egész testét megbénítja és megfullad. Én voltam a végzete és ez keserű elégedettséggel töltött el. De tudtam, hogy nem várhatok, és hogy el kell kezdenem, amit befejeztem. Feltörtem a széfünket, az összes milliót zsebre tettem. Egy hotelban szálltam meg és másnap már minden hír arról szólt, hogy a milliomos brókert a saját házában megmérgezték és hogy az elkövetővel együtt -már akkor is én voltam az első számú gyanúsított-, az összes pénze eltűnt. A gépem még aznap Vegasba repült és én egy kis női taktikázással könnyedén átjutottam gyanútlanul és hamis igazolványokkal az ellenőrző pontokon.
Lassan már fél éve annak, hogy itt raboskodom Vegasban. A tanulmányaimat nem tudtam befejezni és egyértelmű volt, hogy nem választhatok olyan munkát, amiben könnyen felismerhetnek, így miután elvegyültem az "alvilági" emberek köreiben, kezdetét is vehette az üzletelés, a lopott áruk adás-vétele. Azt hittem, hogy a drognál nincs veszélyesebb kereskedelmi ág, de most, hogy tőrbe csaltak ezek a tirpák seggfejek és úgy néz ki, hogy egy sátorban fogok megrohadni a sivatag közepén egy ijesztően ismerős ipsével, már semmin nem lepődöm meg.