Általában azt mondják, hogy nem vagyok normális. Sőt, mi több... azt mondják, hogy egyenesen őrült vagyok. Be kell látnom, hogy voltaképpen igazuk van, mert a cselekedeteim nagyrésze tényleg őrültségekből áll. Úgy vélem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy unatkozzunk, ezért minden balhéban benne vagyok. Semmire sem mondok nemet, és nem különösebben érdekel a többiek véleménye, sem pedig az, hogy esetleg megbántok másokat az idióta viselkedésemmel. Ezt leginkább úgy tudom szemléltetni, hogy csapkodok, de szarok rá, hogy lefröcskölöm-e a körülöttem lévőket. Mert ilyen vagyok, ez vagyok én. És hogy miért vagyok ilyen? Nos, egészen egyszerűen azért, mert már csak ez maradt nekem. Nincs semmim, csak ez a hatalom, ami a kezemben van, hogy könnyedén képes vagyok kiakasztani másokat. Egyedül ez az én fegyverem.

Kinézetre teljesen átlagos vagyok... Sajnos nem lett belőlem égimeszelő, így csak a 180 centimmel tudom boldogítani a népet, de még nem volt rám panasz. Legalábbis emiatt nem, más pedig téged ne zavarjon.
Fejlett izomzatom van, ezért sokan néztek már boxolónak, amit nem is egészen értek, hiszen hiába, hogy sportos alkatom van, de nem vagyok egy kigyúrt állat. És ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, de boxoló sem vagyok. Ettől függetlenül az tény és való, hogy simán beverem akárki képét, úgyhogy inkább ne kekeckedj velem.
A testemet különböző tetoválások fedik, odáig meg vissza vagyok a tetkókért, és magáért a varratásért is. Szeretem, amikor a tű a bőrömhöz ér. Nem vagyok mazochista, becsszó.
Rövidre nyírt sötétszőke hajam van, bár olykor-olykor előfordul, hogy világosbarna árnyalatot ölt, ha éppen a fény olyan szögben világítja meg.
A szemem színe világoskék, és azt hiszem, hogy ezt szeretik rajtam a csajok a leginkább. Természetesen csak a megnyerő személyiségem után, mert az értelemszerűen olyan dolog, ami überelhetetlen.

Nem hiszem, hogy ismered azt az érzést. Azt a nyughatatlan érzést, amitől nem tudsz megszabadulni, mert a hatalmába kerít. Elveszi az eszed fölött az irányítást, és képtelen vagy magadnak parancsolni. Bekúszik a bőröd alá, beköltözik a gondolataidba és átjárja lényedet. Egyszóval megöl… Megöl, mert egy gyilkos vagy, és ezzel a tudattal nem tudsz együtt élni. A gyilkosság nem olyan ám, mint a filmekben, hogy megölsz valakit, mert csúnyán nézett rád, aztán megúszod. Nem, a való világban nem azért ölnek az emberek, hogy példát statuáljanak. Persze akad azért olyan, aki tényleg azért gyilkol, mert megteheti, vagy egyszerűen képes rá, mert már nincs benne semmi olyan emberi tulajdonság, ami visszatarthatná, de a normál személyek esetében sokkal kevesebbről van szó, ha az indítékot nézzük. Ölhetsz azért, mert elborul az agyad, hirtelen felindulásból. Mert részeg vagy, esetleg be vagy drogozva… Teljesen véletlenül, egy balesetnek köszönhetően, vagy csak szimplán a saját hátsódat akarod védeni, mert rossz fazonokkal kezdtél ki, aztán a túlélési ösztönöd hajt. Vagy ha mást akarsz védeni… Igen, az én esetemben ez volt. És rólam köztudott, hogy nem vagyok normális, forrófejű vagyok, és hamar felmegy bennem a pumpa, így aztán nem volt nehéz megtenni. Sőt, ami azt illeti, sokkal inkább az volt nehéz, hogy megálljam. Ja, ez megy a gyilkolás pillanatában, nem gondolkodunk. Aztán utána mi van?
Menekülök. Menekülök az igazságszolgáltatás és a saját démonaim elől. Nem számít, hogy már évek teltek el azóta, hogy megtörtént az eset. Ez olyasmi, amit az ember nem tud kitörölni az emlékezetéből, hacsak nem gyilkosnak született. Rengeteg dolgot el lehetne rólam mondani, csak éppen egyet nem. Mégpedig azt, hogy gyilkos vagyok.
Ugyanakkor álszent volnék, ha most azt állítanám, hogy a „baleset” óta megváltoztam, és másféle életet élek. Nem, ilyen szempontból ugyanaz maradtam, aki voltam. Kicsit visszavettem ugyan a hardcore stílusomból, de az hogy más vére tapad a kezeimhez… hm, mit is mondhatnék erre? Kutyából nem lesz szalonna.
És hogy végezetül megbántam-e, amit tettem? Igen is, meg nem is. Higgyétek el nekem, hogy nem jó embert ölni. Ettől függetlenül, ha még egyszer így alakulna a helyzet, ugyanúgy megtenném, szemrebbenés nélkül. Mert ilyenek vagyunk mi, emberek, bármit képesek vagyunk megtenni azért, akit szeretünk. Bármit.