Minden hat éves koromban kezdődött. Míg a csoporttársaim virágokat, házakat, felhőket - és minden olyan dolgot, amit hat éves korban szokás - rajzoltak, én már akkor is betűkkel rajzoltam teli zsírkrétával a fehér lapokat. Néhány ilyen "műalkotásomat" míg mai napig is őrizgetik szüleim. Pedig milyen girbe - görbék voltak azok a betűk, de már akkor is próbálkoztam, na persze később kiderült, hogy nem a rajzoláshoz van tehetségem, hanem az íráshoz. Mindig is szerettem írni, holott fogalmam sincs még a mai napig sem, hogy mi ösztönzött arra, hogy írjak. Ezt nem lehet elmagyarázni, egyszerűen az írás kikapcsol. S később ez vált a szenvedélyemmé. Számtalan füzetet írtam telei a gondolataimmal, kis regényeimmel. Volt egy saját kis írott álomvilágom, amit senki sem vehetett el tőlem. Tehetségemre elég hamar felfigyelt az irodalom tanárom is, biztatásának, buzdításának köszönhetem, hogy számtalan novellaíró verseny díját zsebelhettem be, holott sosem az elismerésért ragadtam tollat. Nem másnak írtam, nem volt benne semmi kényszer, csak a magam szórakoztatására. Szüleim elmondhatatlanul büszkék voltak rám, - kire másra is lehettek volna büszkék, ha nem rám? - egyke vagyok. Persze nekik is sokat köszönhetek, ők is biztattak, tudták, hogy az írás az egyetlen dolog, ami foglalkoztat, ezért sosem próbáltak másfelé terelni, sőt mondhatni, hogy ők követelték, hogy végezzem el az újságíró iskolát. Megtettem. Azóta szabadúszó újságíróként vállaltam állást. Bármiről írhatók, nekem ez tökéletesen megfelel. Sosem szerettem ha mások korlátozni akarják a kreativitásomat és most tényleg olyan munkát végezhetek, ahol egyetlen egy pillanatig sem érezném azt, hogy dolgozok. Ez számomra nem pusztán csak egy munka, amit el kell végezni, ez számomra annál jóval több. Mivel szüleim sokat utaznak apám munkája miatt ezért egyedül maradtam a szülői házban, így legalább senki sem zavar az írásban. Nekem nem is kell ennél több, elégedett vagyok az eddigi életemmel, nem érzem úgy, hogy valamiről is lemaradtam volna csak azért mert az időm többségét a gondolataim leírásával töltöm. Természetesen azért élem az életemet, de nem telik el úgy nap, hogy ne ragadnék tollat, vagy ne huppannék le a gép elé, mert addig nem hagynak nyugodni a gondolataim, míg ki nem írom magamból őket.