Név: Colin Gray
Becenév: Colin
Kor: 26
Születése hely, idő: 1985. január 22., Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Többnyire őszinte vagyok, talán azért is, mivel sokszor megégettem a kezem már azzal, ha hazudok, vagy kábítok valakit. Jobb egyenesnek lenni. De csak azokkal, akiket közel engedek. Nem vagyok az a nagyon nyílt egyén, inkább már megtartom a tisztes távolságot és nem szívesen beszélek a múltamról. Persze másokat szívesen meghallgatok. Amit a szakmában megtanultam, az inkább a hallgatás, inkább csak meghallgatom mások panaszát, türelmes lettem, és mindenekfelett az, hogy vannak esetek, amikor igenis talpraesetten kell kezelni, vagy túlélni a helyzetet. A börtön előtt sokkal nagyobb volt az életkedvem, de ez a komorabb énem csak átmeneti állapot. Alapvetően az a teszek a világra magasról típus vagyok munkán kívül a hétköznapokban, aki a mindennapjait lazán, egyszerűen oldja meg. Rájöttem, hogy a csajokhoz nem érdemes semmiféle komoly szálat fűzni, amíg nem látszik a dolog maga komolynak. Szabadidőmben szívesebben tettem inkább gyakorlatokat lövésből, és jártam sportolni. A börtönben kimondottan jól jöhet, hogy tudok szabályszerűen bokszolni, de az utcai harc sem áll messze. Persze nem ez a taktikám, próbálom minél jobb magaviselettel végezni az ott kiszabott munkát és túlélni a napokat. A kezdeti napok óta veszem át a börtön ritmusát és nem zárkózom el semmiféle lehetőségtől, amit jónak találok.
Külső: Sportos megjelenés az ami elsősorban feltűnik az embereknek. Nem vagyok kis darab, de alaposan meglátszanak finom, megmunkált izmaim a ruha alatt is. Magas, szőkésbarna, kék szemű, többnyire stílusosan öltözködő fazon vagyok. Nem szeretem az elegáns dolgokat, de ha nagyon muszáj, azt is el tudom viselni. Tisztában vagyok azzal, hogy jóképű vagyok, és alkalmasint ki is használom az adottságaimat.
Előtörténet: Most kezdjem a szokványos történettel? Hogy 1985 januárjában láttam meg a napvilágot egy szörnyen fázós, esős napon? Nos… inkább nem. Egyrészt mert unalmas, másrészt pedig mert nem igaz. Nekem tényleg nem szokványos életem volt eddig. Majdnem átment rajtam egy úthenger, majdnem elütött az autó, majdnem belefulladtam a medencébe… És még sorolhatnám. Aztán jött egy komoly lázongó korszakom kamaszkoromban, mikor ugyan lehiggadtam, a hiperaktív viselkedésem eltűnt, ennek ellenére szívesen mentek a szüleim agyára bármiféle új ötlettel. Voltam bandában is, még egyszer éjszakára be is csuktak. Egy lázadós együttesem is volt, ahol a gitáros szerepét kaptam. De ne menjünk ennyire bele egyből az elején.
Lássuk csak, mivel kéne kezdeni… Áh, megvan, talán jobb, ha tisztázzuk a családi helyzetem, mert kicsit sem egyszerű. Bizony, ugyanis letudhatok magamnak két többé-kevésbé normális szülőt, illetve még egy tesót is.
Én születtem elsőnek, nem sokkal szüleim esküvője után. Áldott jó gyerek lehettem, amint megtanultam járni, csak estem, keltem és visítottam. Számtalan kis apró heget szereztem be kicsiként, mint mondjuk, az államon is van két apró heg. Ha valaki alaposabban megvizsgálna, akkor ezek a kis sérülések el tudnák mesélni a fél életemet. De boldog gyerekkort tudhatok le a hátam mögött sok civódással és veszekedéssel, majd megannyi béküléssel. A testvérem mindig fontos volt a számomra, még ha undorító és ízléstelen tréfákkal szívattuk egymást megállás nélkül.
Hugica, Rosalie két évvel fiatalabb nálam, akit még véletlenül sem közösítettem ki, sőt, mikor nagyobb lett, volt, hogy velem aludt. Vele különösen jól kijöttem, szívesen is pesztráltam volna olykor, de a szüleink nem merték rám bízni, mondván, hogy leejtem, vagy rá gyújtom a házat. Bíztató nem? Na de ennyit a gyerekkorról.
A kamaszkorom… Nos, a kamaszkorom több korszakra is bontható, akkor voltak nagy lázadások, voltam jó gyerek is, szóval rendesen vegyesen sikerült az egész. Kiskamasznak mondjuk áldott jó gyerek voltam és sikerült még lenyugodnom is. Beírattak sportra, legalább ha négy évig jártam lacrosse edzésekre. Szóval volt mibe bőven beleölnöm az energiám a tanulás mellett, ami segítette az odafigyelésem, egyszóval a jegyeim is szépen javulgattak. Voltam akkor szerelmes is, nem is… Szóval volt bőven szerelmi életem is, igaz csak amolyan fellángolós kamaszos módra. Utólag megjegyezve egy elég puccos suliba írattak be gimibe mindkettőnket.
Aztán tizenhét évesen tudatosultam azzal a ténnyel, hogy apám a szerencsejátékok rabjává vált. Akkor jöttem rá, hogy ha tovább folytatódik a huzavona, nekem kell majd lépnem, mint a legidősebb fiú. A testvéremmel közösen próbáltunk hatni rá, de nehezen ment. Igazán elszomorított a szüleim felszaporodó vitája, meg a válással való fenyegetőzések. Anyunak igaza volt, nem mehetett ez így, pláne nem egy ekkora családban, ahol sokan számítanak, de talán miattunk is hagyta, hogy apu velünk maradjon. Pedig talán jobban jártunk volna, hogy ha elválnak. Mindenesetre próbáltam ott segíteni, ahol tudtam, háztartás, diákmelók tömkelege, vigyázás a kisebbekre, ilyesmik. Miután betöltöttem a tizennyolcat, kicsit javult a helyzet többféle szempontból. A lázongásom alábbhagyott, különösen egy kiemelkedő esemény hatására. A bandázást már felsőfokon műveltem és a nagy többség gyakran keveredett bele zűrbe. Én is ott ragadtam, mikor a rendőrség lecsapott a vandálkodókra. Egy felügyelő vette át az ügyünket és felgöngyölítette a sztorit. Ő világított rá arra, hogy nem véletlenül nem tettem semmi kárt akkor az üzletekben a többiekkel ellentétben. Segíteni akart, hogy megtaláljam a magamnak való közeget, hogy életcélt találjak. Miután lezárult az ügy, is tartottuk a kapcsolatot. Szeretett volna az anyagiakban segíteni, látva, hogy apám képtelen a feladatát betölteni, ő vette át a szerepét. Úgy vélem egy kamasz életében ilyesfajta segítő kéz nagy hatással van a jelleme fejlődésére. Morrison felügyelő egyfajta példaképem lett, kezdtem komolyan venni, hogy kell egy életcél. Másfelől apu akkor annyira nem játékozott, sőt úgy tűnt megfogadta az ígéretét és leszokik a szenvedélyéről. Anyagilag kezdtünk rendbe jönni.
Ráadásul miután sikeresen leérettségiztem, kaptam a lehetőségen, hogy minél messzebb kerüljek otthonról. Felvételiztem a rendőrtiszti főiskolára, ahol a felvételis tesztek alapján alkalmasnak bizonyultam mind fizikailag, mind szellemileg erre a munkára. Tetszett ez az irány, a sportot sem kellett hanyagolnom, mindezek mellett megtanultam, hogy kell jó magaviseletűnek lenni, és milyen fortélyokat alkalmaznak a rendőrök. Mikor szakirányválasztás elé kerültem, a bűnügyi technikusi részleget választottam. Ezáltal máris kirajzolódott előttem a jövendőbeli állásom, hogy helyszínelhessek. Tetszett, mikor Morrison felügyelő megmutatta, hogy zajlik egy ilyen, el tudtam képzelni magamnak ezt a melót.
Ismét megkezdtem a sulit, teljes erő bedobással és a lelkesedésem cseppet sem hagyott alább, ha nem mentem át egyből a vizsgákon. Inkább buzdított, hogy még inkább rákoncentráljak. Kemény négyévnyi tanulás után végül a diplomám is megkaptam. Otthonról már szívesen költöztem volna saját lakásba, ahogy az öcsém is így gondolta. De neki rezidensként még jó pár évet le kell húznia abban a kórházban, ahol kezdett. Így biztosítottá vált a kiköltözése. Hogy velem mi történt? Morrison segített, beajánlott egy jó hírű helyszínelő csoportba gyakornokként. Kezdetben csak mint laboráns sajátíthattam el az újabb szükséges ismereteket, aztán ahogy két év alatt a csapat tagjai kezdtek megismerni és a többséggel jóba lettem, elismertséget kaptam és a terepre is egyre gyakrabban küldtek ki.
Újabb szakasza következett az életemnek. A fizetésemből végre sikerült saját otthonra szert tenni egy nagyobb lakásra valahol a város nyüzsgő részén. A munkám hátránya egyedül az, hogy nincs időm lányokkal jobban megismerkedni, többnyire az összefutok valakivel és kicsit jól érezzük magunkat effektus érvényesül. Annyira ugyan nem bánom, mert nem áll messze tőlem, de néha jól jönne, ha a magánéletem is ugyanolyan jól alakulnak, mint a munkám. De ugye a tündérmese nem tart sokáig, ahogy a munkahelyemen is akadnak néha bökkenők. Érkezett egy új kolléga a csapathoz, aki sokkal dörzsöltebben próbál engem kifúrni a helyemről, mint gondolnám. Elég volt csak egy apró baki, ő máris sikkasztás vádját akasztotta a nyakamba és mivel első körön sikerült egy tökéletes elméletet összeállítania, neki hitt a bíróság és két évre elítéltek. Morrison és a többiek ugyan fellebbezték a vádat és elkezdték újratárgyalni, én azt már csak a rácsok túloldaláról tudom követni. Hogy a szabadságvesztés kedvem szegte-e? Bízok benne, hogy sikerül a vád ellenkezőjét bizonyítani és nem kell sokáig bent maradnom. Amíg pedig idebent vagyok, próbálom nem úgy felfogni a dolgokat, mintha eljött volna a világvége.
Kezdőlap 
Tárgy: Colin Gray 
18.04.12 15:17
