Max & Jenni

- Tévedsz. Én mindig ilyen vagyok. - Akkor, ha akarok valamit, akkor azt akarom és most nagyon akarom és most kell a leginkább kivárnom a fogalmam sincs mit, amikor a legkevésbé érzem magam képesnek rá, mert minden egyes percben, amikor kettesben maradunk vagy egyszerűen csak túl, túl közel vagyunk, kerülünk egymáshoz nem számít hogyan csak arra tudok gondolni, hogy édes istenem, most úgy megcsókolnám és nem azért kell, mert nem kaphatom meg.
- Genevieve-nek igaza van. Még senki sem mondta? Max, neked olyan pillantásod van, amitől csak úgy lepattog a nőkről a bugyi. Azután nő legyen a talpán, aki kibírja... Te pedig még csodálkozol. - Még szép, hogy ezek után kérek abból a pezsgőből, el is vettem tőle, hogy belekortyoljak. Bár nekem most édes mindegy, ha sor lenne, akkor is kérnék, pedig azt utálom. Nem. Ez nem egy újabb őszinteségi roham. Ez az igazság. Így van. Tényleg olyan pillantása van, hogy a legbiztosabb az, ha ellenőrzöm megvan-e még a bugyim miután olyan szemekkel néz rám vagy már lecsusszant.
- Most azon gondolkodsz miről is beszélgethetnénk, ami nem torkollik kettő másodpercen belül szex közeli témába? Féltucat nő vesz körül és itt van nekünk Genevieve. Ne erőlködj. - Vontam meg a vállam végül könnyedén, majd Genevieve-re pillantottam és valahányszor ezt teszem valamiért mindig azt látom rajta, hogy annyira kibukna vagy mindjárt kifog bukni belőle valami olyan megjegyzés, hogy mi köpni, nyelni nem tudunk majd... Limuzin, pezsgőzés, mi fog következni ezután? Mert eddig szinte csak sodródtam az árral, bár meg kell mondanom tetszik, ahogy irányítja a dolgokat. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekelné vagy fontos lenne neki a szülinapom, mert voltaképp egyszer már elszóltam magam arról mikor van, de azt gondoltam, hogy túl elfoglalt lenne ehhez, azután meg kis híján az én állam esett le.

 

Max & Jenni

- Nekem kellene tudnom? - Vontam meg a vállam. Fogalmam sincs, hogy eddig hol volt, de azt tudom, hogy ezek után már nem akarom elengedni, mert a legjobb helyen van, ezt be is bizonyítanám, azaz szeretném, ha engedné. Bevallom vannak percek amikor egy naiv picsának érzem magam, mert gyakorlatilag rá várok, arra, hogy végre felfogja, hogy önmagáért akarom, de egyáltalán elfogja ezt valaha is fogadni? Mert időnk az van, amennyi csak kell, csak én nem fogom addig bírni.
- Disznóság, hogy hozzám sem érsz, mégis eléred, hogy beleremegjek már csak abba is, ahogyan rám nézel vagy a fülembe suttogsz. - Hajoltam hozzá egészen közel, aminek eredményeképp annyira közel kerültünk egymás ajkaihoz, hogy szinte fizikai fájdalommal járt hátrébb húzódnom, más különben kínos pillanatok következtek volna, ha Ő húzódik el, hogy ezt inkább ne. De ez így akkor sem fair.
- De még igen... - Nyomtam meg a hangsúlyon ezen kicsit. - Minden elképzelhető értelemben. - Igen. Nő vagyok a talpamon. Igen, bírom még. Hogy még meddig arról fogalmam sincs, de az utolsó cérnaszállal is harcolni fogok, mert számomra jelenleg az egyetlen férfi, aki a világon van és érdekel, az Ő. Senki más. Az egyetlen, akiért úgy érzem valósággal megveszem.
- Nem... De szeretem a zongorákat, bár a zongora hangját jobban, mint az enyém a zongorán, de ha egyszer elég vonzó az ajánlat... - Genevieve-ből jellemzően kitört a nevetés már csak a kérdés hallatán is.
- Ennyi erővel már smárolhatnátok is. - Bukott ki Genevieve-ből újabb bölcsessége, amikor elvettem Max-től az üveget és ismét belekortyoltam, sikerült is félrenyelnem.
- Szeretlek cica. - Csak ennyit tudtam kinyögni miközben rá néztem, de Max felé nyújtottam vissza a pezsgős üveget. Ha nem az egyik olt le, akkor a másik. Milyen szerencsés vagyok, na meg azért is, mert mindenki annyira kurvára tudja, hogy nekünk mit kellene tennünk, csak mi nem.
 

Max & Jenni

- Szerintem meg akkor inkább ne nézz rám, ne szólj hozzá, ne suttogj a fülembe és ne érj hozzám... Menni fog? - Fordultam felé kicsivel komolyabban pillantva a szemébe. Az a igazság, hogy most is, mint mindig túl közel van és lassan már szinte fizikai fájdalommal jár ellenállnom a nem kis kísértésnek, még akkor is ha ezzel csak önmagam kínzom.
- Szívi, előbb megszoktak legalább vacsizni. - Akaratom ellenére is egy mély sóhaj hagyta el ajkaim, ahogy hátrébb húzódtam Tőle. Komolyan, ennél bármi, bármi könnyebben menne. Mert nekünk valahogyan mesterien megy, hogy mindig túl közel kerüljünk egymáshoz, de ezt már aztán nem kenheti egyedül rám. Nem egyedül tehetek róla. Őt se kell épp nagyon noszogatni...
- Ameddig bírom, addig bírom. Ha pedig már nem bírom, arról Te is tudni fogsz még időben. - Ahhoz hogy eldönts mi is az, amit választasz. Fejeztem be magamban a mondatom. Talán azon az állásponton van, hogy nekem pontosan tudnom kellene hányadán is állunk, de fogalmam sincs. Ellenkezőleg, az az igazság, hogy egyre kevésbé tudom mit gondoljak vagy mit kellene gondolnom.
- Ez leoltott... - Bukott ki a nevetés Genevieve-ből, mint szokás szerint. Én meg lassan már kezdek hozzászokni, hogy előszeretettel műveli ezt velem.
- Na és tudsz is rajta játszani? - Fordultam felé egy elbűvölő mosollyal, amiből nagyjából az olvasható le tisztán, hogy most nagyon utállak, de elképzelni sem tudod mennyire és mesélj még...
- Genevieve, Genevieve... - Húztam vissza, hogy maradjunk le egy kicsit a tibbiektől na meg persze Max-től, aki jobb is, hogy most előre ment. - Ígérd meg, hogy nem engeded, hogy holnap fájjon a fejem bármiért is a másnaposságomon kívül... Ígérd meg! Te ismersz a legjobban. Tudod mire gondolok... Csak ne engedd. Kérlek, kérlek, kérlek! Ezt most muszáj... Fontos! - Néztem a barátnőmre hatalmas kérlelő bambi szemekkel.
- Jól van. Megígérem. - Megkönnyebbülve mosolyodtam el a válasz hallatán és köszönetképp megöleltem. - Köszönöm. - Utolsókként sétáltunk be a nappaliba, a többiek már mind bent voltak, vagyis a legtöbben már a medencénél voltak. Gondolván egyet sétáltam Max háta mögé, majd végigsimítva a vállán álltam meg végül vele szemben.
- Segítenél? - Én nő vagyok a talpamon. Akkor most lássuk az úriember mennyire férfi a talpán és meddig tud az is maradni. Lassan hátat fordítottam neki, de a vállam fölül továbbra is rá figyeltem.
 

Max & Jenni

- Én legalább nem akarlak vetkőztetni a pillantásommal, de Te nem tudod letagadni, ahhoz túlságosan árulkodó az a csábító szempár, de nyugi, kibírom. - Nem kell aggódni. Annyit nem tudok vagyis inkább nem bírok inni, hogy ne legyek képes magamon tartani az alsóneműm, ha épp nem akarom levetni. Ő pedig remélhetőleg nem képes annyira szuggerálni a pillantásával, hogy az lecsusszanjon.
- Majd ha tiszta lesz, akkor kérdezd meg újra... - Mert jelenleg őszintén bevallom fogalmam sincs mikor vehetem komolyan és mikor nem és ebben a dologban valahogy nincs kedvem játszani, sem pedig  játékszere lenni, a válasszal pedig Ő is tisztában van. Ha a világ végére készülne az sem érdekelne, csak mehessek vele. Még eddig soha senkibe sem sikerült ennyire belehabarodnom. Fogalmam sincs mi lesz ebből, de nem akarom, hogy fájjon.
- Imádom hallgatni. - Ez pedig most komoly. Tényleg nagyon imádom hallgatni. Elvarázsol mások zongorajátéka. Órákig is képes vagyok hallgatni, arról nem is beszélve, hogy nyugtatóan hat rám és kellemes is a hangzása. Egyszerűen gyönyörű.
- Köszönöm... - Egyetlen könnyed mozdulattal siklott végig rajtam a ruha, majd egyszerűen ki kellett lépnem belőle. - Te nem jössz? - Pillantottam még egyszer hátra... - Ez aranyos. Max, láttál már nőt fehérneműben és gondolom anélkül is elég sokszor, nem igaz? - Aranyos, ahogy lehajtotta a fejét, de fog ma még így látni és kétlem, hogy minden alkalommal elszeretne fordulni.
- Ha meggondolnád magad szívesen segítenék... - Mutattam az ingére, majd elindultam a nappali felé, leterítettem a ruhám a kanapéra és a többiek után indultam ki a medencéhez.
 

Max & Jenni

- Hát... Nem is kellenél, ha nő lennél. Genevieve féltékeny lenne. - Jegyeztem meg mosolyogva. Férfi, de még milyen férfi. Még soha egyik sem volt rám ilyen hatással, ami olykor ijesztő is tud lenni, amikor már mint egy drogos a kábszerekért, annyira sóvárgom utána. Komolyan, néha azt gondolom beteges, amit egymással művelünk és még csak nem is élvezzük, inkább szenvedünk, mégis folytatjuk és senki ne kérdezze azt, hogy miért, de ezt tesszük.
- Szépfiú, attól még most a fenekemre vagy tapadva, de úriemberre vall, hogy kibírod... - Már nem fordultam vissza, inkább rádolgoztam egy kis csípőmozgással, ha már néz, akkor legyen is mit látnia. Hm, jobban megy ez neki, mint gondoltam, de azért ennél tovább nem merészkedtem volna. Először is, mert nem akarom kínozni, Másodszor, mert nem érdemli meg. Harmadszor mert nem egészen vagyok tisztában azzal mire hogyan reagálna. Szemétség lenne.
- Vetkőzz csajszi. - Öleltem át hátulról a barátnőmet, miközben felfelé kezdtem el tűrni a ruháját, bár neki sem kellett épp kétszer mondani és így utólagosan is hálát adok érte, hogy van rajta melltartó, nem mintha ez a megfelelő alkoholmennyiség után zavarná vagy érdekelné, mert róla aztán elmondhatjuk, hogy vérbeli francia, de köpni nyelni nem tudnánk, a fiúkról nem is beszélve, bár azért arra a körre befizetnénk, de nem vállalnám be.
- Odanézz. Hát ez meg... - Már a vízben lökdösött, hogy figyeljek már  és nézzek már oda a nem tudom hová és miért, de amint megfordultam kapcsoltam.
- Fogalmam sincs, de derítsük ki. - Másztam ki a medencéből, majd odasétáltam a kiköpött Maxhoz, csak kicsiben.
- Na jó, öt perccel előbb még egy fejjel magasabb és feketében voltál. Ennyire részeg már nem lehetek, vagyis még nem, vagyis egyáltalán nem. - Akkor meg most mi van? Csak nekem nem esik le?
- Oké, a hang se stimmel, akkor Te nem Max vagy. - Állapítottam meg, amint megszólalt és hát nem is zavartatva magát, azért tisztességesen végigmért.

 

Max & Jenni

- Kétlem. Ő az a feltalálom magam típus, különben Te vagy az, aki jóformán senkit sem ismersz, Genevieve igen. - Azaz nem hinném, hogy féltékeny lenne. Igaz, mostanság biztosan nem lesz egymástól csömörünk, ez a veszély nem áll fenn. Én haza vagy a gépemhez járok vagy az ágyamhoz, aludni és Ő sem épp időmilliomos, de erre való a technika, így nem személyesen is egymás idegeire tudunk menni, ez nem probléma, de legalább nulla-huszonnégyben elérhető, ha hisztizni akarok, pár kör tequilára mindig kapható...
- Genevieve cica, a házhoz szállítás megérkezett. - Próbáltam elfojtani magamban a nevetést, mert szerintem Andresnek jó esélye lövése sincs róla min is szórakozok ilyen jól és nem is kell, legalább nem én leszek az, aki felvilágosítja erről.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Andres, de annak még inkább, hogy nem háttal álltál. Kínos is lett volna... - De még mennyire, hogy kínos. azért jó tudni, hogy nem nekem van kettős látásom, bár ha háttal állt volna nekem, akkor is feltűnt volna a különbség, bár nem biztos, hogy érdekelt is volna. Tényleg nagyon kínos lett volna, ha összekeverem Őket Max meg mondjuk a hátunk mögül figyelné az eseményeket körbefont kézzel.
- Nekünk van egy kis dolgunk, ugye Max? - Néztem rá Maxra, aki láthatóan nem kapcsolt azonnal, hogy most mi a fenére is gondolok. Milyen dolgunk van nekünk. - Max, gyere már... - Léptem hozzá közelebb, majd belé karoltam úgy kezdtem el húzni magammal.
- Még mielőtt megkérdeznéd kettesben hagyni Őket, az a dolgunk. - Tettem hozzá, amikor már nem voltunk nekik hallótávolságban. Ezek után merje azt mondani nekem valaki, hogy nem vagyok jó barátnő. Legalább egy kis rásegítéssel okozok neki egy jó esélyt, legalább egyikünknek jöjjön össze. Remélhetőleg neki könnyebb dolga lesz vele.

 

Max & Jenni

- Akkor csak veled foglalkozok ennyit... Nem tudok meglenni nélküled egy percet és az a bizonyos pillantás nélkül, amitől megveszem. A téboly kerülget, ha nem vagy a közelemben, így már jobb? - Esküszöm, ilyen pasi nincs, nem létezik, csak a tündérmesékben, ahhoz meg már túl nagy kislány vagyok, hogy még higgyek is bennük. De sok lesz már ma estére az őszinteségből, nem? Mert valósággal az őrület határán szambázom, ha egy nap nem láthatom és nem néz rám azokkal a szemekkel.
- Mi? Mi van? Mi a fenének? Ne rángass... Jövök már. - Értetlenül pislogtam rá, amikor megálltunk a nappaliban a dohányzóasztal előtt. Most velem van a baj, mert tényleg fogalmam sincs mi a fene van.
- Feküdj hanyatt... - Meglepetten pislogtam rá, hogy mi, nem, arról szó sem lehet. Különben is, miért, minek kellene nekem hanyatt feküdnöm a dohányzóasztalon? - Rajta... Most. Feküdj hanyatt. - Szinte már láttam a szemében, hogy ha nem engedelmeskedem, akkor is az asztalon fogom végezni. Megadóan emeltem fel mindkét kezem, miközben hanyatt feküdtem az asztalon még mindig fehérneműben. Onnantól kezdve már a fiúkat se annyira érdekelte a játék.
- Oké... Be vagyok sózva. -  Nevettem el magam, amikor Genevieve sót szórt a hasamra, majd egy darab citromot tolt a számba, hogy hallgassak. Oké, ismerem már ezt a játékot. Mivel csikis a hasam megint csak kitört belőlem a nevetés a citrommal a számban, amikor fölém hajolva a hasamról kezdte el lenyalni a sót, a tequilát, majd a citromot is kivette a számból. Huh, hát ez elég... Érdekes volt.
- Max, Tiéd a következő kör. - Nagyokat pislogva akartam felülni az asztalon, de nem sok esélyem volt tiltakozni, miután Genevieve egy szó nélkül visszadöntött. Egyik kezem a homlokomhoz emelve fordultam Max felé, miközben a fejem ráztam, hogy ne, csak ezt ne!
- Ha Te nem vállalod, akkor majd Andres, Andres? - Szót közben sót ez úttal már a dekoltázsomra. Mi? Nem, nem, nem!
- Légyszi, légyszi, légyszi... - Suttogtam egészen halkan, de szerintem a számról simán leolvasható volt, hogy épp könyörgöm, had ne Andres...
 

Max & Jenni

- Mondod ezt egy üveg... Mi ez? - Kaptam ki a kezéből az üveget. - Egy üveg rum után. - Lóbáltam meg előtte az üveget. - Te... Én nem is szeretem a rumot. - Tört ki belőlem a nevetés. Tisztán legalábbis nem iszom meg, sosem. Most meg eltöröltünk egy egész üveggel? Most ez már nem komoly, ugye?
- Te pedig részegen nehezebben szembesülsz az iróniával, mert hiába vagy "szívós"... - Formáltam macskakörmöt ujjaimmal. - Ez akkor is egy üveg rum volt, amit eltüntettünk, amit soha meg sem iszom csak így... Szóval, ha Genevieve nem lesz a közelben, akkor megígéred, hogy fogod Te a hajam? - Mert ettől cefetül beteg leszek az egyszer biztos és ha ez nem jön ki belőlem még az éjszaka folyamán, akkor hero vagyok, akkor semmi sem fog. De hogy a fenébe bírtam ezt egyáltalán meginni?
- Ne nézz már így... - Fordítottam el a fejem. Hát ezt nem hiszem el. Ezért még valaki megfog halni, akit hideg vérrel fogok megölni, csak ezt bírjam ki, ezt éljem túl... Erősebben ragadtam meg az asztal szélét, amikor a nyelve hozzáért a bőrömhöz és ott épp nem vagyok csiklandós, inkább csak érzékenyebb. Amikor ismét közel hajoltam, csak most az ajkaimhoz inkább behunytam a szemem, még mielőtt kísértésben esnék a dohányzóasztalon. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, amikor felegyenesedett győztesen széttárva karjait. Brávó...
- Húzz fel légyszi. - Emeltem fel felé mindkét kezem, hogy segítsen innen felkelni, de minél gyorsabban. - Vége az ingyen műsornak. - Tettem fel mindkét kezem, majd elsétálva felpattantam az egyik bárszékre. Most már csak a részletekre ne legyen kíváncsi, sőt inkább ne is beszéljünk róla,, mert szerintem valahol mindketten élveztük és mivel ezt úgysem vallanánk be...
- Ne szólalj meg. - Fordultam Andres felé még mielőtt szóra nyitotta volna a száját. - Bármit is akartál mondani, ne most. - A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy valaki a hátam mögött áll fent a pulton és próbál engem is felhúzni. - Genevieve, nem akarok... - Pár másodpercen belül beláttam, hogy ezért is kár a gőzért, ezért valahogy felhúztam magam. Nem tudom ki és honnan szedte ezt a stripper számot, de mivel levetnem már nem nagyon nincs mit, akkor igyunk és szerencsére épp a kezem ügyébe akadt egy üveg sör, amit úgyszintén nem szeretek és egyáltalán nem bírok meginni belőle úgy egy pohárnál többet, de nem is baj, elkaptam a legdrágább barátnőm és a mellkasa fölé tartva az üveget szépen megbillentettem az üveget, de persze mindeközben nem maradt el a lágy csípőringás, bár erre a számra inkább vonaglani lehet, mint táncolni, de azért tanultam én is ezt-azt, például tudom mit kell csinálnom, ha azt akarom, hogy lessen valakinek az álla és szerencsére ebben a tartórúd is a segítségemre volt párszor...
 

Max & Jenni

- Létezem... Immár huszonkét éve. De ha már így szóba hoztad nem csak létezni akarok, hanem élni és ahhoz, hogy valakitől létezzek... Az egy nagy fordulópont lenne az életemben. - Oké. Ebből már nem beszélem ki magam, de azért akkor már megpróbálok még több badarságot összehordani neki, hátha legalább egy kicsit összezavarom. Szóval, szerinte nem tudok nélküle létezni? Ez így nem is igaz, mert létezni azt tudok nélküle, de élni is? Fogalmam sincs. Ezt ki kellene derítenem, de ugyanakkor félek is Tőle, az egésztől. Félek attól, hogy fájna...
- Ez nem hiszem el. Komolyan. Én arról beszélek, hogy miközben a mosdó vagy a WC kagylót ölelgetném, amelyik közelebb esne és visszaköszönne a rum, hogy jó volt veled, közben fognád-e a hajam, Te pedig még ezt is képes vagy összekötni a szexel? És még én kezdem mindig, mi? Menj a fenébe Max... - Löktem meg egy kicsit a könyökömmel mosolyogva. Most kivételesen nekem ez meg sem fordult a fejemben, de az ilyen esetben úgy látszik itt van Ő nekem, aki emlékeztet rám. - És nem tudom, hogy durván szeretném-e... Az attól függ mit hozol ki belőlem. és milyen a hangulatom. Őrült vagy nem. - Remélem ezzel sikerült az összes kérdést megválaszolnom.
- Elment... - Persze, hogy ezzel is csak cukkolni akarom és szerintem sikerülni is fog, de ha mégsem, mindig van egy B terv, az mindig kell, hogy legyen. Egy nőnek mindig.
- Tudom, nem ez a hivatásom, de milyen volt? - Tettem fel a kérdést, amíg még olyan közel voltunk egymáshoz - már megint -, hogy képtelen lett volna hazudni nekem, ha csak nem tud a szemebe hazudni és nagyon remélem, hogy nem tudna, mert ha most menne, akkor máskor is.
Nem tudom mi ütött belém, de azt igen, hogy nem a rum akarta, hanem én... Nem engedtem el a pillantását, úgy fogtam meg a kezét, majd kezdtem el húzni magammal, néhány lépés után egy kacér mosollyal hátat fordítottam neki, majd vele együtt megindultam kifelé a nappaliból. Mára már tényleg elég volt az ingyen műsorból. Genevieve fogalmam sincs hová tűnt, de most nem is érdekel. Egészen az emeltre vezető lépcsőig mentünk, majd gondolva egyet kicsit behátráltam vele a lépcső alá.
- Nem beszélünk. - Helyeztem mutató ujjam az ajkaira jelezve ezzel is, hogy nem szeretném, ha most bármit is mondana. Lassan lépkedtem közelebb hozzá, miközben kezeim felvezettem a vállára, majd összekulcsoltam a nyaka körül úgy húztam egyre közelebb és közelebb magamhoz, de még nem csókoltam meg, még nem. Előbb még tudni akarom, hogy ez a vágy, amit folyton érzek, amivel folyton küzdök, csak engem őríjt meg?
 

Max & Jenni

- Hát úgy fest, hogy ennek is megvannak az előnyei. - Vontam meg a vállam.Azt ne várja, hogy most kifejtsem bővebben, mert ahhoz meg már bennem van elég alkoholmennyiség és már így is össze-vissza beszélek és néha jobb lenne, ha valaki befogná a számat, de persze a lehető legjobb személyre bíztam magam. Genevieve előbb lökne a karjai közé, minthogy... Azt tenné, amire megkértem. Tényleg senki sem fogja fel, hogy nincs velünk semmi baj? Vagyis lassan kezdem azt hinni, hogy velem valami nagyon is van, mert most nagyon is naivan viselkedem úgy, ahogy nem szoktam, sosem, senkivel sem. Okos nőnek tartom magam, nem pedig naivnak, de olykor talán megengedhetek magamnak egy kis őrültséget, mert az, amit most csinálok az az, őrültség, az ég világon lehet semmi értelme, mégis akarom. Ez az, amit akarok.
- Mindenesetre, ha a hajamba akarsz kapaszkodni vagy húzni, csak finoman... - Mert harapok minden egyes hajszálamért. Na jó... Nem. De rettenetesen odavagyok a hajamért, ami szerintem, remélhetőleg meg is látszik, leszámítva, hogy néha már olyan későn jut eszembe vagy jutok oda, hogy hajat kelleme mosnom, hogy tudom, hogy reggelig nem száradna meg, szárítani meg lusta vagyok olyan álmos vagyok és inkább halasztom holnapra.
- Talán máshová kívántam volna a nyelved. - Mondtam ezt ki könnyedén, mintha ez volna a világ egyik legtermészetesebb dolga, pedig nem épp és azért nem olyan hangon, hogy mindenki jól hallja a nappaliban, csak Ő. nem érdekel, hogy mi mindent lehet ráfogni az alkoholra és mit nem, mert nem fogom. Én egész egyszerűen nem tehetek róla, de nem tudok mindig olyan lenni, úgy viselkedni, mint Ő. Nekem ez nem megy és nem is akarom, hogy menjen, mert az azt jelentené, hogy már nem érdekel annyira és már nem őrülök meg érte. Pedig így van. Minden egyes szaváért, mosolyáért, pillantásáért, bókjáért...
Vágyakozva néztem szemébe és legbelül szinte már könyörögtem azért, hogy csókoljon meg. Végül engedve legbensőbb vágyainknak tapadtunk egymás ajkaira... Követelőzve csókoltam vissza, mintha egész életemben erre a percre, pillanatra vártam volna és most egyszerűen képtelen vagyok betelni vele, akarom, de még mennyire, hogy akarom!
Kezeim lassan siklottak le a válláról a mellkasára, ahogy egy másodpercre se elválva ajkaitól kezdtem el ügyeskedve kigombolni az ingét, majd elégedetten belemosolyogtam a csókba, miközben kezemmel végigsimítottam immár csupasz felsőtestén. Grrr... Szexi.
 

Max & Jenni

- Fogalmam sincs, hogy reggel előbb mi mindenre fogok emlékezni, de nagyon erősen bízom benne, hogy nem sokra, mert akkor még gőzöm sincs hogy fogok a szemedbe nézni, de ha már Te feltetted a kérdést, nem fogok hazudni neked, mert nem akarok és eddig se akartam... Igen. Azt gondolom, legalábbis úgy érzem, hogy megérdemlem, hogy szeressenek, legalább annyira, amennyire én is tudok szeretni. Szóval igen, vágyom a szerelemre. Talán Te nem? - Sosem hazudtam neki semmiben sem, legalábbis akkor nem, ha valami komolyabb dologról volt szó, még akkor sem, ha tudtam, hogy inkább hallgatnom kellene és nem is fogok hazudni neki, amíg arra nem vágyik vagy, ha úgy gondolja könnyebben eltudna viselni egy kegyes hazugságot, mint őszintén az igazságot, de azt hiszem abban, hogy mit is érzek iránta abban nem tudnék hazudni neki, mert ha ismer, egy kicsit is tudja milyen vagyok, akkor látja akár a legapróbb jelből is, akár egy pillantásomból is.
- Én csak a hajamról beszéltem... - Húzódtak huncut mosolyra ajkaim. Napról napra egyre jobban érzem, hogy egyre nehezebb a közelében lennem tudván, hogy nem ugyanazt akarjuk. Néha úgy érzem vele kapcsolatosan, hogy Ő valamiért azt hiszi, hogy nem tudná nekem megadni azt, amire vágyom, persze konkrétan még sosem bátorságom erre rátérni és nem is most fogom megtenni, kivéve, ha valamiképp felmerül...
- Oops... - Hazudnom kellett volna? Nem tudtam... Vagy inkább csak nem figyelembe venni vagy úgy tenni, mintha nem érezném minden pillanatban azt, amit és egyre intenzívebben? Édes istenem, nem fogom kibírni.
Vágyom rá... Egyszerűen megőrjít ez az édes kínzó vágy. Kívánom minden egyes apró érintését, mámorító csókjait. Kezem végigsiklik a mellkasán le a nadrágja széléhez, amihez beakasztom két ujjamat és magamhoz húzom a csípőjét így fordítva a helyzeten, hogy engem döntsön a falhoz, miközben másik kezemmel vágyakozással megtelve túrok bele hajába. Pár röpke másodpercnyi ügyességgel elértem, hogy az öve egyetlen kattanással engedelmeskedjen nekem. Ismét hajába túrok, miközben halk sóhajokkal, apró nyögésekkel adom a tudtára, hogy nagyon is élvezem, amit művel. Másik kezem közben ismét besiklik az inge alá úgy simogatom és cirógatom a hátát fentről le majd lentről felfelé haladva.
 

Max & Jenni

- Az meglehet, de teljesen tiszta fejjel, józan ésszel is kimondanánk? - Mert azt kötve hiszem és szerintem ezzel mindketten így vagyunk. Tehát nem szégyellném, egyszerűen csak annyira zavarban lennék, hogy képtelen lennék anélkül a szemébe nézni reggel, hogy vérvörössé ne válnék.
- Te meg mi a francról beszélsz? - Tört ki belőlem a felháborodás és egyben a meglepettség is. Nem akartam hinni a fülemnek, sőt szerettem volna úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna amit az imént mondott, de egyszerűen muszáj volt, ahogy reagálnom is rá azonnal.
- Te egy kivételes ember vagy és ezt mindenki tudja rólad, aki csak egy kicsit is ismer. Miért ne érdemelnéd meg, hogy szeressenek? - Komolyan nem értem. Az az igazság, hogy egyre kevésbé. Minél inkább igyekszem annál zavarosabb az egész. De ugyanakkor annyira tudtam, hogy így érez, csak eddig még nem bukott ki belőle, de azt hiszem a rum meghozta a jótékony hatását és hamar megeredt a nyelvünk. - Talán csak Te magad nem engeded meg senkinek, hogy szeressen. Erre még nem gondoltál? - Én viszont azt hiszem, hogy Ő maga szándékosan taszítja el magától az embereket.
Beleborzongok az érintésébe. Akarom, kívánom, vágyom rá. Hátradöntve fejem élvezem, ahogy nyakamat leheli be mámorító forró édes csókokkal. Teljesen az övé vagyok az utolsó kis rostomig. Minden érzelmet belevittem a csókunkba, szenvedélyesen, követelőzve csókoltam és azt hiszem abba sem akartam hagyni.
- Ne haragudj Max. De megígértem neki. - Hallom Genevieve hangját most már tisztán, világosan és érthetően. Ne, ne, ne, könyörgöm ne... Édes mindegy, mert azonnal kézen ragadott és húzni kezdett maga felé. Tudta, hogy nem akarok menni. Hiába is kérleltem a pillantásommal, hogy ne tegye ezt velem, megígértettem vele, sőt a lelkére kötöttem és ha jobban belegondolok fordított esetben ezt most én is megtenném érte bármennyire is a pokolra kívánna érte, csak mint most én vele teszem. A pokolba Genevieve... Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, miközben teljesen megsemmisülve éreztem magam és csak követtem Genevieve ki a medencéhez. Oké. Legalább lehűtöm magam vagy most azonnal visszafordulok és a fenébe mindenkivel. Leültem a medence szélére. Gondolkodni akartam vagy ellenkezőleg, kizárni mindent és mindenkit, mire valaki volt olyan kedves, hogy a hátam mögül belelökött. Váratlanul ért, de azt hiszem jót tett a hideg víz... Egészen addig, amíg meg nem pillantottam, mert abban a pillanatban újra eltudtam volna olvadni a víz kellemesen hideg hőmérséklete ellenére is, ugyanakkor lesütöttem a tekintetem. Fogalmam sincs mit mondhatnék...