Max & Jenni

- Más különben egész biztosan inkább befognám, de most legalább van is hozzá elég bátorságom, hogy kimondjam, amit gondolok... Egy üveg tiszta rum után, ami más esetben le sem tudnál nyomni a torkomon. De ha ma nem fog visszaköszönni, akkor azt hiszem megfogom szeretni. - Kólával esetleg bekeverve valamivel fincsi, de a sima rum nekem borzalmas, most viszont határozottan nem zavart. Na tessék, pontosan ezt műveli velem, mindenről elvonja a figyelmem és csak rá figyelek, mintha senki más nem lenne.
- Egyszerű... Mert ha egy kretén lennél, akkor szóba se álltam volna veled. Nézd, mások biztosan sokkal jobban ismernek nálam, mint például David is ilyen, Ő biztos jobban ismer nálam és többet is tud rólad, de én annak a nem fog sikerülni? Bocsi, nem tudtam, ezért megcsináltam embernek tűnsz, javíts ki, ha tévedek. De most komolyan nekem kell huszonkét évesen felhívnom a figyelmed arra, hogy a világ nem csak fehér és fekete? - Mert nem az. Nekem viszont megint csak úgy fest, hogy megeredt a nyelvem. Hogy mi lesz ebből megint?
- Max, kérlek mutass nekem csak egy olyan embert, aki nem csalódott életében. Nem tudsz, mert nincs. Mindenkit érnek csalódások és általában mindenki csak a negatív tapasztaltaira emlékszik vissza, a szép pillanatokról pedig megfeledkezik. Én viszont nem tudom azt elképzelni, hogy valaki ne szeretett volna. - Mert én még igen is hiszek abban, hogy vannak még tiszta szívű emberek is, csak valamiért mindig a rossz helyen keressük őket.
- Ha a negatív tapasztalataim alapján értékelném a férfiakat, akkor lássuk... Vegyük a legutóbbit, akkor a férfiak egytől egyig, alkoholista, akaratos, erőszakos, disznók vagy egy másikat, egy hazug, magának való, önző szemétláda. Ezek közül melyik lennél? Szerintem egyik sem, igazam van? Ugye érted mire akarok kilyukadni? Nem ítélhetsz meg senkit sem valaki más után. Ez így nem fair... Sem másokkal, sem önmagaddal szemben. - A fenébe is. Pszichológiára kellett volna jelentkeznem, nem pedig médiára, bár azt hiszem abba bolondulnék bele, hogy napi szinten kellene hallgatnom mások problémáit, na az nem menne... Mármint bármikor szívesen meghallgatok bárkit, ha attól jobb lesz egy kicsivel is, de hogy fő állásban, na azt nem bírnám. - Az a probléma, hogy Te már nem hiszel az emberekben, amihez szerintem még egy kissé korán van. Én pedig túl jóhiszemű is vagyok azt hiszem.
- Jössz? - Húztam fel magam a medence szélébe kapaszkodva. - Most behúztalak volna, de mindketten tudjuk, hogy nem menne, csak ha hagynád magad, az meg úgy nem poén. - Elmosolyodtam, miközben azon kaptam magam, hogy már megint túl közel vagyok hozzá, ezért kicsit hátrébb húzódtam, de még mindig mosolyogtam rá.
- Mivel fogalmam sincs mit mondhatnék, épp ezért nem is mondok semmit, csak gyere... - Visszalöktem magam a vízbe és tisztességesen lecsaptam, oops.
 

Max & Jenni

- Mint például mit? - Nem igazán értettem mire céloz, de azt hiszem vagyunk már elég részegek ahhoz is, hogy túl ragozzunk mindent. - Így ahogy mondod, de ha bíborvörösbe váltok holnap, akkor mindenre emlékszem. - Mert amilyen szerencsém, szerencsénk van mindenre fogunk emlékezni, legalábbis többre is, mint szeretnénk. Igaza lehet, kimondanám ezeket a dolgokat józanul is, csak most nem annyira tartok attól, amit hallani fogok Tőle.
- Akkor ez kilőve. Pedig legalább egyszer kiakartam próbálni. A fene... - Rossz biztosan nem lehet, kivéve annak, aki nem szereti a csokit és Ő pont nem szereti. Ünneprontó és még csak nem is tud róla mennyire az. Pedig biztosan nagyon édes élmény lenne, de ha nem, hát nem.
- Igen, igaz? Na és legalább igazi volt vagy így utólag visszagondolva már nem? - Nem tudom miért kérdeztem. Talán csak kíváncsiság, de az isl ehet, hogy több szimpla kíváncsiságnál. Talán mert most magamnak is feltettem ezt a kérdést és nem, nekem nem volt igazi. Sőt, üresnek tűnik az emlék, ahhoz képest, amit az utóbbi időben érzek és még csak el sem mondhatom neki. Legalábbis ezt már minden még meglévő erőmmel magamban kell tartanom ma este, mindegy mibe kerül, csak tudjam befogni a saját számat, ennyi a lényeg.
- Nem... De nem is neki köszönhető, inkább a véralkoholszintjének. - Sütöttem le a tekintetem. - Elfog repedni. - Böktem a kezében lévő pohárra, de közben tudom, hogy ez érdekli most a legkevésbé. - Itt senki sem tudja, még Genevieve sem, más különben ma szétverte volna a vodkás üveget rajta és különben sem szokásom kiteregetni a szennyest. És ha lehet inkább nem beszélnék a vele való élményeimről. Tanultam belőlük... Nem én hívtam el ma, elhiheted. - Tettem hozzá minden egyes szótagot komolyan kihangsúlyozva. - Idézőjelben megvagyunk, de azért nem ennyire.
- Nath? - Néztünk össze Genevieve-el. - Gabriel? - Mindketten meglepetten pislogtunk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés.
- Te Arianne, a kedvemért csapd már képen még egyszer, légyszi... - Szinte már kérlelő pillantással meredt rám. Egy pillanatra Gabriel felé fordultam...
- A-a... Nézz rá, most úgy néz, hogy nem merem, mert megjárom.  
 

Max & Jenni

- Nemár, az még kínosabb lesz. - Komolyan, a kínos csendnél nincs is kínosabb. Amikor csak nézünk egymásra vagy elmegyünk egymás mellett miközben valószínűleg ugyanarra gondolunk, de inkább nem mondjuk ki, de lényegében olyan mindegy, mert így is-úgy is zavarban vagyunk már csak a gondolattól is.
- Pedig komolyan gondoltam, hogy egyszer benne lennék, akár fordítva is... Én édesszájú vagyok és imádom a csokit, de ha nem, hát nem. Azért kár... - Vontam meg a vállam sejtelmesen mosolyogva. Provokálom? Nem áll szándékomban, de ha egyszer nem vagyok képes megállni, akkor vállalom a kockázatot remélve, hogy tudni fogom mikor kell leállni, ha egyáltalán akarja, hogy leálljak, mert ugye ez is kétesélyes csak úgy, mint minden más is.
- De... Gondolom, csak egy kicsit nehézkesen megy már és az nem segít befogni... - Böktem a kezében lévő pohárra. - Látod még sincs olyan jó hatással rám az alkohol. - Talán tényleg nem kellene többet innom. Azt hittem elég lesz annyit Genevieve lelkére kötnöm, hogy ne engedje, hogy egyből fejest belevessem magam a mély vízbe, amit egyébként nem tennék meg.
- Most mondanám, hogy felejtsük el, de... - De az emberek a kevésbé jó dolgokra mindig jobban emlékeznek, mint a jó dolgokra és különben se menne.
- Szexi, most akkor én jövök... Jennifer Arianne Lively, nagyon örülök, de nekem akkor is Max maradsz. - Egy, mert már hozzászoktam. Kettő, mert valahogy szerintem jobban illik hozzá a Max, mint a Gabriel, de ez is biztos csak megszokás kérdése. Ez olyan, mintha engem valaki Annie-nek szólítana, lehet először nem kapcsolnék, hogy hozzám szóltak.
A lélegzetem is elállt egy pillanatra, amikor a homlokát az enyémnek támasztotta és egymás szemébe néztünk. Azt sem tudtam hová pislogjak. Nem voltam zavarban, egyszerűen csak már megint túl, túl közel volt hozzám. Tekintetem a szemei és az ajkai között ingázott...
- Rád izgultam... - Mindkét kezem a mellkasára simítottam, miközben tekintetem mélyen az övébe fúrtam. Fogalmam sincs mi ütött belém. De ha ezt még mindig rálehet fogni a rumra, akkor később valószínűleg azt is fogom tenni, mert most teljesen elment az eszem. - Most mi legyen? - Néztem fel rá kérdőn hatalmas szemekkel, miközben kezeim a vállára siklottak...
 

Max & Jenni

- Kapd be! - Vágtam oda neki sértetten. Már akinek az lesz. Szóval, ez az egész mindegy is, mert így is-úgyis csak nekem lesz kínos? Hát ezt valahogy nem tudom elhinni, más különben majd teszek róla, hogy ne csak nekem lesz az, mert véleményem szerint nekem nem áll jól a piros szín, az arcbőrömön legalábbis nem.
- Szóval azért annyira mégse kellene győzködni? Épp csak el kellene húzni előtted a mézes madzagot? Jó tudni... - Mosolyodtam el sokatmondóan. Hát ez most nagyon, nagyon elgondolkodtató és egyben hasznos információ róla, amivel kapcsolatban nem ígérhetem meg, hogy nem fogok soha visszaélni. Nőből vagyok és ha akarok valamit, akkor azt megszerzem és most akarok valamit, de azt nagyon és megfogom találni a módját, hogy elérjem, amit akarok, de nem önzésből, ezt mindkettőnknek jó lenne, csak ehhez előbb valahogy még meg kellene értetnem azzal a makacs fejével, hogy igen is, Őt is szeretheti valaki, jobban is, mint gondolná.
- Tény és való. De engem ez már nem érdekel. Tanultam belőle és senkinek sem leszek a játékszere. - Se részegen, se józanon. Semmilyen állapotban sem. De tényleg nem akarok erről beszélni, mert végül is nem volt semmi és nem az számít, hogy miért nem, mármint engem ez már tényleg nem érdekel és nem akarok erre gondolni, ami volt, elmúlt, már senki sem tud rajta változtatni, ha megbánta, akkor sem.
- Khm... Még mielőtt megkapnám, hogy nyuszi vagyok, nem, nem vagyok, de azt hiszem ebből is kaptál ma már ízelítőt, de most sokan vagyunk, túl sokan. - Most legszívesebben hisztériás rohamba törnék ki, hogy utálok mindenkit, aki most jelen pillanatban körülöttünk van, mert miért nem tudnának kivételesen most máshol lenni, de inkább nem. Sokat ittam, nagyon sokat, ez kétségtelen. Hátráltam egészen a medence széléig, majd felhúztam magam, hogy csak a lábam lógjon a vízbe.
- Egyébként fogtam. Visszanyalt a fagyi... Oké. - Kacsintottam rá egy széles mosollyal. Számíthattam volna rá, de valahogy ezt én sem így akartam, szóval... Hát hupsz.
 

Max & Jenni

- Szerintem is. De ma már megvolt az édesség. Én vigyázok a vonalaimra. De ha legközelebb valami tejszínhabosra vágyom ígérem szólni fogok és kiderítem. - Miért jó engem mindig, mindig, de mindig ronggyá szívatni? Kitalálom. Mert lehet. De legalább nem vagyok az a folyton elpirulós típus, persze attól az még nyilvánvaló, ha zavarban vagyok, de még kínosabb lenne, ha hozzá még mindig bíborvörös árnyalatba is váltanék. a másik dolog pedig miért kell egymást ilyen szinten kísérteni? Így is pocsékul megy, hogy azokon a bizonyos határokon belül maradjunk, folyton átlépjük. Lelki szemeim előtt pedig már így is a falat akarom, mert akarom, a fenébe is, még soha semmit sem akartam ennyire!
- Azért nem egészen ugyanaz. Nekem könnyebb, mert úgy látszik senkinek sem sikerült még úgy összetörnie, hogy feladjam azzal a jelmondattal, hogy ez nem nekem való. De elmúlik, ha nem kapaszkodsz vele, hanem egyszer elengeded. - Egyszer mindent el kell engednünk, még ha iszonyúan nehéz is.  Azt hiszem most lenne is mihez viszonyítanom. Például, ha minket kellene feladnom, mert nem működne, mert azt is el kellene fogadnom. Mindig én sem kapaszkodhatok szép reményekbe, ha a valóság valami egészen mást. Most még hiszek, remélek és bízok, de ez sem fog örökké tartani.
- Szó sincs róla, de miért jó engem mindig ronggyá égetni? Valld be, hogy Te ezt mocskosul élvezed, mert most beletudnálak fojtani a saját medencédbe. -Döntöttem enyhén oldalra a fejem bájosan mosolyogva rá. Oké, nyilvánvalóan nem menne, de attól még most szívesen megpróbálkoznék a lehetetlennel. bevallom egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy le van szarva a papírmunka és rávetem magam, de aztán valahogy mégis elhessegettem a gondolatot.
- De akarsz? - Ha már ilyen incselkedős kedvünkben vagyunk, akkor azért egy könnyen nem szeretnék alul maradni. Oké, én bármelyik pillanatban képes lennék eldobni mindent és a karjaiba vetni magam, csak egy szavába kerülne vagy még annyiba se, csupán egy pillantás is elég lenne, de valamiért az az érzésem, hogy ez nem ma fog megtörténni és amíg ilyen makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy neki ez nem való meg nem jár és nem érdemli meg és a fene tudja még mi, addig túl sok értelme se lenne.
 

Max & Jenni

- Szerintem is, de figyelmeztetlek nagyon akaratos és követelőző tudok lenni, ha valami édesre vágyom. - Mert akkor azt azonnal akarom, nem tíz perc, fél óra múlva, hanem akkor. Igen, szóval nagyon elvetemült tudok lenni, ha akarok valamit. Így például nekem nem jelent akadályt hajnalok hajnalán keríteni egy kajást, ahol kaphatok finom meleg pizzát, akár hajnali kettőkor vagy hajnali négykor csokiért menni. Simán képes vagyok rá.
- Már bocsi, részegen, józanon, édes mindegy, de ez akkor is marhaság. Ez van. Csak Te ezzel nem tudsz megbékélni, amit soha nem fogok tudni megérteni, hogy miért, mármint értem, csak nem fogom fel. - Ő azt gondolja magáról, hogy egy nyitott könyv? Hát szerintem ez rohadtul nem így van, mert ha lefektetném valahová, akkor se tudnék elmenni rajta. Komolyan, mintha blokkolva lenne az agyam az ellen, hogy ezt megértsem, mert minél jobban igyekszem és minél inkább azt gondolom, hogy oké, most már értem, akkor döbbenek rá igazán, hogy nem, nem értem, nem vagyok rá képes, ez nekem nem fog menni.
- Te meg olyan szemét. - Csaptam rá a kezére. - Visszaélsz a helyzettel. csak a pia teszi, attól ilyen piros az arcom. - Na persze. Ő meg maga Buddha, legalábbis valami ilyesmire számítok.
- Nem hümmögjél, mert ez olyan, mintha épp... Na mindegy, inkább hagyjuk, csak, csak ne hümmögjél. - Olyan bizsergés fut Tőle végig a testemen. Te jó isten, nincs már rám így is tagadhatatlanul nagy hatással? De, de igen.
- Hogy fulladnál meg... - Köptem be gúnyosan nagyjából egy időben Max megjegyzésével, amiből bár egy árva szót nem értettem szerintem az enyém még így is finomabb volt.
- Na jó, azt hiszem jobban is érzem magam, mint amennyire megérdemelném, azok után, hogy mennyit ittam ma, szóval most szeretnék kérni egy pólót és valahol kidőlni végre, mert szerintem azt is megérdemlem már. - Ha most kibírom, hogy nem dobom ki a taccsot, akkor holnap már nem fogok. Oké, ez nem azt jelenti, hogy nem fájhat istentelenül a fejem egész nap és húzni minden irányba, de azt még bevállalom, az is valószínű, hogy holnap megfogom fogadni, hogy soha többé nem iszom.
 

Max & Jenni

- Khm... Utállak. - Most komolyan, próbálnék megfeledkezni róla, erre csak azért is fel kell hoznia. Nem az vele a problémám, hogy zavarba hoz, lassan már kezdek hozzászokni, de csak én érzem azt egyedül, hogy ha nem jön Genevieve, akkor mi magunk nem biztos, hogy képesek lettünk volna leállni? Igen, utálom most Genevieve-t is, de azt is utálnám, ha holnap azt kellene látnom rajta, hogy nem egészen tarja helyén valónak, hogy lefeküdtünk és valamilyen szinten megbánta. Na az sokkal, de sokkal jobban tudna fájni.
- Rád férne, de ahhoz előbb fel kellene adnod és engedni valakinek. - Tudom, hogy ez az, ami nem fog neki menni, épp ezért nem akarom erőltetni, mert azzal csak azt érném el, hogy sok lennék és még inkább ellökne. Így legalább a közelében vagyok és mindig számíthat is rám, ha kellenék vagy ha szüksége van valakire, már ez is számít, nem? Azt nem tudom, hogy mindez meddig lesz elég, hogy mikor érek el addig a pontig, amikor többet akarok és nem tudok tovább várni, de azt igen, hogy ha Ő szerinte ezt nem érdemli meg, akkor majd én bebizonyítom neki helyette, hogy de igen.
- Az meglehet. De ez azt is jelentheti, hogy mást viszont mocskosul jól csinálok, nem gondolod? - Huncut mosoly kúszik az arcomra, miközben állom a tekintetét. Kellő mennyiségű alkohollal és bizonyos idő elteltével már ez is könnyebben megy. Bár még így is vannak olyan pillanataim, hogy legszívesebben szép lassan lemerülnék a víz felszíne alá, hogy valamivel lehűtsem magam. Őrületesen döbbenetes milyen hatással van már, pedig jóformán meg sem kellett erőltetni magát, egyszerűen szerintem Ő csak így önmaga, na de mi van velem? Én így vagyok önmagam?
- Szóval, már le is akarsz vetkőztetni? Hát azt hiszem neked sem kellene többet inni. - Vágtam vissza pimaszul. Mondjuk nekem nem lenne ellenemre, de az egy dolog, hogy most nem érezzük kínosnak a helyzetet, de várjuk ki mi lesz reggel. Mégis csak behúztam magammal a lépcsőház alá és meglehet, hogy neki az az égő bugyiszaggató pillantása volt akkor is, de nekem meg az az akarlak és most azonnal akarlak.
- Átöltöztem. Látod? Egyedül. Ügyes voltam? - Pördültem körbe egyszer előtte olyan kislányosan annyi különbséggel, hogy ezen a kislányon jó, ha úgy combközépig ér a felső.
- Na és azt mégis hogyan fogjuk kivitelezni? - Mert nekem ez a kanapé nagyon is egy személyesnek látszik és kétlem, hogy egyedül is elférne rajta kényelmesen, nekünk meg kettőnknek kellene aludnunk ezen? - Na és miért nem aludhatunk a Te szobádban? Gondolom sokkal jobban elférnénk.
 

Max & Jenni

- Ezek szerint akkor valamit mégis csak jól csinálok. - Vezettem fel mindkét kezem a vállára. Esküszöm, néha úgy érzem magam, mint egy buta tini picsa. Képes lennék elolvadni egyetlen pillantásától is. Nos, meglehet nem vagyok buta tini picsa, ellenkezőleg, huszonkét éves vagyok, de még sosem éreztem ilyet, még sosem akartam semmit ennyire. Persze voltam mát oda pasiért gyerekesen rajongásig is, de azóta felnőttem és ez most sokkal komolyabb.
- Említettem egy szóval is... Mindegy. - Inkább feladom. Konkrétan nem gondoltam semmire se, de szerintem ez amúgy is nyilvánvaló és mivel ma már másodszor kapom meg, hogy mocskosul rosszul hazudok és még reggel sincs, inkább nem erőlködöm. - De amíg nekem ez csak az arcomon látszik, addig neked máshol is, eléggé szembetűnően. - Jegyeztem meg sejtelmesen, miközben lopva lepillantottam. - Na nem most, csak egy megjegyzés volt. - Mosolyodtam el ártatlanul. Most szó sincs semmi ilyesmiről, még mielőtt komolyan venné, hogy helyzet van odalent, csak annyira részeg, hogy már észre se veszi, hogy már nem Ő irányít, csak általánosságban beszélek.
- Hmm, nem tudom ebben mégis mi lehet a csinos, de ha csinos, akkor köszönöm. Azt hiszem. - Néztem végig magamon a pólójában.
- Miért is nem vagyok meglepve? - Húztam el a szám a szemeimet forgatva. Picsa. Tulajdonképpen valamilyen szinten irigy vagyok rá, na nem Andres miatt, hanem úgy rá általánosságban és ezt nem esne a nehezemre be is vallani, ha kellene. És nem bármire, ami az övé lenne, hanem azért, mert neki minden olyan könnyen megy, amilyen könnyedén nekem valószínűleg sosem fog és bármennyire is igyekszem akkor sem tudok olyan lenni, pedig néha nagyon is szeretnék.
- Ez komoly? - Csillantak fel a szemeim a meglepettségtől és az örömtől. - De édes... Köszönöm. - Vettem el Tőle a muffint, miközben egy puszit is nyomtam az arcára. És valóban, csodálatos ez a nap és ez részben neki köszönhető. Előbb rá majd a kicsi gyertyára pillantottam, miközben kívántam ma már másodszor és elfújtam.
- Egy kívánságom... Gondolom nem napolhatom el. - Most inkább magamban tartom a neki szánt kérdést, de nem sok ez egy kicsit? Mármint szerintem ennyi mindent nem érdemelnék meg. - Öhm, jól van. Legyen. Azt szeretném, hogy töltsd velem egy napot. Egy egész napot, amikor nem mész be dolgozni, hanem csak velem vagy és együtt... Nem tudom. Csinálunk valamit, elmegyünk valahová. Fogalmam sincs. Kitaláljuk. Ez a kívánságom. - Néztem rá kérdőn, mivel nem tudhatom mire számított. Mindenesetre, ha valami mocskosra, akkor most meglepődik. Talán így is-úgy is sikerült meglepnem. - Nem kell, hogy randi legyen. Ez csak egy nap, amit együtt töltünk. Ennyi. - Tettem hozzá gyorsan. Mert tényleg nincs vele hátsószándékom...
 

Max & Jenni

- Én jobban szeretem, ha azt a férfi csinálja, de ja, hogy ez már megint mocskosan hangzott, befogtam. - Tettem gyorsan a szám elé a kezem. Igen. Tényleg célozgatunk és nem igazán félreérthetően, mivel szerintem ezen már nincsen mit félreérteni, csak ha azt akarjuk, de akkor sík hülyének kellene lennünk, az meg nekem bevallom a nehezemre esne, bár néha könnyebb volna, de jobb szeretem látni hányadán is állunk.
- Nem... Már így is úgy érzem, hogy kihasznállak, pedig nem akarlak. - Ez már így is túl sok minden. A kocsi, aztán felajánlja, hogy ünnepeljünk nála, mert az én lakásomon hála istennek bekrepált a légkondi, mondhatni a legjobbkor, a karcsatról nem is beszélve, jut eszembe gyorsan le is pillantottam a csuklómra, agyvérzést is kapnék azt hiszem, ha elveszíteném, vagyis szerintem mindketten és még van egy üveg rum is, amit együtt kell meginnunk, mert Tőle kaptam, így vele is akarom elfogyasztani, ami megint csak érdekes lesz, de akkor is, nem akarom kerülni vagy másképp viselkedni vele, csak mert tisztában vagyok vele milyen hatással van rám, ez attól nem változna, én pedig nem akarom szánt szándékkal gyötörni magam.
- Ugye tudod most mi következik? - Nem ugrál az édességért, de ebből most enni fog, ennie kell. Én semmit sem szeretek egyedül enni, szóval egy falatot ki kell bírnia. Kivettem belőle a gyertyát és letettem az asztalra.
- A kedvemért. Légyszi... - Tartottam a szája elé egy kis darabot a muffinból. - Csak ezt a kicsit. A többit megeszem, naaa... - Úgy is addig könyörögnék, amíg el nem fogadná és úgy sem bántana meg. Ez csak egy kis muffin, még csak nem is csoki. - Túlfogod élni, biztosíthatlak róla. - Annyira édesen mosolygok rá, hogy szerintem édesebb vagyok, mint ez a muffin, én viszont mégis csak ennyit kérek. Nem engem kell megkóstolni, csak a muffint, amint kaptam.
 

Max & Jenni

- Hát igen. Holnap azért haza szeretnék menni, ha nem haragszol. - Mosolyodtam el. Nem akarom kihasználni, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy akár megtehetném, mert nekem erre nincs szükségem, jobban mondva nem ez az, amire szükségem lenne, nem a pénze, hanem valami más, ami most még nem lehet az enyém, de szeretnék abban bízni, hogy egyszer még igen, csak meg kell adnom neki, amit kért, ami érthető is. Érthető, hogy nem bízik meg egy könnyen másokban, így neki nehezebben megy az, hogy közelebb engedjen magához másokat. Ezt megértem. Amit viszont nem, egyszerűen nem tudok megérteni, sem felfogni, hogy miért, miből gondolja azt, hogy neki csak ennyi jár, mert ez nem igaz, sőt ennek az ég világon semmi értelme és éppen ez az, amit képtelen vagyok megértetni vele. De még ez sem számít, nem érdekel, mert nekem úgy kell, olyannak amilyen.
- Kérlek, kérlek, kérlek... - Utálok egyedül enni, még ha csak egy muffinról van szó, akkor is. Tőle kaptam és szeretném, ha Ő is megkóstolná és az sem érdekel, ha ezért úgy kell rá másznom és erővel a szájába tuszkolnom. Ás nagyjából ez is történt, mert minél inkább hátra dőlt, én úgy hajoltam előrébb és előrébb közelebb hozzá a kis darab muffinnal a kezemben, hogy végül a másik kezemmel már meg kellett támaszkodnom, de ez így is eléggé úgy jön ki, mintha letepertem volna, mivel, ha úgy vesszük hát fölötte vagyok.
- Szépfiú, remélem bezártad az ajtót, mert ha most valaki benyitna ebből az életben nem magyaráznánk ki magunkat. - Egyikünk se. - Szóval, ne keljen elő vennem, ahogy Te fogalmaztál a mocskos kis trükkjeimet és a szádba tuszkolnom se ezt a szerencsétlen kis falat muffint, edd már meg, mert részeg vagyok és nem bírom már sokáig tartani magam. - Így is eléggé... Izgalmas lehetne ez a helyzet. Szóval, inkább essünk túl rajta. Ő szépen megeszi a muffint és mindketten feltápászkodunk és kitaláljuk hogyan is férjünk el a kanapén.
 

Max & Jenni

- Persze. Miért is ne? Én is egyedül lennék, miután most egy ideig felkerülök a polcara szerintem... - Lássuk csak, a leghosszabb, amire emlékszem, Genevieve kapcsolatai... Egy hónap? Azt hiszem. Őszintén szólva néha még számomra is meglepő mennyire különbözőek vagyunk, mégis hasonlítunk. Én általában mindig mindent sokkal komolyabban veszek, mint Ő, neki mégis minden könnyebben összejön, mint nekem, de ha mégsem azon is sokkal könnyebben túl teszi magát, rövidebben Ő könnyen veszi az életet, sokszor, nagyon sokszor túl gondol dolgokat, mégsem aggódik miattuk, néha irigylem emiatt, mert nekem ez nem megy, sosem ment és szerintem nem is fog. Mi mindig mások leszünk és ettől annyira szép a mi barátságunk.
- Én mondtam... - Szóltam, hogy nem bírom már magam sokáig tartani és tessék, egy váratlan pillanatban csúszott meg a kezem és azzal az erővel kerültünk meglehetősen közel egymáshoz, ami lehetett volna sokkal kínosabb is, de szerencsére nem volt az, más különben azt hiszem inkább kirugdosnám Andrest abból az ágyból, hogy takarodjon onnan vagy fogalmam sincs hol aludnék, de vele biztosan nem bírnék.
- Igen. Nagyon. Imádlak kínozni... - Bár nem voltam biztos a dolgomban, de azért nyertem, legalábbis fogjuk rá. - Szóval, azt hiszem most már rátérhetünk arra a kérdésre hogyan fogunk aludni, mert még két perc és rád bukok és bealszom így ahogy vagyok. Tényleg álmos vagyok. - Nekem aztán édes mindegy, csak aludhassak, csak mondja meg merre, hová dőlhetek és jó éjszakát. Nagy nehezen "lemásztam" róla és amíg kigondoljuk hogyan fogjuk kivitelezni az alvást addig megeszem a kicsi muffinomat.
 

Max & Jenni

- Addig kitalálom, de oké. - Ilyen kívánságokban bármikor a rendelkezésére állok, ha csak annyiról van szó, hogy velem szeretne lenni, ha nem lennék már enyhén mosott állapotban most még kisebb örömtáncot is lejtenék, hogy annyira mégsem csinálom ezt rosszul.
- Az alvás, de mi lenne, ha ma estére előkotornánk mindketten a leggázabb pizsamánkat, mert biztosan neked is van, mindenkinek van, és csapnánk egy pizsis estét, csinálnék valami fincsi vacsit, megnéznénk egy filmet... - Amiről még fogalmam sincs mi lesz, jelenleg épp nem vagyok abban az állapotban, hogy gondolkodni is tudjak, de lesz rá egy egész délutánom összeszedni, kaparni magam.
- És ha akarod segítek feltakarítani. - Azért csináltunk egy kis felfordulást és az lenne a legkevesebb, hogy segítek összepakolni és feltakarítani és igazán nem esne a nehezemre se, bár egy kisebb kupi engem is vár a lakásomon.
- Ó igen. Holnap le is fogok lépni, aztán pedig visszajövök. - Mosolyodtam el ismét, miközben még mindig a szemébe néztem. Próbáltam rájönni mi is, milyen is ez az érzés. Boldog? Azt hiszem. Igen, az.
- Jól van. Nem kell kétszer mondani. Ilyen ajánlatot se kapok minden nap. - Jegyeztem meg kuncogva. Akkor a stúdióban is ezt gondoltam, azért is mentem bele meg még egyéb apróságokból kiindulva, de nem bántam meg. Talán eddig ez a döntésem legjobb dolog az életemben és most az egyszer hálás vagyok mindenért az életemben, ami idáig sodort.
- Ezt sem... - Mondtam, miközben bemásztam mellé belülre. Oké, helyben bővelkedni nem fogunk, de azért elférünk, legalábbis megoldom. Az oldalamra feküdtem, egyik lábam felhúztam az övére, fejemet félig a vállára félig a mellkasára döntöttem, kezem pedig a hasára tettem. - Jó éjt Max. - Adtam még neki egy gyors jó éjt puszit és szerintem kettő percen belül álomba merültem.
Résnyire nyitottam ki a szemeim. Fogalmam sincs mennyi lehet az idő. Akarva, akaratlanul is mosoly húzódott arcomra, ahogy kicsit megemelve a fejem felpillantottam Maxra. Hosszú másodpercekig csak néztem, ahogy alszik, de aztán nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Mutató ujjam finoman, alig érezhetően húztam végig álla vonalán, majd vissza le is engedtem a kezem. Nem akartam felébreszteni. Inkább megpróbáltam visszaaludni még egy kicsit.
 

Max & Jenni

- Igyekszem. Én sem vagyok odáig az eltúlzott csöpögéstől. - Túlzás és némelyik már gusztustalan. Szóval nem. Én egy olyan ki nem állhatom a szappanoperákat nő vagyok, mert esküszöm, annyira felidegesítenek pontosan azzal a mérhetetlen drámával és csöpögéstől, hogy keresztül kapnám a képernyőn és puszta kézzel fojtanám meg a hisztis picsákat, hogy könyörgöm, haladjunk már, mert rosszul leszek.
- Én sem hordok. Ki nem bírom állni. De attól még van. - Tudom, hogy neki is van. Komolyan, szerintem mindenki van legalább egy, még akkor is, ha nem viseli. Én sem, mert nem szeretem. Számmora a pizsi abból áll, ami elsőnek a kezembe akad esténként és annak jelölöm ki.
- Jó reggelt. - Nyújtóztam ki kihasználva, hogy most van hozzá elég helyem is, nem mintha panaszkodni akarnék, bár ha jobban belegondolok... Most miért kellett máris felkelnie?
- Félmeztelen vagy és hoztál nekem kávét... Azt hiszem megtartalak. - Küzdöttem fel magam ülő helyzetbe a kanapén. Mennyi lehet az idő? Na és mégis mikor vetette le a pólóját? Én hol is voltam akkor? Igaz is, rajtam sincs valami sok ruha.
- Bírtál aludni? - Fogalmam sincs mennyire vagyok rossz alvótárs. Honnan is tudhatnám? Senki sem szokott panaszkodni, legtöbbet Genevieve-el aludtunk együtt, de vele már egész hozzászoktunk és nem is egy kanapén kell osztoznunk, bár neki nem is kellett, amiért még kezelésbe fogom venni, csak előbb össze is kellene kaparnom magam meg kelleni fog az a kávé is, aztán valahogy szalonképes állapotba kellene hoznom magam.
- A többiek még alszanak? Nagy a felfordulás? - Mert, ha nagy a kupi, akkor tényleg inkább maradok segíteni, csak előbb még az is érdekelne, hogy nem-e látta valahol a ruhámat. Azt hiszem a nappaliban hagytam, de az már most vagy ott van még vagy nincs. Tudom, hogy az este nem igazán zavart a dolog, de most már reggel van és remélhetőleg mindenki kijózanodott, szóval felöltöznék. Így inkább nem mennék ki. Így is mindenki azzal lesz, hogy ha együtt aludtunk, akkor biztosan más is volt... Ah, semmi kedvem magyarázkodni.