A kristályváza hangos csattanással és puffanással robbant apró cserépdarabjaira ahogy az eltalálta a falat... először még érezte a zsibbasztó, szúró bökést a nyaka tájékán, viszont a továbbiakban nem foglalkozott vele, csak fülelt és hallgatott, miként akarta az anyja és apja kinyírni egymást.
Sokszor eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne ha ez tényleg megtörténne. Milyen esélyekkel indulnának egymás ellen? Vajon melyik kerülne ki "győztesként" és ezzel együtt vesztesként is a harcból? Az, aki fiatal korában harcművészeteket tanult és bár három terhességen túl van, mégis jó formában van. Az, ki egész életében védte a gyerekeit egy őrülttől, akihez hosszú évekkel ez előtt feleségül ment, mert őrülten szerelmes volt egy gyarló, kegyetlen alakba. Az, aki el akarna menekülni ebből az őrült világból, ahol nincs fájdalom és szenvedés. Vagy pedig az, aki ugyan abban a mocskos agresszióban nőtt fel, mint amiben ő neveli a gyerekeit? Mert ugyebár a sértettekből, a bántalmazottakból lesznek a bántalmazók. Legtöbb esetben. És ez teljes mértékben igaz az ő családjukra.
Három fiú gyereket neveltek, közöttük egy erősen autistát, aki a mai napig egyik végletből a másikba képes süllyedni. Vagy tündéri és nem kell vele foglalkozni mert elvan a maga kis burkában, az ő általa épített világban, ahol tizenöt évesen még pókemberrel rohangál, és plüss nyuszikkal alszik. A másik esetben viszont egy veszett, kegyetlen és rosszindulatú ember, akit nem elég, hogy el kell viselni de olykor még foglalkozni is kell vele csak, hogy másként legyen és valamiképp lenyugodhasson. Az anyjuknak ez a művelet nagyon szépen ment éveken át, ám ez a feladat egy idő után Ericre és az öccsére, Grahamre hárult, ugyanis a szülőknek nem volt idejük arra, hogy legidősebb fiúk gondjaival foglalkozzanak noha a szülők vállalták a felnevelését. Az egyik fixaideálja a piálás volt, míg a másiké a meló mellett tette le a voksát. Így míg a kedves anya termelte a pénzt, addig az apa elitta azt a gyerekek pedig a bátyjukkal foglalkoztak.
Eleinte hangos ordibálások közepette hozták egymás tudtára, hogy márpedig nem játék az élet, és tulajdonképpen egyiket se érdekli a másik sorsa, később viszont ütlegekkel oldották meg. A válás így nyilvánvaló volt, noha nem ment minden teljesen zökkenő mentesen, elvégre egy hatalmas ház volt megfelezve fifty-fifty alapon, s természetesen mindketten az egészet akarták, nem érték be a bíró döntésével, később pedig az amelyiktől elvették a házat fellebbezett, hogy ugyan miért ő kapja a kevesebbet, miért nem a másik?
Ez a közel 6 éves ereszd el a hajam és vajúdás, hogy kié mi legyen, elég volt arra, hogy Eric eldöntse, ügyvédi pályán fog indulni. Nem sok gyerek érez késztetést az efféle elhatározásokra, viszont ő pont belecsöppent a történések, bírósági ügyek közepébe, így volt ideje megelégelni a dolgot s többek között azt, hogy ügyvédek mentek jöttek, volt aki csak a pénzre ment rá de olyan is akadt elszórtan, aki komolyan gondolta a dolgát, mégis elbukott.
Eric mindig eszes gyerek volt, noha sokszor bukásra állt matekból, sőt volt, hogy úgy kellett átrugdosni, de ugyan ez volt jellemző a biológiára is. Mindig úgy vélte, hogy az értelem, az életre való készség nem az egyes tantárgyakban nyilvánul meg, hisz ő maga is látott már olyat, hogy egy gyerek mindenből szín ötös volt, kiemelkedő volt jogból, ettől eltekintve mégis életképtelen. Nem tudott főzni, nem volt tisztában az aznapi hírekkel. Fingja nem volt arról, hogy kell villanykörtét cserélni vagy begyújtani a gázt. Hogy lehet szabályozni a hőt, vagy beprogramozni egy számítógépet. Lehet, hogy minden téren megvan a szakember, s manapság tényleg az a módi, hogy ha parkettázni kell akkor nem mi magunk csináljuk meg, hanem hívjuk a speciálistát, akit erre képeztek és drága pénzért lerakja nekünk a lamináltat.
Ezek alapján mire megy az ember a kitűnő bizonyítvánnyal, ha az életben nem tudja eltartani magát? Oké, valamilyen szinten nyilván függ egymástól a kettő állítása szerint, de mindent csak a saját szakmájában. Nyilván ő se lehetne most első osztályú ügyvéd, ha nem lett volna jó jogból és a többi hozzá kapcsolódó formából, viszont mind emellett tudja, hogy kell bekötnie a cipőfűzőjét és megfőzni egy vacsorát úgy, hogy ne haljon éhen, lévén egyedül él X éve. Emellett el kell tartania autista bátyját is, ki nem épp a legjobb heteit éli. Nem elég, hogy a legidősebb Harlow a világgal nincs kibékülve de még saját magával se, ami olykor rányomja a bélyegét a testvéreivel való kapcsolatára. Ez pedig komoly fejfájást okoz Ericnek és persze Grahamnek is.

***

Jelen
Hullafáradt léte nyilvánvaló ahogy, mint egy megnyúzott, összerugdosott, mocskos felmosórongy fekszik az ágya tetején. Nem fáradt vele, hogy betakargassa magát vagy átöltözzön, így ingben és nyakkendőben valamint egy bokszerben és fekete zokniban fekszik a paplanok tetején. Illetve fekszik addig, míg fura zaj nem üti meg a fülét aminek következtében rögtön felpattannak a szemei. A kómás reggelek soha nem bizonyultak erőségének, főleg nem az át nem aludt éjszakák melyeket állandó robotolással tölt, így nem meglepő hát, hogy még pillanatokig, de az is meglehet, hogy egy-két percig fekszik mozdulatlanul, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy tényleg azt halotta, amire gondol és amitől fél. Nem volt soha egy idegbajos teremtmény, így nem csoda, hogy nem mozdul még egy ideig csak akkor mikor a kutya hangos csaholással jelzi valaki érkezését, amit aztán egy újabb határozott kopogás követ. Zöld szeme immáron nem a párna huzatának szövésmintáját figyeli, sokkal inkább a parkettázott talajt, miként arra koncentrál, hogy még csak véletlenül se bukjon fel valamelyik elszórt cipőjében vagy nadrágjában, esetleg nehogy rálépjen Ricky egy labdájára, aminek következtében szinte biztos volna a zakózás.
Lámpák híján úgy tapogatózik a sötétben mintha legalábbis barlangba került volna ahonnan nem tudja, hogy a fenébe juthatna ki. A férfiak soha nem voltak túl jók abban, hogy megjegyezzék, hogy a lakás egyik sarkában van egy fotel, a másikban pedig egy asztal... vagy hát Ericnek ez nem ment túl jól és ezzel a mai napig így van. Pedig az ő szájíze szerint van berendezve a lakás és lassan negyedik éve, hogy itt lakik. Erről a tudatlan sutaságról is árulkodik menet közben az a jókora zaj ami végigkíséri útját az ajtóig. Hol belerúg valamibe, hol nekimegy egy szekrénynek vagy épp lever valamit a polcról.
- Bezzeg hulla részegen még ez is megy - mély baritonján morogja maga elé, majd rámar a kilincsre ami alatt elcsavarja a kulcsot. Az halk kattanással jelzi, hogy szabad az átjárás csak egy kisebb erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy kinyissák a nyílászárót.
Legnagyobb meglepetésére egy görnyedt hátú öregemberrel találja szembe magát, kinek ráncos de ismerős arcán mélyen ülő szemei úgy csillannak fel, mintha az alagút végén ácsorogna és újra látná élete szerelmét.
- Már kezdtem azt hinni, hogy mentőcsapatot kell szerveznem...
- Nagyapa? - az álom se perc alatt kikúszik a szeméből, ezzel pedig máris átveszi helyét a gyanakvás és az értetlenség - mit keresel itt?
- Ha már te lusta vagy meglátogatni szegény nyugdíjas, leszázalékolt öregapádat akkor majd a te szegény nyugdíjas, vénséges, utolsó napjait is alig rúgó öregapád meglátogat téged. Na engedj befelé - nem kell az öreget félteni, az már arrébb is tessékeli drága unokáját, kinek kis híján kocsányon lógnak a szemei. Mindig is tudta, hogy elég karakán, talpraesett volt az öreg, de, hogy még most is, nyolcvanon túl is az legyen, kicsit meglepő.
- Hogy jutottál el idáig?
- Hogyan, hogyan? Hát repülővel fiam, hogy jutottam volna? Átúsztam az óceánt!
- Tudod jól, hogy a te állapotodban nem ülhetnél gépre, ezt már megbeszéltük múltkor...
- Megbeszéltük, de mit csináljak veled? Különben is semmi bajom, fittebb vagyok még nálad is! Legalább én nem hagyom el a nadrágomat, és fésülködni is tudok - méri végig a tőle gyakorlatilag két fejjel magasabb unokáját - van söröd?
- Nagyapa...?
- Csak egy üveggel!
- Nem sörözhetsz! Tudod, hogy nem bírja a szíved!
- Ne dirigálj nekem, ötven évvel idősebb vagyok nálad, csak tudom, hogy kell élni. Na ide vele! - Eric meglepetésében hátrahőköl, s tarkóját vakarva jön rá arra, hogy hiába próbál kifogásokkal érvelni nagyapja egészsége és a saját igaza mellett, veszett fejsze nyele. Élete során egyszer se volt olyan nehéz ügye, mint amilyennek a nagyapja számít.
- A hűtőben megtalálod, szolgáld ki magad - int a konyha felé majd tesz egy gyors kitérőt a szobája felé, hogy felkapjon egy tréningruhát ezzel levetve magáról a nyakkendőt és az inget.
Nagyjából egy órát töltenek el teljes néma csendben egymás társaságában a konyhában, miközben Eric nem túl vidáman szeleteli a húst, hisz nagyapja kívánsága: éhes vagyok süss nekem húst! A kérdésre pedig, hogy mit kér mellé, egyszeriben csak azt válaszolta, hogy húst. Húst hússal. Ez lenne a hosszú élet titka? Bár tisztában van vele, hogy soha nem kellett küzdenie semmiért az öregnek. Nem kellett egymás után két szívrohamot lábon kihordani, mert a volt nője úgy  döntött késsel megy neki egy kisebb vita alkalmával. Vagy itt lehet említeni azt is, mikor egyik védence férje ment neki mondván nem azt csinálja amit kellene. Az ügyvédek élete soha nem volt könnyű, ezt maga is tudja, és sejtette mikor még kezdő volt a pályán. De nem volt mi hátráltassa.
- És mi újság veled nagyapa?
- Semmi, gondoltam eljövök és elmondom neked, hogy mentettem meg a szomszéd kutya életét - Eric kis híján a saját ujját szolgálja fel az öregnek, hisz a lendülettől és a meglepettségtől kis híján ezen tagjait csapja le, így inkább leteszi a konyhakést a pultra, amivel olykor a mai napig meggyűlik a baja kiindulva az elmúlt évek egyikében történtekből.
- Komolyan eljöttél, hogy megmond, megmentetted egy kutya életét? A telefont nem ismered?
- Drága.
- Drága? És ez egy egész életen át tartó pazarló életmód mellett mikor zavart úgy őszintén?
Az öreg William még egyet húz a söréből. Nyolcvannégy éves létére a nap folyamán már maga mögött tudhat négy üveg sört és egy kisebb konyakot. Soha nem utasította el az italt, de ilyen nagy lelkesedéssel se látta még inni Will-t.
- Egy kacsacsigolya akadt meg a torkán én pedig életemet, kezemet nem sajnálva nyúltam le érte, nehogy megfulladjon szerencsétlen állat. Ne tudd meg, milyen hálás volt az a kutya. Kebelpajtások lettünk.
- Ebben biztos vagyok... legalább megköszönte az az öreg dög?
- Igen, megköszönte. Lizzy a neve.
- Most már mindent értek - mormolja az orra alatt. A nagyanyját is Lizynek hívták, pontosabban Elisabethnek de Lizzy volt a becézése, így ismerte őt mindenki a városban. Ettől eltekintve egy vén hárpia volt míg el nem vitte a szívroham. Utálta a gyerekeket, az állatokat, és mindent ami élt és mozgott, és nem ő volt az. Házsártos vénasszony volt aki egész életében sajnáltatta magát. Elítélte a munkát, csak a kis kertecskéje volt neki. Boldogtalanul élt, és így is halt meg.
  Nagyjából fél óra elteltével kerül az öreg elé egy jókora szelet hús, hozzá rizs és egy kis saláta a változatosság kedvéért. Az már más kérdés, hogy ez utóbbihoz hozzá se nyúl, bele se nyal, és a rizsszemeket is csak ide-oda lökdösi fintorogva, mintha legalábbis Eric szart rakott volna elé.
- Legalább ne ilyen látványosan undorodj tőle...
- Tudod jól, hogy nem eszek ilyeneket.
- Meg is látszik - az utóbbi két év alatt bár agyilag semmit nem változott, külsőre nagyon megöregedett. Ráncosabb lett és bár tény és való, hogy öreg, két év alatt mégse lehet ilyen drasztikus a változás. Vagy mégis?

Hosszú órák után végre megállhat a tükör előtt egy alapos zuhanyzást követően, derekára törülközőt csavarva. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedő árnyékot vetnek, fehér arca betegesnek hat és nyúzottnak. Csak ha egy kicsivel többet tudna aludni annál a nap 1-2 óránál, már teljesen jól érezné magát és nyert ügye lenne...az élettel szemben legalábbis.
- Veled mégis mi a fene történt, Eric? - a nagyapja úgy áll mögötte, mintha rémeket látott volna s arra várna, elvigye őt az ördög. Tisztán emlékszik még Eric testére, mikor gyerek volt. Aprócska és törékeny, bőre makulátlanul sima és fehér. Igazi baba bőr, amit élvezet simogatni bársonyos puhasága miatt. Arca pirospozsgás volt az egészségtől. Most viszont soha nem látott kisebb és nagyobb hegek borítják testének nagy részét, így a hátát, mellkasát és hasfalát is egyaránt.
- Nagyapa, ez... semmiség.
- Ne mond nekem, hogy semmiség! Lehet, hogy romlott a szemem jó néhány év alatt, de annyira még én se vagyok vak, hogy ezeket ne lássam. Ki tette ezt veled?
- Baleset! Balesetem volt, nagyapa, nem komoly! És már nem most történt - mióta megvannak a sebei, azóta utál emberek elé állni. Az egy dolog, hogy sokan "szexinek" tartják a sebhelyeket, viszont ott van a sajnálat is és ha ki nem is mondják nyíltan, a tekintetükben látni lehet a szánakozást. És azt, hogy sajnálják, egész életében utálta és ez ma sincs másként.

***

Hester mindig is egy nagy fejezet volt az életében. Majdnem egy egész könyv. Egy nő, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Valaki, aki tudhatta apró kis titkait, félelmeit és aggodalmait. Akinek mert nyilatkozni őszintén arról, hogy mit lát jónak egy ügyben vagy mit nem, esetleg az ő kapcsolatukat illetően látott problémákat, akkor nyíltan elé állt és hideg fejjel kimondta, mi a gondja.
Ezzel egyidejűleg azt is tudta, hogy volt valami kattanása szegény lánynak, de ezt ő gond nélkül eltűrte, hisz mindennél jobban szerette. Olykor próbálta terelgetni A-ból B-be, aztán vagy sikerült neki vagy nem. Kapcsolatuknak többször volt mélypontja, így kilengése is, mikor is egy veszekedés alkalmával tettlegességig fajultak a dolgok. Ő maga mindig a gyengébbik nem védelmében állt, így akkor se tudta bántani a lányt, mikor az konyhakéssel ment neki sérelemből, féltékenységből ami nem mellesleg mindkettejük részéről nyilvánvaló volt. Így inkább a maga testi épségének védelmében igyekezett lefogni szerencsétlen lányt, kiben mintha adrenalin robbant volna esett neki újból és újból. Mint egy rossz horrorfilmben.
Ezzel valamiképp védte magát, de a mély vágások, helyenként szúrások odakerültek a testére. Ezeket már nem gyógyíthatja be teljesen semmi. Se az idő, se a jó akarat.
Hester papírjait bújva számtalan kérdés merül fel benne többek között az, hogy mi történt vele akkor, három évvel ez előtt. Mi váltotta ki belőle pontosan az indulatokat, miért kezdett el késsel baltás gyilkost játszani, miért gyújtotta fel a következő párját. És amit leginkább nem ért az az, hogy az ilyen miért börtönben van és miért nem pszichiátrián?
Ezernyi megválaszolatlan kérdés pattan ki a fejéből, s szeretne mindenre választ kapni, hogy aztán valamit tehessen a lány érdekében.