Elég sokáig alszok reggel, még így is alig bírok felkelni délután 3 körül. A szemeim nagyon nehezek és a gyomrom sincs valami jól. Legalább az éjszaka nem láttam vissza a gyomor tartalmam, de iszonyúan hasogat a fejem. Erőt veszek magamon, hogy kiszálljak az ágyból és végig csoszogva a lakásban, egy szál alsógatyában, keresek egy fájdalom csillapítót. Kihúzva a fiókot be is veszem egy pohár vízzel, majd kikészítem magamnak a reggelit. Tudom, hogy már délután van, de nekem ez még mindig a reggeli. Bekészítem a kenyeremet a kenyérsütőbe, addig bemászok a fürdőszobába. Ásítok egy nagyot, mikor megvakarom a hasamat. A tükörbe nézve elég ramaty állapotban vagyok, így megmosom az arcomat, hogy részben felébredjek. Nyújtózkodva megyek vissza a konyhába, mikor hallom, hogy a kenyerem kész. Csak így szárazon kezdem el enni, miközben besétálok a szobámba. Előveszem a telefonomat, majd bekapcsolom. Valószínűleg lemerült, így bedugom a töltőre is. Bekapcsolom a tv-t, közben próbálok enni. Ekkor kezd el pityegni a telefonom, hogy kaptam valamit. Kérdőn nézek rá, üzenetrögzítő. Nem is tudtam, hogy van a telefonomon ilyen.
”Szia. Szeretnék veled találkozni, jó lenne, ha ötre az internet coffee shopban tudnál lenni.” – Hallgatom végig az üzenetet. Elég érdekes a hangja, túl magabiztos, majd megrántom a vállaimat. Gondoltam felhívom, de ahogy keresem a telefonkönyvben, furcsa mód nem találom. Biztos annyira másnapos vagyok, hogy nem látok tisztán. Végül is, meg van beszélve, hogy ötre legyek ott, akkor majd beszélek vele. A szívem ez miatt rettentő gyorsan kezd el dobogni. Akarom őt látni, mint mindennap. Be se fejezem a reggelimet, kikapcsolom a tv-t és elmegyek lezuhanyozni, hogy valami emberibb formát is magamra ölthessek. Ezután már megborotválkozok és felzselézem a hajamat, hogy álljon is valahogy. Ezek után öltözök fel, egy farmer és egy kék kockás ing, aminek a gallérját felállítom. Ránézek az órára és már 4 múlt. Nem is hittem volna, hogy ennyire eltudom húzni az időt. Bekapom a maradék pirítóst, majd a konyhában lerakom a tálcát és ismét a fürdőszobába megyek, fogat mosni. Nagyon jól akarok kinézni, hogyha vele találkozok, így mindent kiteszek magamért. Bedugom a zsebembe a félig feltöltött telefont, majd a kulcsot is magamhoz veszem és elindulok. Felszállok az első buszra, ami jön és várom, hogy odaérkezzek. Kicsit kések is, mert nagyon lassan megy a busz, látszik, hogy a délutáni csúcskor sikerült elérnem. Amint leszállok, már futva közelítem meg a kávézót, nehogy elmenjen addigra. Reménykedek benne, hogy még ott lesz. Belépek az ajtón és az az első, hogy a szemeimmel őt keresem. Amint megtalálom, egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Odamegyek hozzá és leülök vele szembe.
- Bocs a késésért, de dugó van és nagyon lassan jött a busz. – Kérek elnézést egyből és el is húzom a számat. Ilyenkor a legrosszabb közlekedni, na meg reggel. Érdekes, hogy mindenki ugyanakkor végez és ugyan arra a buszra akar feltolakodni.
- Valami történt a telefonommal. Lehet megzizzent, mert nem találom a számodat. Megadod megint? Vagy elég ha csak rám csörögsz. – Kapom elő a telefonomat, mert számomra is rejtély, hogy miért nincs meg a száma, pedig hívogattam is egy párszor. Teljesen hülye ez a készülék, muszáj lesz lecserélnem.
- Mi újság? Hogy vagy? – Teszek fel egyből két kérdést, egyszerűen nem bírom levenni róla a szemeimet. Annyira csodálom és rajongok érte, hogy az már bűncselekmény.

Kíváncsi vagyok arra, hogy mit is szeretne, és, hogy miért nincs meg a telefonszáma. Ezért amilyen csak gyorsan tudok elkészülök, megfürdök és fel is öltözök. Sajnos arra nem számítok, hogy a tömegközlekedés be van állva. Kések is egy kicsit, de remélem, hogy még ez belefér és megvár. Amint leszállok a buszról, futva közelítem meg az épületet, hogy még bent találjam. Ez sikerül is, hiszen amint belépek és körbe futtatom a tekintetemet, meg is látom őt. Oda is megyek hozzá, ha már ennyit késtem, akkor nem váratom meg azzal, hogy még bámészkodok, vagy kinyitom az ajtót a hölgy előtt. Mosolyogva ülök le vele szembe, ám egy időre ez eltűnik, addig, amíg bocsánatot kérek a késésért. Ahogy mondja a közlekedésről nem én tehetek, de siettem ahogy csak tudtam.
- Nem szeretek késni és megváratni egy nőt. – Vallom be őszintén, mert ez így van. Nem tudom, hogy rendelni kéne-e egy kávét, vagy kibírom míg haza érek. Kellett volna innom egyet otthon, de arra már nem volt időm.
- Kérsz valamit? Mondjuk egy kávét, cappuccinot? – Teszem fel a kérdésemet, és amit kér azt megrendelem neki és magamnak is kérek. Azt hiszem, hogy ahhoz, hogy felébredjek most erre is szükségem lesz. Elő is kapom a mobilomat, hogy megmutassam valami baja van, de legalább megkapom újra a számát. Ezt valahogy könnyebb volt megkaparintanom, mint legelsőnek.
- Köszi. – El is mentem Charlotte néven, pedig nagyon szívesen írnék helyette valami aranyos becenevet. Közben meg is hozzák a kért dolgokat, így a kávémat elkezdem megcukrozni. Kavargatni kezdem, mire egy számomra megdöbbentő tény tárul fel.
- Tényleg? Mikor találkoztunk? És mi történt? – Teszem fel a sok kérdésemet egymás után, mert akarok mindent tudni. Még a homlokomat is összeráncoltam és úgy nézek a szemeibe. A szívem ismét gyorsabb iramba kezdett, mert lehet, hogy valami rosszat csináltam, amire jobb ha nem is emlékszek.
- Megbántottalak valamivel? – A legelső kérdést rakom fel, ami először az eszembe jut. Nem szeretném soha se megbántani Charlottet, de úgy tűnik, hogy ez megtörtént tegnap este, én meg nem is emlékszek rá. Belekortyolok a kávémba, pont jó, így szeretem. Tovább kavargatom, hogy azért kihűljön és meg is tudjam inni.

Nem akartam elkésni, de nem hittem volna, hogy ilyenkor beáll a város. Nagyon ritkán szoktam ide bejönni, inkább maradok a külvárosnál, ott valahogy nincs ekkora nyüzsgés. Mivel időben oda kell érnem, ezért dobolni kezdek a kapaszkodón. Végül csak megáll és gyorsabbnak látom, hogy gyalog menjek tovább. Még jó, hogy nincs olyan messze, így előbb odaérek, mint a busz. Ahogy Charlottetal szemben ülök, alig bírom róla levenni a szemeimet. Csak akkor tűnik el pár másodpercre a rajongásnak a csillogása, mikor bűnbánóan ránézek, amiért késtem.
- Annyit sem szeretek. - Húzom el a számat, mert én ilyen vagyok. Ha megvan beszélve egy időpont, szeretek ott lenni időben. Persze, ha a haverjaimmal találkozok ott teljesen más ha kések. Charlottet nem szeretem megvárakoztatni. Hogy tereljem a gondolataimat és kicsit elmúljon a másnaposság rendelek egy kávét.
- Miért? - Nézek rá gyanakodva, de azért én megrendelem a kávémat, hogy minél előbb kész legyen és tudjam inni. Ezek után újra elkérem a számát, bár nagyon idiótán érzem magam. A kávé közben meg is érkezik és, amint beleraktam minden édesítőt, ahogy szeretem, elkezdem kavargatni, hogy iható hőmérsékletű legyen. Közben hallgatom, hogy mit is csináltam tegnap.
- Min veszekedtünk? - Ráncolom össze a homlokomat, jelenleg ezt nem bírom elhinni magamról, hiszen annyira oda vagyok érte, hogy soha sem akarok vele veszekedni. Úgy tűnik a részegség kihozta belőlem ezt.
- Akkor most bocsánatot kérek érte. - Szólalok meg őszintén a szemeibe nézve. Tényleg nem akartam megbántani, csak nem voltam magamnál, de azt hiszem, hogy jobb is, hogy nem emlékszek erre. Talán akkor most folytatnánk a veszekedést, és nem ülnénk itt ilyen békésen. Épp belekortyolok a kávémba, mikor eljut a tudatomig, hogy visszautasítottam a csóknál. Ezt akartam mindig is, hogy megcsókolhassam, átölelhessem és az enyém legyen. De most ez meglepett. Annyira, hogy félre is nyeltem, így köhögni kezdek.
- Mi?! - Csúszik ki a torkomon, miközben "fuldoklok". Elég kellemetlen, hogy mellé ment a kávé. Látom, hogy nem néz a szemeimbe, amit megtudok érteni, szerintem én sem fogok tükörbe nézni, amiért ekkora barom voltam, hogy visszautasítottam. Átülök a mellette lévő székre és ha engedi, akkor megfogom a kezét és simogatni kezdem.
- Miért akartál megcsókolni? - Erre azért kíváncsi vagyok, mert eddig mindig visszautasított, ezért engem ez váratlanul ért. Egyik kezemmel az állához nyúlok, hogy felém fordítsam a fejét.
- Gyere el velem randizni! - Jelentem ki határozottan, szinte nem is kérdezem, pusztán kijelentem. Akarok vele randizni és megakarom csókolni, mikor meghitt pillanatba kerülünk.

Bólintok egyet, hogy akkor nem kérek többször bocsánatot a késésemért, pedig legszívesebben tényleg a lábai előtt csúsznék, hogy ne haragudjon rám. Annyira nehezen tudom elhinni, hogy most az egyszer ő hívott, hogy találkozzunk. Annyira jól esik nekem, hogy legszívesebben kiabálva végig rohannék az egész városon. Akkor térek vissza a földre, mikor meghívom egy kávéra és visszautasítja.
- Hogyhogy? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet. Szeretném tudni, hogy mi baja van, hogy nem megy le semmi sem a torkán. Még meg is rémülök, hogy mi van, ha beteg és azért. Szeretném ápolni is, bár szerintem abba úgy se menne bele. Újbóli meglepődés lesz úrrá rajtam.
- Van kettőnknek ügye? - Kérdezem meg tőle meglepődve, bár remélem, hogy arra céloz, hogy esetleg járhatnánk. Azt hiszem, akkor én lennék a legboldogabb férfi, hogy egy ilyen csajjal hozott össze a sors. Kicsit elvakultan látom a dolgokat, mert teljesen elcsábított és akarom őt.
- Pedig nem kéne bánkódnod ezen, mert tényleg nem tudom, hogy hogyan viselkedtél velem. Akkor ezen akár túl is léphetnénk. - Ajánlom fel egy halvány mosollyal az ajkaimon. Ezek után már próbálom meginni a kávémat, ami nem olyan egyszerű, mert mikor meghallom, hogy visszautasítottam a szerelmemet, félrenyelek. Kicsit köhögve, hogy jobban legyek, már mellette is ülök és kérdezek. Kicsit elszomorít, amit mond, mert jobban örültem volna, ha azt mondja, hogy azért, mert többet érez irántam, esetleg azt, amit én érzek iránta.
- Értem. - Mondom kicsit szomorúan és a fejemet le is szegem. Nem akarok most a szemeibe nézni, mert akkor biztos, hogy rájön, hogy szerelmes vagyok belé, és hogy ez mennyire fáj nekem. Ezért lesz, ami lesz, miközben fogom a kezét, elhívom randizni. Nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan bele fog egyezni.
- Akkor ma este mozi. - Mondom kicsit vidámabban, és izgulni kezdek az este miatt. Már ott akarok lenni, a mozi után az ajtója előtt és csókolózni vele. Remélem, hogy most nem fog engem visszautasítani, azért mert én ezt tettem.
- Neked nem kéne dolgozni? Félre ne értsd, nagyon jó, hogy itt vagyok veled, de általában te ilyenkor még dolgozol. - Érdeklődök felőlem, muszáj minden egyes lépést tudnom róla. Boldog vagyok, hogy most itt ülünk kettesben és még a kávét sem akarom meginni, mert félek ha elveszem a kezemet a kezéről nem fogja megengedni, hogy újra megfogjam őket.

Kicsit meglepődök arra, amit mond, hogy miért is nem kér semmit. Kérdőn fel is vonom a szemöldökömet, azt elfelejtette mondani, hogy valamit csináltam, amiért még mindig ideges. Talán összefügg azzal, hogy késtem, talán nem. Kicsit bizonytalan vagyok és inkább máshogy terelném el erről a figyelmét, de azt hiszem egy nyilvános pofon most nem lenne a legjobb.
- Lehet tudni, hogy miért vagy ideges? Csináltam valamit? - Finoman rákérdezek, talán tegnap olyat mondtam, amit nem gondoltam komolyan. Mondjuk nem tudom, hogy a csókot miért hagytam ki, bár ha megtörténik, akkor most nem örülnék annak, hogy nem emlékszek rá. Kezd egyre jobb lenni és az én javamra fordul ez az egész helyzet. Halvány mosoly jelenik meg az ajkaimon, ha már ennyire akar kárpótolni, akkor meg is mondom neki, hogy mivel lehetne.
- Tudom mivel kárpótolhatnál, hogyha nagyon szeretnéd. - Vezetem be, majd a szemeibe nézek és mikor megvan a szemkontaktus, folytatom is. Csak abban reménykedek, hogy most nem fog kiabálva itt hagyni.
- Gyere át hozzám és aludj velem. - Mondom a szemeibe, határozottan, majd várom a végítéletet. A kezét közben nem engedem el, folyamatosan fogom, mert nekem ez jó és szeretem, ha ennyire közel van hozzám. A választ, amúgy is tudom, de ott van bennem a remény, hogy talán beleegyezik. Elvégre már nem vagyok a betege, semmilyen szabálysértést nem követnénk el. Erről már csak Charlottet kéne meggyőznöm. Elhívom azért randizni is, hogy még közelebb kerüljek hozzá és esetleg össze is jöjjünk, ezzel megmutatva, hogy nem érdekel engem se a korkülönbség, se az, hogy a betege voltam.
- Horror, thriller, vígjáték, romantikus? - Az utolsót csak úgy félve mondom ki és elég halkan, mert ha nekem egy olyan filmet kéne megnéznem, azt hiszem megőrülnék, de Charlotte kedvéért bármit. Felcsillannak a szemeim, mikor egy ötlet fut át a fejemen.
- Menjünk most moziba, aztán majd ott kiválasztunk egyet. Nem kell megvárni, hogy este legyen, mert úgyis nagyon későn sötétedik. - Ajánlom fel és szinte fel is állok mellette, úgy hogy még mindig fogom a kezét. Lenézek, bele egyenesen a szemeibe, hogy mit szól ehhez a spontán ötlethez. Közben egyik kezemmel intek a pincérnek és a kávét ki is fizetem, ezzel mutatva, hogy nem viccelek. Újból mindkét kézzel fogom a kezét, amíg fel nem áll vagy el nem dönti, hogy mi legyen.
- Akkor akár többször is találkozhatnánk, amíg szabadságon vagy. - Csillannak fel a szemeim, muszáj, hogy állandóan velem legyen, akkor talán el is érem a célomat, hogy végre az enyém legyen. Mosolygok is rá, szemeimben ott a remény, hogy nem utasít vissza és elfogadja az ajánlatomat.
- Most, hogy látlak, minden bajom eltűnt. - Mondom neki szinte elkábulva attól, ahogy a szemeibe nézek. Teljesen elvesztem bennük és érzem, ahogy a lábaim remegnek. Az biztos, hogy pár perc kell és összeesek. Annyira rajongok érte, hogy még az sem érdekelne, ha mellettem terror támadás lenne. Észre se venném.
- Menjünk moziba. - Jelentem ki, majd felhúzom és elindulok vele az ajtóhoz. Előre engedem, majd még mindig fogva a kezét elindulok a mozi felé.
- Nem tudom, hogy mit játszanak, de majd kiderül. Vagy van olyan film, amit szívesen megnéznél? Mert akkor nálam is filmezhetnénk. - Fordítom oldalra a fejemet, hogy mi legyen, de megállni azt nem fogok, csak ha ő akarja.

Összeráncolom a homlokomat a költői kérdésére. Talán annyira elvakultan vagyok szerelmes belé, hogy apró részleteket nem vettem észre rajta, ami engem nagyon zavar. Bár azt nem értem, hogy akkor miért utasított vissza ennyiszer, ha mégis többet jelentek neki, mint egy beteg vagy mint egy fiú.
- Nem igazán vettem észre. De nem kell mellettem idegesnek lenned. - Félmosoly jelenik meg az ajkaim szegletében. Ezek szerint többet érez irántam és ez nekem csak jó. Már csak el kell érnem azt, hogy össze is jöjjünk, ami talán a mozival sikerül is. Az ötletemre kapott válaszra, pont erre számítottam, hogy nemet mond, de ez a hozzáfűzött dolog... El kell ismernem, hogy igaza van, amit el is mondok neki.
- Egészséges fiú vagyok. Persze, hogy szeretnék egy gyönyörű nőtől többet is, mint alvás, de ugyanakkor úri ember is vagyok, szóval, ha nem akarod, akkor nem fog történni semmi sem köztünk, csak aludni fogunk. - Nyugtatom meg, hogy tőlem nem kell félnie, hogyha egyszer leállít, akkor nem fogok erőszakoskodni velem, mert nem akarom elijeszteni, csak szeretni. Már alig várom, hogy ott tartsunk, hogy végre beadja a derekát és úgy dönt, hogy velem lesz. Szemeimet szinte elborítja a rózsaszín köd és már most előrébb hozom ezt az egész mozizást, miután megtudom, hogy mit is szeretne nézni.
- Nekem csak jó, ha hozzám bújsz, mert beijedsz. - Gonosz mosoly jelenik meg az arcomon, majd fel is pattanok, hogy egyből induljunk is. Talán elérem nála, hogy velem aludjon a végén. Jó lenne hozzábújni, érezni a testét és figyelni ahogy alszik. Szerintem egész éjjel fent lennék és nézném, ahogy pihen, közben megállás nélkül simogatnám az arcát, vagy a karját.
- Igen. - Mondom határozottan, hogy nem viccelek. Már szinte be vagyok sózva, hogy végre a szerelmemmel lehetek. Tudom, hogy a randik előtt a nők szeretnek tollászkodni, de én ezt nem bírnám kivárni. Már most is annyira gyönyörű Charlotte, hogy a készülődés után csak elolvadnék a lábai előtt, ha meglátnám. Nem tart sokáig az örömöm, egy szempillantás alatt legörbül az ajkam.
- Nem szeretnél velem lenni? - Nézek rá szomorúan, tudom, hogy túlzásba viszem, de nagyon akarom, hogy minden percét velem töltsön. Persze nem erőszakoskodhatok, de ha nagyon nem akarja, akkor tudomást veszek róla.
- Most szeretnék moziba menni veled. - Nézek a szemeibe, hogy komolyan jól vagyok, bár amit az előbb mondtam, az igaz. Attól, hogy a közelemben van, csak jobban leszek. Már ki is lépünk együtt az ajtón és a mozi irányába tartunk.
- Bármikor átjöhetsz hozzám. - Szólalok meg, és már annyira türelmetlen vagyok, hogy egy kicsit gyorsabb tempóban is megyünk. A moziba beérve elkezdem nézni azt, hogy milyen filmek mennek.
- Mit szeretnél megnézni? - Nézek rá kérdőn, hogy neki megtetszett-e valami a felhozatalból. nekem teljesen mindegy, hogy mit nézünk, mert szerintem én egész film alatt le sem tudom majd róla venni a tekintetemet.

Tényleg kezdem nem érteni, hogy miért mondja el nekem mindezt. Talán kezd megtörni és végre rájött, hogy velem jár a legjobban. Ennek örülnék a legjobban és még akaratlanul is egy halvány mosoly kerül ki az arcomra, amit egyből el is tüntetek, nehogy meglássa.
- De miért vagy ideges a közelemben? Idegesítelek? - Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert tudni akarom az igazságot. Én nem vagyok ideges a közelében, egyszerűen csak a felhők közt lebegek és pont ez miatt érzem úgy, hogy mégsem érez többet irántam, ahogy eddig képzeltem, mert akkor azt érezné, amit én. De arra a kijelentésére, hogy velem alszik, széles vigyor kerül az arcomra és csillogni kezdenek a szemeim.
- Akkor jó. Én nagyon örülnék neki. - Nem bírom letörölni az arcomról a mosolyt. Igaz, ezzel már elárultam, hogy leakarok vele feküdni, de szerintem más férfi is így van vele. Bár erre a képzelgésre, egyből elkap a féltékenység. Hogy eltereljem a figyelmemet, kicsit incselkedek vele.
- Majd meglátjuk. Úgy is meg fogsz ijedni. - Még mindig gonosz mosoly van az arcomon, annyira biztos vagyok benne. Szeretném, ha hozzám bújna és ha ez kell, akkor kiválasztom a legijesztőbb horror filmet. Amint végre el is indulunk, már izgatottan várom, hogy a moziban legyünk.
- Nem érdekel. Te bármikor átjöhetsz, amikor csak szeretnél. - Biztatom róla, hogy ebben biztos legyen. Hangom komoly, mert komolyan gondolom, hogy bármikor átjöhet. Akkor is ha szüksége van rám, akkor is, ha csak unatkozik, bármiért, bármikor. Beérve a moziba, már a filmeket nézem, hogy mik mennek. Én nem találok semmi jót, ami nekem nagyon is jó, mert így nálam leszünk. Charlottera ránézve, meg is kérdezem, hogy nála mi a helyzet és mikor ugyanarra jut, mint én, elmosolyodok.
- Nekem sem. Irány hozzám! - Jelentem ki és már is sarkon fordulva kimegyek a moziból, remélve vele együtt. Minél hamarabb haza akarok érni, hogy az ágyamban tudhassam. Kicsit rossz lesz, hogy nem tehetek semmit se vele, de beérem azzal is, hogy ott lesz.
- Valami olyan filmet nézzünk meg, amit egyikünk se látott, mert az jobb. Szóval együtt kell kiválasztanunk. - Szólalok meg, miközben haza felé tartunk. Eddig észre se vettem, hogy a kávézó óta fogom a kezét, így letekintek rájuk. Nagyon is beleillik a keze az enyémbe. Talán ennyire fanatikusan szerelmes vagyok, de szerintem Charlotte illik hozzám.
- A szüleim ma nem lesznek otthon, remélem ez nem okoz neked problémát. - Nézek rá, miközben tovább megyünk az utcán. Azért ezt tisztázni akarom vele, mielőtt rájönne, hogy kettesben leszünk.

Várok a válaszára, mert tényleg érdekel, hogy miért ideges mellettem. Eddig azt hittem, hogy egyáltalán nem szorong, de tévedtem. Az kicsit engem is meglep, hogy ő sem tudja, hogy miért ideges mellettem, de még erre sem tudok megnyugodni. Elhúzom a számat, de már nem kérdezek erről semmit, mert úgy érzem, hogy nincs értelme. Már így is túl tárgyaltuk, ezért tovább lépünk arra, hogy ma nálam alszik, amitől nagyon is felvillanyozódtam.
- Miért? Nem akarsz velem aludni? - Vonom fel ismét kérdőn a szemöldökömet, amit már egy párszor megtettem a beszélgetésünk alatt. Azért remélem, hogy nincs így, mert tényleg szeretném, hogyha velem aludna. Már rég beleéltem magam, valamikor akkor, mikor megfordult a fejemben, hogy ezzel kárpótolhatna. Tudom, kihasználtam a lehetőséget, de kénytelen voltam.
- Ha hozzád bújhatok, akkor szívesen megijedek bármitől. - Mondom mosollyal az arcomon, mert azt hiszem, hogy nagyon is jó lenne, ha összebújhatnék vele. Alig várom már az estét, ezért előrébb is hozom, ezt az egész mozit, hiszen ha azt vesszük, már kezd este lenni, igaz, hogy még világos van, de 5 már elmúlt.
- A szüleimmel ne foglalkozz, csak velem! - Nézek a szemeibe, hangom komoly, mert tényleg így gondolom. Akarom, hogy velem foglalkozzon és ne a szüleimmel. Különben sem a szüleim, amit pontosan tudok, hogy ő is tud. Arra kíváncsi vagyok, hogy mikor fog nekem erről szólni, de most kitörlöm ezt a fejemből, nehogy elszóljam magam dühömben. Egy kis kitérőt teszünk a moziba, ahol rájövünk, hogy semmi jó nem megy, így nálam kell filmezni, ami nekem csak jó. Remélem, hogy fehérneműben alszik, bár ilyen melegben kénytelen lesz.
- Oké, ne haragudj. Csak szeretném, ha már filmeznénk. - Halvány mosoly jelenik meg a számon, és próbálok lassítani, ahogy kérte. Muszáj, hogy kicsit nyugton maradjak, hogy ne ijesszem el. Alig bírok a bőrömben maradni, de azt hiszem, hogy ez látszik is rajtam.
- Akkor könnyű választás lesz. Legalább előbb elkezdhetjük a filmezést. - Nézek oldalra, hogy elkapja a gyönyörű arcát. Ha tudnám, hogy nem kell figyelnem arra, amerre megyek, akkor egész végig csak őt nézném. A pirosnál megállok és alig észre vehetően rápillantok. Odaképzelem magamat, ahogy puszilgatom és a nyakára is letérek. Mindezt, úgy, hogy a hajamba túr és élvezi. Annyira elvesztem a képzelgésemben, hogy még a zöldre sem térek magamhoz, ami kicsit gáz. Fázis késéssel elindulok, hogy átérjünk. Már lassan ott vagyunk, ami egyre jobban közelít, ahhoz, hogy együtt aludjunk összebújva.
- Ugyan, miért félnék? - Ráncolom össze a homlokomat, hogy megtudjam, ezt miből gondolja. Szeretnék mindent tudni, ami megfordul a fejében. Hamarosan már az ajtónk elé is érünk, mire előkapom a zsebemből a kulcsot és kinyitom az ajtót. Megvárom, míg Charlotte belép, majd én is bemegyek.
- Kérsz inni vagy enni? - Első kérdés, ami elhagyja az ajkaimat, és ennek megfelelően cselekszek, mint egy jó házigazda. Amit kér, azt odaviszem neki, majd bekapcsolva a gépet, várom, hogy elinduljon és végre tudjunk filmet választani.

Hihetetlen, hogy egy ártatlan kérdésével mennyire eltudja venni a kedvemet. Alig vártam, hogy végre nálunk legyünk és összebújva elaludjunk, de nem vettem figyelembe, hogy Charlotte egyáltalán nem akarja ilyen mód a társaságomat. Fáj a szívem, valami éles, szúró érzés az, ami most belém hatolt. Még egyetlen egy lány miatt sem éreztem magam ilyen pocsékul.
- Akkor, majd este haza kísérlek. - Szólalok meg a szemeibe nézve. Kicsit láthatja rajtam a csalódást, de legalább azt elértem, hogy randizzon velem és egyáltalán együtt nézzünk meg egy filmet. Fél sikerem van, pláne ha tényleg át akar jönni. Már félek megkérdezni tőle, hogy mit is szeretne, mert nem akarom őt elveszíteni, bár soha sem volt az enyém, ami egyre jobban belém ivódik. Álmatlan éjszakáimat nem teszi könnyebbé az, hogy beszélgetünk és találkozunk. Nekem több kell.
- Szeretnék hozzád bújni, de ha nem akarod, akkor nem teszem. - Elmondom a vágyamat, hogy legalább ez meg legyen, de nem erőszakoskodok. Hogyha nem szeretné ezt sem, akkor majd a kanapé szélén ülve nézem kedvetlenül a filmet. Kezdem már most rosszul érezni magam, de az, hogy ne rontsam el az estét, leplezem. Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, hogy ezzel is más látszatot keltsek.
- Igen. De mivel látom rajtad a távolságtartást, így nem muszáj. - Rántom meg a vállamat, valahogy mégsem bírom eltüntetni ezt a rossz érzést magamból. Tudom, hogy szerelmes vagyok belé, mert már éreztem ilyet. Ezt a szenvedést is átéltem már, mikor a volt barátnőm szakított és egy másik fiú oldalán láttam meg. Azt hiszem, hogy most reménytelen szerelembe estem, ami ennél százszor rosszabb. El kell Charlottet engednem, az nem számít, hogy bele fogok pusztulni. Az asztalt nézem, miközben ezeken gondolkozok, hogy ne lássa a szemeimben a szomorúságot és a csalódottságot. Pedig, ha tudná, hogy bármit megtennék azért, hogy együtt legyünk... Sóhajtok egyet, és inkább arra koncentrálok, hogy filmezni fogunk. Ettől egy kicsit jobb kedvre derülök és egy kicsit gyorsabb tempóba is kezdek. Amint meghallom, hogy ez nem volt a legjobb ötlet, lelassítok.
- Igen, igazad van. - Adok neki igazat, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Nem akarom még jobban elijeszteni magamtól, így inkább az lesz, amit ő szeretne. Elvégre meg akarom hódítani… Vagy megakartam. Már ezt sem tudom, hogy mit akarok. Teljesen elbizonytalanít. Úgy érzem, hogy most már egyáltalán nincs szüksége arra, hogy fogjam a kezét, így elengedem és zsebre dugom azokat. Végig a cipőm orrát bámulom, mikor megállunk a kereszteződésnél. Csak ekkor pillantok fel rá, hogy lássam az arcát.
- Nem nézem ki belőled. – Halvány mosolyt erőltetek ismét az arcomra. Valahogy jó hallani, hogy nevet, de mégsem érzem magam jól tőle. Elment a kedvem mindentől és félek, hogy ezzel az egész éjszakát elrontom. Innen már elég hamar haza érünk, mikor is megkérdezem, hogy mit szeretne. Egyet bólintok, ahogy vizet kér, és lerúgva a cipőmet, a falnál hagyva, kimegyek a konyhába. A hűtőből, kiveszek egy szénsavmentes vizet és kitöltöm neki egy pohárba. Visszarakom az üveget és kifelé menet átnyújtom neki. Egyenesen bemegyek a szobámba, úgy gondolom, hogy majd követni fog. Ez a lehangoltság, sehogy se akar kimenni belőlem. Megvárom, míg bejön a szobába, majd a képernyőre mutatok.
- Ez jó? Holtak napja. – Nézek rá és kérdezem meg, hogy jó lesz-e. Ha igen, akkor letöltöm, ami pár perc alatt lejön, ha meg nem jó, akkor tovább keresgélek.
- Van itthon ilyen császár csemege. Azt kérsz filmnézés közben? Van három fajta, sós, paprikás, meg mogyorós. – Nézek rá, miközben a székemmel megfordultam, hogy lássam az arcát. Ha kér, akkor kimegyek a konyhába és kiveszek két tálat, majd kiöntöm őket és visszafelé menet, - amelyiket kérte -, a kezébe adom. Közben a film is letöltődött, így a hangfalat bekapcsolom, teljes képernyőre rakom a filmet, majd miután minden kész, leülök a kanapé végébe, hogy ne zavarjam Charlottet. A filmre nagyon nem figyelek és még ezt a kukoricapelyhet sem kívánom.

Összeráncolom a homlokomat, mikor felrakja a kérdést. Most már tényleg összezavart. Azt hiszem, hogy ehhez nem kellett sok. Jól elbeszéltünk egymás mellett, pedig azt hittem, hogy én érthetően elmondtam, hogy mit is szeretnék.
- Ezt mondtam. De, mint mondtam most, majd haza kísérlek. - Kicsit ismétlem magam, hogy biztosan tudja, hogy miről beszélek. Igaz engem ez zavar, de eddig azt hittem, hogy tudja miről van szó, hiszen rákérdezett arra, hogy nem lenne-e túl korai. Megvakarom a tarkómat, hátha egy kicsit összerakom a szálakat a fejemben, de nem igazán sikerül. Nem tudtam, hogy még engem is meg tud lepni, de most sikerült. Tényleg nem értem én Charlottet, egyszer ezt mondja, egyszer azt.
- Mondjuk arra, hogy végre kiigazodjak rajtad. Most miért változott meg a véleményed? - Én is ugyanazt a gesztikulációt öltöm magamra. Kérdőn nézek rá, hogy választ kapjak. Kiigazodni még mindig nem tudok rajta, de remélem, hogy majd megkönnyíti a dolgomat.
- Megértem. Akkor majd várok. - Halvány mosolyt erőltetek megint az arcomra, bár most kezd megint jó kedvem lenni. Amíg persze el nem rontja, egy kérdéssel vagy megjegyzéssel. Azt hiszem túl érzékeny vagyok... Bár, csak szerelmes.
- Lehet. - Értek vele egyet, majd otthon adok neki egy pohár vizet és a filmet is elég gyorsan és könnyen kiválasztjuk. Tényleg nem kellett órákig keresgélni.
- Tényleg egyszerű volt a választás. - Mosoly jelenik meg az arcomon, majd amíg letöltődik kérdezek tőle. Mivel ő nem kér, nekem meg nincs most hozzá kedvem, ezért egyből leülök a kanapéra. Azt hiszem, ha hamarabb túl vagyunk a filmezésen és haza kísérem, akkor rájön végre, hogy nem csak megfektetni akarom. Leülök a kanapé szélére, hogy ezzel is megmutassam, hogy nem akarok tőle semmit, amíg ő sem ad engedélyt rá. A film elkezdődött, de valahogy nem a legjobb a számomra. Jobb lenne, ha mellette ülhetnék és átkarolhatnám. Mintha olvasna a gondolataim közt, egyből mellettem terem, mire meglepődve nézem, ahogy a kezemet átdobja a vállán. Egy másodpercre le is fagyok, mert erre egyáltalán nem számítottam. Azt hiszem most kész vagyok. Szerelmesen nézek rá, majd elkezdem simogatni a vállát, miközben egy puszit nyomok a fejére. Abbahagyom a simogatást és megölelem, igaz, így nem látom a filmet, de engem most nem az érdekel. Szívem dobog, kellemes meleg járja át a testemet. Úgy érzem, hogy elolvadok, pedig nem kéne.
- Elég gagyi ez a film. Még csak nem is ijesztő. - Nézek fel a képernyőre, de nem engedem el az ölelésemből. Ha már idejött mellém és engedi, hogy megöleljem, akkor élek is vele. Nem is akarom elengedni, bár hülye lennék, ha megtenném.

A vállamon egyensúlyozva tartom a telefont míg bal kezemet használva festem a mocsári lényre emlékeztető maszkot festem. Lendoval dumálok.
- Halló?- szólok bele mire a túloldalon érdes hang hallatszik.
- Szevasz Freddy, itt James.- válaszol a barátom a túlsó telefon végéről.
- Á, Lendo. Na mi van öreg?- szólok vissza neki.
James a túlvégen türelmetlenül sóhajt. Utálja ha Lendonak szólítom. Újra beszélni kezd.
- Azért kereslek mert egy bulit szerveznénk a fiúkkal!- nevet James.
Nem szólok vissza. Görcsösen megáll a kezemben az ecset. Ez a barom még máig se képes megérteni, hogy nem megyek bulikba vagy emberek közelébe. Nem hiszem el, hogy elfelejtette.
- Freddy? Ott vagy még?- mondja Lendo.
Leteszem a maszkot majd kinyomom a telefont és jó mélyen elrakom a zsebembe. El lett rontva a napom.
Talán egy kávé segítene. Felveszek egy fekete, tiszta pólót amit a székem támlájára raktam majd felkaptam egy baseball sapkát. Kimentem az üzletből majd elindultam egy kávézóba. Az ackás bakancs keményen kopogott a betonon, a lánc ami meg az oldalamra volt kötve erősen zörgött. Két kávézó mellet is elhaladtam, de mindegyikben több tucat ember volt ahová semmi kedvem nem volt bemenni.
Találtam egy utolsót. Netes kávézó. Kevesen vannak bent. Ez jó. Bementem majd öt perces magyarázkodás után végre kaptam egy pohár "fekete levest".