Valamikor kora hajnalban értem haza, őszintén fogalmam sincs, három lehetett, vagy négy, nem inkább öt, a fejemből sem igazán láttam már ki, nemhogy bármi konkrétat is kivegyek magam körül, de ez már csak ilyen, szóval már csak annyira vágytam, hogy képes legyek nem elaludni a zuhany alatt és eltámolyogni az ágyamig, hogy aztán bezuhanhassak, hiányosak a képek, de az ágyamban ébredtem a csengőre, bántotta a fény a szemeimet, esküszöm csak most aludtam el, mi van már, ültem fel az ágyamon, ami egy nagyon nem kiszámított mozdulat volt, mert beleszédültem, fogalmam nem volt milyen nap van, rápillantottam az éjjelin lévő mobilomra, de üres volt, oké, hát akkor legalább nem késtem el sehonnan, megdörgölve álmos szemeim álltam fel az ágyról, hogy ajtót nyissak teljesen megfeledkezve arról, hogy valószínűleg egy szál alsóban vagyok és mondjuk nem ártana felvenni valamit. Abban reménykedtem, hogy hamar visszamászhatok az ágyba.
- Nina? - Döbbenten pislogtam, miután ajtót nyitottam és Nina állt ott. Oké, semmit sem értek és túl fáradt is vagyok ehhez.
- Mit keresel itt? - Jó, ez bunkó volt, de már csak akkor koppant, miután kimondtam. Mindössze csak nem értem, mi szakítottunk, utána lefeküdtünk és azóta nem beszéltünk már vagy... már vagy jó ideje. Hetek teltek el.
- Úgy értem, ne haragudj, későn értem haza, történt valami? - Nem akarok most azon gondolkodni, hogy mi a jellemző rá és mi a nem, bár a megjelenés a semmiből, abban jó, remélem most nem erről van szó és az arckifejezéséből ítélve nem. Oké, ez jó, lassan kezdek magamhoz térni. Kéne még egy kávé meg talán egy nadrág.
- Beszeretnél jönni? - Dörgöltem meg álmosan az arcomat, majd odébb álltam az ajtóból. Nem szeretek a folyosón beszélgetni, az alsógatyás Ryan még nincs felkészülve, a hé, nem te vagy abban a bandában a...? De. Bár jelenleg csak szétszórt vagyok és nyűgös.

A női körítéshez nekem még nagyon reggel van, de ahhoz nem kell semmi, hogy lássam valami aggasztja és meglep, hogy ezt éppen velem akarja megbeszélni, miután nekünk elváltak útjaink, most mégis hozzám fordult bármiről is legyen szó. Ő nem szokott ilyen lenni.
- Persze, gyere csak be, mindjárt összekapom magam. - Mondjuk információbefogadó képesnek.
- Kávét, reggelit, vizet, valamit? Csüccs... felveszek valamit. - Álmos szemeimet dörzsölgetve sétáltam vissza a hálóba egy melegítő alsóért, ha Ő nem is kér, nekem kell egy kávé, így gyorsan beledobálok mindent a főzőbe, rutinosan nyúlok fel a bögrémért, majd egy másodperc erejéig felpillantva akad meg a tekintetem, még Nina bögréje is ott van elöl az enyém mellett, lekaptam mindkettőt majd belepakoltam mindent, végül felöntöttem, hát remélem még mindig így issza.
Váratlanul ért a kérdés, ahogy a látogatása is, nem tudom, az időzítés, nem hívott, csak jött, az egész furcsa, néhány hete? De nem értem miért fontos ez most? Gondolkodom el néhány másodpercig, amíg kitöltöm a kávém, majd leteszek mindent a dohányzóasztalra és én is leülök végre.
- Nem tudom, úgy két hónapja talán? - Nincs most kedvem a találgatásokhoz, szóval fogalmam sincs ez volt-e a jó válasz, és nem is érdekel, csak ugorjunk a lényegre. Próbálom kifürkészni a tekintetét, de inkább elkapja és lesüti, így nehéz, hát jó, kortyolok bele a még gőzölgő kávémba, ez kellett, esküszöm érzem, ahogy kezdek felébredni. Lenézek a kezére, majd vissza rá, elsápadt, fehér, mint a fal.
- De egyáltalán miért fontos ez? Elárulnád mi a jó fene van? - Alig aludtam néhány órát, még észnél sem vagyok teljesen, ha még emlékszik, akkor tudja milyen fáradt tudok lenni a heti szintű fellépések után. Könyökeimmel támaszkodom meg térdemen, tenyerembe döntve állam, ahogy figyelem, még bele sem ivott a kávéjába, de esküszöm úgy néz ki, mint aki mindjárt, de tényleg mindjárt hányni fog és mintha valami megváltozott volna.

Pontosan hat hete. Oké, jól van, akkor hat hete. Értem, világos és akkor? Enyhén nyűgösen és ingerülten túrok bele hajamba, rosszul viselem a kitalálósdit, amit a nők előszeretettel űznek a férfiakkal, de miért éppen akkor kell ezt, amikor rohadt fáradt vagyok és miért kell mindent úgy kihúzni belőle?
Mázli, hogy épp nem ittam, most rohadt élet, hogy kiköptem volna. Szerinted ez pontosan az a rettegett mondat, amit nem fellépésről hazaérve, kialvatlanul akarsz hallani egy nőtől, akivel szakítottál, éppen hat hete.
- Oké, Nina, világos, felfogtam, figyelek rád. - Fel is ébredtem, ami azt illeti, csak mintha a nyakamba locsoltam volna a bögre forró kávémat, mégis eleinte mertem, vagy szerettem volna azt hinni és gondolni, hogy tényleg csak azért csinálja, hogy térjek már végre észhez, ne csak nyúljak az álomtól. De hosszú csend következett, az a nem a jó csend hanem az amelyik aggodalomra ad okot. Végül csak megtörtem a a vészesen terhes csendet közöttünk.
- Nem csak tréfáltál, ugye? - Váltott a hangom túlságosan is komolyra a reggeli állapotomhoz mérten.
- Terhes vagy... - Ismételtem meg halkan szavait, inkább csak úgy magam elé, miközben vettem egy mély levegőt, ami alatt felemelkedett mellkasom az oxigéntől majd vissza le, próbáltam mérlegelni, lenyugodni, dührohamot kapni, majd ismét lehiggadni, terhes.
Vettem el tőle az ultrahang képet, majd hosszú másodpercekig némán meredtem rá, nem mintha bármit is kitudtam volna venni belőle, oké, ott mintha lenne valami kis paca, úgy két centi, ha lehet ilyenkor.
- Mióta, khm mióta tudod? - Tettem le a képet az asztalra. Oké, hát ez nagyszerű, nem mintha valaha is helyet akartam volna magamnak a családi bizniszben, de most érdekelne, hogy én lettem-e a legnagyobb rohadék Mr. Lemmer szemében, amiért teherbe ejtettem a lányát, épp csak kikerültem a képből és végre férj után nézhetett Ninának. Mi pedig épp, hogy csak lezártuk és elengedtük egymást, azt hittük végleg.

nazd meg, bazd meg, nagyon bazd meg! Hát ez nem szerepelt a terveim között mostanság, de az az érzésem, hogy ezzel nem csak én vagyok így, mégis úgy tűnik már döntött, nélkülem, ami érthető, végül már nincs közöm hozzá, én akartam így, nem hibáztatom érte.
- Értem, tehát már döntöttél. - Vagy nem vagyok még teljesen tudatában a dolgoknak vagy még magamat is megleptem azzal, hogy milyen "jól" fogadom a dolgot, de hát ez az Ő gyereke, Nina hordja a szíve alatt, mindenképp az övé lenne a döntő szó, nem igen szállhatnék vitába vele és azt hiszem nem is kérném arra soha, hogy vetesse el.
- Oké, és akkor hogyan tovább? Gondolom azért jöttél, hogy ezt megbeszéljük. - Nem tudom, még sosem közölték velem, hogy apa leszek, gondolatban valószínűleg boldogabb lennék, mint most és talán hónapokkal korábban nem így reagáltam volna, de az már elmúlt. Most arra vagyok kíváncsi miféle szerepet szán nekem az életükben, a közös gyerekünk életében.
- Ennek nem fognak örülni. - Nem tudom mi nem szerepelt inkább Lemmer papa számításaiban, az, hogy a lánya teherbe esik, vagy az, hogy egy zenész a gyerek apja. Őszintén jegyet váltanék arra az arckifejezésre, egyedül csak Nina miatt aggódom. Nem ezt az életet szánta a lányának, nem így, nem egy gyerekkel a nyakában, de legfőképp nem velem, és ha még nem közölte a tényeket, akkor jobb lesz rájuk felkészülni., hogy a nagyapja sem fogja tárt karokkal fogadni a jó hírt, inkább őrjöngeni fog magában, majd megpróbálja higgadtan közölni a lányával, hogy elment az esze és ezt sürgősen verje ki a fejéből, ha vinni akarja valamire Lemmerként vagy valami hasonló, más opciót nem igazán várnék az öregtől. Már hallom előre, vihette volna valamire az életben, sikeres nőt faragott volna a lányából, de én ezzel most tönkretettem, baj, ha én ebben nem akarok részt venni?

Hogy mi van? Ebbe most menjünk bele? Tényleg? Kész tények elé állított, mondván, hogy nincs közöm vagy lényeges álláspontom a döntésben, voltam akkor idióta, hogy nem borultam ki, hiszen a gyereken kívül, akiről tíz perce se, hogy tudomást szereztem már semmi sem köt hozzá, és másra számított vagy neki fogalma se lett volna hogyan fogok reagálni? Csak nekem tűnik ez egy kicsit kiszámítottnak?
- Hogyan? Gondolom, ha már konkrét kész tényekkel jöttél ide, akkor ezt kis kitaláltad már, nekem csak el kell döntenem akarom-e így vagy nem. - Vontam meg a vállam és eddig nem voltam dühös, de most már kezdek. Tudom, hogy még túlon-túl korai és szemétség, de remélem senkire sem fog hasonlítani közülük, viszont az én gyerekem életét rohadt élet, hogy nem fogja egy vezérigazgatói székben pöffeszkedő seggfej előre megtervezni, erről most le lehet tenni, más különben kárnak jött ide.
Nem voltam biztos benne hová a fenébe akar rohanni, még sosem volt terhes exbarátnőm, és mire utolértem, pontosabban az ajtóhoz értem, addigra dobta ki a taccsot.
- Oké, akkor nem bírod a kávé illatát, ezt már tudjuk. - Tehát nem fogok kávét dugni az orra alá, sőt előtte inni se nagyon, nem szeretném, ha ölbe hagyná vagy úgy bármim. Megvártam még kijön, aminek ki kell jönni, majd téptem le egy darab kéztörlőt és felé nyújtottam, sosem tartottam szexinek egy rókázó nőt, szóval szoknom kell még a látványt.
- Minden rendben lesz, hé... - Csak ennyit tudtam mondani, azt még magam sem sejtettem hogyan és miként, de elrendeződik majd, mert neki most erre van szüksége, hogy ezt hallja és érezze, így közelebb lépve hozzá húzom magamhoz és ölelem hosszan karjaimba.
- Semmi baj, hallod? Nem lesz semmi baj... - Nyomtam egy csókot homlokára, miközben óvatosan ringattam őt karjaimban, hogy megnyugodjon és addig fogunk itt állni és ezt csinálni, ameddig szeretné.

- Sose állnék az mellé, hogy elvetesd. - Ezt a döntését megtudom érteni, nem akarok ítélkezni, de nekem ehhez nincs gyomrom, főleg miután tudomást is szereztem róla, hogy dönthetné el ezt bárki is, mindketten ott voltunk, amikor fogant, ha akkor képtelen voltam uralkodni magamon, és élveztem, mert mindketten élveztük, akkor ezt is megoldjuk valahogy, még ha külön utakon is.
Valójában? Igen. De ez nehéz kör lesz. Nem sokat értek a terhességhez a reggeli émelygésen meg a rókázáson kívül, amit kipipálhatunk, a hangokból ítélve nem sok minden maradhatott odabent. De nem akarom, hogy bármi baj legyen.
- Mikor hazudtam én neked, hm? - Öleltem szorosan karjaimba. Én sem hittem, hogy lesz még ilyen alkalom, úgy egyáltalában semmi okból kifolyólag sem, abból meg aztán a legkevésbé, hogy terhes lesz. Szerintem még fel sem fogtam, hogy már hárman vagyunk jelen nálam a fürdőben épp, nem csak mi ketten. Annyira idegen még az érzés, hát még milyen lehet neki, hogy tudja és érzi, növekszik valami a testében.
- Kitaláljuk hogyan legyen jó? - Momentán nem tudok többet ígérni vagy mondani, amíg magam sem tudom mi a fene legyen, vagy hogyan is fogjunk ennek neki. De azt hiszem most az is elég, ha kis lépésekben fogunk haladni, mondjuk kezdjük azzal, hogy megnyugszik.
- Nina, csak még rosszabbul leszel, ha nem nyugszol meg, mond meg mit csináljak? Mit csináljunk? - A kávét startból úgy, ahogy van öntöm ki, hogy ne érezze még csak az illatát se. Lassan hajolok el tőle, de azért még erősen tartom, nem tudom mennyire áll stabilan a lábain, és csak annyira húzódok el, hogy láthassam az arcát és a szemébe tudjak nézni.
Ilyen állapotban nem fogom elengedni, sőt remélem, hogy taxival jött, nem akarom, hogy így volán mögé üljön, hogy csak jönnek ezek a hullámok és még nem tudja kezelni és nem attól félek, hogy lehány valakit.

Figyelmesen hallgatom szavait mivel javíthatnék a helyzeten, amit mi okoztunk magunknak és nem bírtam megállni nevetés nélkül, kéz hamburger, extra hagymásan...
- Nina, soha ki nem állhattad a hagymás kajákat. - Pislogtam rá meglepetten, azt se igazán kedvelte, amikor én ettem, még a hagymás csipzset is gyűlölte és utána nem mehettem a közelébe, mert állítása szerint szörnyű szaga van és pfúj, idéztem és két hamburgert, mikor egyet is alig bírt megenni, többnyire abból még nekem is jutott, miközben Ő már mozdulni sem tudott és fel nem fogta, hogy én hogy bírok még mindig enni, amikor Ő már rosszul van a teltségtől, oké fura dolog a terhesség.
- De jól van, akarsz még valamit? - Elengedtem, hogy végre ne a fürdőszobakövön álljunk és elmentem a mobilomért, hogy lerendeljek egy katonaságnak elegendő ételt, két hamburgert extra hagymásat, sajtburger, sült krumpli, saláta és almás pite.
- Semmi, az ég világon semmi, egy szép gömbölyű kismama leszel. - Tudtam le ennyivel a dolgot, mert hát valóban így gondolom, a nők pedig túlreagálják, hogy ilyenkor hű, de mennyire meghíznak és csúnyák lesznek meg többé nem kívánja őket meg senki, jesszusom, ugye addig nem jutunk el, hogy ezt keljen hallgatnom, mert azt fogalmam sincs hogyan reagálnám le, Nina sosem volt dundi, bár akkor is biztosan imádnivaló lett volna, mégsem hiszem, hogy a valaha is a súlyától függött volna a kapcsolatunk vagy a vonzalmunk.
Kihozták a kaját, majd bepakoltam mindent a kis asztalra, az egészet beborította háát szerintem az egész napi kajám, és nekem majd leesett az állam, ahogy Nina nekiesett az extra hagymás hamburgerének fintorgás vagy bármi nélkül, mint akinek mindig is ez lett volna a kedvence, döbbenten néztem egy ideig, majzos és a szája szélén van egy hagymadarabka, de iszonyat édes. És most azt vártam volna, hogy az első után kidől a kanapén, hogy ennyi volt, nem bírja tovább, de lelkesen fogott neki a másodiknak is, megint csak nevetnem kellett.
- Sült krumplit? - Toltam hozzá közelebb a tálat még mindig nevetve.

A fiam vagy a lányom... azt hiszem ezt a két szót még nagyon is szoknom kell, szóval jó lesz, ha többször fogja mondani az elkövetkező hónapokban, bár ha elkezd gömbölyödni, akkor már biztos jobban fog bennem tudatosulni, hogy apa leszek, jesszusom, apa.
- Akkor majd igyekszek mindig ott lenni, hogy emlékeztesselek rá. - Azt hiszem ez a legkevesebb, amit megtehetek, másban úgysem nagyon tudok segíteni, ebben a helyzetben kívül maradtam és annyit tudok megtenni, hogy segítek végigcsinálni, szóval igyekezni fogok jól kezelni, amikor hisztis, ok nélkül tör rá a sírás vagy mindkettő, nem tudom, fogalmam sincs, nem igazán voltam terhes nő közelében, csak sejtem mi vár rám, de azt is, hogy annál tízszer rosszabb lesz.
- Oké. - Tört ki belőlem a nevetés, mert ezt általában én szoktam csinálni, pontosabban csináltam, amikor még együtt voltunk, Ő pedig hitetlenkedett mégis hogy tudok ennyit enni és hogy a fenébe lehetek még mindig éhes, amikor Ő már mozdulni sem képes.
- Viccelsz? Ez a legszebb látvány, egyél csak. - Vettem a számba egy sült krumplit, nem vicceltem, komolyan, a legszebb látvány, amikor nem azon hisztizik egy nő, hogy úristen, ettől most mekkora lesz, meg jesszus sült krumpli és hamburger, hanem egyből kettőt betol.
- Ezt eddig nem tudtad volna csinálni? - Komolyan, a legelégedettebb  férfi lettem volna, bár amúgy is az voltam, leszámítva, hogy amikor pizzát rendeltünk, neki a fele minden alkalommal megmaradt, ezután családi pizzát rendelünk az az érzésem, ha együtt fogunk enni. De ezek szerint az a része igaz, amikor azt mondják, hogy ilyenkor egy nő kettő helyett eszik, így az étvágya is kétszer akkora. Mindenesetre ezt a részét élezni fogom. Gömbölydednek még úgysem láttam, csakis karcsú, vékony csípővel, tűsarkakon, szűk ruhákban, azt hiszem ez az időszak mindezektől mentes fog lenni, mert aligha fog beleférni a lába, amikor bedagad és hát a ruhái sem lesznek jók, ajajj.

Oké, az újabb kötelezettségeimhez még hozzá kell szoknom, ilyenek az ultrahangos vizsgálatok, a kismama foglalkozás, meg a jó fene tudja mi minden van még szülés előtt.
- Öhm persze, de az nem csak később van? - Nem sokat tudok ezekről a dolgorkól, még sosem volt várandós a barátnőm, de amennyire hallottam az a későbbiekben szokott lenni és eléggé javasolt is elmenni rá, mert könnyebben kimutatható bármilyen rendellenesség, de erre inkább nem akarok gondolni, még azt sem igazán fogtam fel, hogy apa leszek.
- Jól van, egyél csak. - Nevetem, ahogy közelebb toltam felé a sült krumplit, én nem tudnék ennyit megenni, pontosabban megtudnék, de akkor fel nem kenlk a kanapéról.
- Rendben van. - Hát egész szépen eltakarítotunk mindent, a futár fogadni metnék rá, hogy azt gondolta fordítva lesznek az adagok és nem a nő fogja betolni a két hamubrgert a sült krumplival.
Figyeltem, ahogy felhúzza a blúzát, szinte még alig látható valami, talán a hasának a formája változott meg, amiről tudni lehet, hogy babát vár.
- Azt hiszem azzal még ráérünk. - A névválasztással azzal még nagyon, hiszen még a neme is tiszázatlan, még azt sem tudni fiunk lesz vagy lányunk, fiunk vagx lányunk, még ez is annyira új. Azt hiszem azon már késő lenne elkezdeni gondolkodni, hogy egyáltalán készen állunk-e erre, nem csak, hogy a kapcsolatunk, ami épp zártonyra futott, de mi magunk is, nem hinném, hogy túl sokan tudnának arról pozitívan beszélni, hogy mennyire jó volt szakítás után kefélni még egyet és utána gyereket szülni.
Lejjebb csúszva a kanapén simítottam a tenyerem Nina pocakjára. Fogalmam nincs hogy fogjuk ezt végigcsinálni, de túl fáradt lennék most ezen gondolkodni és nem valószínű, hogy bármi józan és értelmes kisülne belőle.
- Maradsz kicsit?  Én ledőlök, mert alig élek még, de maradj, gyere velem... - Álltam fel a kanapéról és felé nyújtva a kezem próbáltam maradásra bírni és rávenni, hogy jöjjön velem, végül már kicsit sem ismeretlen terepe a velem való alvás, gyerekünk lesz, szerintem ez nyilvánvaló.

- Persze Nina, ha nem tudsz elérni, csak írd meg és ha tudok mindig elmegyek, vagy majd átteszem, amit bírok. Nem akarok mindenről lemaradni, ha már gyerekem születik. - Bár még fel se fogtam, de nem vagyunk már tinik, feltudunk nevelni egy kölyköt, legalábbis nagyon ebben bízom. Oké, meglehet, hogy sosem fog benőni a fejem lágya, de azt nagyon is felfogom, hogy most már van amiért feleősséggel tartozom.
- Hát, szerintem eléggé fejlett már az orvostudomány, én kíváncsi lennék rá. - Ez igazán akkoriban élhetett szokás, amikor még nem lehetett biztosan megállapítani a magzat nemét, sőt vagy egyáltalán nem voltak még ilyen műszerek, nekem végül is teljesen mindegy, csak menjen minden rendben.
- Együtt éltünk és most a gyerekemt várod, az lenne furcsa, ha ezt kínosnak éreznénk... és elég nagy az ágy, na gyere. - Segítettem fel a kanapéról, néhány hónap múlva azt hiszem ez is nehézkesebben fog menni.
- Nyugodtan bújj ki a nadrágodból, adjak valaki kényelmesebbet? - Kereshetek egy pólót, a kedvencével, amit mindig úgy szeretett hordani, nem tudok szolgálni, mert az nála van, de nem szeretném, ha szorítaná a nadrrágja, vagy bármi, azt hiszem, hogy a mellékelt ábra is jól bizonyítja, hogy már mindent láttam és nincs takargatni vagy szégyellnivalója előttem.
- Érezd otthon magad, ha szükséged lenne valamire és én elalszom. - Ami elég esélyes, úgy kettő percen belül, amint ágyat és párnát ér a fejem. Már megszokásból bújtam ki és dobtam le a pólómat és dőltem be az ágyba, hát ez eddig elég tartalmas napnak tekinthető és még így sem voltam hozzá túl kipihent. Azt hiszem jó is, ha itt marad, legalább amikor felébredek és még itt lesz, tudatosulni fog benne, hogy nem csak álom volt az egész és tényleg szülők leszünk, még túl idegennek hat, elég messzi gondolatnak tűnt eddig, hogy a közeljövő években bárki is apának szólítson.

Vele együtt tört ki belőlem is a nevetés.
- Hát azt hiszem ez volt az. - És nevettem tovább. Mondhatjuk, hogy kis meglepetés, de nem olyan sokára már nagyon is kézzel fogható lesz, sírni fog éjszakánként, nem hagyja majd Ninát aludni és anya és lánya is nyűgösek lesznek. De ne szaladjunk ennyire előre. Ehhez még nekem is aludnom kell egyet, hogy teljes mértékben feltudjam fogni, olyan ez mint valami valóság show-ban, már csak a kamerák hiányoznak, sőt én is pont úgy röhögnék most.
- Mi van? Na ne szívass... - Kerekedtek ki szemeim egy pillanatra, na jó, ez nem volt annyira jó poén.
- Várjunk, ugye azt meglehet már ilyenkor állapítani, hogy egy magzatról van-e szó vagy kettőről? - Mert nem szeretnék hanyatt esni az első közös ultrahngunkon, hogy kettő lett apuka, maradhat? Roosz poén.
- Ühüm, jó. Nem fogok. - Motyogom halkan.
- Hmm? - Fordulok felé, mi, most mi van? Pislogok rá meglepetten, előbb a szemeibe, majd a melleire és megint a szemeimbe. Hát ez érdekes kérdés, annyira, hogy könyökemmel feltámaszkodva nézek rá.
- Most stíröljelek? - Visszavonom, mégis csak nevetni fogok. A kezem és a tapintásom általában jobb alapot ad, de most még az sem kell, szemmel láthatóan nagyobbak a mellei, de gondolom ez normális.
- Igen, határozottan nagyobbak, mint mielőtt mensutrálni szoktál. Azt a néhány napot is szerettem előtte. - Nem mintha egyébként sérelmeztem volna a méreteit, de egy férfinak a nagyobb mindig jobb. Így egyáltalán nem fog zavarni vagy érdekelni, ha szélesebb lesz a csípője, feneke vagy bármi.  Hónapokig együtt voltunk, így nem hinném, hogy zavarba ejtő lenne ilyen dolgokról beszélni, leszünk még ennél belsőségesebb viszonyba is, ha szül egy gyereket. Valahogy kétlem, hogy otthon túlságosan nagy öröm öezné majd a hírt, de most már kár is lenne azon agyalni, hogy meggondolatlanok voltunk meg blablabla, igen azok, de felnőttek vagyunk, majd megoldjuk valahogy.

Komoly? Még ezt az egy gyereket se fogtam fel egészen, szerintem épp, hogy kezdtünk visszaszokni a régen szokványosnak vélt életünkhöz egymás nélkül, erre most bumm egy baba, fogalmam sincs hogyan kellene ehhez viszonyulnunk, de mindenképp haladjunk egyesével, ha egy mód van rá.
- Akkor ráérünk ezen később is aggódni. - Sóhajtottam fel Én konkrétan agyvérzést fogok kapni, vagy minimum ott kell fellocsolni a nőgyógyásznál, nem pedig a szülőszobán, de ezt tényleg majd kitaláljuk akkor és abban a helyzetben, amibe reméljük, hogy sikerült nem belejtenem.
- Biztos jól fog állni, kismama. - Ehhez aztán már igazán nem értek, de ilyenkor nem valami olyat szoktak mondani a nőkről, hogy kivirulnak? Hát erről majd mondok véleményt akkor, ha odaértünk, előbb talán jussunk el addig a szakaszig, amikor már nem rókázik.Tudom, hogy ez normális, hogy így reagál a szervezete arra, hogy tágul, vagy mi, ejha mégis csak tudok ezt-azt a terhességről, a közösségi média teszi. De most azt hiszem szükségünk lesz majd minden tudásunkra a tapasztalatlanságunk tetejére.
Egyre hosszabbakat pislogok, és az ott egy melltartó volt? Igen, de már képtelen vagyok nyitva tartani a szemeimet, még akkor is, ha női mellekről beszélünk, a volt barátnőm melleiről, akit teherbe ejtette, huh hát azt hiszem ezt még néhány alkalommal le kell vezetnem magamban, mire berögzül. Felelősebbek is lehettünk volna, viselkedhettünk volna úgy, mint... mint, akik nem vágynak egymás közelségére? Ehelyett mi egymásnak estünk, mint két eszét vesztett. Gratulálok, Ryan, nagy voltál! Közelebb vackolva magam hozzá öleltem át a hasán és bújtam közelebb, magam sem tudom miért, de most így akarok aludni...
- Ne nevess... - Jegyeztem meg halkan már behunyt szemekkel. Tudom, hogy ehhez még túl apró, és még semmit sem érezni és nem taperolni akarom, egyszerűen csak hosszú ideig akkor aludtan mélyen és nyugodtan, amikor mellettem volt. Szép lassan engedtem, hogy elnyomjon az álom és elaludjak.