Emily & Derick

Kezdett már az agyamra menni az utóbbi napokban a "hogyan hívjam el, vagy inkább hogyan hívjuk el Emily-t a bálra" dilemma, mert jóval többet hallgattam, mint szerettem volna, annyira, hogy már komolyan megfordult a fejemben, hogy elhívom én Hastings-et a nevedben, te meg csak baszki állj oda, a többit meg már csak megoldod valahogyan. Esküszöm, vagy egy hétig kotlott, komplett beszédeket adott elő, ha csak ketten voltunk, már kezdett csökkenni a tesztoszteron szintem a sok nyáltól. És megvolt a saját gondom is. Már mindenki tudott róla, hogy Voight behívott az irodájába és helyet ajánlott a csapatába. Ez egy marha jó ajánlat, és barom lennék nem elfogadni, de azért élnék is a lehetőséggel, hogy azt mondta gondoljam csak át, nem véletlenül kér ilyesmit, az őrmester köztudottan másképp játszik, megvannak a saját módszerei és az embereire is más szabályok érvényesek. Valami kurva jó megállapodása lehet a rendőrfőnökkel, mert valahogy mindig kihúzza magát a szarból.
Frász tudja minek tökölök ennyit, egy biztos, ennyi idő alatt Hastings-et már vagy hatszor elhívtam volna erre az estére, de ha jól tudom végül sikeres volt a hadművelet, én pedig mint minden évben, ez úttal is egyedül megyek, fekete nadrág, fehér ing, fekete csokornyakkendő és öltöny, megfojt ez a szar, de itt ma kötelező az elegancia, ha egész évben nem is hordasz ilyen vackokat, erre az alkalomra legyen.
- Hé, Stackhouse, gratulálok az előléptetéshez, elfogadod, nem? - Veregette meg a vállam Jay, csak, hogy azt nem mondta, hogy bolond volnék, ha nem, de azért óvatosan bólogattam egyet.
- Ja, talán... Bocs, most... Később dumálunk. - Fogom ezt ma még bőven hallani, de kihasználva, hogy senki sem pécézett ki magának az erkélyre sétáltam, ami szerencsére üres volt és viszonylag csendesebb is. Nem vagyok oda túlságosan ezért a túlzott lelkesedését meg figyelemért és gratulációkért, a tánc sem kifejezetten az én asztalom, ezért jobb is, ha nem hívok senkit, Ő sem szenved az unalomtól és engem sem nyaggat, hogy táncoljunk már vagy isten tudja.
Zsebre tett kézzel meredek a sötét, de annál tisztább égboltra, egy ismerős hangra kapom a fejem az ajtó irányába, őszintén meglepett, úgy tudtam Bennel jön, de őt még nem láttam ma, de egész biztos itt lesz valahol.
- Igen, háát elég gyorsan terjednek a hírek. Nos, köszönöm Emily, de még nem, nem döntöttem el. - Vettem el a felém nyújtott poharat.
- Te is nagyon csinos vagy. - Ami azt illeti nem egyszerűen csinos, hanem elképesztően az, de nem az én dolgom ezt ma ecsetelni, sőt úgy általában véve sem, már biztos megtette előttem az, akinek kell.
- Ezek szerint elfogadtad a meghívást, külön hálával tartozom érte, már kezdett az agyamra menni a hogyan hívjuk el Emily-t randizni dolog. - De akkor csak sikerült összekaparnia valamit.

Emily & Derick

- Valószínűleg ez igaz is, sőt biztosan az, de azért nem árt gondolkodni a nagy lehetőségek előtt... Egy hónapja szerintem még a nevemet sem tudta, szóval részben ez közös érdem, mivel az utóbbi hetekben keresett meg... - Vagyis megüthette a fülét az utóbbi két eset, ami részben neki is köszönhető. - Nem mondom, hogy nem lenne kedvem kibújni az egyenruhámból és feljebb kerülni, sőt a fizetés sem rossz, de eggyel feljebb már több is forog kockán. - Fogalmam sincs miért mondtam el most mindezt, talán csak jó volt kiadni magamból és így legalább nem hihetik azt, hogy megbolondultam és magamban beszélek az elléptetésemről, mert akkor aztán tuti, hogy visszavonnák.
- Hát jó. - Tudtam le ennyivel a dolgot, één nem akarok beleavatkozni, de nem egészen így tudom, jobban mondva Ben ennél kicsit többen reménykedik.
- Pedig ki tudja, melyik dumával állt elő, lehet épp arra mondtál neki igent, amit én mondtam volna neked. - Végső elkeseredésembe már az is megfordult a fejembe, hogy kirúzsozom magam, beletúrok a hajamba, aztán lökjed bébi, mit akarsz neki mondani, majd belejavítok, ha szerintem pocsék. - Szóval engem zavarna, ha nem tekintenéd randinak. - És valószínűleg fel is tűnne már, hogy rég eltűnt és keresném már.
- Persze, de te mióta is lettél dohányos? - Csak mert korábban még egyszer sem láttam pöfékelni, csak akkor egyszer, de a zsebembe nyúltam az öngyújtómért, majd lepattintva felé tartottam.
- Hé, azért igyekeztem. - Mosolyodtam el, amit nem láthatott, de a hangszínemen érzékelhette, ha figyelt. - De Ben biztos szívesen ropna veled egyet, nem tartalak fel, ha inkább mennél... - Sétáltam oda mellé a korláthoz a poharammal a kezemben. Végül is, elmondta, amiért jött, én megköszöntem, kölcsönösen megdicsértük egymást, plusz jó néhány perce idekint lehet már, velem. Nem szeretnék részese lenni a háromszögnek vagy betenni a randevúnak.
- Talán már megtettem, de nem izgatnak. - Őszintén tényleg nem. Vontam meg a vállam egy másodpercig őt nézve, nem fordítottam rájuk túl nagy figyelmet, de lefogadom dögösebb bármelyiknél.

Emily & Derick

- Igen, azt látom. - Bukott ki belőlem és azt hiszem nem is sikerült eléggé halkra. Kihívásnak sem nevezett még nő, oké, hát tegyük fel, hogy bele megyek a játékba, ugyanakkor lehet nem kéne ennyire provokálnia, még a végén eléri, amit akar, már ha pontosan tudja mi az. Na, erről beszéltem...
- Nem tudtam, hogy induló vagyok a versenyben, és van gerincem, még, ha nem is mindig érzékelhető. - Ben már akkor odavolt meg áradozott róla, amikor először bevittük, szerintem mind emlékszünk rá, eléggé pocsék állapotban volt, orra is bukott, aztán meg, amikor másodszor Ben hozta be, csodálom, hogy egyáltalán képes volt az utat nézni és nem szenvedtek az őrsig közúti balesetet. Arról nem beszélve, hogy Ő a társam, van gy becsület kódex, Ő védi az én hátamat, én pedig az övét, nem szarunk a palacsintába nő ügyekkel, bár sokat nem nézek ki belőle, hogy esetleg véletlenül bármikor elsülne a fegyvere pont arról, amerről én vagyok, de ez így tiszta és korrekt.  
- Majd fejben tartom. - Ezek szerint nem csak az üzenetére felejtettem el válaszolni, amiért kárpótlást nyert, miután lekevert egy irgalmatlan pofont akkor este a bárban, de randira is kellett volna hívnom, hát ez új.
- Dehogyis, most legalább nem miattam lesz füstben pácolva a ruhád. - Láttam már piálni, bagózni, ahogy csetlik-botlik, ahogy riszálja, kimaradt volna még valami? Szerinte ki kéne nyitnom a szemem, megtettem...
- Van kedved sétálni egyet? - Nyújtottam felé a karom úriemberek módjára, néha még magamat is meglepem, de most egyetértünk abban, hogy semmi kedvem a tömeghez, itt viszont rövidesen feltűnőek lennénk, túlságosan is és akkor lőttek a nyugalomnak, ha belém karolt, akkor lassan megindulok vele le a hotel kertjébe. Csendben lépkedtünk egymás mellett, nem volt ott más, a holdfény, a lassan elhalkuló zene, Emily és én. A hotelkert pavilonjához érve elengedtem, majd a kezem nyújtottam felé. Az arcából ítélve eleinte vagy nem értette mit akarok vagy csak nem akarta elhinni, igaza van, ez tényleg nem az én asztalom, de egy lassú dal még nem fog ki rajtam, ez még nekem is menni fog. Tekintse vigaszdíjnak, ha már idekint maradt velem még most odabent mindenki a párjához simulva táncol.
- Tudom, tudom, ma már senki sem kér fel egy lányt táncolni... - Halkultak el szavaim, ahogy másik kezem derekára simítva vontam közelebb magamhoz.

Emily & Derick

Youre a woman, i'm a man, this is more than just a game... Szólt a dal, miközben lenéztem zöld szemeibe, ujjaim derekára simultak, több volt, mint deja vu, csak sodródtunk az árral, pont mint most, megmertem volna esküdni rá, hogy szinte bárhol szívesebben lett volna akkor, mint az én karjaim között, és most hol kötött ki újra? Itt, velem, velem, aki még csak meg sem próbálja megkedveltetni magát, valahogy egészen jól elvagyunk már, a szemét öntelt disznó meg én. Jól kijövünk. Megvoltunk. Erre jön Ő, legalább leplezné, hogy provokál...
Puhán tartva kezét, lágyan ringattam csípőmet és lépkedtünk körbe-körbe, időközben észre sem vettem, hogy közelebb húzhattam, kezét pedig tenyerembe fogva a mellkasunk között tartottam. finom illata volt, édes, olyan illata, mint amikor egy szép nő sebesen elhalad melletted az utcán és úgy érzed beleszerettél öt percre, azután elfelejted, kimegy a fejedből, hát Emily azon van, hogy erre még csak esélyem se legyen, forró lehelete cirógatta nyakamat.
- Elfogadom az állást... - Szólaltam meg végül, szinte suttogva, nem is volt szükség ennél többre, sokkal inkább mondhatni, hogy átöleltem a derekát, és a karjaimba tartottam, nem engedtem el, egyik keze a vállamon pihen, másikat pedig még mindig fogom, még mindig csak táncolunk? Fogalmam sincs.
- Ha megígéred, hogy utána is mindig befogsz épülni velem. - Tudom, legalább olyan ostobán hangzott, mintha épp arra kértem volna, hogy sose hagyjon el, pedig bődületes ponot leszámítva nem lehet mondani, hogy bármi más is elcsattant volna közöttünk, mégis olyan tisztán nézek rá, mintha magam is elhinném, hogy van ennek értelme.
A nyavaja tudja mi vezérelt erre, de remélem kimondva kevésbé hangzik idiótán, mint bent a fejemben, de csekély esélyt látok rá. Lassan fújtam ki a levegőt csupasz mellkasára, jó volna eldönteni, hogy megkönnyebbültem vagy vagy még jobban elvesztem. Azt seretném azt hinni, hogy én irányítok, de ez valamiért elég gyéren megy. Azt hiszem tudom mit akarok, aztán teszek valami egészen más bődületes baromságot. Beszéltem volna inkább arról, hogy adnia kellene egy esélyt Ben-nek, mert jó srác, jó ember, megérdemelné, ő biztosan jól bánna vele. De már kimondtam... Leengedtem a kezem, hogy ha szeretne, akkor kitudjon bújni ölelésemből, és mondjuk hanyatt-homlok fusson, meneküljön, el innen, tőlem, minél messzebbre.

Emily & Derick

Megadóan engedtem el kezét, komolyan azt gondolva, hogy elakar majd menni és miért is maradna, Ő az a nő, akihez inkább a Ben féle fickók illenek, és nincs is semmi bajom vele, plusz, ha annyira bosszantaná a rajongásával Emily-t, mint amennyire engem az utóbbi napokba, akkor Ő az, akinek gratulálni kéne, mert megütötte a főnyereményt, egy pasit, aki tényleg mindig jól bánna vele, nem lenne egy tuskó és szinte biztos, hogy sosem bántaná meg, ez az a dolog, ami nálam nem működik, a kapcsolatok.
Kész voltam rá, hogy magamra hagy a holdfénnyel meg a francos gondolataimmal, leülök a lépcsőre, elszívok egy szál cigit, aztán visszamászok be meghallgatni a kapitány meg a polgármester beszédét, talán iszom még egyet, aztán lelépek. De ez a forgatókönyv elúszni látszott, amikor szabad karjával is átölelte nyakamat, hát ez nem egészen az colt, amire számítottam, de tőle már megszokhattam volna.
Kezem lassan felsiklott végig a karján, majd vállát érintve le egészen a derekáig, ahol összekulcsolva karjaimat végleg és teljesen a karomba zártam. A szavai csengtek a fülembe, a dal, ami szólt és nem tudtam levenni róla a tekintetem, zöld íriszébe fúrtam az enyém, volt valami abba a zöld szempárban és most először megértettem, egyre közelebb hajoltam hozzá, annyira közel, hogy szinte már éreztem lüktető szívverését, ahogy türelmetlenül pumpálja a vért, mellkasa az enyémet melengette, ahogy még szorosabban fontam össze karjaimat a hátán. Tudtam, hogy mit akarok és azt is, hogy mit fogok tenni. Megakartam csókolni, azt nem tudtam miért, de akartam. Nyilvánvalóan szép nő és elképesztő látványt nyújt ebben a ruhában, még így félhomályban is, talán még szebbet is és más különben, ha nem így lenne, az a szerencsétlen se filkózott volna rajta egy hétig hogyan hívja el ma estére, ahol végül mellette sincs, de nekem nem ezért kell, hanem valami másért.
- Vissza kellene mennünk... - Tisztában vagyok vele, hogy ezzel most mindent elrontok, és a hangsúly azon van, hogy kellene, forró leheletem még mindig bőrét cirógatják, pont úgy, ahogy ujjaim a derekát, valahogy sehogyan se akarják ezt csinálni, amire parancsolom őket, engedjétek el szépen, gyerünk! Ez az. Lassan engedtem a szorításon és hátrébb húzódtam tőle.
- Téged pedig biztos keresnek már. - Alig tudtam megszólalni, többszöri próbálkozás, hogy kinyissam a számat úgy, hogy valami hang is képződjön közben meg torokköszörülés után végre valami értelmes is kijön ajkaim között, amiért örülhetek, ha nem vág pofán megint.

Emily & Derick

Módszeresen elszúrva a nagy pillanatot, mert én is éreztem, nem csak ő, kezeim bár kissé akadékoskodva akaratommal, de végigsiklottak ruhája finom anyagán, majd az oldalam mellett landoltak, na tessék, még szerintük is egy barom vagyok, Emily meg még  pokolra se kíván, pedig azt ember azt hihetné, hogy nekem előre kiváltott helyem van az ördög jobb oldalán, talán így van. De így legalább mindkettőnk számára leegyszerűsítettem a dolgot.
Az arcán egyszerre minden látható volt, végigfutott vonásain a kétségbeesés, a felháborodás, a düh, csalódottság, a legszívesebben üvöltene rám és lekeverne egyet, hogy lehetek ekkora seggfej, minden van némi igazság, de a legjobb kérdést mégis a szemeibe volt írva, miért nem? Rohadt jó kérdés, de hálás lennék, ha inkább csak faképnél hagyna. De nem tette. Hát persze... Francba!
Kezei után nyúltam, amelyek nyakamat ölelték körbe, gyengéden fogtam meg mindkettőt, és egy másodpercig lehúzva mellkasom előtt tartottam őket ujjaim között, majd elkapva tekintetem hirtelen elengedem őket és elsétálok mellette. Kell egy cigi és már épp nyúltam volna az öltönyöm zsebébe a dobozomért, amikor egy éles sikkantásra meg valami recsegésre fordulok meg, Emily meg sehol, ó bassza meg!
- Jobb helyet nem találtál? - Álltam meg fölötte, igazán festői volt a látvány, ahogy ott hevert vörös estélyi ruhában az bokorban levelekkel szőke hajában, de az az érzésem, hogy ő már kevésbé élvezi a természet adta szépségeket és az ágak is össze-vissza szurkálhatják.
- Gyere, add a kezed, kiszedlek onnan. - Már másodszor látom zakózni egyet, de ezt esküszöm, hogy nem láttam előre, szólhatott volna, hogy segítsek, akkor most nem a bukszusból húznám ki, nem mellesleg ez fájhatott is abban a cipőben. Reméljük kevesen látták, amint épp kimászunk, mert akkor aztán jöhetne, hogy ez nem az, aminek látszik és gyorsan kikapnék egy levelet a fürtjei közül, hogy hupsz meg izzééé...
- A lábadra tudsz állni? - Kérdeztem, miközben segítettem kiegyenesedni és tartottam is közben, de aztán könnyebb megoldásnak tűnt felvenni őt a karjaimba, minthogy még egyszer végigbukdácsoljon az apró kavicsos járdán, ami egyébként életveszély tűsarkakon.
- Leülsz egy padra, én addig megkeresem Bent és hazavisz, rendben? - Pokolba a beszédekkel, egyébként se érdekelt kimondottan, minden évben ugyanaz, de most valahogy mégis be kell osonnom a hős lovagért, hát ez kínos lesz.

Emily & Derick

Aha, persze, nagy ötlet, leveszi a cipőjét, aztán hív egy taxit, hirtelen nem tudnám eldönteni mi a volt a nagyobb, az, hogy megakartam csókolni, de nem tettem, vagy ez, de már mindegy is, de ezek szerint akkor még csak a fájdalom van meg, a felismerésig még van néhány másodperc, hogy akkorára dagadt a bokája, mint az öklöm, ezen kizárt, hogy tudna menni, még botorkálni se nagyon, vagy az is visítva, hogy a jó kurva életbe!
Jó, oké, akkor nem szólunk Ben-nek, akkor jöhet a B terv, nem, A sem igazán volt...
- Aha, jó... - Ennyit mondta, majd miután kibújt a cipőjéből felkaptam és a parkoló felé indultam, ebből ennyi pont elég is volt, jövőre ugyanitt.
- Akkor hazaviszlek én. - Nem, nem nagyon izgat az ellenvetése, már ha lenne, legfeljebb annyit tudna tenni, hogy kiugrik a karjaimból, hogy basszam meg, de azt most úgy inkább nem ajánlanám, szóval marad az én verzióm, hogy most szépen hazaviszem, nem, nem fog taxit hívni. Majd akkor játssza el az erős, büszke és független nincs szükségem a segítségedre nőt, ha már megtud állni a lábán. Sose értettem ezt a nőkben, de Emily viselkedésének köze lehet hozzám.
Óvatosan beültettem a kocsi első ülésére, szinte hihetetlen, hogy kibírta valami frappáns vagy épp fanyar megjegyzés nélkül, valószínűleg most jobban lefoglalják a csillagképek, igen, ezt nem árt majd borogatni pár napig. Beültem mellé a vezető ülésre, becsatoltam magam, és elindultunk. Szerencsére nem volt csúcsforgalom, este már senki sem szeret kocsival menni, inkább a tömegközlekedést használják, az bepiálva is hazavisz és nélkülük is van elég részeg sofőr és közúti baleset. Egy szót sem szólt azon kívül, hogy megmondta hova vigyem, ahogy én sem. Felkapcsoltam a rádiót, hogy szóljon valami, nem mintha így kevésbé lett volna érezhető a feszültség. Lopva néha felé fordultam egy-egy másodpercre, inkább az utat figyeld.
Lassan bekanyarodtunk az utcába, majd megálltam az épület előtt, gyorsan kiszálltam és megkerülve a kocsi elejét kinyitottam előtte az ajtót és a kezem nyújtottam neki, hogy segítsek kiszállni. Haragos zöld szemekkel, hogy innen már boldogul, nem erőltettem.
- Jó éjt, Emily. - Ilyenkor általában arra figyel egy férfi, hogy vajon a nő visszanéz-e rá, mert ha igen, akkor nyeregben van, én mindössze annyit akartam tudni, hogy egyben hazahoztam és a lakásáig már nem töri ki a nyakát, a többit meghagyom másnak.