Valaki elmagyarázná mégis miben különböznek az ilyen események egymástól, azon kívül, hogy itt ez van, ott meg az, mindenkivel beszélni kell, kezet fogni és mosolyogni, mint a kerületi ügyész lánya, aki bekerült a rendőrséghez, még akkor is, ha én vagyok a hozd ide, vidd oda, csinálj kávét kiscsaj, meg, ha valamit facebookon és instagramon kell megnézni, ennél azért több van bennem és nem csak khm Stone nyomozóval, de mindegy is, eszeveszettül dögös, mintha ez valami elvárás lenne.
- Kicsim, ne felejtsd el, hogy Matt is ott lesz... - Aha, igen apa, ahogy Steven is, kapom fel a fejem, majd rázom meg, oké akkor nem mondtam ki hangosan, amúgy is, miből gondolom, hogy ott lesz, amikor egyáltalán nem biztos, hogy eljön, de nekem muszáj, csak érteném miért, de ebbe most inkább ne menjünk bele.
- Igen apa... - Eszembe vésed, hogy is felejthetném el?
- Adhatnál neki egy esélyt, kedves fiatalember... - Igen és rémségesen unalmas is.
- Legalább beszéljetek.
- Oké apa, majd beszélek vele, rendben? Most készülődnem kell, mert miattam késünk el, inkább nézd meg anyát és ne felejtsd el megjegyezni, hogy ma is milyen gyönyörű. - Mosolyodtam el azzal a kislányos mosolyommal, majd lassan kihátráltam vele az ajtóig és lassan becsuktam előtte.
Oké, legyen. Olyan ruhát választottam, amitől nem csak Matty álla fog leesni, remélem, egy élénk piros ruhát választottam, az ujján és bal combján szaggatottat és egy blézert, ha később lehülne a levegő, hát akkor bálra fel.
Már hozzászoktam, hogy négyzetcentinként kell megállnunk, hogy Hastings ügyésszel lekezeljenek, váltásnak pár szót, majd nem egész kettő lépés és megint, hogy is szokták ezt mondani, mindenki itt van, aki számít a városban, férfiból van és befolyása bír, de szigorúan semmi munka.
- Gyere kicsim, beszélni akarok a kapitánnyal. - Karolta át a vállam, oké tehát nincs menekvés.
- Rendben apa, menjünk. - Mosolyodtam el, oké már így is én vagyok az ügyész meg apuci kislánya, hát ezt most már le sem fogom mosni magamról az életben, legalábbis amíg az osztályon lehetek. De ez van, a család, az család.
- Ők a csapatod?
- Öö igen, látom Stone nyomozót, Arthur-t és a többieket.. - Én csak halkan köszöntem és intettem mindenkinek, nem mintha bármit is hallani lehetett volna azutánról, hogy az apám és a kapitány hangos szóba elegyedtek, lopva pillantottam Steven felé, jól fest....
- Stone nyomozó?! - Azt hiszem erre nem csak én kaptam fel a fejem, nagy kerek szemekkel néztem rájuk, ahogy kezet nyújtott Steven-nek,
- Már sokat hallottam magáról, remélem a megfelelő kezekre bíztam a lányomat. - Ó, ha tudnád, oh fogd be, fogd be, kérlek fogd be!

Ó édes istenem, épp ettől tartottam, apa nne, ezt nem kell, Bár Steven, akarom mondani Stone nyomozó jól kezeli, gondolom azért neki is volt már dolga épp elégszer különféle emberekkel, hazudósnak, kezdtem halkan kuncogni, majd ráztam meg a fejem és húztam el a szám, de akkor sem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, tehetséges eszes, mi? Na persze, hazudni bűn Stone nyomozó. Mármint világos, hogy nem az eszemmel és a jó meglátásaimmal hívtam fel magamra a figyelmet, azt is, hogy megjegyzéseket tesznek, nem csak amiatt, mert Hastings ügyész lánya vagyok, de főként, mert aki egy befolyásos ember fia, lánya, az ugye csak esetlen és ostoba lehet.
Ajkai érintése rázott vissza a valóságba, ó basszus, próbáltam nem felidézni magamban milyen volt utoljára érezni őket, nem itt és nem most, franc...
- Köszönöm Stone nyomozó, de Ön túloz. - Lopva pillantottam fel a szemébe és iszonyú hosszú másodperceknek tűntek, mire eltudtunk válni egymástól és eltudta engedni a kezemet. Az apám mindehhez kifejezéstelen arcot vágott, ami többet mondó volt, mintha beszélt volna, és ezután nagyjából el is rángatott.
- Remélem még látjuk egymást. - Fordultam vissza mosolyogva vállam fölül.
Nem volt kedvem végigmenni az összes üdvözlő formalitáson, így inkább kivágtam magam és az egyik asztalhoz léptem pezsgőért, ez eddig egészen jó, meglepően, elég sok embert ismerek is, nem a kapitányságról, inkább egyéb eseményekről, csak aprókat intek mosolyogva és hálát adok amiért nem ragaszkodik mindenki a bájcsevegéshez, oké akkor nézzünk körbe kicsit. Belekortyolva az italomba indultam körbejárni, amennyire emlékszem szép itt a kerthelység, szépen ki van alakítva, apró kavicsokkal kirakott kis út vezet végig, pavilonnal, lampionokkal, basszus ne már, torpanok meg hirtelen, ahogy megpillantom Matt-et, nem voltam biztos benne, hogy Ő is észrevett, vagy legalábbis, hogy azonnal felismert.
- Leslie? - Francba, nem, nem, nem, lassan fordulok meg és próbálok elveszni a tömegben.
- Elnézést, bocsánat... - Még hallom, ahogy próbál kikeveredni és megtalálni, nem, most nem, helyes vagy, valakinek biztosan, de ez nem az az este, Steven-t látom meg, gondolkodás nélkül sietek oda hozzá, kapom el az ingénél fogva és tolom ki a mellékhelyiségek irányába. Egyenesen a falnak döntve álltam csak meg és fújtam ki magam.
- Huhh, pont időben. Meglepettnek tűnsz... - Mosolyodtam el.
- Igen. Tudom, hogy épp beszéltél valakihez, fontos volt. - Vontam meg a vállam még mindig az ing gallérjába kapaszkodva.

Hm, azt nagyon biztosan nem, illetlenség valakit csak így elrángatni egy társalgás kellős közepéből, de nekem most kell, most és azonnal és nem itt, hanem valahol máshol, akárhol, magam is meglepődtem azon milyen határozottan kapaszkodtam meg az ingében és húztam magammal piszok erősen bízva benne, hogy szó nélkül fog követni és kihúzni egy szituációból, amihez egyes pont semmi kedvem, kettes pont nem érdekel és hármas alatt, az Ő ajkai alatt szívesebben lennék. ejnye már Leslie, de megártott a pezsgő.
Szinte fellélegezve sóhajtottam fel, majd lassan fújtam ki a levegőt, igazából észre sem vettem, hogy még mindig az ingébe kapaszkodok, de valamiért egyre biztosabb vagyok benne és az az érzésem, hogy nem, nem fog visszamenni, szóval elnézést uraim, de Stone nyomozó most épp nem ér rá, épp nagyon... elfoglalt.
Nem törődve kicsit sem azzal a mihaszna gondolattal, hogy ezt nem szabadna, de nagyon nem, végül is eddig hányszor is vált be? Egyszer sem, na tessék, válasz helyett, csak huncut mosolyra húzódtak ajkaim, miközben finoman ráztam meg a fejem, ajkai hevesen kaptak az enyémek után és én édesen viszonoztam minden heves pillanatát. Kezem csúsztattam a karjára és simítottam végig egészen a válláig és húztam még közelebb magamhoz. Annyira hihetetlenül helyes, jóképű és szexi és azt említettem már mennyire zavarba ejtően dögös? És most felcsaphatnék egy szinonímaszótárat, sőt lekéne fotózni azt az irtózatosan izmos és kemény hasfalát és berakni a képét, mert mindegyik, bármilyen megfogalmazásban teljesen és tökéletesen igaz rá, baszki. Lábam húzom végig az övén, hófehér combon villan ki a vörös ruha alól, miközben telhetetlenül vágyom ajkai ízére, sokan, túl sokan is vagyunk ma ebben a hotelben, sőt ennek az ajtónak túloldalán, számomra mégis csak mi vagyunk, csak mi, Ő és én. Kezem siklik végig mellkasán kitapintva magamnak minden izmot és barázdát, ujjbegyeim húzok végig rajtuk, még el nem érek az övcsatjáig, könnyed mozdulatokkal oldom ki, ejha nem gondoltam volna az első napomon, hogy ennyire fogok érteni Stone nyomozó nadrágjához és ahhoz hogyan is bújtassam ki belőle és talán, még mindig csak talán, mondom... bődületesen nagy hülyeséget csinálok, de most sehol és legfőképp senki mással nem akarok lenni.