Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Amióta kiderült, hogy milyen súlyos következménye lett annak a "vírusnak", amit két hete vizsgáltattunk csak ki, azóta mindent teljesen más színben látok, és annak ellenére, hogy míg élek, mardosni fog a bűntudat, amiért kismama létemre nem figyeltem magamra oda jobban, ugyanúgy folyik tovább az élet az eddigi medrében. Kaptam vitaminokat, és egy magzatvédő gyógyszert is. Ezek ellenére figyelmeztetett az orvos, hogy örülne neki, ha nem hajszolnám túl magam, és ráadásul még a természetes úton történű szülésről is lemondhatok. Hiába, elég rendesen ver minket az Isten, ennek ellenére, hálás vagyok, hogy időben felfedezték a bajt, és hogy a felelőtlenségem nem került a kicsi életébe, aki nem mellesleg az utolsó vizsgálat óta már egész szépen gyarapodott. Szerencsére az utóbbi két hétben a vizsgálat óta semmi olyan panasz nem jelentkezett, mint amilyenek azelőtt is gyötörtek. Az étvágyam is visszajött és már képes vagyok a kekszen kívül mást is enni. Hóóó, de még mennyire, hogy képes vagyok! Eddig a saláta gumicukorral és vanília fagyival hármas jött be a legjobban! Hihetetlen, hogy mennyi mindent összetud egyszerre ennyi egy terhes nő! Ami pedig a legdurvább, hogy egyáltalán nem tartom gusztustalannak. Most még... Aztán ki tudja, hogy mi lesz később? A súlygyarapodásért és gömbölyödő pociért elvégre mindent meg kell tennem! Már tényleg irigylem a görögdinnye hasú kismamákat! Az egész napom másból sem állt, mint a "tedd a kezed a képernyőre" primitívebbnél primitívebb átverős műsorok bámulásából, és ropi evésből, amit egy kis epres fagyiba mártogattam. Azért mégis csak adjuk már meg a módját neki! Ha már az orvos is szigorú ágynyugalmat javasolt, és Ryan is a lelkemre kötötte, hogy ne erőltessem meg magam, akkor mégis miért mondanék ellent ilyen csábító lehetőségeknek? Mindenesetre, egy mosást azért már betettem, és összedobtam egy vacsorának megfelelő ebédet is, arra az esetre, ha Ryan farkaséhesen hazamászna majd este. Na, meg mivel Eric ezt a hetet is nálunk tölti, nem árt, ha neki is fogok tudni valami ehetővel szolgálni. Még a végén azt mondaná Ryan húgának, hogy éheztetjük! Unottan kapcsolok tovább a következő csatornára, ismét belemártva egy ropit a fagyiba, néha az órára pillantva, hogy tudjam, vajon mennyi idő van még hátra Colin és Eric érkezéséig. Nagyon kedves dolog tőle, hogy elhozza a bölcsiből, ha már én nem mozdulhatok ki és Ryan is dolgozik. Az ilyen ember aranyat ér!
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Colin&Mona 17.02.13 18:12
Nothing else matters
Érdekesen alakulnak a dolgaim újdonsült családommal. Vagyis én már annak tartom, hisz a testvéremről van szó, a menyasszonyáról, meg még akit ide bele lehet venni, többek közt azt a kis rosszaságot, akiért megyek ma a bölcsibe. Vele igazán hullámvölgynek nevezhető a kapcsolatom. Mindig próbálok megnyerő lenni neki, jófej lenni. Többnyire szoktam venni neki valamit is, hisz egy kisfiúnál ezek mind sokat számítanak. Ő azonban hol könnyebben megnyílik, és akkor egészen jól telik az ismerkedés, hol pedig teljesen kifordul önmagából és az istennek sem hajlandó együtt működni velem. Igen, az unokaöcsémről van szó, akinél sosem lehet tudni mire számítsak. Tudom, neki a legfurább a helyzet, hirtelen lett még egy ugyanolyan nagybácsija. De talán még van olyan kicsi, hogy megszokja ezt az új helyzetet és úgy kezelje, mint ha így lenne rendjén. Legalábbis ezt remélem csak, hogy sikerül megszerettetnem magam vele a nagy felfordulásban. Ma én vagyok a soros, és ahogy betoppanok a bölcsibe és rám néz, már sejtem, hogy most épp bal lábbal kelt-e fel, avagy sem. Most úgy tűnik előbbi. Kissé semmitmondó reakciójából arra tudok következtetni, hogy semmi jóra ne számítsak ma. Mindenesetre a felvigyázás nem az én dolgom lesz. - Na gyere öcsi. - intek felé, és már szedelőzködik is össze. Fogja a játékait és hozza ki a folyosóra magával. Az öltöztetéssel különösebben nincs gond. Nem jár a szája, nem pörög ezerrel, de nem is rángatja magát, hogy ugyan én nem viszem sehova. De a hátizsákját bizony nem hajlandó felvenni. na jó, legyen meg az akarata. Viszont nem hajlandó megfogni a kezem, hanem csak nagy gyanakvóan rám sandít, és méregetni kezd. - Te ki vagy? - erre csak elvigyorodok, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott. Most komolyan számít melyikünk viszi haza? De nincs túl rózsás hangulatban, szóval inkább megmondom neki. - Colin vagyok, megyünk végre? - kérdezem vissza fújva kissé, mire megrázza a fejét. Na jól van öcsi, ilyet nem játszunk. Ha a kezemet nem fogja meg, akkor viszem máshogy. Felkapom egy kezemre, és már indulok is. Kapálózik és nyűglődik a szentem, de egyhamar abbahagyja, főleg ahogy becsatolom a kocsiba. Hamarosan már a lakás előtt ácsingózunk. Mostanra már egészen lehiggadt, még a sapiját is hátra fordította, így olyan mint egy kis minihuligán. Megint felveszem, és így indulunk fel az emeletre, ahol aztán be is csengetünk a lakásba. Eric viszont a kezdeti apró lelkesedése után kezd kissé nyűgös lenni. Örülök is, ahogy Emily már nyitja is az ajtót. - Na mennyit késtünk? - kérdezem köszönés helyett egyből vidám hangnemben, és üdvözlésképp kap tőlem egy jó borostás puszit az arcára. Eric mindjárt lekombózza magát a földre, és be is veszi a nappalit, hogy aztán bekapcsolhassa a tévét. - Mostanában mindig ilyen nyűgös? Ritkán szokott ennyire kedvtelen lenni. - jegyzem meg elgondolkodva, ahogy a gyerek után nézek, aztán észbe kapok, hogy mennyire udvariatlan vagyok. - Veletek mi a helyzet? Babával minden oké?
To: Emily Words: 544 Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor Note:
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Colin&Mona 18.02.13 17:27
"Kopp-kopp" Ha ez a bizonyos hang -mint égi jel-, nem hangzott volna fel rövid időn belül az ajtó felől, már biztos, hogy a kezembe lenne a telefon, hogy unalmamban -puszta kíváncsiságból, és telefonszámla növelésből-, felhívjam azt a kamu jóst, aki most is prédikál a tévében valami csakrákról, meg minden spirituális izéről. Esküszöm, ha sokáig nézi az ember, és egy kicsit belemélyed ezekbe a kamu szövegekbe, akkor rájöhet, hogy igazából tök ijesztő ez az egész. Felhívsz egy ismeretlen pasast, aki olyanokat mond el, amiknél még az újságban lévő horoszkóp is hihetőbb, aztán rájössz, hogy egy csomó pénzt kiloptak a zsebedből... Az összes ilyen műsort meg kéne szüntetni, de hát, valamiből ezeknek a csalóknak is meg kell élniük. Kikapcsolva a tévét, és félre térve a fagyit, már pattogok is az ajtóhoz, ahol egy gyors pillanatra azért még megtorpanok mielőtt kinyitnám. Még mindig új, bizarr és egyben zavarba ejtő is számomra, hogy mostanság elég sűrűn találkozom azzal az emberrel, aki a szeretett vőlegényem kiköpött mása. Egy nagy levegővétel, gyors ruha igazítás, és már tárom is ki egy rokonszenves, széles mosollyal az arcomon az ajtót Colinéknak. -Mmm... pontosak voltatok, mint mindig! - Vágom rá mosolyogva, és viszonzom a két puszit, majd arrébb lépek az ajtóból, amire egyrészt azért van szükség, mert Eric paprikás kedvének hála, kis híján felborít, ahogy utat törve magának, betámadja a nappalit, másrészről pedig azért, mert beljebb szeretném ezzel is invitálni, hogy ha mást nem, legalább csak egy kávét fogadjon el, ha már megint pesztrálta Ericket addig, ameddig haza furikázta a bölcsiből. -Ömm... igen... Próbáljuk Ryannel kideríteni, hogy mi lehet a baja, de ilyen kicsi gyerek esetében sokkal nehezebb pszichológust játszani. Ráadásul egyáltalán nem akar együtt működni velünk... - Húzom félre a számat, amint elnézek a nappali irányába Eric felé, aki ekkor már szorgosan kapcsolgatja a tévét, nyilván valami gyerek csatorna után keresve. -... már azon is gondolkoztunk, hogy talán köze lehet Ryan húgához is. Elég... csapodár életet él... ahhoz képest, hogy anya és van egy két éves fia. De, mindegy is! - Legyintek egyet, hogy ezzel rövidre zárhassam, majd biccentek a lakás felé, és ha beljebb fáradt, akkor be is zárom az ajtót. Egy panelban soha nem lehet tudni, és Ryan is szereti, ha zárva van az ajtó, főleg akkor, amikor ő nincs itthon. -Jól vagyunk, köszönjük! Szerencsére már a súlya is gyarapodott, úgyhogy, már nincs annyi aggodalom. - Mosolygok rá hálával telten, hiszen ő volt az, aki végül rávette Ryant arra, hogy vigyen el engem egy orvoshoz. -Na és ti? Abi? Mikorra is van kiírva? - Érdeklődöm kíváncsian, miközben megindulok a konyha felé, ahol fejemmel biccentek neki a szék felé, miközben én már buzgón kutakodok a szekrénybe, hogy feltegyek egy erős feketét.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Colin&Mona 24.02.13 11:51
Nothing else matters
Ahogy Eric beszáguld a nappaliba a tévé elé, jelezve természetesen, hogy egyikünk sem érdekli pillanatnyilag, beljebb sétálok. Megvárom míg Emily becsukja az ajtót mögöttem, és aztán csak hagyom, hogy tereljen valamerre. Nagy valószínűséggel konyhára tippelek, mert ha ide jövök, mindig kávéval várnak. Így most is arra indulok el, közben pedig hallgatom, ahogy Eric esetét kezdi elemezgetni. Igen, ez így különösen érdekes dolog, hogy a kisgyerek mégis mitől lehet ilyen. Nem vagyok egy pszichológus, de azt tudom, hogy egy gyerek jellemének megváltoztatásáért 80%-.ban a családi erőszak a felelős. És ahogy az anyja és az élettársa is szóba jön, már sejtem honnét fúj a szél. - Aki az én húgom is.. - javítom ki halovány mosollyal. Furcsa érzés, hogy egy teljesen komplett családba olévadok bele. Holott megvan a sajátom is, mégis van egy igazi, amiről eddig nem tudtam. A húgommal még igazából nem is találkoztam, csak hallottam mennyire rossz híre van. És ez Eric miatt aggodalomra ad okot. A konyhába beérve leülök a kisasztalhoz, és rátámaszkodok az asztal szélére, úgy dőlök picit előre, és a gyerek problémáján gondolkozok. - Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én a helyetekben az anyja körül néznék kicsit szét. Egy kisgyerek jellemileg könnyen befolyásolható. A viselkedést a környezetébőlk veszi, és nagyon sok olyan üggyel találkozom én is, ahol a szülők tehetnek arról, hogy a gyerek mennyire agresszív lesz. - figyelem közben ahogy nekilát kávét főzni. Kicsit furcsa volt kezdetben ez az ismerkedősdi. Főleg a lányok szempontjából. Kicsit fura lehetett nekik azzal szembesülni, hogy elméletileg a saját pasijukkal állnak szemben, de gyakorlatilag nem. Mert akármennyire is hasonlítunk, azért teljesen más az életformánk, és más nőt szeretünk. De ez a kicsit zavaró tényező kezd alább hagyni. Mint ha megszoknák lassan, hogy belőlünk bizony kettő van. - Örülök, hogy a picúr jobban van, azt már lehet tudni, hogy rózsaszín ajándékot, vagy kéket vegyek neki? - mert teljesen magától értetődőnek veszem, hogy majd nyilván őt is fogom mondjuk látogatni, vagy esetenként átjönni segíteni nála, ha szükséges. Nagybácsi leszek vagy mi a szösz, végtére is. - Abi? Mi megvagyunk, ő egyre többet fájlalja a hátát. Így a nyolcadik hónapban már elég nehéz neki sokáig valami tevékenységet végezni. Olyankor leülünk és megmasszírozza. De pokolian élvezi az egészet. Meg hogy nasit ehet csemegeuborkával. Én csak undorral nézem, de ha egyszer neki ízlik, hát egye.
To: Emily Words: 544 Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor Note:
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Colin&Mona 09.03.13 15:36
Örülök, hogy már egyikünknek sem okoz kínos pillanatokat, amikor egymásba botlunk, én pedig a fülem tövéig elvörösödök, amiért néha nem sikerül azonnal megállapítanom, hogy a vőlegényem, vagy éppen a leendőbeli sógorommal nézek éppen farkasszemet. Régebben mindig csak az tartott vissza attól, hogy a nyakába ugorjak, és megcsókoljam, hogy nem közelített meg úgy, ahogy Ryan is szokott, nem láttam kékjeiben azt az elragadtatást, rajongást, ami Ryan szemeben is ragyogni szokott, akárhányszor csak meglát. Mostanra pedig már szerencsére sikerült magamtól is észrevennem az apróbb kis eltéréseket. Az első máris az öltözködési stílusuk eltérése, a borosta, a hajviseletük és még rengeteg, rengeteg kis apró dolog, amit talán ők észre se vesznek. Még szerencse, hogy Abivel már megtanultunk alkalmazkodni, és megszoktuk, hogy mind a kettőnk pasijai hasonmásai egymásnak... -Oh franc... igen igen, a tiéd is. Annyira nehéz hozzászokni... - Kezdem el kínomban alig észrevehetően harapdálni alsó ajkamat, miután bekövetkezett a két puszi. Ezek után nincs más hátra, mint az, hogy beljebb invitálom, ahol rögtön el is kérem a kabátját, hogy felakaszthassam az ajtó melletti fogasunkra. Ragaszkodom ahhoz, hogy tovább maradjon, mint röpke öt-tíz perc, így hát beljebb is csalogatom, egészen a konyháig egy kis kávé erejéig, ami után -ha az nem lenne elég-, hajlandó leszek feltenni egy teát is, vagy előszedni valami kis rágcsálnivalót valamelyik szekrényből. Mostanság úgyis kellően be kell az ilyen nemű dolgokból termelni. Na, nem csak Eric és a kis torkosborz fajtája miatt, de miattam és a kívánósságom végett is... -Gondolod, hogy otthon lehet valami baj, amiért ilyen lett? Most beszerzett az anyja valami új pasit maga mellé, aki... nos... koránt sem mondható egy szimpatikus, gyerekközpontú alaknak. A börtön tetkót legalábbis azonnal kiszúrtam rajta... - Ha valaki, hát én -és feltételezem, hogy Colin is-, nagyon jól tudja, hogy hogy néz ki egy börtön tetkó. Roppantul könnyen meg lehet különböztetni egy normálistól, amit valamelyik szalonban csináltak. És az a pasi karján, biztos, hogy az volt! Ráadásul amilyen tar feje van még hozzá mellé! Csodálom, hogy Eric nem fél tőle... még... Szerencsére nem kell tovább nyüstölnünk ezt az igen csak kellemetlen témát, és máris áttérünk egy sokkal vidámabbra, ami nem más, mint az egészséges kis pocaklakóm. -Hááát... a picúr... - Húzom el egy elégedett mosollyal a számat, egy pillanatra megsimítva gömbölyödő pocakomat -ami még mindig kicsit szokatlan-, aztán folytatom. -... kislány. Csodálom, hogy még nem tudod Ryantől, pedig vele sokat találkozol. - Mondom, és a mosolyom, ami földöntúli boldogságomat fejezi ki, még mindig nem akar eltűnni az arcomról. Annyira jó újra és újra szembesülni a ténnyel. Közben persze azért nem csak egyedül a szám jár. Máris érkezik az asztalhoz egy tálca, rajta két csészével, amikben kávé van, és persze ott van mellé a tej és a kockacukor is, hogy kedve szerint ízesíthesse. Mióta terhes vagyok, nagyon odafigyelek, és a reggeli erős feketéim helyett már csak tejeskávé az, amit megengedek magamnak. -Szóval, akkor tényleg igaz az a hiedelem, hogy a terhesség végére már mindenük fájni fog a nőknek. Úgy érzem, hogy fel kell készítenem magam! - Nevetem el magam harsányan. -És akár hiszed, akár nem, nálam most egyenlőre a legnyerőbb kombináció a fagyi és a ropi. - Vallom be "bűnömet", miközben megízesítem a kávémat, és lassan kevergetni kezdem. -Már alig várom, hogy ez a két kis lurkó végre megszülethessen és tényleg teljes legyen a család! Annyira jó, hogy ilyen kevés körkülönbség lesz közöttük. - Bukik ki belőlem mindez, miközben újra végig simítok hasamon.
Kezdőlap 
Tárgy: Colin&Mona 
17.02.13 13:45
