welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Timur Theodor Volkov
18.11.17 0:33
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Crystal Haynes
 
Drake Combton
 
Lyna Frei
 
Ifj. Jack Daniels
 
Daisy McFly
 
Zachary M. Boild
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Josie ♣ Danny - Long day, longer night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 15:38

Hallom, ahogy megpróbál kiosonni, de aztán mégsem teszi, amit igazán nem értek. Pedig én simán hagytam volna, hogy elmenjen, ha egyszer neki így könnyebb. Talán estére mindketten egyszerűbben vettük volna a dolgokat, mint most. De végül marad, én pedig pár pillanat után kibújok az ágyból és utána indulok a konyhába. Még mindig a tegnapi ruhám van rajtam, amiben elaludtam az ágyon, aztán surrantam át hozzá éjszaka. Nem baj, mostmár meg vannak a ruháim, majd előszedek valami normálisabbat napközben, miután sikerült vennem egy zuhanyt, az is rám fér. A válasza nem lep meg, vagyis nem is igazi válasz, inkább csak reakció. Direkt nem tettem fel azt a bizonyos miértet, nem akartam én most ezzel feszegetni a határait, főleg mert valahogy sejtem, hogy úgysem tudna rá válaszolni.
- Te se kívántál nekem, amikor felkeltél... - vágok vissza azonnal, aztán csak sóhajtok egyet, és mosoly kúszik az arcomra az övét látva. - Jó reggelt Danny! - teszem aztán hozzá mostmár csak azért is. Örülök neki, hogy nem lépett le végül szó nélkül, akkor is, ha nem feszegetem az okokat. Egyszerűen csak jó, hogy nem hagyott itt egész napra egyetlen bogyóval, mintha az mindent helyettesíteni tudna. Azt azért mégis hozzáteszem, hogy menjen nyugodtan, ha szeretne. Miattam igazán nem kell itt maradnia, nem várom el tőle egy pillanatig sem. Beveszem közben a tablettát és a pultnak főlve figyelem, ahogy a sörével foglalatoskodik. Egy kicsit korainak tartom ilyesmivel indítani, de én aztán egy szót sem szólhatok, miután nem pont az egészséges élet mintapéldája vagyok. A kérdésre csak megrázom a fejem, aztán végül csak közelebb lépek és kihúzok egy széket, hogy én is leüljek az asztalhoz.
- Szerintem neked is kicsit még korán van ehhez. - jegyzem azért halkan mégis, aztán csak megrázom a fejem egy mosollyal. Totál nem jogos, akárhogy is nézzük. Igazából soha sem cigiztem, mármint sima cigivel, a füves az más, annak határozott célja volt, egyszerűen csak a listára került minden más tudatmódosítóval együtt, ami kellett az életben maradáshoz. A sima cigi viszont nem ér el ilyen hatást, szóval nincs rá szükségem.
- Igazából nem szeretem a sört, mármint megiszom, de valahogy az édesebb italok jobban bejönnek. - teszem aztán hozzá még, hiszen lényegében a kérdésre nem válaszoltam szóban. Valahogy tényleg a nőiesebb italok jönnek be nekem, maximum akkor iszom mást, erősebbet, vagy pl. sört, ha már elegendő egyéb van bennem, hogy az íz már ne számítson, vagy ne nagyon érzékeljem. Furán érzem magam, ahogy figyel, mintha csak valamit látni akarna rajtam, vagy mit tudom én valami belekeveredett volna a hajamba. Nehezen viselem most a pár pillanatra beálló csendet is, úgyhogy végül csak megtöröm.
- Leszóljak a reggeli miatt, vagy te szeretnél? És nem lesz így kényelmetlen, ha mégsem mész azonnal? - célzok a ruhájára természetesen. Bár a múltkor majdnem ugyanígy aludt, kivéve, hogy akkor az öltöny legalább nem volt rajta. Viszont a reggeli dologra tényleg várom a válaszát, csak nem fogunk itt ülni csak így csendben, meg egyébként is éhgyomorra az alkohol nem a leghasznosabb, úgy sokkal könnyebben az ember fejébe tud szállni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 16:29

Nem tudom, miért, de megvárom. Nem lepődök meg igazán, amikor meglepődök a konyhában. Tovább iszogatom a sört és hol őt nézem, hol az üveg címkéjét. Úgy ahogy van, figyelmen kívül hagyom a megállapítását. Helyette mosolyogva teszek fel egy kérdést. Jogos a válasz, amit ad rá, mégsem törlöm le a mosolyt az arcomról.
- Nem akartalak felébreszteni. Rád fért a nyugodt alvás - mondom az igazsághoz megfelelően.
Tényleg eszemben sem volt felébreszteni. Úgy akartam eltűnni itthonról, hogy ő átaludja. De mivel nem tettem meg, ezt a szép kis beszélgetést eredményezte. De persze minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hozzam a formám és még véletlen se látszódjon rajtam, mennyit jár az eszem a hajnal elhangzott szavain.
- Jó reggelt, Szépségem! Remélem jól aludtál - teszek úgy, mintha az előbbi beszélgetésünk el sem hangzott volt.
Nem is olyan rossz dolog újrakezdeni egy napot. Nem mintha ezután el tudnám rendesen engedni magam és nem lenne egy cseppnyi színjáték szinte minden szavam mögött. De azért már ez is valami. Nem viszem túlzásba és ez nem része a maszkomnak.
- Korán vagy későn. Nézőpont kérdése. Néha ilyenkor érek haza a kaszinóból - mondom gondolkodás nélkül, miközben nagyon is jól tudom, hogy hogy értette.
Csak egy apró megjegyzés volt, de ezután már csak pár másodpercig játszadozok a még félig teli üveggel, majd félretolom az egészet és amolyan "elégedett vagy?" pillantással nézek rá. Nem mintha kényszerített volna arra, hogy ne igyam meg a maradékot. Eszemben sincs neheztelni rá. Ha akarom úgyis kiürítem az üveget. Sőt, ha vitatkozni akarnék, azt is kimondhatnám, hogy azért iszok, mert valaki miatt tegnap nem kaptam meg az utolsó adagomat. De nem mondok ilyesmit. Az üveg ott pihen az asztal szélén már sokkal közelebb hozzá, mint hozzám én pedig csak azt az egész ismerős tekintetet kutatom.
- Ha valami más kellene, ott van a nappaliban a kis szekrény. Tele van italokkal. Válogathatsz belőle - jegyzem meg és ezzel egyértelműen arra is engedélyt adok, hogyha itt lesz az a fiú, nyugodtan avassanak fel egy üveget és igyák le magukat.
Talán a csendben, ami bekövetkezik, túl sokáig nézem őt. Látom, hogy feszeng, mégsem tudok változtatni és másfelé nézni. Nem tudom, miért, azt viszont igen, hogy mi indította be, hogy az arcát vizsgáljam. Mi a fenéért kellett bármit is mondani hajnalban, amikor átjött, hogy mellém feküdjön?!
- Kényelmetlen? Nem - rázom a fejem röviden és most már végre nem vizsgálgatom olyan átható tekintettel. - De talán majd később átöltözök, ha már úgysem indulok azonnal - gondolkozok el egy pillanatra, végül ráveszem magam, hogy a másik kérdésére is válaszoljak.
- Igen, csak nyugodtan. Rendelj valami finomat. Valami különlegeset. Aztán kapd el, aki felhozza és leplezd le a nagy titkot - mosolyodok el.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 19:29

Nem tudom valahogy igazán elhinni a válaszát, vagyis nem teljesen. Talán tényleg rám fért az alvás és ez jogos is volt, de az hogy szó nélkül elosonjon, akkor sem szép dolog, megtehette volna, hogy igenis elköszön, aztán maximum visszaalszom, de nem tette meg, és tudom én, hogy nem akarta. De ezt már nem feszegetem tovább, inkább elhessegetem a témát és egyszerűen jó reggelt kívánok, mintha mi sem történt volna. Ő pedig ugyanígy tesz. Nem érzem jól magam tőle és mégis hogy aludtam volna jól? Ez az egész olyan most mint valami elcseszett színjáték, amiben mind a ketten próbálunk hozni egy szerepet, csak épp nekem nagyon nehezen megy, neki pedig úgy gondolom ez sokkal egyszerűbb.
- Igen, mondjuk, hogy jól aludtam. Te aludtál egyáltalán? - nem is tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el, de olyan lazán elment zuhanyozni, hogy nem vagyok biztos benne, hogy aludt-e, bár végülis olyan mindegy. A sört viszont akkor is úgy gondolom, hogy korai, de persze nem kapok rá konkrét választ, inkább egy leheletnyi kötekedést. Nem baj, majd végül mégis félretolja, amin viszont határozottan meglepődök. Nem kértem rá igazán, csak tényleg úgy gondolom, hogy nem feltétlenül van rá szükség.
- Vagy idd meg a reggeli után és akkor nem éhgyomorra van. - teszem még hozzá, mert ahogy néz... ne az jöjjön már ebből, mintha miattam nem ihatná meg azt a fránya sört. Én ezt nem mondtam! A következő szavakra csak bólintok és megrántom az egyik vállamat. Azt hiszem amúgy is feltaláltam volna magam, hogy eleget igyak, és elfelejtsem azt, ami most annyira nagyon zavaros a fejemben. Tisztában vagyok vele, hogy szükségem lesz már ahhoz is egy adag alkoholra, hogy egyáltalán rávegyem magam, hogy megkeressem Markot, mert bárhogy is nézzük nem fűzök ehhez egészhez sok reményt, de most már csak azért is fel fogom hívni. Attól viszont egyre furábban érzem magam, hogy annyira nagyon vizslat, és néz. Egyszerűen zavar és szinte már feszengek tőle. Inkább kérdezek, a reggeliről, a ruhájáról, hogy szabaduljak tőle.
- Jól van, te tudod, ahogy neked kényelmesebb. - eresztek meg egy mosolyt, aztán amikor azt mondja, hogy jöhet a reggeli, majdnem feldöntöm a széket, olyan hirtelen pattanok fel. Nem tudom miért menekülök, de akárhogy is a tegnapi nap ott maradt a levegőben, mint egy rémesen zavaró vibrálás, és képtelen vagyok egyelőre csak úgy elvonatkoztatni tőle. Majd talán pár óra múlva, vagy estére, ha már eleget ittam. Nem tudom. A titok pedig... fene tudja, valahogy nincs meg bennem most az a lelkesedés, mint legutóbb reggel, de majd megpróbálok úgy tenni, mintha meg lenne. Végülis régen ment, tudtam szerepet játszani, most is menni fog. Eltűnök tehát, hogy leszóljak a portára a reggeli miatt, és nem is kerülök elő megint. Ott maradok az ágy szélére ülve, várva, hogy majd indulhassak az ajtóhoz. Mégis csak kíváncsi vagyok erre az egészre, de mégsem tudok addig ott ülni vele és feszengve nézni a félig üres sörösüveget. Aztán persze sikeresen elbambulok, mire meghallom a kopogást, és akármennyire is sietve pattanok fel pár másodperces fáziskésés után, mégse találok kint senkit. Egyébként sem volt ebben kihívás, hiszen a saját ruhám van rajtam, ami teljesen fed mindent, amit kell. Csak egy halk sóhaj hagyja el a torkomat, aztán becuccolom a tálcákat a konyha felé, amennyiben Danny még ott van.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 21:05

Vajon tényleg el tudtam volna köszönni tőle vagy az csak hirtelen kitaláció, hogy nem akartam felébreszteni? Fogalmam sincs. Már tényleg nem tudok semmit. Hiányzik a megszokott magabiztosságom. De aztán mégis összeszedem magam és megnyomva a nemlétező újraindítás gombot még egyszer nekifutunk a reggelnek. Ezúttal mosolyogva és hihetően hozva a szerepet.
- Nem sokat, de ahhoz eleget, hogy kibírjam a mai napot - mondom az igazat, még ha nem is részletezem túlzottan és nem közlöm vele, hogy a kis beszélgetésünk után már egy szemhunyásnyit sem pihentem.
Hazudhattam volna. Minden bizonnyal hitelesen adtam volna elő, hogy tökéletesen kialudtam magam, de nem láttam értelmét. Felesleges azt mondani, hogy több alvásra már nincs szükségem. Persze talán később már látszani fog rajtam, hogy mennyire nyúzott vagyok, de most még nem. Szerencsére. A sört viszont elég hamar félretolom. Egy szóval sem kéri, én mégis így teszek.
- Reggeli után még jobb lesz majd - mondom, bár azért erről annyira nem vagyok meggyőződve.
De mindegy is. Most nem iszom már meg. Nem miatta, nem azért, mert megjegyezte, hogy korán van hozzá. Egyszerűen csak nem iszom meg és kész. Amikor feljön a szó a reggeliről, már nem érdekel a sör. Túlzottan lefoglal az, hogy őt vizsgáljam. Nem tudom miért csinálom pontosan, mit keres rajta, de nem tudom levenni róla a pillantásom. Amikor hirtelen feláll az asztaltól úgy, hogy majdnem feldől a szék, csak elnevetem magam.
- Ha ennyire sietős az a reggeli, nem kellett volna az engedélyemre várnod - jegyzem meg még mindig nevetve.
Ha jobban belegondolnék, talán eszembe jutna, hogy talán a tekintetem zavarta és örül, hogy szabadulhat, de ilyesmi most meg sem fordul a fejemben. Utánanézek, ahogy eltűnik az ajtóban és amikor percekkel később újra megjelenik a tálcákkal a kezében még mindig pont ott ülök. Most már nem nézem olyan áthatóan, de néha lopva rá emelem a tekintetem. Semmi több. Csak pár pillantás, miközben enni kezdek. Már a második falatnak sikerül kikötnie a hófehér ingemen. Hangosan elkáromkodom magam, de úgy tűnik, ez foltot hagy.
- Igazad volt. Át kellett volna öltöznöm - morgom újra felemelve rá a tekintetem és ott helyben kezdek vetkőzni.
Felülről leveszek mindent. A ruhákat viszont csak leteszem a mellettem lévő üres székre. Ennyi erővel reggelizhetnék bokszerban is! Áh. Majd később keresek egy váltás inget. Talán ezúttal egy feketét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 21:25

Igyekszem, tényleg igyekszem úgy tenni, mintha minden oké lenne, és talán ha elég ideig játszom ezt, akkor majd igazából úgy is fogom érezni, és akkor már nem kell csak úgy tennem, majd el is hiszem magamnak. Most még nem megy igazán, de reménykedem, hogy cseppnyi esély azért van rá. Azért csak rákérdezek, hogy mennyit aludt, mert elég hamar le akart lépni érzésem szerint. Szóval azért valamennyit aludt, hát jó, elhiszem legyen így. Csak bólintok egy aprót és nem firtatom tovább a dolgot. Lassan megtanulom, hogy vannak dolgok, amiket nem érdemes túl hosszan feszegetni, legalábbis az ő esetében biztosan, mert maximum veszekedés lesz belőle, vagy valami még rosszabb és annak semmi értelme sincs.
- Vagy legalábbis nem száll majd a fejedbe. - teszem még hozzá halkan, hiszen láttam a tekintetét, mintha direkt azért tolta volna a sört arrébb, mert azt mondta, mintha még szemrehányás is lett volna a pillantásában. Pedig én tényleg nem akartam ráerőltetni semmit, csak egy apró javaslatot tettem, sőt még azt sem, igazából csak egy kis megjegyzést volt, hogy ne legyünk itt némán, amíg nem oldódik valamennyire a hangulat. Vagyis főként az enyém, mert őt láthatóan nem zavarja annyira az egész, talán csak az az átható tekintet, ami arra utal, hogy valami mégis csak van a levegőben. Nem is tudom sokáig elviselni, valahogy feszélyez, ahogy néz, vizsgál, mintha valami ufo lennék, és próbálná megérteni, hogy mit miért teszek. Mintha... elemezne, és ez rémesen idegesít. Olyan gyorsan pattanok fel, amikor rábólint a reggelire, hogy majdnem felborítom a széket.
- Nem... nem azért, csak... - legyintek egyet és gyorsan eltűnök a háló felé, hogy rávessem magam a telefonra. Le kell nyugodni szépen és úgy tenni, mintha egy szokványos reggel lenne és semmi más, de itt mi lehet kicsit is szokványos, most mégis? Az egész úgy zavaros, ahogy van, nekem legalábbis egyre zavarosabb. Majd este kiürítem azt a szekrényt az alkoholokkal és szépen nyugi lesz, minden zavar elül a fejemben és kész. Igen, így lesz a legjobb! Amíg ezt lezárom magamban, megérkezik a reggeli, és mivel kissé elbambulok, nem találok kint senkit. Talán kint kéne állni az ajtóban, miután az ember telefonált és akkor tuti, hogy időben oda fog érni. Igen, majd ezt is kipróbálom valamikor. Mindenesetre hamarosan visszatérek a tálcákkal az asztalhoz, aztán akaratlanul is megejtek egy mosolyt, amikor leeszi magát. Nem tehetek róla, de egy kicsit ettől oldódik a kedvem. Nem a kárörvendés miatt, hanem mert az ilyen apróságok mutatják, hogy ő is ember.
- Látod, mondtam én. - eresztek meg egy mosolyt még, amíg ő leveszi a felsőruházatot. Tényleg kár volt felöltöznie, ha nem akart elmenni. Ez is azt mutatja, hogy igenis el akart, csak mégis meggondolta magát, aminek még mindig nem tudom az okát. Talán örök rejtély marad majd. Eszegetek csendben tovább, de nem akarom hogy valami kényelmetlen helyzet álljon be, legalábbis ennél jobban, ami most van.
- És sok dolgod lesz ma bent? Egyáltalán miket szoktál csinálni? - A munkáját szereti igaz? Arról tuti, hogy könnyen, gond nélkül tud beszélni, engem pedig végülis tényleg érdekel, hiszen nem értek az efféle főnöki dolgokhoz. A szüleimmel soha sem beszéltünk komolyabban a munkáról és még csak azt se találtam ki, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Vajon egész nap csak iratokkal foglalkozik, meg másokat ugráltat. Tényleg igaz, hogy a főnök alig csinál valamit, csak felveszi a sok pénzt, vagy ez butaság és ő melózik a legtöbbet, mert mindenki más képtelen az irányításra? Tényleg érdekel.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 21:59

Ritka alkalmak egyike, amikor a közelében nem gondolkozok el sokáig azon, hogy az igazat mondjam, vagy hazudjak neki. De most így teszek. Szimplán válaszolok és nem telnek el azzal hosszú percek, hogy magamban mérlegeljek, melyik válasznak mi lenne a következménye. Nem kérdez vissza? Tökéletes. Pedig azt hittem, azonnal kérdései lesznek, de nem így történik. Egy apró, félmosoly jelenik meg az arcomon, majd olyan gyorsan, ahogy jött, el is tűnik. A sör témán már nincs kedvem mosolyogni. Inkább csak kis hezitálás után félretolom. Egy pillanatra elgondolkozok, hogy szóra nyissam-e a szám a halk megjegyzése után. Végül úgy döntök, hogy miért is ne?
- Félsz, hogy milyen leszek részegen? - teszem fel a kérdést, ami megfogalmazódott bennem.
Belegondolva, ő még tényleg nem látott olyan állapotban, amikor a sárga földig leiszom magam. Nem sűrűn szokott megtörténni. Nagyon is jól bírom az alkoholt. Előtte viszont még csak kicsit sem voltam berúgva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ez aggasztja-e vagy más oka van. Ezután viszont egész jót nevetek azon, ahogy hirtelen feláll, amikor megkapja az engedélyt, hogy rendeljen reggelit. Nem tehetek róla, nem bírom ki nevetés nélkül. Szeretném, ha befejezné a mondatot, amit elkezdett, mégsem tartom vissza.
- Csak... - ismétlem magam elé, amikor már eltűnik a szemem elől.
Fogalmam sincs, mire gondolhatott, mi az, amiért az első adandó alkalommal felállt az asztaltól. De végül is, mindegy. Jól szórakoztam a helyzeten és kész. Amikor visszajön, nem kérdezek rá, hogy sikerült-e elkapnia azt, aki felhozta a tálcákat. Ha igen lenne a válasz, úgyis azzal kezdte volna. Valahol bánom, hogy nem látom azt a boldog, elégedett mosolyt az arcán, de nem teszem szóvá, csak enni kezdek. Nagyon is hamar sikerül leennem magam. Őt persze szórakoztatja a helyzet. Én kevésbé élvezem.
- Majd szólj, hogy máskor fontoljam meg, hogy rád hallgassak - jegyzem meg, de a mosoly, amit villantok hozzá, nem az igazi.
Bosszant, hogy újabb hiba csúszott be a kerékbe. Tegnap a borotválkozás közben a vágás, most meg ez. Mióta itt van, egyre több a hiba, amit vétek. Ez pedig nem tetszik. Nagyon nem. Mégsem teszem szóvá és nem is morgok túl sokáig az orrom alatt. Főleg azért, mert nem hagyja. Pár perc elteltével elhangzik egy kérdés, amit minden gond nélkül, szívesen válaszolok.
- Valószínűleg elég sok. Nem szoktam egy teljes napot kihagyni. Soha. Kész csoda, ha időközben nem égett le a fél épület - mondom, persze viccből.
Tény, hogy nélkülem elég nehézkesen megy ott minden, de azért csak nem égettél fel a helyet. Persze abban nem is reménykedek, hogy nem azzal fogadnak majd, hogy "Főnök, baj van". De remélem megoldható a gond, amit csináltak.
- Majd egyszer bejöhetsz és megnézed, hogy mi folyik ott - mondom egy apró mosollyal, de azért elkezdek mesélni. - Lényegében papírmunka. Szinte állandó jelleggel ellepnek. Amikor pedig nem, elég baj van a... személyzettel. Van köztük egy-két sötét múltú fazon. Ráadásul ha valami hiba van a rendszerben, kénytelen vagyok én intézkedni. Bármilyen apró eltérés. Hiányzó zseton, bármi... - megrázom a fejem, majd szinte azonnal témát váltok.
- Neked még tanulni kellene, igaz? A nővéred említette két dühöngés között, hogy csak tizennyolc vagy... Nem szeretnél beiratkozni valahova? - teszem fel sorban a kérdéseket. - A papírokat megoldom én, ne ez alapján dönts.
Ha már neki kell egy cél, lehet, hogy nem ártana ott kezdeni az újraépítést, hogy befejez valami iskolát. Legalább nem lógna állandóan itt és nyugodt szívvel tudnék én is dolgozni, amíg ő tanul.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 05.10.13 22:44

Azt hiszem tényleg kezdem lassan megtanulni, hogy mikor ne kérdezzek vissza, és azt hiszem tényleg vannak dolgok, amikre nem is érdemes. Nem akarok több vitát, vagy veszekedést, vagy legalábbis most nem, egyszerűen csak reggelizzünk meg és kész. Azért értékelem, hogy végül félretolja a sört, de annak nem, ahogy utána néz rám, mintha én kényszeríteném rá, pedig még csak meg sem kértem, hogy így tegyen. Legalábbis nyíltan tuti nem! A következő kérdés viszont határozottan meg lep, félnék tőle, hogy milyen lenne részegen? Nem tudom... nem hiszem, így végül pár pillanatnyi hezitálás után megrázom a fejem.
- Nem... azt hiszem nem. Őszinte lennél, a részegek mindig őszinték nem? Maximum őszintén küldenél el a francba, legalább tudnám. - rántom meg a vállam, hiszen eddig sosem tette meg nyíltan. Maximum célozgatott dolgokra, vagy azt mondta ki, hogy nem maradhatok itt örökké, de soha nem küldött el, akkor sem, amikor én akartam menni, vagy amikor beállítottam ide végső kétségbeesésemben. Talán megfordult a fejében, talán igazából azt akarta, de mégsem tette meg. Néha nagyon nehéz eldöntenem, hogy mi az, amit igazán akar, milyen amikor tényleg őszinte, hogy melyik mosoly igazi az arcán és melyik hamis. Egyszerűen tényleg nagyon-nagyon nehéz kiismerni, és részegen ez lehet, hogy könnyebb lenne. Aztán mégis elég hirtelen pattanok fel, amikor beáll a csend és túl hosszan néz, mintha csak ki akarna olvasni dolgokat a tekintetemből. Egyszerűen zavar és nem tudok mit kezdeni a helyzettel, ezért majdnem sikerült hátrarepítenem a széket, olyan hirtelen pattanok fel, és menekülök el reggelit beszerezni. Hamarosan sikerül is, így már a tálcákkal térek vissza, ügyesen egyensúlyozva, és pakolom le az asztalra. Ez is új helyzet most, hiszen itt kint még nem ettem, mármint értelme józan állapotban nem, azt a pusztítást, amit belőve sikerült művelnem, nem sorolhatjuk ide.
- Miért, akkor hallgatnál? - pillantok fel rá kérdőn. Nem tudom elképzelni, hogy ha figyelmeztetném valamire, akkor hallgatna rám. Valahogy ez olyan nagyon hihetetlen lenne, és szerintem most is csak azért mondja mert megtörtént ez a hiba, és nem azért, mert máskor tényleg igazat adna nekem. De látom rajta, hogy nem nagyon értékeli a helyzetet, így inkább a kaszinóra terelem a szót, amit tudom, hogy mennyire szeret és így tuti, hogy könnyebben veszi majd a többi gondot is, ha arrafelé terelheti a gondolatait.
- Azért annyira csak nem elveszettek nélküled. - jegyzem meg halkan, bár ahogy a következő szavaiból leszűröm, mégis csak lehet. De miért nem talál maga helyett valakit, aki azért segít? Csak vannak értelmes emberek is. Akkor is, ha kevés. Bár azt hiszem neki az igenis jó, hogy ennyi dolga van, ezzel foglalja le magát. Eszegetek tovább, amíg beszél. Tényleg elég sok teendője lehet, így már értem, hogy akkor reggel miért volt olyan ideges a telefon miatt. És utána még engem is pesztrálhatott este, miután leromboltam a konyháját... nem lehet egyszerű, annyi tuti.
- Hiába kérdezem, hogy nem akartál-e keresni még valami helyettest igaz? - teszem fel mégis a bennem motoszkáló kérdést, bár valahogy sejtem a választ. Mi értelme lenne, hogy valaki levesz a válláról terhet? Akkor mit csinálna? Nem nagyon tudja mással elfoglalni magát, szóval ez valahol kell is neki. A következő kérdésre viszont elcsodálkozom, és majdnem a torkomon akad a falat. Bizonytalanul pillantok fel rá. Beiratkozni valahova, mint egy normális tini? Sejtelmem sincs, és azt sem tudom hova, és egyáltalán mi érdekelne, és egy új hely, ahol senki se ismer, és már rég nem vagyok olyan nagyszájú és nyitott, mint anno. Egy csomó bulira el se mernék menni, ahol lengébb öltözetre lenne szükség. Kell pár pillanat mire összeszedem magam, hogy megpróbáljak valami választ eszkábálni a kérdésére.
- Az az igazság, hogy még le sem érettségiztem... - kimaradt az életemből az évzáró bál is, amire pedig olyan nagyon vártam. Elképzeltem milyen jó lesz majd elmenni Scottal, de az egész ripityára hullott pillanatok alatt. Halkan sóhajtok egyet, a következő szavaira, hogy a papírok nem jelentenek gondot. Persze, értem én, és jogos, de... mégis nem tudom, hogy mi lenne jó, mi érdekelne igazán.
- Nem is tudom, először sorban kell haladni nem? Mármint túl sok minden van még a fejem felett, amitől összeomolhat minden, ez az elvonó dolog, meg Jas és ő... - nem, a nevét még mindig képtelen vagyok kimondani, az is csoda, hogy nem suttogok, amikor a mondatba szövöm. - Nem is tudom, hogy mit kéne tanulnom, hogy mi érdekelne. Valahogy sosem találtam ki. Ezért... ezért nem nekem kéne itt lennem. Giselle-nek kész tervei voltak... - Ő mindent eltervezett, több lehetőség is volt a kis listáján, én pedig inkább csak buliztam, szórakoztam és halogattam mindenféle döntést. Addig, amíg aztán már úgyse számított, bár végülis lehet hogy így jobb, mert nem voltak hosszú távú álmaim, amik a porba hullanak. Igazából csak annyi volt meg bennem, hogy valami olyan suliba megyek, ami közel van Scotthoz és kész... butaság volt, most már tudom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 0:23

Először nem vagyok benne biztos, hogy fel akarom neki tenni a kérdést, de végül csak szóra nyitom a szám és kíváncsian várom a válaszát. Úgy vettem észre, hogy nem akarja, hogy részeg legyek. Az okot viszont nem tudom kitalálni. Mint kiderül, tévedtem. Nem lenne ellenére, ha leinnám magam. Persze ez nem most fog megtörténni, de jó tudni.
- Hidd el, nem lenne az senkinek sem jó, ha túl őszinte lennék - beszélek, majd szinte azonnal még hozzá teszek pár dolgot. - Nem azért, mert elküldenélek innen. Inkább azért, mert nem vagyok sokkal kedvesebb részegen, mint máskor. Ráadásul valószínűleg túl sokat beszélnék, amit... nem szeretnék.
Hú, de kacifántosan sikerült megfogalmazni, hogy piszkosul nem akarok részegen itt siránkozni neki anyáról meg minden kis apróságról, ami velem történt. Nem tudom miért nem akarom, hogy ezekről tudjon. Talán azért, mert ha másnap belegondolnék, túl sebezhetőnek érezném magam. Akkor pedig jönne a maszkom, a veszekedés, végül pedig nem lenne más megoldás, minthogy kitegyem innen, mert nem bírnám elviselni, ha minden apró részletbe be lenne avatva a múltammal kapcsolatban. Már így is túl sok mindent tud.
Végül ez a beszélgetés is a múlté lesz és a fő bajommá az válik, hogy sikeresen leeszem magam. Az ingemnek annyi. Már szép szóval sem nevezhető tisztának. Szuper.
- Igazad van, nem hallgatnék rád. De azért próbálkozni szabad - beszélek és még egy mosolyt is villantok a mondat végén.
Tényleg eszemben sem lenne megfogadni a tanácsát. Túlzottan hozzászoktam, hogy állandó jelleggel a saját fejem után megyek és senkitől nem fogadok el tanácsot vagy javaslatot. De ki tudja? Ha ő elég ideig próbálkozik, talán elér valamiféle változást és egyszer megfogadom a szavait. Vagy legalább átgondolom és nem vetem el azonnal.
- Elveszettek? Nem. Feltalálják magukat. Ebből szokott lenni a nagyobb baj. Ha gondolkoznak - magyarázom és akaratom ellenére is egy grimasz ül ki az arcomra.
Tény, hogy ahogy múlik az idő, már nem nevezem őket szolgáknak. Talán némelyiket még emberszámba is veszem, de attól még tudom, hogy milyen bajok származnak abból, amikor gondolkodnak és a kezükbe veszik az irányítást a távollétemben. Eddig soha, de soha nem volt jó vége az ilyesminek.
- Igen, hiába - közlöm nyíltan, majd hirtelen bármennyire is lezártnak tekintettem ennyivel a kérdését, mégis újra megszólalok. - Kell nekem ez. A munka és az, hogy ha úgy hozza a szükség, állandóan tudjak mit csinálni. Meg amúgy is - vonok vállat és közlöm a nyilvánvalót - az én cégem, szeretem ha mindent én irányítok és nincs senki, akinek akár egy kis joga is lenne abba, hogy beleszóljon a dolgokba.
Hogy mindez hogy hangzik kimondva? Nem érdekel. Ez az igazság. Én akarok ott az egyedüli főnök lenni. Talán a bátyámnak felajánlottam már, hogy legyen ott mellettem. Az ő közelségét elviselem. De, hogy egy idegen legyen ott és annak adjak a kezébe hatalmas? Nem. Soha a büdös életben!
Erről az egész munka dologról viszont eszembe jut még valami. Szinte átfedés nélkül fordítom a beszélgetést és szegezek neki pár kérdést. Látom rajta, hogy sikeresen megleptem, ezért időt hagyok neki és csendben várok, amíg összeszedi a gondolatait. Nem siettetem viszont meg sem fordul a fejemben, hogy hagyjak kitérni a válasz elől.
- Egész jó iskolák vannak erre. Amibe én jártam, azért kezeskedek. Nagyon sok balhét elnéznek az embernek - ajánlom mosolyogva és még egy kacsintásra is futja.
Úgy teszek, mintha nem lenne furcsa, amiért még az érettségiig sem jutott el. Persze tudom az okokat, de valamiért azt gondoltam, azon már túlesett. Sebaj. Gond nélkül siklok el ez az apróság felett és magyarázok neki egész lelkesen.
- Nem kell azonnal belefogni és beiratkozni - mondom valamivel átlagosabb hangon. - Csak gondolkozz el rajta. Ez is kell egy olyan normális élethez, mint amilyet te szeretnél.
A lista, amit felsorol, hogy mi mindent kellene iskola előtt még lerendeznie, elraktározódik a fejemben. Az elvonó nem számít. A bogyókkal elvan. Jas, róla tervezem, hogy én gondoskodok. Mondhatjuk, hogy személyes üggyé is vált. A másik viszont, a pasas, abban nem sokat segíthetek. Azt már én sem tudom pénzzel elintézni.
- Csak nézelődj. Nem kell azonnal dönteni. Menj el valami... pályaválasztó akármire. Fene se tudja, hogy megy ez - beszélek, majd egy pillanatra elhallgatok.
Talán most van a megfelelő alkalom arra, hogy erről a Giselleről faggassam? Végül mégis más csúszik ki a számon. Ami azt illeti a szükségesnél nagyobb hangerőn és dühösebben.
- De a fenébe is, te vagy itt! Mit gondolsz, mire mész azzal, ha azon jár az eszed, hogy miért te élted túl? Miben segít az? - kérdezem, és isten bizony, nem az a célom, hogy elsírja magát.
Fogalmam sincs, honnan jön a hirtelen düh, amit nem tudok visszafogni. Végül megköszörülöm a torkom és nem mondok mást.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 10:59

Nem is tudom, nem hiszem, hogy félnem kéne attól, hogy ha leinná magát. Tény, hogy még csak becsípve se láttam soha, de legalább valamelyest tuti, hogy őszinte lenne, mert még a mai napig se mindig tudom eldönteni, hogy mikor igaziak a gesztusai, és mikor játszik csak. Néha... néha talán tényleg őszinte, de nem mindig vagyok benne száz százalékig biztos.
- Szóval nem senkinek, hanem neked nem lenne jó, ha túl őszinte lennél. - nem emelem fel a mondat végén a hangsúlyt, mert nem kérdésnek szánom. A szavai alapján ezt egyértelműen így lehet érteni. Nem nekem lenne abból bajom, ha túl sok mindent beszélne, hanem neki okozna kelletlenségeket, ha olyasmit is kimondana, amit józan állapotában igyekszik teljesen visszafogni. Végülis az eddigi beszélgetéseink alapján ez egyáltalán nem lep meg. Pedig én örülnék neki, ha legalább egyszer biztos lehetnék benne, hogy a mondatokat befejezi és nem akad ki egy-egy kérdés miatt, mert már a jó részét így is sokszor nem merem feltenni annak, ami a fejemben kavarog. Akkor is nehezen fogom vissza a félmosolyt, ami az arcomra suhan, mikor leeszi magát, sőt még azt is megemlíti, hogy máskor szóljak, hogy hallgasson rám. Semmi esélyt sem látok erre, még a nullánál is kevesebbet.
- Pedig nem biztos, hogy mindig mindenben te vagy az okosabb. - rántom meg a vállam, de az ő dolga. Nem kell hallgatnia rám, végülis csak egy hisztis kiscsaj vagyok, ő pedig egy menő üzletember, aki nagyon is úgy érzi - rendkívül arrogáns módon -, hogy mindig mindenben neki van igaza. Mindegy, majd talán néha próbálkozom, és maximum élvezhetem, amikor aztán mégis igazam lesz. Sőt talán idővel majd rájön, hogy jobb, ha a az egyszarú laikus beleérzésnek igazat ad.
- Olyan szörnyen lekezelően beszélsz mindenkiről... - sóhajtok egyet. Ez néha tényleg sok, mintha tényleg senki se lenne alkalmas rajta kívül a normális gondolkodásra, és amit más csinál az csakis rossz lehet. Ez azért annyira pocsék hozzáállás, mert örök életében akkor sem támaszkodhat csak saját magára. Lényegében semmi bizalma sincs senki felé, és így nagyon pocsék lehet élni. Én legalább néha próbálkozom, mégha sokszor pofára is esek és aztán már egyre kevésbé marad meg a lelkesedésem. Mostanában már szinte egyáltalán nincs, de ez az elvonásnak is köszönhető. A következő szavakra már csak halkan sóhajtok egyet és megrázom a fejem. Pocsék hozzáállás, így menekülni valamibe. Na nem mintha én sokkal jobb lennék, mert én is menekülni próbálok, csak még nem sikerült kitalálnom, hogy hova és mihez.
- Jól van, szeretsz te irányítani, ezt eddig is tudtam, és szereted a munkádat. Néha mondhatnál valami meglepőt is. - mosolyodom el aztán. Ezt most nem szánom egyáltalán kicsit se bántásnak, egyszerűen csak tényként fektettem le, hiszen már elmondta máskor is, és szerintem mindenki tudja ezt róla, aki kicsit is ismeri. Az lenne a meglepő, ha valami mást mondana. Az iskola kérdés viszont már sokkal nehezebb, nem tudom, hogy mit mondjak rá, hiszen le sem érettségiztem, és fogalmam sincs, hogy mit akarok az életemtől, hogy mi lenne, ami esetleg menne nekem, vagy közel állna hozzám. Ez az egész túlságosan zavaros, arról nem beszélve, hogy nem tudnék már úgy csak egyszerűen iskolába járni,mint régen.
- Talán, ha az érettségire felkészít egy tanár, azt megcsinálom, és utána keresek valami sulit... - mondom aztán kellő bizonytalansággal a hangomban. Valamit tudom, hogy lépni kell és meg kell próbálni, mert nem jó, ha folyton két naponta pánikba esem az életemmel kapcsolatban és újra visszajutok arra a bizonyos mélypontra. De nem tehetek róla, valahogy mindig történik valami, ami visszalök a mélybe, akkor is, ha már olyan közel van a gödör széle. Mintha egyszerűen képtelenség lenne elérni, és minden alkalommal, amikor visszazuhanok egyre messzebbre kerül. Bólintok végül a szavaira, igaza van, elég átgondolni, vagy azután belefogni, ha már egy fokkal értelmesebben állok legalább a leszokás terén, és amúgy is meg kellene oldanom a szerek elhagyását valahogy. Van még időm.
- Jól van, majd körülnézek és érdeklődőm, becs' szó! - eresztek meg egy apró mosolyt, bár ugyanolyan bizonytalan vagyok belül, mint eddig is, amit végül nehezen de a tudtára is adok. Jön egy apró megjegyzés, az önsajnálat listájáról, amitől persze kellőképpen kiakad. Egy kicsit megrezzenek, amikor dühösen és finoman szólva is a szükségesnél hangosabban szólal meg. Ezzel kicsit se segít, sőt! Megint simán el tud rontani egy egész értelmes beszélgetést azzal, hogy nem tudja annyiban hagyni a szavaimat és egyszerűen csak... együtt érezni, vagy valami. Nem tudok mit mondani pár pillanatig, csak remegő szájjal nézek rá, és próbálom visszafogni a sírást. Túl sok volt belőle mostanában, és nem akarok többet, legalább most nem.
- Lehet... lehet, hogy neked meghalt az anyukád, de az már régen volt, volt időd hogy valahogy lezárd magadban igaz? Mégis... mégis mit vársz tőlem? Én végignéztem ahogy az apám elvérzik és, ahogy átvágják a húgom torkát. Tudod milyen elveszíteni a másik feledet? Egy ikertestvért? Mintha hiányozna egy részed. Igenis neki kellene élnie, úgy lenne igazságos! - nem, csak azért sem sírom el magam, összeszorítom a számat és felpattanok az asztaltól, hogy egyszerűen csak faképnél hagyjam és berohanjak a vendégszobába. Már a neve is pocsék, vendég...szoba. És még mindig nem képes felfogni ezt az egészet, neki még egy bátyja is maradt, nekem pedig csak az zakkant nővért hagyott a sors, aki ugyanolyan kegyetlen, mint az az őrült állat, aki összeszabdalt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 18:24

Eleinte azt hittem, hogy nincs abban semmi kockázat, hogyha az ivásról és a részegségről beszélünk. Tévedtem. Most, hogy itt ülök vele szemben és ő teljesen könnyedén levonja a következtetést, a szavaim valódi értelmét a sok felesleges szöveg közül... Ennek zavarnia kéne. Azonnal tiltakozásba fogni és kimagyarázni valahogy. De nem teszem. Csak kissé szomorú félmosollyal nézek rá - olyannal, amit még nem igazán láthatott tőlem. Szólni nem szólok. Ennyiből már úgyis jól tudja, hogy igaza van. Nekem nem lenne jó, ha túl sokat beszélnék és túl őszintén. Ameddig csak lehet, ezt szeretném elkerülni előtte. Amúgy is, semmi nem lenne jobb, ha tudna mindent. Ráadásul sebezhetőnek érezném magam és csak minden rosszabb lenne, amíg itt van. Úgyhogy sör félre és eszemben sincs többet inni belőle. Nemcsak most reggelire, azt hiszem egész nap mellőzni fogom. Vagy talán egész héten.
Szerencsére hamar váltunk. Úgy látszik, vele is könnyebb úgy túlesni egy-egy témán, ha nem nyitok vitát semmiből és maximum egy bólintással vagy fejrázással, szavak nélkül tudok le egy reakciót. Ezt jó lesz megjegyezni.
- Tudod mit? Hallgatni fogok rád következőleg. Csak határozottan mondd és megfogadom a tanácsod - adom meg magam egy hirtelen ötlettől vezérelve.
Végül is, mi baj lehet ebből, ha egyszer az életben nem a saját fejem után megyek? Annyira nagy katasztrófa csak nem fog kisülni belőle. Rá hallgatok, amikor következőleg javasol valamit, aztán meglátjuk, mi lesz az egészből. Lehet, hogy meggondolatlan kijelentés volt részemről, hogy nem lehet abból baj, ha rá hallgatok, de most már mindegy. Legalább a következő kérdésére nem kell gondolkoznom a válaszon. A munkámról és a kaszinóról bármikor kész vagyok beszélni. Ő mégis minderre képes úgy reagálni, hogy elvegye egy pillanatra a kedvem.
- Én már csak ilyen vagyok - vonok vállat igazán nemtörődöm módon és ezzel részemről le van zárva a dolog.
Nem tehetek róla, hogy így beszélek róluk. Ha tudná, hogy voltam ennél rosszabb is! De eszemben sincs most vitát nyitni vele. Inkább letudom ezzel az egy mondattal és innentől fogva rá van bízva, hogy mit gondol.
- Meglepőt akarsz? - kérdezek vissza, teljesen komolyan, mégsem haraggal. - Egész hajnalban azon gondolkoztam, hogy vajon én meg tudnálak-e kedvelni téged - vallom be olyan hangon, mintha csak a ma várható időjárást közöltem volna vele.
Tényleg alig bírom kiverni a fejemből ezt a kérdést. Állandó jelleggel ott kavarog a fejemben és nem tudok tőle szabadulni. Hogy jutottam is valamire? Nem, azt nem mondanám. Még a gondolattal sem sikerült megbirkózni, miszerint talán lehetne ő mellettem. Egyszerűen csak nem. Már nem tudok úgy tekinteni rá, mint először. De valamiért elküldeni sem tudom innen. Pedig volt már rá nem egy alkalmam. Egyszer sem voltam képes rá. Tényleg inkább testvérként kezdek tekinteni rá. Egy kishúg, akit meg kell védenem és segítenem. Pont ezért váltok végül és irányítom felé a beszélgetést. Iskola. Neki tanulni kellene még.
- Magántanár? Megoldható - bólintok aprót, de nem mondok erről többet.
Eszemben sincs siettetni. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy megérte mindezt tisztázni. Már ez is egy apró lépcsőfok. Vagy inkább egy cél, ami felé haladhat. Amikor úgy gondolja, hogy készen áll, szól és majd intézkedek. A következő mondatai viszont, amikor arról beszél, hogy nem neki kellene itt lennie... Letudhatnám egy fejrázással, mégis kitör belőlem a harag. Mégis mit gondol, attól mi lesz jobb, ha így gondolkodik? Semmi. Hallgatom a visszavágását. Valahogy megértem, ezért is hagyom, hogy elviharozzon. Egyetlen szó nélkül nézek utána. Percek telnek el, mire rászánom magam, hogy felálljak az asztaltól és utána menjek. Persze nem nyitok be az ajtót, csak beszélni kezdek. Remélhetőleg hallja.
- Szinte minden este azt kívánom, bár többet tehettem volna anyáért. Bár erősebb vagy bátrabb lettem volna. Okosabb és meglátom, hogy nincs jól. De ez még nem változtat a valóságon - nyelek nagyot és egy röpke pillanatra elhallgatok. - Az viszont, hogy magamat hibáztatom, nem segít. Ahogy neked sem lesz jobb, ha azt kívánod, bár ne te élted volna túl. A valóság akkor is megmarad és... ezzel csak még pokolibbá teszed saját magadnak - fejezem be végül, majd elsétálok az ajtótól.
A szobámban villámgyorsan magamra kapom az első, kezembe kerülő inget - egy fekete, élére vasalt -, és nyakkendő minden nélkül megcélzom a bejáratot.
- Ha felhozod azt a fiút, tegyél ki valami jelet. Nem akarlak megzavarni titeket - szólok még vissza félig kiabálva, mielőtt eltűnnék.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 19:15

Azt hiszem jól tudok következtetéseket levonni, az mindig is elég jól ment. Nem vagyok elég ügyes, okos túl sok mindenhez, viszont valamiféle kis beleérző képességem az végülis van. A szomorú félmosolyt is értem, azért van ott, mert jobb ezeket a dolgokat nem feszegetni. Teljesen világos, nem is akarom. Tényleg így van, vannak bizonyos dolgok, amikor tudom én is, hogy jobb inkább nem feszegetni tovább a témát. A következő kijelentésen már határozottan meglepődöm. Hallgatni fog rám? És ezt most tényleg higgyem is el? Bár persze tuti, hogy nem bármiben, hanem abban, amiben ő akar, úgyhogy azért ez nem az igazi.
- Hát jó... majd meglátjuk. - rántom meg a vállam, mintha ez nem lenne olyan nagy dolog. Igazából annyira nem is nagy dolog, hiszen lássuk be tényleg úgy gondolom, akkor fog hallgatni rám, ha ő akar, nem akkor ha én úgy gondolom, hogy kellene. És tuti, hogy csak olyan témákban, amik nem túl fontosak. A munkájára már nem térek rá jobban. Ő ilyen szereti a hatalmat, hogy ő az, aki mindent irányít egyedül és senkiben sem bízik, hogy esetleg segíteni tudna neki. Jó, úgyse tudnám meggyőzni, hogy ez így nem jó. Szerintem sokkal jobb, ha egy főnököt tisztelnek, esetleg még kedvelnek is, nem pedig rettegnek tőle. De hát esetében ez így sokkal könnyebb, ez van. A következő mondatán viszont tényleg meglepődöm és ki is ül a döbbenet az arcomra. Aztán viszont csak összeszorítom a szám és dacosan emelem fel az állam.
- Ha ezen ennyit kell gondolkodni, akkor eleve hagyd a fenébe az egészet! - de mégsem tudom ezt olyan hangerővel és határozottsággal mondani, ahogy szeretném. Inkább csak valamiféle elhaló suttogás lesz belőle, amit még én is alig hallok, nem hogy ő. Gondolkozni azon, hogy tudna-e kedvelni... hát akkor ne gondolkozzon rajta. Nem kell, úgyse tud kedvelni senki, kész, ez van. Neki sem kell. Inkább az iskola kérdésre koncentrálok. Talán a magántanár jó lehet, letenni az érettségit, aztán majd valahogy továbblépni. Még nem tudom, hogy és miként, azt sem tudom, hogy mit lenne jó csinálni, de hátha majd rájövök. Találok valamit, ami leköt és akkor nem gondolok majd semmire, olyat, mint neki a kaszinó. A végén talán még az is sikerülhetne hosszú idő alatt, hogy kizárjak magamból minden felesleges érzelmet és átkapcsoljak robot üzemmódra, mint ő is. Lehet, hogy úgy sokkal könnyebb az élet, mert így folyton csak bántanak, vagy már előre falakba ütközöm. A következő haragos szavakra viszont már nem tudom visszafogni magam. Szinte kiabálok, ahogy a fejéhez vágom a szavakat. Hetek teltek csak el, egyszerűen még mindig túl sok nekem ez, és minden éjjel újra átélem, így még frissebb az egész élmény. Egyszerűen igazságtalan minden, ami történt, és képtelen vagyok elfogadni. Elviharzok a szobámba, és nem vagyok hajlandó visszamenni sem. Újra csak arra várok, hogy menjen el dolgozni végre. Aztán mégis a lépteit hallom, majd hamarosan a hangja csendül fel az ajtó túloldalán. Annyira szívesen pattannék fel és mennék ki, hogy megöleljem, mintha ezzel segítenék neki, vagy ettől jobb lenne nekem, de csak a párnámat húzom magamhoz, ahogy az ágy közepén ülök és rázza a vállaimat a sírás. Csendben és hangtalanul, nem akarom, hogy hallja, úgyse számítana. Nem mozdulok meg végül, tudom, hogy nincs értelme, hiszen neki gondolkodnia kell, hogy tudjon kedvelni, nekem pedig ez nem esne nehezemre. Muszáj minél inkább megtartanom tőle a pár lépés távolságot valahogy, egyszerűen muszáj! Hallom, ahogy elsétál, én pedig még mindig bent vagyok és várok, hogy csukódjon az ajtó. Az utolsó mondata már szinte fáj, de csak összeszorítom a szemem, és megpróbálom visszaszorítani a könnyeket. Elegem van, olyan nagyon elegem van! Nem akarok sírni többet, egyszerűen nem akarom, hogy mindig minden ilyen pocsékul alakuljon. Nem tudom, hogy hogyan változhatna meg bármi, de... de valahogy muszáj. Megvárom, amíg végre tényleg csukódik az ajtó, és csak akkor megyek ki a szobából. Jöhet egy zuhany, esetleg a reggeli végét befejezem, mert elég gyorsan otthagytam az előbb és amúgy se volt sok étvágyam. Tehát foglaljam el magam és keressem meg Markot... hátha oszt az élet vele egy újabb pofont.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 20:02

Abban biztos vagyok, hogy elhamarkodottan mondtam neki, hogy hallgatni fogok rá, ha következőleg javasol valamit. Nem mernék rá megesküdni, hogy tényleg megfogadom a szavait, de próbálkozni fogok. Akkor katasztrófa nem lehet belőle, hogy megbánjam, amiért ilyen megfordult a fejemben. Látom rajta, hogy ő nem hiszi, képes leszek rá hallgatni, mégsem állok le győzködni, hogy azon leszek. Csak hagyom, hogy a múlté legyen a téma és az ígéret. Ennek ellenére észben tartom, hogy miben maradtunk. Ezek után már elég sok téma mellett kötünk ki én pedig hol átgondolva, hol pedig csak úgy reflexből válaszolgatok. Az első, ahol komolyan leragadunk az, amikor megjegyzi, hogy valami meglepőt akar hallani. Rajtam ne múljon. Gondolkodás nélkül kimondom azt, amitől nem tudok szabadulni. Látom, pont úgy hatott rá a mondatom, ahogy gondoltam. Alig hallom a szavait, amiket elsuttog, de a lényeget leszűröm. Válaszolni viszont nem válaszolok. Kellene? Nem hiszem. Az viszont biztos, hogy szépen elvettem a kedvét mindentől. Igazán mondhatnék valamit - fogalmazódik meg bennem, ahogy őt nézem. Mégis maradok a hallgatás mellett és inkább átveszem a kérdező szerepét. Valahol megnyugtató, hogy elgondolkozik, majd beleegyezik abba, hogy átgondolja a tanulással kapcsolatos lehetőségeket. Tökéletes. Bár itt hallgattunk volna el. Semmi kedvem nincs vele veszekedni, mégis dühösen csúsznak ki a szavak a számon, amikor arról beszél, hogy a testvérének kellett volna túlélnie. Ikertestvér. Tényleg nem tudom milyen lehet elveszíteni, de ezek után nem is agyalok rajta. Hagyom, hogy elrohanjon és magára csapja a vendégszoba ajtaját. Talán máskor mosolyognék a gondolaton, hogy most, hogy kapott külön szobát, van aminek az ajtaját csapkodja. Most viszont semmi kedvem ezzel az aprósággal foglalkozni. Inkább pár perc elteltével, amikor már eléggé lenyugszok, odasétálok a csukott ajtóhoz és beszélni kezdek. Bevallom, nem terveztem el a kis beszédet. Sőt, át sem gondoltam. Csak beszélek, amíg el nem fogynak a szavak. Nem várok választ és egy szusszanásnyi idő után el is indulok a szobám felé, hogy csak úgy lazán felkapjak egy inget és elinduljak a kaszinóba.
Nem mintha sok hasznomat vennék bent. Órákon át csak bámulok magam elé és aki csak kinyitja az ajtómat, még azt is megbánja, hogy megszületett. Végül megnyugszok és még az is eszembe jut, hogy miután mindent elvégeztem beugorjak egy közeli étterembe és egyek valamit. Pár falat, a többit inkább becsomagoltatom, aztán már otthon is vagyok. Az ajtó előtt viszont hezitálok és hallgatózok. A saját lakásom ajtaja előtt! De most tényleg nem akarom elrontani Josie estéjét.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 20:27

Érzések, iskola, család... néha már úgy érzem, hogy jobb lenne egyáltalán nem beszélni senkivel semmiről és akkor nem lenne az életem ilyen baromi zavaros és nem lenne benne ennyi kérdés. Talán jobb lenne csendben maradni, és mindig csak hallgatni, sok mindent nem gondolni át stb. De valahogy soha sem megy az, hogy csendben maradjak, és visszafogjam magam, pedig nagyon jó lenne! Az újabb kis kifakadásom után tűnök el a szobámban és az odakint elhangzó szavainak hatására már csak a párnámat gyűrögetem, és hangtalanul engedek utat a könnyeknek. Az újabb mondatra, amikor lelép már csak összeszorítom a szemem, és inkább figyelmen kívül hagyom. Aztán amikor már tuti, hogy nem jön vissza kisuhanok egyenesen ahhoz a bizonyos szekrényhez, amit már említett. Én azt mondtam neki, hogy korai a sör, én pedig mégis töltök magamnak egy pohárral valami erőset. Még csak nem is nézem a címkét, csak kiöntöm és egy hajtásra leöntöm a torkomon. Szó szerint mar, aminek veszett köhögés lesz az utóhatása, de nem érdekel. Újabb pohárral töltök és megismétlem a mozdulatot. Csak utána megyek ki a konyhába, hogy bekapjak még egy falatot, majd vissza a szobámba, hogy kicsit kapcsolgassam a tv-t, amíg az ital ténylegesen kifejti a hatását. Aztán már nincs más hátra, mint hogy lezuhanyozzak, átöltözzek és hála az italnak kicsit elengedjem magam. Még nem fejt ki látható hatást, de annyit igen, hogy kizárjak a fejemből dolgokat. Lefelé veszem az irányt, miután behúztam magam mögött az ajtót. Megígértem a takarítónőnek, hogy visszaadom a kulcsát, de még kell, úgyhogy majd holnap heves elnézéskérések közepette adom vissza neki. Markot hamar megtalálom, most is dolgozik. Valahogy hülyén jön ki, hogy én kérek tőle elnézést, de mégis ezt teszem. Rendesnek tűnt... talán nem csak tűnt, hátha az is. Majd két óra még, amíg végez, addig lelépek. Nem is tudom, csak úgy lézengeni a városban, elütni az időt, sétálni, kiszellőztetni a fejem. Nem nagyon megy, de majd ha felmentünk, akkor kiürítjük azt az üveget, amit kinyitottam reggel.
Jó két óra múlva térek hát vissza, és várom meg a srácot az étteremnél. Egyelőre még nem megy úgy, mint előzőleg, majd fent iszunk, beszélgetünk... Ez is történik, az italt magamhoz veszem, miután bejutottunk és szépen behúzom magam után a szobámba. Dumálunk, semmitmondó témákról főként, és az ital egyre könnyebben oldja a hangulatomat, terel el mindent és mindenkit a fejemből. Így aztán nem csoda, ha végül megint eljutunk oda, mint tegnap, hogy egymásnak essünk. A varázs pedig abban a pillanatban törik meg, amikor lekerül a felsőm, ami alatt csak a fekete melltartó van. Lefagy egy pillanatra, és én pont azt a pillantást látom a szemeiben, amit már túl jól ismerek. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni, és újra az ajkai után tapogatózom, de ekkor már elhúzódik.
- Ne haragudj, de ez... - beharapom a számat, és csak az ajtó felé intek a fejemmel. Tudtam, hogy az, aki elrohant azért mert ki voltam akadva, mert ideges voltam, nem fog itt maradni, ha meglátja, hogy milyen vágások vannak a testemen. Nem tudom, hogy mit gondol, hogy mitől lehet, de nem is akarok magyarázkodni azok után, ahogy nézett. Gyorsan távozik... most is. Én pedig ott maradok az üveg társaságában, és egyszerűen csak addig iszom, amíg el nem ájulok. Úgy ahogy voltam hiányos öltözetben, hason fekve, az üveg az ágy mellett a földön félig kifolyva az a pár korty, ami még benne maradt. A hátamon pedig a hosszanti vágások. Ezek mutatják a legjobban azt a tényt, hogy nem én csináltam ezt magammal, azt nem tehetném meg én igaz? Szóval jó eséllyel, amikor Danny érkezik nagyjából semmilyen hangot nem hallhat bentről.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 21:25

Eltelnek a percek. Az órák. Végül este lesz én pedig ekkorra elérem, hogy mindent elfelejtsek, ami reggel történt. Legalábbis a dühöm és minden, ami érzelemhez köthető a múlté válik. A kaszinóba özönleni kezdenek a vendégen. Imádom ilyenkor fentről az irodámból figyelni a tömeget, de most nem köt le. Fogom magam és egyetlen szó nélkül tűnök el. Az üresfejű biztonsági őr int a fejével, de még neki sem szólok. Talán intek. De nem vagyok benne biztos. Egy étterem felé veszem az irányt és beülök, hogy egyek valamit. Pár falatot sikeresen lenyomok, de utána inkább elcsomagoltatom. Majd talán később.
Fogalmam sincs, mi bajon van még mindig. Nem tudnám megmondani, hogy mi zavar. Nem bánok semmit abból, ami reggel történt, de akkor mégis... mi ez az érzés, amit nem tudok elnyomni? Szerencsére mire hazavezetek és a lakásom ajtaja előtt állok már egészen máson jár az eszem. Azon, hogy vajon most be kellene-e nyitnom, vagy hagynom Josienak, hogy élvezze az estéjét. Végül mikor jó egy perc múlva semmit hangot nem hallok benyitok és egyenesen a konyhát célzom meg. Meg sem lepődök, amikor mindent úgy találok, ahogy reggel hagytuk. Még a foltos ingem is pont ott van. De most nem foglalkozok vele. Leteszem a vacsorát a pultra és megyek, hogy ránézzek Josiera. A túl nagy csend nem jelent jót. Nem hiszem, hogy alszanak. Ahhoz még korán van. Mégis szó nélkül nyitok be a szobába és a földön találok rá. Aggódok? Igen. Hogy miért? Magam sem tudom pontosan. De amikor meglátom az üveget a földön, rájövök, hogy csak leitta magát.
- Hé, Szépségem! Így kell engem hazavárni? - guggolok mellé, majd gondolkodás nélkül ölbe veszem.
Ha magához is tér közben és rám emeli a tekintetét, akkor sem kérdezem a fiúról. Elég egyértelmű, hogy nem sült el túl jól az este.
- Mi lenne, ha vennél egy józanító zuhanyt? - kérdezem, de csak utána gondolok bele, hogy ez hogy is lenne lehetséges.
Elhallgatok és tanácstalanul állok vele a nappali közepén.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 21:41

Őszintén szólva nem is számítok másra, talán halványan reménykedem csak, hogy nem ez lesz a reakció. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó megoldás. Már az elején tisztázzam a gondokat, és azzal riasszam el a másikat magamtól? Vagy több idő kellene, amíg megismer és akkor már nem biztos, hogy zavarná? Viszont, ha jobban megkedvelem az illetőt, akkor sokkal nagyobb a pofon. Vagy talán az a legegyszerűbb, ha hagyom a fenébe az egészet és egyszerűen leteszek arról, hogy bármilyen értelmes kapcsolatot valaha is ki tudok alakítani, ha csak nem lesz iszonyú nagy mázlim. Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, miközben a ital maradéka is lecsúszik a torkomon. Nincs drog, rendben, de valamire szükségem van ahhoz, hogy ne jusson eszembe semmi. Valami kell, és az alkohol is megteszi. Ájulásig jutok végül, ami tökéletes, az sem érdekel, hogy a hely nem a legalkalmasabb az alvásra, se nem kényelmes, se nem puha. Kit érdekel? Maximum majd reggel jövök rá, hogy ez így nem frankó, és jön be mellé az iszonyatos fejfájás, de ez jelenleg teljesen hidegen hagy. Nem jut el a tudatomig, amikor nyílik az ajtó, a bejárati és a sajátom sem, vagyis nem az enyém, a vendégszobáé. Jólesően alszom tovább, bár ezt kicsit talán túlzás lenne alvásnak nevezni, de legalább ilyen állapotban álmaim sem lehetnek igaz? A szavaira csak csak fáradt nyöszörgés a válasz, nem igazán vagyok magamnál, csak akkor nyitom ki résnyire a szemem, amikor felemel, de hamar vissza is csukom. A kérdésre csak egy erőtlen fejrázás a válasz. Lábra állni sem lennék képes, nem hogy bármi másra. Csak újra lecsukom a szemem, zavar most minden, fény, hang... és végképp nem akarom, hogy bármilyen gondolat is visszafurakodjon a fejembe.
- Hagyj... alszom... - bicsaklik a fejem a mellkasára. Nem esélyes, hogy bármit is ki tud most hozni belőlem. Baromi sokat ittam, az is kész csoda, hogy ezt a két szót sikerült kinyögnöm. És ha a srácról kérdezne? Nem mondanék semmit, vagy azt hazudnám, hogy minden rendben volt, ami persze jelen helyzetben egyértelmű, hogy kamu. Nem érdekel... semmi se érdekel! Tényleg csak ágyba akarok kerülni és aludni, ennyi.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night 06.10.13 22:08

Az egész nap megint félresikerült. Mondhatom most már ezt rá, nem igaz? Hiába indítottuk kétszer a reggelt, hiába próbáltunk nem vitatkozni, végül csak sikerült egy sor kiabálnunk. Próbáltam valamiféle békét kötni vele, mielőtt elindultam otthonról, de nem lehetek benne biztos, hogy mennyire sikerült. A munka persze egy idő után kiverte a fejemből a történteket, de nem eléggé. Amint az étterembe érek és próbálok vacsorázni újra ő jár az eszembe. Végül a tervezettnél hamarabb érek haza. Egy kicsit hezitálok az ajtó előtt, de csak pár perc az egész és már be is nyitok. Nem lep meg, hogy semmi sem változott reggel óta, akkor viszont egy pillanatra aggódni kezdek, amikor meglátom kiterülve a földön. Attól tartok, hogy újra beszedett valamit. Felesleges lett volna az elvonó meg ez a tabletta, amit ott adtak? Nem tudom. Tényleg nem tudom.
De aztán meglátom az üres üveget a keze mellett és megnyugszok. Szavak és magyarázkodás nélkül is elhiszem, hogy csak leitta magát. Ha jól sejtem, nem sikerült túl jól az estéje. Egy rossz szavam sem lehet. Végül is, nem olyan rossz megoldás ez, egy félresikerült este lezárásának. Pár szó után felnyalábolom őt a földről. Az első gondolatom, hogy zuhany alá dugom, hogy egy kicsit kijózanodjon, de aztán rájövök, hogy ez nem a legjobb megoldás. Először is, miért ne aludhatna így át egy estét? Másodszer pedig - és ez a legfőbb ok -, igazán macerás lenne megoldani, hogy lezuhanyozzon. Még annyira nincs magánál, hogy egyedül meg tudja oldani, nekem pedig semmi kedvem segédkezni és végigrángatni a teljes folyamaton.
- Hagylak. Aludj csak - mondom neki és akaratlanul is suttogóra veszem, mintha a hangon felébreszthetné.
Nevetséges. Ha ágyút robbantanának mellette, akkor sem ébredne fel. Túl sok a szervezetében az alkohol. Úgyhogy visszaviszem a vendégszobába, de ezennel az ágyba fektetem. Egy pillanatra elfog a kísértés, hogy én is mellé feküdjek és itt legyek vele egész este. Már úgyis egészen megszoktam a közelségét. De aztán nem teszem meg. Egy apró puszit kap a homlokára és elvonulok, hogy használhatóvá varázsoljam a saját ágyam és végre kialudjam magam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Josie ♣ Danny - Long day, longer night

Vissza az elejére Go down

Josie ♣ Danny - Long day, longer night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Similar topics

-
» [Speciális játékos küldetés] Five Night at Fred's
» REIGN FRPG
» Lány + Fiú + Sivatag = ???
» Reflections - night club [21+]
» Whispers of the Night

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Danny luxus lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához