(Előző helysz.: Raktárlakás)

Egy újabb nap. Egy újabb rohadt nap amikor a tegnapi piálástól majd szét megy a fejem. Annyiszor megfogadtam már, hogy nem iszok ilyen olcsó szarokat és mégis! A sokadik után már k*rvára nem érdekel, hogy mi az, vagy honnan jön, csak öntöm befelé, mintha stukkert tartanának a fejemhez. De mi másra van ez a tetves élet, hát nem? Hát élvezzük! Annál kevésbé a másnapot...

Hamar leléptem otthonról, a szomszéd építkezés ütvefúrójának hangja mintha az agyamat vésnék centiméterről centiméterre, és hol is lehetne nyugodtabb és csendesebb a helyszín, mint a temetőben. A halottak legalább nem pofáznak...
Most is mint mindig amikor erre volt szükségem, átvágtam a közeli erdőn, nem egy csikket elhagyva magam után az úton, amit már jó néhány szipus s*ggfej előre kitaposott. Ők is tudják mitől döglik a légy, de hát én meg nem sz*rom le? Ha folyik a nyáluk, engem nem érdekel, csak csöndbe tegye.

Nyikorgott a kapu, és már zártam is vissza kinézve egy frankó sírkövet. Aaaz tökéletes lesz! Se virág, se semmi, elhagyatott, benőtte a zöld moha, vagyis még puha is, én meg hosszában elvágódtam rajta. Töööökéleteees! - vigyorogtam csak magamnak és már túrtam is elő a zsebemből az újabb szálat. Én nem tudom, másnap általában képes lennék egy egész ültetvényt is elpöfékelni, de egyszerűen... megnyugtatott. Hátradöntöttem a fejem, néztem a levelek hülye, kergetőző játékát a szélben és... vigyorogtam. Vicces cigi. Az is kell néha! Pláne ha épp pihenésre van szükségem. Hisz olyan fárasztó volt a tegnap éjszaka... Pláne ha tudnám mi is történt arra. Ekkor volt hogy valami csiripelés visszhangzott fel a fülemben. Először nem reagáltam, de aztán még egyszer... és még egyszer... és újra. Na erre már végképp elegem lett.

- Nyuszikám, ha nem valami irdatlanul szexi bombázó vagy akkor azt javaslom nagyon gyorsan húzzál innen, különben... - emeltem fel lassan a fejem, hogy vegyem a fáradságot és megnézzem, de... - Vagy talán maradj. - futott végig a tekintetem kicsit sem szemérmeskedve az alakján, és... hát ja. Azt hiszem ehhez nem is kellenek szavak.

Fáradtan tipegek le a színpadról egy hosszúra nyúlt produkcióm után. Az öltözőbe magamra kapom a civil ruhámat, ami egy farmer és egy fekete póló. Elnyomok pár ásítást, miközben kisétálok az öltözőből és helyet foglalok a pultnál. Abban a pillanatban oda is jön hozzám a pincér fiú, aki már tölti is ki a szokásos italomat. Talán még kissé túl korán van a piáláshoz, de a műszakom után eléggé rám fér már egy jó ital. Rágyújtok egy cigarettára, élvezem, ahogyan a nikotin végig járja testemet, majd lassan kifújom a füstöt. Kortyolgatni kezdem a mojitomat, miközben érzem a vendégek szúrós szempárját magamon. Ezzel egyáltalán nem törődve iszom tovább az italomat és szívóm a cigarettámat. Mikor ezzel végzek, felpattanok, majd elindulok kifelé az épületből. Teszek pár lépést, de érzem, hogy nincs rendben valami. Hátra megállok és hátra fordulok, látom, hogy az egyik fickó, aki még az előtt bent ült elindult utánam. Próbáltam továbbra is megőrizni a nyugodtságomat és elindultam a szokásos tempómban. Pár lépés után ismét hátra nézek és mikor megpillantom, hogy még mindig követ, kezdek tőle megrémülni. Rossz előérzetem támadt és csak azzal tudtam foglalkozni, hogy lerázzam, nem is figyeltem, hogy merre megyek, csak minél messzebb kerüljek tőle. Volt pár rossz élményem az agresszív férfiakkal szemben, ezért, hogy elkerüljem a baj, elkezdek futni. Majd azon kapom magam, hogy egy temetőbe kerültem. Halk káromkodásba kezdek, mikor konstatálom, hogy az egyik cipőről letört a sarok. Lehajolok, hogy kikapcsoljam a rajta lévő pántot, miközben egy férfi hang csapja meg a fülemet, egyből a hang irányába kapom a fejemet. Mikor látom, hogy nem azzal van dolgom, aki elől menekültem kissé megnyugodok. De eléggé bizarr, hogy valaki egy síron fekszik. Felegyenesedek, majd össze ráncolt homlokkal nézek rá, mikor tudatosodott bennem, hogy mit is mondott az imént.
- Nyuszikám? Ez már valakinél bevált? - Nem vagyok túlságosan oda érte, ha bárki is becézni próbál. De a temetőért sem rajongok, de még is valahogy ide kerültem. Ha jobban bele gondolok, nem is olyan rossz itt lenni, csend van, amit nagyon ritkán élvezhetek. Felsóhajtok, majd leülök egy sírra, hogy megszabadítsam lábaimat a magassarkúmtól. Tekintetemet ismét rászegezem az ismeretlen férfira, akit látszólag nem nagyon zavartam meg a síron való heverészésben.
- Ennyire vonz a halál, hogy pont itt heverészel? - Nem mondom, elég extrém hobbija van. Bevallom, ilyet még nem láttam, hogy bárki egy síron heverne. Ezért is ezernyi kérdésem lenne hozzá erről kapcsolatban, de megpróbálok lakatot tenni a számra.

Morgolódott, de nem törődtem vele. Hazudok. Egy nem túl enyhe vigyort kiváltott belőlem, de ez talán inkább tudható be a zsenge fűnek, mint a személyes meghatottságomnak a szavak hallatán.

- Van aki szereti ha megcirógatom egy isteni éjszaka után.. - esett vissza a fejem a kőre, és az a vigyor valahogy... odafagyott. De minek is búslakodjak, nem igaz? Csönd van... egy jó nő, nem is olyan messze tőlem... a hullák szaga sem terjeng a levegőben... minden tiszta és derűs... na meg ez az isteni édeskés füst sem hagyná, hogy csak úgy, hopp! Elveszítsem a jókedvemet.

- Neeeeem, félreértesz nyuszikám, engem csak ez az isteni csend vonz! - próbáltam mérsékelni a jókedvemet és összpontosítani a nőre. - Na meg az ilyen dögös kis macák, és nézd már! Te még mozogsz is! Ma sem kell újra rámásznom az egyik koporsóban fekvőre... - szélesedett ki újra a vigyorom ahogy a fejem megint koccant a kövön és jóóó nagyot szívtam a mámoros erőből. Immmádtam ha a spinék berágnak vagy elszörnyednek...

Nem hiszem el, ilyen az én szerencsém, szinte egyik őrült karjaiból menekülők a másikéba. Ahogy elnézem a sírón fekvő fickót, úgy néz ki, hogy vele sincsen minden rendben. Talán születésénél fejre ejtették. Ahogy közelebb kerülök hozzá, orromat megcsapja az a szag, amire jól emlékszek még a fiatalkori éveimből. Így már minden világossá válik számomra.
- Gondolom miután fizettél nekik. - Vágok vissza kissé cinikusan. Jól kifogott, pont jó kedvemben vagyok. Figyelem, ahogyan kifújja a füstöt, de még mindig meg vagyok ezen botrányozva, hogy ilyen nyugodt szívvel fekszik a síron. Úgy látszik nem szívbajos. Nem is tudom, hogy miért törődök vele, simán félre bírnék állni, de valamiért még is olyan jó itt lenni. Na meg, felkeltette a figyelmemet, elég érdekes személyiségnek látszik. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy vonzom a zakkantakat.
- Mint ha már mondtam volna, hogy nem csípem, ha becéznek. - Szúrós szemekkel nézek rá. Ezzel a becézgetéssel talán ki lehetne űzni a világból. De inkább kiszabadítóm lábaimat a cipőmből. Felsóhajtok és felhúzom magam mellé a lábaimat, miközben a síron lévő megkopott írást kezdem el tanulmányozni, de semmi olvashatót sem vettem ki belőle, ezért ezzel felhagytam.
- Ez gusztustalan. - Húzom el a számat, miközben megragadok egy kiszáradt koszorút, amit kapásból hozzá is vágok. Csak remélni tudom, hogy nem komoly mondja, de már mindegy is. Elborzadok rajta, mivel sikerült elképzelnem, amit mondott. Még a hideg is végig fúj szavai hallatán az egész testemen.

Már megint vigyorogtam. Persze nem is tudom miért lepődöm meg ezen.

- Mi... ELŐTT fizettem nekik! - kacsintottam rá, felé fordulva és ahogy közelebb jött, még egyszer, egy kicsit alaposabban végigmértem. Egyszerű cucc, farmer, póló, mégis megvan benne az a kis plusz! Na meg mintha valahol már láttam volna. Áh, hülye vagy George biztos csak a fű beszél belőled. Max valamelyik vágyálmodban abban a csinos kis nyuszijelmezben, az orrod alá riszálva a bojtos kis farkacskáját. Mmmm... de el tudnám viselni...
De aztán csak kizökkentett az ínycsiklandó kis képek közül.

- Nem, te csak rákérdeztél az ágybeli teljesítményemre. - fújtam ki jóóó hosszan a magasba a füstöt, szemmel végig követve a hol kisebb, hol nagyobb karikákat - Vagy tévednék? - fordultam felé, de nem is annyira figyelve, mint inkább sandítva az irányába. Nehéz volt már a koncentráció. Egy síron ült. Ez biztos. Jó bőr volt. Ez meg MÉG biztosabb! Jóóóó! Vagyis nem annyira... rossz. Persze az már nem tetszett annyira amikor valami szúrós izé landolt a belemen, de lassan belőve és hajítva félre, még ezen is csak vigyorogni tudtam.

- Jóóól van Cicám, ne tojj be! - nevettem már fennhangon, az állam alatt körbeforgatva, szorongatva a cigimet. - Jobban szeretem a melegbe dugni. Még megfázom. - pillantottam újra rá - Mondd csak, épp nincs kedved felmelegíteni? - kacsintottam megint, várva a következő... szúrós izét? Bármit! És még mindig csak vigyorogni tudtam.

Szavai hallatán teljes megdöbbenéssel néztem rá. Még magam sem gondoltam komolyan, amit mondtam, de úgy látszik, hogy még sem tévedtem. Vagy még is? Valójában simán kinézném belőle, hogy fizet az élvezetekért. Még így, hogy semmit sem tudok róla, kialakult bennem róla egy kép, de inkább megtartom magamnak a véleményemet. De olyan férfinak tűnik, aki előszeretettel tölti napjait sztriptíz bárokban és hasonló helyeken.
- Remek, de kímélj meg a részletektől. - Azt csinál amit akar és azzal akivel akarja, de attól még nekem nem kell róla tudnom. Remélhetőleg megkímél a részletektől, mert már így is kezdek émelyegni.
- Minden bizonnyal tévedsz. - Hogy rákérdeztem volna? Nekem egy cseppet sem rémlik, vagy talán gyorsan felejtek, valljuk be, az is megtörténhetett. De nekem semmi közöm az ágybeli teljesítményéhez, és nem is akarom, hogy valaha közöm legyen hozzá. Attól, hogy vetkőzésből élek, még nem azt jelenti, hogy mindenki megkaphat.
- Oh milyen kreatív vagy a becenevek terén. - Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ennyire nem érdekli, hogy nem csípem, ha becéznek? Vagy már annyira készen vagy, hogy fel sem tudja fogni, amit mondok neki? Látszólag nagyon el van szállva, mondanám, hogy magától, de inkább az egyéb szerekre tippelek.
- De nagy kár lenne. - Cinikus hangnemben felelek. Közben egyre nagyobbak lesznek szemeim, ahogy meghallom, hogy milyen ajánlattal is drukkolt elő. Veszek egy mély lélegzetet, hogy még véletlenül se csináljak semmi olyant, amit később megbánnék.
- Nem látszik, hogy mennyire vágyok rád? Szinte minden porcikám utánad epekedik. - Hangosan felnevetek, miután válaszoltam neki. Ezt még ő sem gondolhassa komolyan. Azt hittem, hogy már semmivel sem lehet engem meglepni, erre egy temetőben kapok egy ilyen ajánlatot. Úgy látszik, hogy tartogat a sors számomra pár érdekes meglepetést.

Felvigyorogtam a szavaira.

- Ugyaaan, pedig biztos vagyok benne, hogy élveznéd. - mosolyogtam csak a fogaim között szűrve ki a füstöt - Mindig a részletekben rejlik az izgalom. - kacsintottam rá újabb nem csekély vigyorral és hát, ja. Azt hiszem az lenne a mai nap fénypontja. Hát még ha szemléltetést is kérne a megrendelés! Még az sem érdekelne, hogy másnapos vagyok. Sőt! Ezzel az ínycsiklandó kis nyalánksággal a a kezemben - forgattam meg a szál maradékát vizsgálgatva - már egyre inkább nem érdekelt.

- És iiigen, a hosszú évek alatt az emberre azért ráragad ez-az, a koszon kívül, ki-mit szeret suttogva hallani a füleibe, de ha ellenedre van, akkor majd megsúgod nekem a tiedet! A saját, külön bejáratú nevedet amiiii... - emeltem meg a szemöldököm, némileg nehézkesen, de mégiscsak feltornázva magam legalább két könyékre a sírkövön.

- Tudtam én! - vigyorogtam fel - De ne ostorozd magad, nem benned van a hiba. Egyszerűen ellenállhatatlan vagyok. - szívtam el a szál majdnem utolsó maradékát, majd a nagy slukknyit a fejemben tartva, egész óvatosan engedtem ki. Nem pazarlunk. Drága cucc. Aztán valami hirtelen, önkéntelen döntéstől vezérelve nyomtam felé az apró csikket.

- Egy slukkot? - emeltem meg kérdőn az egyik szemöldököm. - Na, ugyan mááár... Annyi még belefér. Csak, hogy lelazulj kissé!- futott szét a mosolyom a savanyú ábrázatára. Csinos kislány, csak kissé prűd. De akkor meg mit keres egy temetőben?

Kijelentésével teljesen lesokkolt, de megpróbálom leplezni megdöbbenésemet. Valakinek nagyon felvágták a nyelvét. Az ilyen szájhős férfikat messziről elkerülöm, mert beszélni meg nagyzolni tudnak a dolgokról, de ha oda kerül a sor, hogy lenne valami teljesen leblokkolnak, szinte megsemmisülnek.
- Élvezni? Ugyan! Most valami egész mást élveznék. - Talán bennem van a hiba, de valahogy nem vágyok arra, hogy egy temetőben bármit is kezdjek magammal. Ez nekem már túl morbid. Bár az tény, hogy eddigi életemben csináltam pár dolgot, amire nem vagyok annyira büszke, de nem akarom gyarapítani azoknak a számát.
- Ha arra vársz, hogy megsúgjam neked, akkor ki kell ábrándítsalak. Engem csak úgy nem lehet becézgetni. - A becézgetésétől legszívesebben falra tudnék mászni. Különösen arra nem vágyok, hogy egy síron fekvő betépett alak kedve szerint becézzen.
- Hogy ellenállhatatlan? - Akaratlanul is elő tör belőlem halk kacajom. - Ha ennyire ellenállhatatlan lennél, akkor már rég rád másztam volna, vagy nem? - Felhúzott szemöldökkel szegezem neki kérdésemet. Azért be kell, hogy valljam nem szívbajos és úgy látszik önbizalomból sem szenved hiányt.
- Azt hiszem, hogy kihagyom. - Megmaradok a cigarettánál, ha már szívni kell valamit. Valahogy nem vonzó már az ilyesmi.

- Meggyőzhető vagyok! - kacsintottam rá nem enyhe újabb vigyorral és feltornáztam magam ülésbe. Talán így kevésbé esik szét a világ, vagy csak ez a rohadt fejfájás csap össze a fűvel a fejemben és azok játszanak épp dodzsempartit odabenn. De nem fog megártani egy kis összpontosítás. - A becézés meg... - billentettem kissé oldalra a fejem, de már félúton rájöttem, nem lesz jó ötlet ha meg akarom tartani az egyensúlyomat, ezért még időben korrigáltam a helyzeten. - Annak hívlak, aminek csak akarod. Ha te arra gerjedsz hogy azt mondjam neked: Fűcsomó, akkor azt kapod, ha meg megmondod a nevedet... - gondolkoztam el sebtiben. Na jó, az több, mint enyhe túlzás, hogy sebtiben. - akkor talán... de hangsúlyozom, TALÁN... azt is sikerül megjegyeznem. - mosolyogtam - Viszont ne szívd mellre. Nem te vagy a hibás. - intettem - Most még az anyám nevét se tudnám felidézni. - vigyorogtam fel. Lehet hogy kissé túl erős szálat tekertem? Minden bizonnyal. Vagy csak az a vagy 20 darab fájdalomcsillapító nem kellett volna előtte. Viszont... most egész jóóóól éreztem magam.

- Hááát én szívesen rád másznék az biztos. - vigyorogtam megint fel a lelógó fejem alól, bááár... most perpill már abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán az működne. Persze... ki tudja? Próbálkozni azért még szabad, vagy nem? - Vagy nem. - mondtam ki az igazságot ami zsigerből jött. Cumi! Nem tudok ellenállni az utat törő szavaknak. Lehet, aludnom kéne. Persze amikor visszautasította a cigit, Nem pazarlunk címszóval még az utolsó slukkot is mélyen lehúztam. Most mi történhet? Megerőszakolnak? - vigyorogtam fel automatikusan a gondolatra.

Ismét végig nézek rajta. Nem mondom ki hangosan, de képes vagyok irigyelni az életét. Látszólag nem érdekli semmi, csak élvezi az életet, ameddig én napról napra gürcölök. Egyszer úgy szeretnék én is ilyen szabad lenni, csak élvezném az életet és semmivel sem törődnek.
- Majd talán legközelebb meggyőzlek. -Halkan felnevetek, ahogy rám kacsint. Csak nézem, ahogy vigyorog, látszólag nagyon is jó kedve van, velem ellentétben. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet vele egy ferde este, vagy felejthetetlen lenne vagy úgy kiütnénk magunkat, hogy teljes képszakadás lenne belőle.
- Azt hiszem nem vagyunk olyan viszonyban, hogy arról csevegjünk, hogy mire gerjedek be. - Soha az életben nem gondoltam, hogy egy temetőben valakivel is bárkikor ilyen témáról fogok beszélni, de innen is látszódik, hogy a sorsnak elég morbid humora van.
- Amúgy meg Aurora vagyok, de azt hiszem ez lényegtelen lesz megjegyezni, mert nem hiszem, hogy valaha is találkoznák. - Ez a találkozás is véletlen volt és kizártnak tartom, hogy újból össze futnánk valahol, ha csak nem lesz mókás kedvében ismét a sors.
- Talán kibírom, hogy nem fogsz rám mászni, akármennyire is kívánatos vagy. - Cinikusan felnevetek, majd lassan eléggé otthonosan érzem magam a temetőbe, ezért nem is zavartatom magamat, hátra dőlök a márvány sírom, de kezeimmel megtámasztom felső testemet, egy pillanatra sem akarom levenni róla a tekintetem, hiszen nem tudom, hogy mire is képes.

- Én meg szavadon foglak. - egyeztünk meg döntetlenben. Na, ma sem ugrik be egy kóbor menet, de nem baj, legalább nem fordulhat elő, hogy beégek. Vagyis... felsülök. Ennyi fájdalomcsillapító után ki tudja mennyire lankad a figyelem, egyáltalán épelméjű vagyok e, na meg úgy amúgy is.

- Óóóóó... ne izgasd magad. Sosem voltam szégyenlős - dobtam meg a második kacsintással, mert hát, az is lehet nem áll fel, de a vérem ugye...

- Azért ha megengeded megkísérlem. - vigyorogtam rá, és ugye ha biztosra megyek... Egy pillanat alatt túrtam ki a hátsó zsebemből egy tollat... vagy filcet egyre megy, és körmöltem fel a nevet a tenyerembe.

- Aaaaaauuuróóóóra. Meg is van! - örvendeztem, még ha nincs is minek. - Most már biztosan nem felejtem el. - vigyorogtam. - Elvileg. - sóhajtottam nagyot és egyre inkább éreztem a kényszerét, hogy kidőljek. És a hullák? Jó társaság. Ők legalább nem beszélnek.

- Jól van Kislány... - tértem vissza a régi megszokotthoz mire észbe kaptam. - Ööö... Auróra! - emeltem látványosan a tenyerem a szemembe. Kislány, Nyuszkó, Tündérke... egyre megy. Univerzális nevek. Ki fog folyton szórakozni azzal a rengeteg arccal és névvel? - De tudod mit? Majd egyszer, ha nem leszek így betépve majd megejtjük. Csak mondd hol keresselek. - vigyorogtam már megint. Az ééég... csodaszééép volt. Még ha most úgy is éreztem, hogy mindjárt fennakad a szemem.

Nos a dolgok egyre inkább kezdenek érdekessé válni. Eddigi életemben még nem volt szerencsém egy betépett alakkal találkozni egy temetőben. Azt hiszem, hogy nem egy hétköznapi személlyel van dolgom.
- De csak abban az esetben bírsz a szavamon fogni, ha találkozunk még, tudod Vegas elég nagy város. - Azt hiszem, hogy erre már ő is rájött, hogy Vegas tényleg nagy város és annak elég kicsi az esélye, hogy ismét a véletlennek köszönhetően össze fussunk.
- Erre rá sem jöttem volna. - Felnevetek, ahogy számat elhagyják szavaim. Az tény, hogy nem tűnik egy szégyenlős fickónak. De még ettől nem jelenti azt, hogy elárulnám neki, hogy mire gerjedek.
- Azt hiszem ez még bele fér, hogy megengedjem. - Nem csodálom, hogy felírja a nevemet, biztosra veszem, hogy öt perc után már el is felejtené. Legalább most egy darabig nem kell azon töprengenie, hogy hogyan is hívnak és ostoba becenevekkel fárasztania.
- Tudod ez nem fair. Te már tudod a nevemet, de te még nem is mutatkoztál be. - Azért már eléggé kezdek kíváncsi lenni, hogy mi is lehet a becses neve.
- Tényleg azt hiszed, hogy sor kerül a megejtésére? - Ledöbbentem felvont szemöldökkel meredek rá. Hát ő sem szenved önbizalom hiányból.
- Szoktál sztriptíz bárokba járni? - Kíváncsian érdeklődök. Ha annyira akar keresni, akkor ott biztosan megtalál, szinte minden este.

- Bármily meglepő Nyusz... khm... Aurora - köszörültem meg a torkomat - én már ebben a tetves városban rohadok egy ideje. - beszéltem csak kis híján a földig lógatva a fejemet. Hogy álmos voltam? Piiiiszkosul! De nem is annyira álmos, mint inkább csak... valahogy szétcsúszott a fejem. - Ha meg akarlak találni... megfoglak. - emeltem már valamivel feljebb. - De most engedd meg nekem. - sóhajtottam nagyot minden erőmet összeszedve és egy hatalmas lendülettel terülve el háttal a kövön, nagyot koppant a fejem. - B*ssza meg! - dörzsöltem meg, de nem volt vészes. Se vér, se semmi más, ennél hülyébb meg már nem lehetek. Remélem.

- Ja, és... George vagyok! - emeltem fel mikor már rendbe jöttem a kezem, - George Goodwin - folytattam tovább, de nem úgy nézett ki, mint aki ismerkedni akar. Én meg... épp nem voltam olyan állapotban, hogy talpra ugorjak és odarohanjak kezet rázni vele. Talán épp ezért volt, hogy mikor már nagyon nem éreztem a kezem, egy pillanat alatt ejtettem vissza a testemre. Vicces volt. Bár most minden. - Hinni viszont a templomban szokás, én meg max hugyozni járok oda. - rántottam meg a vállamat fekve, a következő szavak viszont már máris szebben csengtek a füleimnek. Erre talán érdemes erőt venni magamon.

- Úgy nézek ki, mint aki nem? - vigyorogtam két félkönyékre tornázva magam a szemeibe - Elég rossz emberismerő lehetsz Nyú... hm. Nem megy ez nekem. - ráztam meg összefércelt szemekkel a fejem. Na, ez sem volt túl jó ötlet.

- Úgy látszik még sem elég rég óta, hiszed eddig valahogy még is sikerült egymást elkerülni. - Ha tényleg csak egy ideje van itt, akkor bizony hozzá képest nagy előnyben vagyok, hiszen születésem óta ebben a bűnös városban vagyok, azaz már huszonnégy éve. Nem is tudom, hogy szerencse vagy inkább balszerencse-e, hogy eddig megvoltunk egymás társasága nélkül. De a munkámnak hála, nap mint nap találkozok olyan férfiakkal, akik nem éppen józanok, vagy ki tudja, hogy mit szívtak vagy éppen lőttek be maguknak és a legszebb, hogy mindnek szinte rám fáj a foguk.
- Sok sikert kívánok a megtalálásomhoz. - Ha tudja, hogy hol kell, hogy keressen, akkor elég könnyedén rám is fog találni, ha egyáltalán emlékezni fog a mostani találkozásunkra.
- Azért remélem nem lett semmi bajod. - Persze vicces, hogy egy ilyen beszívott fickó ugrándozni szeretne. A hangos koppanásra fel is ülök gyorsan, hogy meggyőződjek róla, hogy nincs-e nagyobb baja. De úgy látszik, hogy túl fogja élni.
- Hm, szóval George. - Legalább már a nevét tudom. Végül is ez is több, mint a semmi.
- Nem is nézném ki belőled, hogy templomba jársz. - Viszont azt sem tudom, hogy én mikor voltam utoljára templomban. Mikor még a nagymamát élt, akkor mindig elhurcolt magával, de már akkor is utáltam az olyan helyeket. Most meg végképp be nem teszem a lábamat. Gondolom a pap egyből szívrohamot kapna, ha elmennék gyónni és megosztanám vele az életem apró kis részleteit, főleg azt, hogy pénzért táncolok majdnem meztelen egy csomó kanos fickónak.
- Végül is kinézném belőled, hogy ott csorgatod a nyáladat. - Eddig úgy rémlik, hogy még nem volt szerencsém látni, egyetlen egy produkcióm során sem. Talán eddig más nőkre és más helyen csorgatta a nyálát.
- Aurora, nem nehéz megtanulni. - Viszont részemről azt hiszem, hogy ennyi volt a társalgás. Egy kimerítő műszak után vagyok és semmi másra sem vágyok, csak arra, hogy végre a lakásomban legyek és elfoglaljam az ágyamat. Ezért fel is kelek a sírról, oda lépek George mellé és kiveszek a zsebemből egy névjegykártyát, amin a bárnak az elérhetőségei vannak rajta, ahol dolgozok.
- Azt hiszem így már könnyebben rám találsz. - Leteszem elé a névjegykártyát a sírra.
- További kellemes szórakozást kívánok. - Intek egyet és már sarkon is fordulok, hogy végre valahára a lakásomban legyek és végre kipihenhessem magamat.

- Talán mert… nem mozgunk… azonos körökben. – beszéltem csak az égnek, már szaggatotottan, ahogy éreztem egyre lejjebb ránt a homály. Édes volt az érzés. Vagy ezernyi másnál édesebb. Mégis valahol a csukott szemem távlatából felsejlettek még a szavak. Aztán a hangok közelebbről jöttek, csak élesek, csak szépek, valahol visszhangba csengve a madárdalban, egy suhintás mellettem, valami ami azt súgja vége, és onnan már csak a néma csend maradt. De nem zavart. Valahogy sosem zavart a csend se, na meg most egyenesen imádkoztam érte, ahogy a tücskök halk ciripelés mellett húzzák a nótát, és én lebegtem. Egy végtelen óceán, kellemes gyűrűjében. Szellem vagyok. Egy testtelen lélek. Aztán az egész a semmibe veszett…

~¤~

Valami istentelen zörgés volt ami ébresztett. Először meg is lepődtem, azt hittem otthon vagyok, de valami hideg. Alattam. Mellettem. Ezért kinyitottam a szemem és belőttem merre vagyok. Nem újdonság az élmény, számtalan helyen ébredtem már, kukák mögött… reptéren, de eddig a legmeglepőbb dolog volt egy húsüzem, ahol nem sokon múlt, hogy ne én kerüljek a gépbe. Vagyis... mondhatom, hogy most jó helyen vagyok. – járt a fejemben amikor körülnéztem. Temető. A hullák nem harapnak, itt a legkényelmesebb. Csak ez a rohadt.. hideg.. kő ne lenne.. – mérgelődtem feltornázva magam ahogy megdörzsölgettem, a vesémet. Hiába, én se leszelk már fiatalabb.. és talpra tornáztam magam. Ekkor tűnt csak fel valami papír mellettem. És ekkor ugrottak elő az emlékek. Na meg egy név.. a tenyeremen.

- Aurora… - mondtam ki hangosan ráncolt szemekkel amikor nyögvenyelősen, de emlékezni kezdtem.

Talán egész hazaúton ezen járt a fejem. - már sötét volt mire hazakeveredtem ezért csak ledobtam a papírt a kiszuperált komódra, és én, mint aki jól végezte dolgát, a lakásban újra elfeküdtem.

(Folyt. Raktárlakás)

Szükségem volt rá, hogy kiszellőztessem a fejemet. Hogy miért? Talán az elmúlt napok zsúfolt következménye, hogy úgy éreztem elegem volt! Felrobbanok! Pedig nálam azért ez ritkán fordult elő. Már megtanultam kezelni a helyzetet, nyolc év piszok hosszú idő, állandó menekülésben, és igen, még mindig voltak olyan pillanatok amikor az egész csak úgy... az agyamra ment.
Most is jobbnak éreztem felpattanni a mocira, megküldeni a lovakat és száguldozni egyet a lemenő nap fényében, mint hagyni magam sík idegen belekötni valakibe, verekedés, előkerülnek a pisztolyok, a kések, és máris megint ott van a baj a fejemen. Ez így jobb volt. Eddig segített. Mindig segített, most miért ne segítene? Csak hogy szabadnak érezzem magam. Arra a rövid időre! Mintha minden csak a legnagyobb rendben lenne, nem lenne vérdíj a fejemen, és nem lenne ott a pofám egy plakáton a körözöttek listájának sűrűjében.
Nem tudom mennyi idő telt el, de annyi biztos, hogy a táj már rendesen szürkébe hajlott. Valahol kinn voltam a fenébe, a városszélen, és hol is jöhetne rám a legjobbkor a pisálhatnék, mint pont a temető közelében. Hát akkor rajta.. – kormányoztam félre a motort, kihalt környék, bokros, sehol még csak egy lélek se, én meg átemelem a lábam a motoron és meg is célzom a betonfal oldalát, hogy úgy istenesen megtiszteljem, Oké, nem szoktam ennyire tapló lenni, de hogy is szól a szöveg? A szükség.. törvényt bont. Hát épp ez kell ide!

Megkönnyebbült tekintettel bámultam a fákat a fejem fölött, csak néhány ág volt, levelek.. mégis segített valahogy koncentrálni, hogy mindent elengedjek. Talán még egy megkönnyebbült sóhaj is kicsúszott, mikor a távolban zúgolódást hallottam. Megerevedtem. Oké, nem ez a legjobb szó rá, de igyekeztem eltenni a cuccot, felhúzom a cipzárt, és mint aki csak pont erre sétálgat éppen veszem az irányt újra a motornak. Ekkor csapja meg valami a szememet. Ismerős arc, de először azt hiszem hülye vagyok. Őőőőőő…? Mi a jó istent keresne itt pont ő? - vágtat át a fejemen, persze aztán az is megvillan, hogy még ha nekem fel se tűnt, akkor is 10 év telt el, és különben is ez Vegas! Ki az aki ha beteszi a lábát ebbe a taknyos országba kihagyná ezt a helyet!? Még ha akár csak egy napra is. De létezik, hogy pont ilyen mázlim lenne? És még ha mindez nem is rá illet, hisz mindig egy magányos farkas volt, de próba szerencse! Azért vagyok most itt, még.. életben, mert eddig nem volt olyan ziccer amit kihagytam volna, ha tanulhatok belőle. Talán pont ezért is léptem oda, megközelítve, hogy összehúzott szemekkel a már szürkülő sötétségben jobban szemügyre vehessem.

- Te nem Bedloe vagy? – kérdeztem rá kicsit se köntörfalazva, persze megvan rá az esélye hogy azt mondja nem, hát akkor így jártam, ugrok is vissza és húzok be a városba. De ha mégis.. !? – Alexis… Bedloe. – pontosítok – A Growehead-ból, te vagy az? – próbálkoztam még egyszer, igencsak kíváncsi szemeket meresztve. Most már tényleg kezdett érdekelni a dolog. Azt mondják kicsi a világ, de soha nem hittem volna, hogy ennyire!

Bum-Bum!
Felkapom a fejem majd a hirtelen felüléstől megszédülve kiszállok az ágyból. A fejem hasogat, az idő változás miatt. Mindig is frontérzékeny voltam.
Bum-bum!
Újabb dörömbölés.
- Az isten verje meg.- morgok miközben nagy nehezen megmozdulok. Már az órám is csipog ami szinte döngő tankcső hangjára emlékeztet.
Ez is persze a fejfájásom miatt van. Miért ilyennek teremtettek. Kinézek az ablakon. Sötét van.
Most vagy egy teljes napot átaludtam vagy ilyen hamar sötétedik?
Az órára nézek. Este hat.
Bum-bum!
Az ajtón túl türelmetlen női hang hallatszik.
- Mr.Bedloe, minden rendben? Marie vagyok!
Marie a hotel egy takarítónője. Egy száll alsógatyába totyogtam az ajtóhoz és nyitottam ki.
Az apró termetű, drótszemüveges nő meglepve sütötte le a szemét, ahogy meglátta, hogy elég hiányos öltözetem van.
- E..elnézést M..Mr.Bedloe ha megzavartam valamibe. A főnök szólt, hogy khm...menjek takarítani.
Sóhajtottam egyet.
- Adjon, öt percet kedves amíg felöltözök és elmegyek. Mire visszajövök ne legyen kupi!
Becsuktam az ajtót majd felvettem a ruháimat.


10 percbe telt mire sikerült rendesen magamhoz térnem. A közeli vegyes boltba mentem majd vettem egy üveg kólát és egy doboz cigit. A pultos csaj alaposan meglepődött mikor meglátta, hogy a Growhead egykori gitárosával találkozott. Hebegva-habogva próbált velem beszélni, ám egy két köhögés egyből észhez térítette. Az autóval elakartam menni egy kocsmába ám az autóval egy gond volt.
Nulla benzin.
Így hát elindultam gyalog a benzinkút felé.


Mivel nem mostanság mozogtam kicsit fáradt lettem így a temetőnél az egyik sírkőhöz leültem. Jól illet a cigi a kólához, akárcsak a magány. Egyszer csak egy ismeretlen férfi hang zavart meg. Először a nevem iránt érdeklődött majd a Growhead után.
- Ja, én vagyok Alexis Bedloe.- válaszoltam két korty között.
Szemöldök ráncolva néztem végig a srácon.
- Ha aláírást vagy közös képet akarsz, ne is próbálkozz.- mondtam kicsit megemelkedett hangon.

Felvigyorogtam. Nem hangosan, csak úgy az orrom alatt. Mit tesz isten!? Tényleg kicsi a világ egész apróvá zsugorodott körülöttem.

- Úgy nézek én ki mint valami pattanásos tinédzser? - fojtott a vigyorom mosolyba ahogy közelebb lépkedtem, és egyből megcélozva a szemközti sírkövet leraktam magam.

- Cigit? - túrtam ki a farzsebemből a dobozomat, és ha már rövid pihenőt tartok miért is ne, felnyitva a dobozt kínáltam meg belőle. Egy szót se szólt, csak odaintett a háta mögött gomolygó füstre, ezért csak halkan felsóhajtva csak én vettem ki egy szálat belőle.

- Sose gondoltam volna, hogy itt látlak egyszer. Egy ilyen helyen. - intettem fejjel a nyüzsgő város felé, meggyújtva a cigimet, hisz amennyire az újságokból ismerem, nem egy társalkodós fajta. - Egyébként Gabriel! Gabe.... - a számba dugva a cigit nyújtottam felé a kezemet, habár nem vettem volna rá mérget, hogy el is fogadja. Végül is.. én pofátlankodtam be a személyes terébe, most valahogy mégsem érdekelt. Túúúl... egyedi volt a helyzet. És hozott magával nem kevés emléket.

Végigmérem még egyszer a srácot.
- Hidd el sok szarságot láttam, szóval nem lepődnék meg ha esetleg egy lapot nyomkodnál az orrom alá.- jegyzem meg keserű mosollyal.
Na jó ez a srác biztos nem olyan ám néha a látszat csal.
Az egyre lengedező szél miatt kissé összehúztam magamon a felsőmet és megigazgattam a sapkám..
Mikor megkérdezte, hogy kérek-e cigit egyszerűen a cigiből áradó füstre böktem a fejemmel.
- Ha már így felajánlottad én is kedveskedek.- motyogtam majd a sírkő melletti üveget felvettem.
- Kólát? Még hideg.
Mikor bemutatkozott kis ideig csak néztem a felém meredő kezet, aztán csupán udvariasságból megfogtam és meg is ráztam.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom, de tegyünk úgy mintha nem is ismernél.
Ezt követve kényszeredett vigyort csaltam az arcomra.
- Nagyond örvendek. Alexis Bedloe.
Kicsit hülyén éreztem magam, de nem úgy tűnik ez a srác mint aki rossz szemmel nézné a gagyi poénjaimat.
Nem úgy mint Jyrki vagy Lucas.

Sok szarság... - na abból láttam már én is nem keveset, de ez most egyáltalán nem tartozott a témához.

- Oké.. hát tőlem nem kell tartanod. - raktam le magam egy sírkőre, előbányászva a bűzrudat, és csak élveztem, ahogy a forró füst egy-kettőre végigmarja a torkomat.

- Nem, kösz. Nem élek vele. - mosolyogtam vissza egy orbitális sóhaj kíséretében az üditőre, bááár, most meg nem tudtam volna mondani, hogy mi az ami zavar, talán egyszerűen csak.. fáradt voltam. Mégis felé nyújtottam a kezemet - fő az udvariasság, valahogy így tanultam régen - és minden számításom ellenére, mégis belecsapott a kezembe.

- Örvendek.. Alexis. - vigyorogtam vissza ahogy megrázta a kezemet, és kihúzva a cigit a számból kifújtam a füstömet.

- Mi szél hozott erre? Pont... erre a helyre. - utaltam ismét a nagyvárosra, mert hát... egyrészt miért ne, ha nem akar úgyse fog mondani semmit se, mint ahogy én sem kötném az orrára, úgy első körben, hogy hány államban köröznek.

- Helyes.- sóhajtom, ezzel lezárva a rajongó ügyet.
Őszintén nem volt sok kedvem beszélgetni, de udvarias vagyok így még ha nem is élvezem beszélgetek. De úgy tűnik ha kicsit tovább dumálok ezzel a sráccal talán jobbra fordulhat az unalmas estém. Mikor visszautasította a kólát bólintottam majd beleittam. Régi gyerekkori magas vércukrom miatt, nem szeretem annyira a kólát ám a boltban más nem volt. Ha belegondolok kiskoromban az életem sokkal jobb volt, úgy, hogy gazdag létemre nem voltam elkényeztetett. És erre büszke is vagyok.
A kólám maradék részét egy húzásra megittam és az üres üveget letettem a sírkő tövébe. A következő kérdésre egyszerűen válaszoltam.
- A temetőbe csupán azért jöttem mert benzinért indultam el aztán útközben leálltam. Las Vegasba meg csak úgy a véletlen szerencse.
A cigimnek a végét élvezettel szívtam el majd raktam zsebre a dobozt.

- Hm. Benzinért... gyalog. - rántottam félre az arcélemet, na mert nem mintha ne lett volna ismerős a helyzet, de emlékezetem szerint bár csak pár napja járok erre, a kút nem itt van a közelben.

- Valahol.. lerohadtál? - fordultam automatikusan hátra, nem mintha a kocsit kéne keresnem, mivel úgy sejtem már jó ideje úton lehet, inkább volt ez csak valami berögződött reakció. - Akarod, hogy elvigyelek? - fordultam hozzá vissza, fejjel az odakinn, nem messze a kerítéstől halkan szuszogó motor felé intve - Mivel.. már amennyire tudom még jó darabig kutyagolhatsz, aztán vissza. - emeltem meg az egyik szemöldököm. - Én meg... amúgy is ráérek. - rántottam meg a vállamat megtámaszkodva a térdemen, és kifújtam a füstöt.