Név: April Meghan Williams
Becenév: April, Dr. Williams
Kor: 35
Születése hely, idő: 1978. április 1. Spanyolország - Madrid
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Orvos
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Képzelj magad elé valakit aki egész álló nap mosolyog, miközben segítőkész és még komoly is tud lenni ha úgy hozza a helyzet, az érett gondolkodást sem mellőzve. Nagyjából ez vagyok én, eléggé lekurtítva a személyiségemet. Optimista vagyok, eléggé nehezen tud ebből bármi kimozdítani. Bízom abban, hogy mindennek jó vége lesz, csupán ki kell várni türelmesen, közben virágboltot is nyitni, hisz a türelem rózsát terem. Mind ezek mellett rendelkezem egy olyan tartással amit sokan csodálnak, pedig fogalmam sincs róla mégis miért kéne. Büszkeségem nem verdesi az eget, csak van belőle egy kevés, hisz letettem egy két dolgot az asztalra. A karrierem sem utolsó szempont, folytonosan próbálom építgetni, még ha kisebb lépésekkel is. A szórakozás szintén helyet kapott az eléggé mozgalmas életemben. Különböző estélyeken általában jelen vagyok, támogatom az éppen aktuális ügyet, amennyire erőmből kitelik. Elvarázsolnak a ruhák, egyik kedvenc elfoglaltságom a vásárlás, kissé cipő és ruha mániás vagyok, de mivel megengedhetem ezt magamnak, senki nem kommentálja a dolgot. Különösebben fényesebb barátságot ápolok az itallal, egy egy fárasztó nap után megfelelő társaságot biztosít a kikapcsolódásra. Ám egyáltalán nem vagyok szenvedélybeteg, mielőtt valaki rám aggatna ezt a jelzőt. Csupán kiöntöm a lelkem valami töményebbnek néha, az mégsem akkora gond. A férfiak meg külön lapra tartoznak, mert valahogy a hosszú kapcsolatok nem az én műfajom. Pedig próbálkoznak elegen, kisebb nagyobb sikerekkel, mert néha a derekam be adom. Aztán huss, vége az egésznek, olyan mintha nem lett volna semmi se.

Külső: A magam 165 centiméterével nem tartozom az égimeszelők közé. Ezt az apró termetet eléggé sűrűn tűsarkú cipőkkel kompenzálom. A hajam alapjáraton barna, viszont a hajfestéknek köszönhetően voltam már szőke is, igaz rövid ideig, mert a előítéletek még mindig élnek a szőke nőkkel szemben. Általában hátközépig ér, amennyiben hirtelen nem kezdek az olló felé kacsingatni. Csokoládé barna íriszeim bárkit elvarázsolnak, ha éppen van elég bátorsága az illetőnek belepillantani. Bőröm színe a kreol, ezt egész évben őrzöm, bár van mikor rátesz egy lapáttal a napozás és olyankor kevesen ismernek meg. Testalkatom egészen arányos, ott gömbölyödik ahol szükséges, az erősebbik nem nagy örömére. Az öltözködését tekintve teljesen hangulat függő vagyok, semmiképpen sem slampos. Mindig megfelelően jelenek meg, precízen, rendezetten. A vásárlás mánia, a ruhák és cipők iránt támasztott szenvedélyem az évek alatt egyáltalán nem csillapult, talán éppen szerencsémre. Amikor meg Dr. Williams színre lép, előkerül a kis fehér köpenyem és abban járok fel s alá a kórházban.

Előtörténet: Azt hiszem a nevem elég beszédes a születésnapomról, vagy legalább a hónapról. Szüleim éppen átutazóban voltam Spanyolországban, mikor én jöttem. Kora szülöttként, 1 hónappal későbbre vártak amikorra már rég visszatértek Amerikába. Anyám egészen jól szórakozhatott mikor a nővér a nevemet kérdezte, garantáltan ezért vágta rá az Aprilt. Apám meg váll vonogatva nyögte be a Meghant, néhai megboldogult nagyanyám nevét. Igazi páratlan párost alkottak a kedves szüleim, apám a maga kötelesség tudatával, az agysebész munkájával, anyám meg a bohókás életmódjával ami a művészekre jellemző. Sosem értettem, hogy bírták egymás mellett.
Amint megfelelő állapotba kerültem a távozáshoz, már magunk mögött is hagytuk a csodálatos Madrid nyújtotta szülészeti osztályt. Hazaérve meg mindenki a csodámra járt, hisz a drága szüleim valahogy elfelejtették közölni, hogy ezentúl eggyel több terítékre lesz szükség a családi ebédnél. Bár leginkább ez anyám javára könyvelhető el, azt gondolom. Apa annyira könnyelmű volt néha vele, abból legtöbbször én láttam a kárt.
Cseperedtem, felnőttem. Már ami az iskolához szükséges kort illeti. Megkezdve a tanulmányaimat, igazi eget rengető hisztivel, hogy nekem miért is kell legalább 5 órán keresztül egy helyben ülni és figyelni valakire. Megbarátkoztam a helyzettel, alább hagytak a reggeli öltöztetés közbeni hisztik. A szüleim által támasztott követelményeknek maximálisan megfeleltem, lévén, hogy egy szem gyermekük vagyok. A testvér témán hiába dolgoztak, nem jött össze. Nyelveket tanultam, versenyekre jártam, a rajzkör sztárja voltam. Aztán történt valami, elmaradoztam a rajz körről, az énekkarról, a tánc órákat se látogattam. Egyszerűen felfedeztem az énemet, ami egyáltalán nem érdeklődött az anyám által kijelölt dolgok felé. Sokkal inkább éreztem magam otthon a könyvtárban, a biológia atlaszok, lexikonok körében. Anyám persze bosszankodott, apám meg óvó figyelemmel kísérte a szárnypróbálgatásaimat.
Az érettségi letettem. Orientálódni kellett, nekem persze nem volt kérdés. Apám jó előre felkészített minden elémbe kerülő nehézség iránt, így a felvételi se volt éppen egy sétagalopp, de sikerült. Felvettek, tanulni kezdtem végre azt ami tényleg érdekelt. Nem holmi vonalvezetést vagy színek árnyalását, hanem anatómiát, sejttant, boncoltam és sikeresen megmutattam a díszes társaságnak az ebédemet legelső alkalommal a hulla felett. Vállon veregetett a professzor és kikísért. Vigasztalni próbált, hogy nem nagy dolog ez, mással is megtörtént. Persze engem akkor teljesen hidegen hagyott. Hisz hogyan hívjam fel apámat azzal a hírrel, hogy lehánytam egy hullát. Az elkövetkezendő alkalmak mindenféle közjátéktól mentesen történtek.
Kardiológus lettem. Lenyűgözött ez az irány, a szakosodásnál mosolyogva jelentkeztem. Idővel pedig lediplomáztam, hazaérkezve, mint Dr. Williams. A nappali a diplomámmal volt kiplakátolva, a szobámban pedig egy óriási adag levél amiben gratuláltak a különböző rokonok. Anyám belátta, hogy hiába próbált olyan felé terelgetni amit nem akartam. Igaz kissé későn, de legalább megtette, én meg tisztelem ezt benne. Talán a művészi hajlamait nem örököltem, de attól hobbi szinten firkálgatni szeretek. Bizonyítja ezt egy két füzet, otthon egy egész szoba fala és bejárati ajtónk mellett lévő bekeretezett kép.
Mind e közben ostromoltak rendesen a férfiak, sőt olyan szerencsés delikvens is volt aki kissé tovább húzta. Persze apám bánkódott eléggé, hogy a kicsi lányát elviszi valami börtöntöltelék. Mégse volt akkora szerencséje, a nyakán maradtam. Ám az a bizonyos nagy ő sehogy sem bukkant fel. Valahogy nem illett volna bele a képbe se, nekem a karrierépítés az első. Aztán meg később jön a család, ha egyáltalán jönni fog valamikor.
2003. június 5-én hivatalos voltam a helyi, las vegasi gyerekeket megsegítő estélyre. Minden ment a maga medrében, az idősebb korosztály karján illegettem magam, mert éppen az esett jól. Egészen addig amíg meg nem érkezett egy adag valamire való férfi, természetesen hívatlanul. Az egyikük eléggé nagy érdeklődést tanúsított irántam, amit viszonzásra került, mert eléggé sok ital csúszott le a torkomon. Éjfél után a házasságkötő elé citált, valami Elvis Presley hasonmás adott össze minket. Az egészet egy viccnek fogtam fel, de utána már komollyá váltak a dolgok. Gyűrű meg minden volt, tanúk, aláírtam a papírt is, így férjes nő lettem körülbelül tíz perc alatt. Tudok valamit, ugye? Az éjszakát együtt töltöttük valamelyik hotelben, elháltuk a házasságunkat aztán hajnalban arra ébredtem, hogy senki nincs mellettem. Később megtudtam, a drága elütött egy embert ittasan vezetve. Hát mondtam én, hogy inkább élvezzük egymás társaságát, mint ő a kocsijáét. Hajthatatlan volt, szóval bekasztlizták, majd a drága após lerakta érte az óvadékot. Ja, a hirtelen jött házasságom tova is szállt válóperrel. Mivel összetévesztett valakivel, - másként melyik férfi képes összetéveszteni a menyasszonyát egy idegen nővel? -, útjaink elváltak. Még időm se volt bemutatni a szüleimnek őt és apámnak megmondani, hogy mégse lesz belőlem vénlány.
A kis incidens után Madrid felé vettem az irányt, ott építettem ki a saját praxisomat. Kellett az újdonság, mert egy ideig egészen bele voltam betegedve a házasság dologba. Spanyolhonban teljesen megkaptam, beszerezvén egy újabb férfit. Akit aztán se szó se beszéd alapon hagytam ott mikor a közös ágyunkban találtam egy másik nővel. Las Vegas pedig megfelelő hely kell legyen az újabb felejtésre, az újabb praxis kiépítésére. Hisz tökéletesen szerencsétlen vagyok a férfiak térén, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja. Viszont az eljegyzési gyűrűt nem vágtam hozzá, még simán eladhatom csak, mert egyre jobban utálom a néhai vőlegényem. Azt hiszem mondanom sem kell, a közelgő esküvőről lemondott, én meg könnyes szemmel közöltem a szüleimnek a nagy hírt. Most meg itt vagyok, aztán remélem valami jó fog kisülni az egészből.