Hayley & Graham

- Kezet is csókoljak? - Néztem már érdeklődve egy sokatmondó mosollyal az arcomon. Mert ha az kell ahhoz, hogy elhiggye igen, vannak még úriemberek, hogy nem, még nem haltunk ki, akkor simán bevállalom. Bár engem egész egyszerűen arra neveltek, hogy tiszteljek másokat, egy nőt pedig különösen. Így aztán azt hiszem a sok évnek köszönhető ez a határozottság, céltudatosság na meg persze az önuralom.
- Abban az estben másnap reggel egész biztosan nem kapnál reggelit az ágyba. - Tettem hozzá nevetve. Kétlem, hogy lenne kedvem úgy korábban felkelni, hogy reggelivel az ágyban ébresszem, de ami még jobb azt sem tudom ilyen dolgokon egyáltalán miért gondolkodunk, amikor még csak egy pár sem vagyunk. Igazából fogalmam sincs honnan már ez az őrültség, hogy megkértem, de mégis csak igent mondott. Ez azért mégis csak dob valamit a férfiúi büszkeségemen.
- Ne haragudj. Nem számítottam rá, hogy egyszer megakarom kérni vele valaki kezét. - Abszurd és értelmetlen ez az egész. Én is tudom. Jobban mondva annyira azért mégsem, mert közben nagyon is jól szórakozunk és felőlem aztán meg is tarthatja a gyűrűt, nem kérem vissza sem holnap, sem máskor. Az csak egy gyűrű és különben is tudom, hogy nála jó helyen lesz és vigyázni fog rá.
- Oké, akkor most egy fél percig nem leszek úriember, amíg ezt kimondom, de kétlem, hogy inkább Te szeretnél térdelni előttem. - Ezt nem tudtam volna úgy megfogalmazni, hogy az ne legyen mocskos és csak úgy kibukott belőlem és nem, nem gondoltam komolyan, inkább csak sunyi módon elmosolyodtam, majd lassan vezetni kezdtem a dal lassú ritmusára.
- Tudom... Ne mond ki. Ez most nagyon is disznó volt. De férfi is vagyok... Bocsi. - Ezt nem tudtam nem megjegyezni, de most kivételesen nem zavarba akartam hozni vele, ellenkezőleg, engem már fojtogatott a nevetés abban a percben, hogy kimondtam, amit gondoltam vagyis amire férfiként asszociáltam, erről igazán nem tehetek, de inkább nevezzünk rajta, minthogy kjnosan érezzük magunkat miatta.

Hayley & Graham

- Kisasszony, örömömre szolgál, hogy önnel vacsorázhatok. - Mondtam ezt a legnagyobb alázattal és tisztelettel, akár csak egy úriember majd udvariasan kezet is csókoltam finoman végighúzva ujjaim a kezén. Nos tessék, léteznek még úriemberek vagy sem? Ezt most már döntse el Ő. Én megtettem, amit tudtam annak érdekében, hogy elbűvöljem vagyis amennyire az megengedett a barátságunk keretein belül. Nem áll szándékomban átlépni ezt a bizonyos határt, amíg nem kapok valamiféle jelet, hogy nem lenne az ellenére, ellenkezőleg kívánná, hogy megtegyem.
- Az nem nagyon édes? - Én csak eggyel iszom. Mondjuk cukor nélkül nincs senki, aki azt leerőszakolhatná a torkomon. A keserű kávé valami borzalmas és különben is, legalább a kávém legyen édes, ha már nem lehet az és nem érezhetem annak. Az utóbbi időben hiányzik ez a kifejezés, valamint maga az érzés az életemből, édes.
- Mégis igennel feleltél. Ügyeltél a büszkeségemre. Köszönöm... - Bevallom nem sok kellett hozzá, hogy kicsússzon a számon, hogy na és ki mondta, hogy nem gondoltam komolyan? De még jó, hogy még idejében visszaszívtam.
- Reményt akarsz ébreszteni bennem? - Vontam fel a szemöldökön meglepetten és kissé érdeklődőn, de inkább meglepetten, mert erre most nem igazán számítottam, de meglátjuk melyikünk jön előbb zavarba.
- Hé, de én elnézést kértem a pillanatnyi illetlenségemért. - Emeltem fel kissé az állam felsőbbségesen. Amit egyáltalán nem bánok és azt hiszem úgy is reagálta le, amire számítottam. A dal végén lassan hátradöntöttem majd vissza felegyenesedtünk, kiforgattam, majd szépen meghajoltam megköszönve a táncot.

Hayley & Graham

 - Meglepettnek tűnsz. - Vontam meg a vállam. De ez csak egy kézcsók volt. Talán kételkedett abban, hogy van még férfi, aki hajlandó ilyesmire. Szerintem egy kézcsókban nincsen semmi rossz. Az is csak egyfajta jele a tiszteletnek és a figyelmességnek. Ennyi az egész. Az már egy egészen másik lapra tartozik, hogy egyre kevesebben vagyunk ilyenek és ez nem épp csak a férfikra vonatkozik.
- Én is szeretem az édes dolgokat, de például a kávét nem azért iszom, mert édes, hanem mert egy tizenkét órás műszakban nem jön rosszul, bár azt hiszem lassan kezdek rá immúnis lenni. - Legalább is egy nagy bögre kávé is után gond nélkül eltudnék aludni édes mindegy milyen napszak van, bár lassan a ora reggellel és a késő estékkel is kezdek gondban lenni, a napokról meg már nem is beszélve.
- Gondolom. Biztosan. - Miért is ne lenne képes valaki visszautasítani? De azért most jól esett a büszkeségemnek, az igen, pláne egy lánykérésre, még ha nem is volt komoly, azért még eddig nem próbálkoztam hasonlóval, még csak a poén kedvéért se kértem meg valakinek a kezét, csak most és nem biztos, hogy el is tudnám mondani milyen érzés volt.
- Nem tudom. Úgy hangzott? - Kérdeztem vissza egy sunyi mosollyal. Természetesen ezt most nem veszem komolyan és nem is fogok karácsonykor anyakönyvvezetőt hívni, mert megakarok nősülni.
- Valóban? Kíváncsian várom... Csak ne ismerjek magamra benne. - Mert az eléggé... Félreérthető, nem több is, mint félreérthető lenne és a baráti kapcsolatunkra és eléggé különös hatással tudna lenni.
- Rendben hölgyem... - Ahogy kérte átsétáltam a nappaliban és leültem a kanapéra. Tekintetem egészen véletlenül tévedt a laptopjára, ami fel volt nyitva. Kíváncsiságból előrébb hajolva húztam végig az ujjam az érintőpadon és még inkább az lettem, amikor felvillant a képernyő. Érdeklődve kezdtem el olvasni az éppen aktuális oldalt, ahol tartott az írásban, majd az ölembe véve a lapit hajtottam feljebb és merültem bele az olvasásba...

Hayley & Graham

 - Sportszerűtlen? - Kérdeztem újfent vissza sejtelmesen mosolyogva. Azt hiszem ezt még egy ideig tudnánk folytatni ezt a kérdezz válaszolok kérdéssel igen csak szórakoztató beszélgetést.
- Pszt. Olvasok. - Fordultam Hayley felé egy pillanatra, miközben jelképesen mutató ujjam a szám elé tettem. Kényelmesen lejjebb csúsztam a kanapén, miközben belemerültem a sorokba. Általában erre van a legkevésbé időm az olvasásra, de ez most felkeltette az érdeklődésem, mivel az övé, az Ő írása.
- Azt hiszem most következik az izgalmas rész. - Félig-meddig már inkább feküdtem a kanapén, miközben érdeklődve haladtam végig a sorokon, oldalakon. Néha elkerekedtek a szemeim, ráncoltam a homlokom, felvontam a szemöldököm, sokatmondóan elmosolyogtam magam, egy pillanatra tátva maradt a szám, de olvastam tovább. - Oké, bevallom most zavarban vagyok. - Jegyeztem meg nevetve, de még mindig nem hagytam abba az olvasást, elvégre nem ugrott elém abban a pillanatban, hogy belépett a nappaliba és meglátta mit művelek, gondolhatta, hogy nem kártyázok, mégsem kapta ki a kezemből, nem sietett elém és csukta le, hogy ne lássak többet belőle.
- Wow... - Értem végre a végére, legalább Hayley szerint végre, szerintem meg ez nagyon jó. - Ne haragudj, most is mondtál az előbb? - Húztam magam feljebb a kanapén vissza ülőhelyzetbe, a laptopot szépen lecsuktam és visszahelyeztem az asztalra. Hát ez... Ööö... Nem semmi. Tehetséges. De akarom tudni honnan meríti az ihletet az írásaihoz?

Hayley & Graham

- Talán egyszer még ezért fogsz Vegas egyik leggazdagabb, legsikeresebb bestseller írójává válni. - Végül is nincs kizárva. Sosem lehet tudni. Különben is, ez egyáltalán nem rossz, ami azt illeti olvastam volna még, de sajnálatos módon a végére jutottam. Majd legközelebb... Ritkán olvasok, mostanság még újságot is, mert elalszom olvasás közben vagy, ha épp nagyon, nagyon, nagyon unatkozom és esetleg a keresztrejtvény miatt, de engem mentősként igazán nem érdekel ki, hol karambolozott, rohant bele a másikba, sodródott le az útról az árokba, hányan voltak öngyilkosok, kit honnan kellett levágni, ki akarta levetni magát a melyik felhőkarcolóról, ki miért, mennyiért ölt embert, annyira nem érdekel... Bőven eleget látok egy műszakban, nincs kedvem még erről is olvasni.
- Egyáltalán nem rossz. Ellenkezőleg, olvastam volna még... Akarjam tudni honnan az ihlet?Általában... - Tettem hozzá gyorsan, miközben belekóstoltam a tortába is, miután a fantáziájába is sikerült, ami igen csak... Színes? Igen. Így is fogalmazhatunk. Oké, fogalmam sincs, hogy ezek az írások miben, melyik lapban szoktak megjelenni, de azt hiszem rászokok az újságolvasásra és elő is fogok rá fizetni.
- Szólj, ha megfilmesítésre kerül... Ne felejts el a premier előtt. - Próbáltam oldani a helyzetet, mivel láthatóan nem számított arra, hogy ezt bárki is elfogja olvasni, de hát elszokták olvasni, nem? Oké, nem szemtől-szemben és arctalanul, ez világos, de a lényeg, hogy ez is, az írása is Ő.
- Azt hiszem valaki zavarban van. - A cicának viszont kimondottan jó dolga van, mivel mindketten cirógatjuk, Hayley azt hiszem azért, hogy leplezze valamivel a zavarát és elterelje a saját figyelmét, engem pedig holnap már nem kicsi mancsok fognak ébreszteni a hasamon.

Hayley & Graham

- Én sem gondoltam, hogy Las Vegasban fogok állásajánlatot kapni, amit kb. másfél percnyi gondolkodás után el is fogadok és másnap már kezdek is csomagolni. Arra sem számítottam, hogy idén karácsonykor bárkinek is eszébe fogok jutni vagy egyáltalán karácsonyok valakivel. - Aztán mégis így alakult. Az igaz, hogy a döntéseink csak és kizárólag a miénk, de azt még mi sem láthatjuk előre mi mindent tartogat számunkra a holnap.
- Megihlettelek? Hát ez nagyon hízelgő, de kérlek ne hozz zavarba. - Már belegondolni is az, hogy ennél jóval kevesebb ruhában is láttam, jóval kevesebb, inkább úgy fogalmaznék, hogy anyaszült meztelenül, ezek után már semmin sem fogok meglepődni egykönnyen vele kapcsolatban, azon se, ha ezzel megihlettem. Még meg is érteném, ha szándékosan figyeltem volna, de egy abszolút véletlen pillantás műve volt. Én sem erre számítottam...
- Először is meglepettség egy csipetnyi döbbenettel megfűszerezve, azután egy kis zavar, végül pedig elismerés. Keresel is ezekkel? - Bővebben még nem beszéltünk róla, épp csak megemlítette, hogy írogat, azt viszont nem, hogy ennyire jól. Még csak elfogultnak sem nevezném magam, mivel mindenféle előítélet nélkül kezdtem neki az olvasásnak és azt sem hiszem, hogy számított volna arra, hogy elfogom olvasni.
- Igen. Tényleg... Nagyon finom, bár fogalmam sincs hogyan fogom ezt még mind leerőszakolni, mivel már most is úgy érzem tele vagyok. Hayley, nem vigyázol a vonalaimra. - Ami azt illeti most nagyon is otthon vagyis olyan otthonosan érzem magam, mert ünnepekkor otthon ettem mindig ennyit, sőt többet és az az ünnepi néhány nap utólag meg is látszott rajtam mindig.
Olyan hirtelen kapta el a kezét, hogy szinte reagálni se tudtam erre és olyan bocsánatkérően, bűnbánóan nézett rám, mintha valami rosszat csinált volna, amit nem igazán értettem és inkább nem is firtattam tovább.
- És egyébként Te jól kijössz a szomszédsággal, mert az egy dolog, hogy én még újdonságnak számítok... Vagy itt is megvan a rendszer Lila akácköz módra... - Ki kinek a riválisa, kinek van meg a legfinomabb muffin recept, ki a mintaanyuka és feleség is egyben, kihez jár hetente háromszor füvet nyírni a kertész, ilyenek. Azt hiszem ezekről sem ártalmas tudnom, ha beakarok illeszkedni.

Hayley & Graham

- Nem, nem bánom. Szerintem mindig érdemes új dolgokba belevágni, új dolgokat kipróbálni más nem hasznos lesz tapasztalatszerzés céljából, de megrekedni egy pontban sosem jó. - Fogalmazzunk úgy, hogy kissé merész húzás volt, de azért mégsem a világ másik végébe költöztem. Ha nem válik be, hát akkor is megoldom valahogy, de aki nem mer, az soha nem is nyer. Eddig pedig nem panaszkodom, jól érzem magam a bőrömben, az új munkahelyemmel is megvagyok. Ellenkezőleg, azt hiszem még jobb is, mint amire számítottam, mert az egy dolog, hogy velem nem nehéz kijönni, de ez még nem azt jelenti, hogy bárkivel képes vagyok megtalálni a közös hangot és arra se számítottam, hogy még nyakig bedobozolva vele fogok pizzázni a nappali kellős közepén a földön ülve.
- Oké, sejtettem, hogy nem az FHM-ben. - Nem mintha bármire is elő lennék fizetve vagy rendszeresen olvasnék bármilyen napilapot, bőven eleget látok egy műszak alatt. A napilapokban pedig tízből tizenkét oldalban arról olvashatunk ki vetette le honnan magát, kit hol találtak meg milyen állapotban, ki kit ölt meg és miért, mennyi adóssága volt... Komolyan, mégis ki a fene kíváncsi erre. Egyébként pedig ezzel mind tisztában vagyok, szóval semmiről sem érzem úgy, hogy lemaradtam volna. Azért nem mondom, előfordult már pár érdekes eset is, monotonnak egyáltalán nem mondanám a munkám, inkább gyomort megpróbálónak.
- Édesszájú vagyok, de nem ennyire. Ne csináld belőlem édességfüggőt, különben is, lazán elférne még rajtad az az egy-két kiló. - Túl van reagálva ez a vigyázok a vonalaimra dolog, mert ha ilyen az alkata, akkor annyit ehet amennyi csak belefér, akkor sem fog sokat felszedni, mert ilyen az anyagcseréje, valakin már egy tábla csoki is meglátszik, valaki pedig naponta megehet egyet, akkor sem fog semmi sem látszani rajta.
- Talán egy kicsit. - Tartottam egymáshoz egészen közel mutató és hüvelyk ujjam. - De azért szólj, ha van ilyen, mert az engem is érdekelne. - Őszintén szólva azt hiszem kinőttem már a komolytalanságomból és semmi kedvem minden héten másik nőhöz. Értem én, hogy a változatosság kell meg gyönyörködtet, de egy idő után már untat is.
- Én számmora nagyon is unalmas vagyok. Így nem nagyon tudom mit mesélhetnék, ami érdekelne. - Alapjáraton nem szeretek magamról beszélni, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék, inkább úgy vagyok vele, hogy aki akar, az megfog ismerni, mert akar, aki meg nem, mert nem érdekli milyen vagyok, mert csak a sajátos véleménye lehet az igaz részemről mindegy. Engem nem igazán zavar az ilyesmi, hogy mások mit gondolnak, kivéve persze, ha személyes okokból érinti a dolog az önérzetemet, na az már eléggé tud frusztrálni.
- Miután beleolvastam a külön kis világodba azt hiszem nyugodtan kérdezhetsz. - Vontam meg a vállam egy nyugodt mosollyal az arcomon, miközben levettem Tőle a felém nyújtott poharat. Úgy vélem, hogy eléggé sok mindenről el lehet velem beszélgetni, szinte bármiről, kivéve persze, ha személyes, mert az kicsivel mindig kényesebb kérdés, de kétlem, hogy egy könnyen zavarba hozna.

Hayley & Graham

 - Meg sem szólaltam. - Emeltem fel mindkét kezem megadóan. Tényleg egy rossz szavam se lehet a mai vacsira, szóval ha azt mondja, hogy el kell vinnem a fél tortát, akkor legyen, de ez megfog látszani, mint eddig általában az összes ünnep minden évben.
- Ha egyszer az asszony is így fog főzni... Annyi a kockás hasamnak. - Tettem hozzá nevetve. Bár ettől nem tartok igazán, mivel szerintem pár műszak és nyoma se marad a karácsonyi vacsinak, mert dolgozom, azután általában végigalszom az egész napot vagy késő délután kelek fel és néha enni is elfelejtek, mert még ahhoz is fáradtnak érzem magam, hogy kimásszak a frizsiderig és csináljak magamnak valami kaját, olyankor inkább rendelek valamit és inkább a szabadnapjaimon csinálom én a kaját és valamelyik nap át is fogom hívni azt hiszem.
- Miért? Mert vágysz valamire? - Mind vágyunk valamire, ami lehet néha őrültség, na és? Ki a francot érdekel? Különben sem az számít, hogy mások mit gondolnak, hanem, hogy mi boldogabbak vagyunk-e Tőle, ha egyszer megkapjuk és ha igen, akkor ki a fenét érdekelnek mások.
- Tessék? Kislány... Mennyi is vagy? Várjunk, mennyi lehetsz... Talán huszonöt? És túl rég óta vársz már? Nincs ez kissé túlreagálva? Mert akkor nekem már nősnek kellene lennem, esetleg már pelenkázótáskával a vállamon kellene babakocsit tologatnom... Talán csak nem teszel érte eleget. Kinek ne kellenél? - Igaz, én se, de nem is érzem úgy, hogy bármiről is lekéstem volna.
- De hát ez nekem már hétköznapinak számít, hiszen minden nap ezt csinálom. Számmora ebben nincs semmi különös. Nem érzem magam fontosabbnak másoknál, csak mert mentős vagyok. - Én sem tudtam mindig, hogy ezt akarom majd csinálni. Őszintén szólva néha magam sem tudom mi vezetett el diáig, de jó, hogy most itt vagyok.
- Rajta Hayley... Csak bökd ki, elég nagyfiú vagyok már. - Engedelmesen már nyúltam is a borosüvegért, hogy újratöltsem a poharainkat, ha már szerinte kínos kérdések fognak következni, akkor készüljünk fel rá.

Hayley & Graham

 - Na ne... Nem komoly, ugye? - De, de igen. Eléggé annak látszik na meg persze elszántnak. Így nem maradt más választásom, mint felkelni a kanapéról, kigombolni az ingem és megvillantani neki a kockás hasfalam.
- Hm? Elégedett? - Oké, azért nem fogom hosszú másodpercekig mutogatni a hasam és kigombolt ingben állni előtte, szóval lassan bármilyen szomorú is lehet ez számára elkezdtem begombolni az ingem és visszaültem a kanapéra.
- És ha mégis? Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy máris a dolgok sötétebbik oldalát lásd, csak mert minden mesebelien alakult az életben. Az élet nem egy tündérmese... Töltenél velem egy éjszakai műszakot. Bőven látok elég gyomorforgató dolgot, ahogy valaki elveszíti a szerettét, rossz dolgok mindig történnek, na és? Akkor most eret kellene vágnom magamon, mert mér nem segíthettem? A jó dolgokért tenni kell, akkor is, ha nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk. - A világ nem csak fehér és fekete. Ez hülyeség. Csak meg kell tanulni látni benne az árnyalatokat és megélni azokat, más különben előbb-utóbb tényleg minden elsötétül.
- A lényeg az, hogy nem érzem, hogy bármiről is lekéstem volna és nem huszonöt leszek év végén. - Apaságon pedig még végképp nem gondolkodtam, ami mondjuk nem véletlen, mivel ahhoz először is egy tartós kapcsolatra lenne szükségem, ami valóban ki is tartana hosszabb ideig és nem lenne szavatossági ideje, mint a bolti tejnek és a mai legtöbb szerelemnek.
- Talán... - Nm nagyon tudtam erre mégis mit mondhatnék vagy egyáltalán, hogy kellene-e erre mondanom bármit is.
- Csak belátó vagyok. - Végül is az én fejem fölött sem lebeg glória, nem vagyok szent, sem mindenható és nekem is vannak nehezebb napjaim.
- Erről senki sem tud, csak Te. - Vettem mély levegőt, ahol arcizmaim megfeszültek egy pillanatra, komolyra váltottak. - Szeretném, ha ez köztünk maradna. - Néztem mélyen a szemébe a hatás kedvéért. - Megvagy. - Tört ki belőlem a nevetés. Bevallom köpni nyelni nem tudtam a kérdés hallatán, bár egy pillanatra azt hittem a bort azért kiköpöm, hogy van fenn akad a torkomon, de Hayley jelenlegi arckifejezése mindent megért.  - Csak annyira vagyok meleg, mint Te. Olyan harminchat fok körüli hőmérsékleten.

Hayley & Graham

 - Persze. Csak nem fog becsengetni... - Hozzám se. Legalábbis kétlem, bár az utóbbi időben nem bővelkedtem szabadidőben, annyiban legalábbis nem, hogy lenne valaki az életemben. Momentán pedig olyan kapcsolatra nincs szükségem, ami azért futna zátonyra, mert sokat dolgozom, ha pedig otthon is vagyok, akkor alszom, mert fáradt vagyok és nincs időm a barátnőmre, mert tényleg nem lenne, legalábbis nem elég és nem annyi, amennyit szeretnék, szeretnénk.
- Huszonkilenc. - Böktem ki nagy nehezen. Még egy és harminc. Bevallom furcsa érzés belegondolni. Tényleg még egy év és harminc leszek mégsem érem úgy, hogy bármiről is lekéstem volna, csak mert egyedül vagyok, mégis inkább büszke vagyok arra, amit elértem, minthogy azon sajnálkozzak, amim még nincs. Csak azért, mert olykor szeretek fejest ugrani a dolgokba az még nem azt jelenti, hogy szeretek meggondolatlanul döntéseket hozni, csak úgy miért is ne alapon.
- Veszem észre. Azért ennyire jól nem... - Egyáltalán fel nem fogom mégis hogyan jutott eszébe ezt megkérdezni. Komolyan nem. Mert szerintem nem viselkedek úgy, mint egy meleg férfi, még megközelítőleg se. Szóval, nem értem mégis mire alapozza a gondolatot és mi okból fordult meg a fejében, hogy esetleg a meleg lehetek.
- Rendben, rendben. - Én még ilyen gyorsan nőt inget gombolni nem láttam. Mire kettőt pislogtam az ingem már nem volt rajta és Ő sem volt sehol, hanem már útban a fürdőszobába, hogy leáztassa az ingem.
- Azt hiszem most én is felteszek egy kínos kérdést. - Fordultam felé igen, még mindig félmeztelenül ácsorogva a nappali kellős közepén, mivel bevallom váltásruhát nem hoztam. - Miből gondoltad, hogy meleg vagyok? - Nem, még nem ez volna az a kínos kérdés, de még előbb ez is érdekelne, a kínos kérdés az után fog következni, hogy erre válaszol.

Hayley & Graham

- Azt hiszem erre nem igen tudnál rávenni. - Vak randi? Ez most komoly? Talán azért ennyire öreg még nem vagyok, hogy ilyen szervezett randis estekre járjak el. Talán tizenöt-húsz év múlva, de még nem. Az inkább elborzasztóan hat rám, sem mint vonzana. Azt hiszem elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy magam is eltudjak hívni egy lányt randizni, ha azt akarom. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy Hayley számomra nem szimpatikus nő, mert nagyon is az, de egyelőre még a barát kategórián belül van és mondhatni jelenleg Ő az egyetlen személy, akire számíthatok. Nem azt mondom, hogy ennél több sosem lehetne, csak hogy még nem.
- Bizony. De hé, még nem ébredek reggelente derékbántalmakkal meg ízületi fájdalmakkal addig azt hiszem nincs a korommal problémám. - Szóval várjunk még pár évet ezzel a kijelentéssel. Oké, még számomra is furcsa egy kicsit belegondolni, hogy még egy és harminc, de hát ez van. Előbb-utóbb úgy is. De sokkal szívesebben gondolok arra, amit elértem közel a harminchoz, mint pusztán a koromra, hiszen az csak egy szám, ami önmagában semmit sem jelent.
- Mert nem akartam elhinni, hogy komolyan gondolod. Igen is megérdemelted. - Ez akár sértő is lehetne, de szerencsére nem vagyok az a könnyen sértődékeny típus, de ha az lennék, akkor úgy is vehetném, hogy szerinte azért lehetek meleg, mert eddig még nem másztam rá.
- Bocsi, de nem hoztam magammal váltásruhát, az ingemet pedig az imént áztattad be vörös borral. - Nem én tehetek róla, hogy így kell lennem előtte.
- Hayley... - Léptem hozzá egészen közel, úgy akartam feltenni a kérdést és hallani a választ, hogy közben a szemébe nézek és Ő is az enyémbe. - Igazság szerint azért gondoltad, hogy esetlegesen a férfiakhoz vonzódhatom, mert mint nő többre számítottál? - Komolyan a hideg futkos a hátamon már csak a gondolattól is.
- Egyébként pedig ott Te is vörösboros lettél. - Mutattam a ruhája felsőrészén lévő vörös foltra.

Hayley & Graham

- A koromhoz képest? Harminc leszek Hayley, nem pedig ötven. - Vágtam vissza picikét sértetten. Szóval, jól tartom magam a koromhoz képest. Ezt bóknak szokás venni harmincon fölül, bár lassan átlépek a harmadik x-be, azért annyira öregnek még nem érzem magam, hogy különösebb erőfeszítést kellene fektetnem abba, hogy formában tartsam magam.
- Nem bántódtam meg, csak kissé indokolatlannak éreztem még a puszta feltételezést is, de azért válaszoltam, nemde? - Tényleg nem bántott meg, inkább ledöbbentett a kérdéssel. Erre aztán nem számítottam. Tulajdonképp mindenki más megfordult a fejemben, hogy mégis mi az, ami érdekelhetné és amihez lenne is elég bátorsága, hogy rákérdezzen, de ez nem.
- Persze. Semmi baj. Ez csak egy ing. - Oké, ezek szerint nekem is sikerült ledöbbentenem, de ha tudta, hogy a válaszom így is-úgy is nemleges fog lenni, akkor minek is tette fel? Bár fogalmam sincs hogyan viselkednek a melegek, de szerintem elég messze lehetek Tőlük, legalábbis annak érzem magam. Most mit kellett volna mondanom? Vezess fel a hálódba és megmutatom mennyire hetero vagyok?
- Akkor rendben. - Léptem hátrébb Tőle. Nem fogok újból rákérdezni és tartani fogom magam a barátságunk határaihoz is, csak úgy, mint eddig és ha igaz, hogy nem számított másra, akkor ez könnyen is fog menni.
- Lényegében már az vagy. Az egyetlen barátom. - Az egész városban mondhatni. Szóval nincs ezen már mit kiérdemelni, már kiérdemelte. Én pedig csak bízni tudok abban, hogy valóban jól kiismerem az embereket. De azt hiszem Hayley-t nagyon is kedvelem.
- Szívesen. - Kúszott egy sunyi vigyor a képemre viszonozva ezzel az övét még korábbról. Lassan húztam végig a cipzárt lefelé haladva, miközben ujjaim finoman érintették gerincvonalát.

Hayley & Graham

- Ezzel arra akarsz, próbálsz felkészíteni, hogy lehetnél még rosszabb ezek szerint? - Mert jelen pillanatban elképzelésem sincs arról mégis mi olyan oltári kínos kérdéssel tudna még előhozakodni, mármint ez sem volt annyira kínos, mivel szerintem a válasz már önmagában nyilvánvaló volt, és engem sem érintett kellemetlenül, egyszerűen csak nem tudtam hirtelenjében hová tenni, ahogy azt sem, hogy mindig is bírta az idősebb pasikat, ha nem tudnám most azt gondolnám, hogy Ő bizony most flörtöl velem, még ha neki erről nincs is igazán tudomása vagy nem szándékosan teszi, attól még nagyon is úgy jönnek ki a szavai.
- Te most barátian flörtölsz velem? - Egy még nyilvánítható véletlennek vagy nyelvbotlásnak, de kettő már eléggé valószínű, hogy nem az.
- Csak nyugodtan, de nincs valami sok időm rá, inkább az éjjeli órákban lehet megtalálni, ha épp akkorra vagyok beosztva, mert az valami iszonyú lassan múlik. - Ilyen szinten nem vagyok épp egy internet vagy facebook függő, amit leginkább a nem létező szabadidőmre fognék, éjszakai műszakban viszont kiváló unaloműző.
- Majd rúgj bokán, ha elhanyagolva érzed magad és akkor majd jobban odafigyelek. - Bár kétlem, hogy erre sor kerülne. Legfeljebb attól érezné elhanyagolva magát, ha párszor lehúzom a tizenkét órás műszakot, a szabadnapomat pedig végigalszom úgy, ahogy van.
- Azt hiszem lassan megyek. Még a végén leöntenéd a nadrágom is meg az alsóm... - Kúszott sunyi vigyor a képemre, ahogy láttam a szemében, hogy egy pillanatra belegondol. Kis huncut.
- Megyek és kihasználom, hogy nem kell vigyáznom a cicára alvás közben is és nem arra fogok felébredni, hogy kis tappancsok másznak rajtam nyávogva, hogy ébresztő Graham, éhes vagyok. - Még szerencse, hogy hoztam magammal dzsekit is, amit legalább feltudok menni és nem félmeztelenül kell hazáig sétálnom, elég érdekes látványt nyújtanék így szent este ing nélkül az utcán.