- Na látod. És hiába is ígérném meg, hogy megteszem...úgyse fog menni. - vonom meg a vállamat egy finom mosoly kíséretében. - De te is tudod, hogy csak azért szajkózom ezeket a dolgokat, mert aggódom érted. - teszem még hozzá bár szerintem ezt Ő magától is tudja. Remélem nem haragszik meg érte, de tényleg csak az Ő érdekében teszem. Nekem ugyan vannak ambícióim és többé-kevésbé kész terveim is, de mégsem vagyok nyugodt, mert akármikor beüthet valami gikszer, és akkor egy pillanat alatt borul minden, nekem pedig nem biztos, hogy lesz B tervem, a baj esetére hiába próbálok egyet mindig összedobni, csak a biztonság kedvéért. Chloe nem vesztegeti ilyesmivel az idejét, de Ő szerencsére elég talpraesett is, talán emiatt nem is kéne annyira aggódnom érte. Hogy mégis ezt teszem, az azért van, mert fontos nekem. Igazából akármilyen jó is volt, de már megbántam, hogy akkor este lefeküdtem vele. Ha nem bírtunk volna túllépni rajta, akkor a barátságunk is rámehetett volna arra az egyetlen ballépésre, márpedig azt semmiért sem adnám oda...
- Igen, ki. Nem mindenki olyan lázadó természet, mint te Kedves Chloe. - Kedvesen rámosolygok,a hogy ezeket a szavakat kimondom. Persze, hogy ki fogom bírni, még ha nem is lesz túl kellemes, de mindenképpen minél előbb ki akarok innen kerülni, hogy visszatérhessek dolgozni, meg az egyetemre tanulni. Nem mintha nem fért volna már rám egy kis pihenés, meg kikapcsolódás, de ha őszinte akarok lenni, akkor azt nem pont így képzeltem el...Talán néha jobb lenne ha nem is gondolnék bizonyos dolgokra, pláne nem kívánnám, hogy valóra váljanak...lásd egy kis pihenés című fejezet....
- Tsk Tsk Tsk, és még te vagy képes azt mondani, hogy sose bántanál szándékosan. - Nevetem el magamat halkan. Persze ha Chloe ezt mondja, akkor biztos így is lesz, én pedig rághatom a kefét, hogy mit is talált már ki megint. Remélem, nem jön megint a piázós, bulizós felvonással, mert ha innen kikerülök, akkor neki kell állnom, pótolni azokat a cuccokat, amik most kiesnek az egyetemről, mert itt vagyok bent a kórházban, ráadásul megint mehetek majd vissza dolgozni. Nem nagyon lesz időm bulizgatni...
- Nem kell... - vonom fel a szemöldökömet - A válasz az arcodra van írva. - mosolyodom el végül. Tény, hogy Chloe a divatmogul kettőnk közül. Én néha elborzadok, amikor végigsétálok az utcán és meglátom azt a rahedli ecsetfejet, csőnacit, háromszor beszartam nacit, a V kivágású rózsaszín pólókat, meg a többi nyalánkságot. A magam részéről egyszerűen rosszul vagyok...Jó nekem a sima farmer, póló összeállítás, remekül elboldogulok én azzal is, jól érzem magamat benne. De hát mindenkinek a saját szíve joga, hogy mit vesz fel, miben érzi jól magát. Mindenesetre én azt hiszem, maradok ennél a konzervatívabb kivitelezésnél...
- Tévedsz. - mosolygok rá haloványan. - Sajnos ezek a tanvadászatok tantárgyi követelmények, kvázi ha nem teljesítem őket, akkor Aláírás Megtagadva...Azt pedig nem szeretném. - fejezem be egy fél-mosollyal. Na igen. Kibújni szerintem ezek után sem fogok tudni, de talán a történteket követően végre egy kicsit jobban oda fognak figyelni a résztvevők "állapotára". Bár ki tudja...Lehet, hogy megszánnak, és azt mondják, hogy az előzményeket figyelembe véve eltekintenek részvételi kötelezettségemtől. Hát nem bánnám...
- Ugyan. Ha eddig nem mondták fel melletted, akkor nem hiszem, hogy most fogják. - kezdek el nevetni én is halkan, majd fájdalmasan felszisszenek egy pillanatra, amikor a nevetéstől ismét belé hasít a fájdalom az oldalamba. - Bocsi. - nézek Chloe-ra egy kicsit megkínzott arccal. - Azt hiszem, erre még egy kicsit rá kell gyúrnom. - mosolygok rá biztatóan. Na igen kétségtelenül ez az oldal lövés egyik legkényelmetlenebb hozománya: még nevetni sem tud az ember rendesen. De remélem, hogy legalább a sebem nem szakadt fel. Csak nem...