Lyna

Mondhatni, hogy keserves lassúsággal telt el a műszakom, ahogy egyre jobban vártam, hogy végre elkapva Lynát, hogy hajtsam be rajta a nekem tett ígéretét. Türelmetlenül nézegettem a csuklómon lévő órámat, mindaddig amíg elérkezett az idő. Futva indultam meg a rendelő felé, berontva az ajtón egy pimasz mosolyommal köszöntöttem a hölgyet, majd egy árva szó nélkül kaptam fel, asztalról megragadtam a táskáját, - gondolom arra még szüksége lesz - majd indultam meg vele kifelé egészen a kocsimig meg sem álltam vele. Ott letettem, hogy megcsókolhassam, után pedig kinyitottam neki az autó ajtaját, erősen próbáltam vissza tartani a belőlem kitörni készülő nevetésemet. Elvégre is elraboltam, bár nem drasztikus módon, de talán ezt jobban is értékei. Ahogy beszálltunk a gépjárműbe elindultam amerre irányított, oda érve a háza elé jobbnak láttam az autóban megvárni, még elkészül, mert ha bemennék, akkor biztosan nem kerülne sor az edzésre, vagyis igen, de nem olyanra, amire most készülök. Türelmesen várakoztam, ameddig a házban volt, majd ahogy kijött indítottam be a kocsit, hogy végre a kitűzött cél felé induljunk el.
- De ugye azért kíméletes leszel velem? - Egy pillanatra nézek rá, majd szempáromat újból az útra vezetem, elvégre még lesz időm gyönyörködni szépségében, meg hát nem terveztem karambolozni. Mivel a megengedett gyorsaságtól jóval gyorsabban hajtottam, ezért hamar oda is értünk. Leparkolás után hátra nyúlok, hogy elő vegyem táskámat, amiben az edzőruhám rejlik. Sunyin vigyorgok, miközben kiszállok, majd ha Lyna is kiszállt elindulunk a bejárat felé.
- Bal felől a női ötlőző található, én pedig mindjárt jövök, csak átöltözök. - Próbálom felvilágosítani, hiszen nem tudhatom, hogy járt-e már itt, amint ez megtörtént elviharzok átvenni a szerkómat. Mint a villám úgy szabadítom meg magam az egyenruhámtól, hogy felvegyek egy pólót és egy rövidnadrágot, ebben még is csak több szabad mozgásterem van a közelharchoz. Fürgén lépek ki, miközben kissé pörgök a bennem munkálkodó adrenalin végett. Ahogy megpillantom Lynát, egyből mosolyra húzódik a szám.
- Hé, ez nem ér, te már most csalsz. - Legeltetem végig rajta tekintetemet, ebben a feszülős szerelésben még a hullákat is képes lenne felkelteni.

Nem tudom velem vagy vele volt kegyesebb a múló idő, de nekem alig volt alkalmam az órámra tekintetni ami mondjuk az őröknek sem okozott túl sok szabad időt, de ettől eltekintve nem is mondanám, hogy csak úgy repült. Pokoli várakozás állt be
A neonok állandóan üzemelnek ezért ha csak nem voltam óra vagy ablak közelében fogalmam se volt, hogy mennyi lehet az idő, de így könnyebb volt másra terelnem a figyelmemet és kellett is olykor. Épp csak a köpenyemet vetettem le és szusszantam együtt mire - nem túlzás - Dexter rontott be a rendelő ajtaján. Nem gondoltam, hogy ennyire komolyan veszi majd a szavaimat, de teszek rá, tetszik. Ahogy elnézem nem húzták le teljesen mert dacára hogy ő téblábolt többet még így is ő kapott fel mire én csak felnevettem. Kétlem, hogy ezt a kollégák szó nélkül fogják hagyni, de a probléma könnyedén orvosolható. Igyekeztem nem nagyon tekingetni mert még majd az jön le az egészből, hogy még fel is vágok. Arckifejezéséből ítélve nem csak én vagyok nagy erőkkel azon, hogy magamba fojtsam a belőlem ki törő nevetést. Beszállok a kocsiba majd közlöm vele a címet. Sok kellemetlenségtől megkíméltük magunkat azzal, hogy csendben, de mindketten jobbnak láttuk ha csak én megyek be a lakásba pedig szívesen látnám és ezt szóvá is fogom majd tenni. úgy gondoltam tusolni nincs értelme ezért csak le dobáltam magamról ruháimat és valami "kényelmesebbe" bújtam bele, de Dexter csak azt fogja látni, hogy hogyan tapad rám egy idő után. Edzőcuccomat egy laza nadrággal és egy cipzáros pulcsival lepleztem. Majd fogtam egy némileg nagyobb táskát mint ami jelenleg nálam van - egy háti táskát - és bele dobáltam mindent ami szükségesnek találtam és ez úttal a magassarkút egy egyszerű cipőre cseréltem. A kocsihoz érve be teszem hátra a táskámat majd bepattanok az első ülésre.
- Egy percig sem. - De azért az át fut az agyamon egy percre, hogy egész biztosan tudom-e hogy mire vállalkoztam, de azt is biztosra veszem, hogy boldogulni fogok bárhogy is alakulnak majd a dolgok.
- Oké. - Indulok meg bal felé vélhetően az öltöző felé ahol a hosszú nadrágom egy jóval rövidebbre váltom és megszabadulok a felsőmtől is. Immár csak egy kis nadrágban és egy szintén nem túl nagy darab ujjatlan felsőben lépek ki a folyosóra.
- Én is felvehetek egy hosszabb pólót, de aligha hiszem, hogy az bármin is változtatna?! - Mutatok az övére majd kérdőn nézek rá. Csalok? Hát rendben akkor csak várja ki a végét!

Remélhetőleg nem vette túl tolakodónak a kis akciómat, ami arról szólt, hogy elrabolom, ha már beígértem neki. Persze csak a börtönből vittem ki a karjaim között, mikor már mindkettőnk műszakja lejárt. Letettem a kocsi ajtó elé és az már csak rajta múlt, hogy be akar-e szállni, avagy sem. De beszállt, aminek örülök, persze ennyi erővel Lyna is örülhetne, hogy nem tuszkoltam be a csomagtartóba, de az még tőlem is túlzás lenne. Beszálltam majd a kívánt helyre fuvaroztam, ahol türelmesen várakoztam, hogy elkészüljön. Közben fejemben megannyi gondolat kezdett cikázni és hát a többsége olyan volt, ami már megérdemelne egy tizennyolcas karikát. De hát, férfiból vagyok, szinte már természetes lehet, hogy csak ilyen dolgok tudják felkelteni az érdeklődésemet. Ezek a fantáziák pedig egyre jobban csak erősödtek, ahogy beszállt ismét mellém. Pedig megpróbáltam kiűzni a gondolatokat, vagy akár másfelé irányítani, de egyszerűen nem ment.
- Ezt most komolyan mondod? - Meglepetten fordulok ismét felé, de gyorsan vissza tér tekintetem a szélvédőre, hogy az utat figyeljem. Hát ha tényleg komoly volt a válasza ez esetben én is átgondolom még a stratégiámat. Mert ha Lyna nem lesz kíméletes velem, akkor nekem is fel kell vennem azt a bizonyos kesztyűt vele szemben. Persze ha mondjuk netán erősen megütne azt nem viszonoznám, mert nem akarok agyrázkódást vagy akár komoly belső sérüléseket okozni neki. Miután oda értünk, elárulom neki, hogy merre bír átöltözni és ezzel én is távozok, hogy gyorsan átcseréljem ruháimat. Mikor ezzel is megvagyok sietve lépek ki, hogy ismét vele lehessek és megkezdjük a közelharcot.
- Igazad van, attól sem lenne jobb. - Még ha nagykabátban is lenne, akkor is csak arra tudnék gondolni, hogy mi lehet alatta. De ez már számomra kínzás, hogy ilyen kis ruhadarabokban van, de erős vagyok kibírom!
- Hát akkor ha felkészültél talán bele is vághatunk. - Kezemmel mutatok az ajtóra, ami mögött található az edzőterem. Elindulok remélve, hogy Lyna is csatlakozik hozzám és, hogy még csak véletlenül sem gondolta meg magát.

- Véresen komolyan! - Le sem tudná tagadni meglepettségét, de inkább elfordítom a fejem és tekintetem az útra szegezem, hogy ő is így tegyen, más különben lehet, hogy nem az edzőteremben fogunk ki kötni... Tudom, nem nézné ki belőlem, ahogy más sem - de ez nem zavar -, de akármilyen hihetetlen én is tanultam küzdősportot igaz évekkel ez előtt, de az ilyesmit nem lehet elfelejteni. Mindig előbukkan ha szükség van rá. Ezért sem riadtam vissza egy kis közelharctól főleg, hogy tudom ez most jóval el fog térni a szokványostól és én szeretem kipróbálni az új dolgokat és azt is tudom, hogy egy ilyen ajánlatot nem szabad visszautasítani. Ennél jóval több kell ahhoz, hogy megfutamodjak és ilyen játékban még úgysem volt részem.
- Na látod... Most majd kiderül mennyire is vagy erős. - Nem fogom cukkolni egy bizonyos pontig. Mondhatni ez csak is rajta áll. De itt az erőnléte mindegy egyes formájára szüksége lesz és nekem sem ártana előhozakodni a tartalékokkal, mert ez nem lesz egy könnyű menet. Én már meg se tudom mondani mikor jártam edzőterembe utoljára, ő pedig gondolom rendszeresen jár.
- Soha sem lehetsz eléggé felkészült, de azért vágjunk bele! - Mindig érhetnek váratlan meglepetések, dolgok amikre senki se számított... Remélem vannak és lesznek olyan eshetőségek amikkel még Dexter sem számolt, de azért tudom, hogy engem sem fog kímélni! Hát akkor próbáljuk meg a lehetetlent, erővel felül kerekedni egy férfin! Dexter nyomában belépek a helyiségbe, ahol az első pasasnak fogok neki ugrani aki gusztustalanul méregetni kezd.

Remélem, hogy Lyna tudja, hogy ez a mai mi kis mérkőzésünk egy barátságos meccs lesz, mert egyáltalán nincs szándékomban komolyabb sebeket okozni törékenynek tűnő testén. Persze egy-két kék zöld folt még bele fél, amit tőle kapnék, de biztosan nem ütném meg teljes erőmből, csak játékosan paskolnám.
- Lyna ugye tudod, hogy a mi kis mérkőzésünk nem vérre fog menni? - Már csak azért is megkérdeztem tőle, hogy tisztázzuk a helyzetünket. Nyilvánvaló, hogy nem fogom úgy megütni, mint egy férfit ütnék meg, vagy egy ellenfelet a ringben.
- Erősebb vagyok, mint hinnéd. - Vagy csak túl beképzelt, vagy nagyképű, elválik. Bár izmaimat nem a szél fújta össze, hosszú évek kitartó edzése után nézek így ki. Nem mondanám magamról, hogy kigyúrt állat lennék, de pont annyi izom van rajtam, amennyi kell. Teszem hozzá mind a kitartó gyúrástól van, nem pedig a különféle izomnővelő szerektől.
- Édes, te sem lehet eléggé felkészült, csak figyelj és tanulj. - Pofátlanul elmosolyodok, ahogy belépünk a terembe. Ketten léptünk be, de csak egy győztes lehet. Mivel sokat vagyok ezen a helyen régebbről már mindenkit ismerek innen, ahogy bent vagyunk biccentek a fejemmel pár ismerősömnek, akik elégedetten kezdték méregetni Lynát, majd irigy pillantásokat vetettek rám. Nem foglalkoztam vele, inkább a szőnyegre álltam, mert ha földre kerülünk ne üssem meg magát. Szóval felléptem a szőnyegre, szembe fordulva vele, néztem rá pofátlan vigyorommal. Jobb lábamat előrébb léptem, míg a bal lábamra helyeztem testsúlyomat. Kéz kezemet ökölbe szorítva mellkasom elé helyeztem, végeztem pár nyakkörzést, majd ujjammal mutattam, hogy várom a támadását. Először szeretném felmérni a terepet és azt, hogy mire képes.

- Hát akkor mire? - Jó, persze én is tudom, hogy nem az a cél, hogy véresre üssük egymást és bolond lennék ha azt hinném, hogy volna is esélyem ellene normális körülmények között. Bőven volna még mit tanulnom, de azt se akartam, hogy nagyszájúnak tartson amiért visszatáncoltam. Azért érdekelne, hogy mit vár ettől a kis összecsapástól?! Elvégre bármi megtörténhet. Én csak azt tudom, hogy nem szeretnék alul maradni, de kényszeríteni sem szeretném olyasvalamire amiről tudom, hogy nem volna képes megtenni így nem fogom ütésre provokálni. Ez inkább csak szórakozás. Mégis mi várható el két embertől akik egy börtön falain belül dolgoznak?!
- Oh, biztosan, de én most nem a kigyúrt hasadra és az izmos karodra gondoltam. - Kétség sem fér hozzá, hogy erőn létbe és persze kondiban jóval felettem áll. Én azt sem tudom megmondani mikor jártam edzőteremben utoljára ilyen célból ő pedig gondolom rendszeresen jár és sokkal komolyabban veszi mint én. Pedig ha jobban belegondolok nekem sem ártana kicsit sűrűbben megerőltetnem magam. Ha mást nem is, de azt hiszem edzőt már találtam magamnak.
- Hogy ebben most mennyire igazad van. - Azt hiszem nem gondoltam végig ezt a dolgot és most már nem is fogom, de abban igaza van, hogy ne m lehetek elég felkészült és hát nem is vagyok még akkor is ha tudom, hogy ez egy "barátságos mérkőzés" lesz.
Nagyot nyeltem majd meg indultam felé a szőnyegre végig a szemébe nézve.
- Törjön le az összes körmöm csak az arcomat ne. - Hajtogatom magamnak halkan, bár esélyes, hogy nem csak én hallom. Azt hiszem nem ártott volna előbb egy kis nyújtás, de most már oly mindegy.
Fel állok vele szembe majd ráérősen kezdem el testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyezni és úgy vissza. Ez úttal szívesen át adnám a hölgyeknek járó elsőbbséget. Kell a fenének. Végül ki lépek a jobb lábammal lendületet veszek és lesz ami lesz alapon a képét veszem célba. Az erőviszonyokat tekintve ezt tűnt a legésszerűbbnek... kezdetnek. A későbbiekben lehet nem leszek majd ennyire válogatós és egy ütés a sok közül előtt vagy utóbb úgy is célba talál.

Szeretem ha valakiben van harci szellem, de azért még sem fogok vele egyenrangú ellenfélként bánni, hiszen van közöttünk súlykülönbség, na meg erőben is vannak eltérések, meg persze azért még is csak szem előtt kell tartanom, hogy egy nővel fogok nem is olyan sokára szembe nézni. Nekem ott van a nyers erő, ami a javamat szolgája, viszont Lyna simán ki tudja használni a szépségét ebben a helyzetben. Bevallom egy fair játszmára számítok, de ez nem csak tőlem függ függeni.
- Ennek a meccsnek nincs tétje, tudod mindössze csak szórakozásból vagyunk itt. - Világosítom fel, ha netalán már elfelejtette volna, hogy nem abból a szándékkal vagyunk itt, hogy a másikat megnyomorítsuk. Azt hiszem egyikünk sem akarja az edzőtermet egy tolószékben gurulva elhagyni. Kíméletes próbálok lenni vele, azért még is csak törékenynek tűnik, csak aztán nehogy váratlan meglepetések érjenek.
- Hanem akkor még is mire? - Homlokomat ráncolva érdeklődök. Bár muszáj volt elmosolyodnom, ahogy a testemről beszél. Szeretem ha elismernek, főleg annyi edzés után. Persze a testi adottságaimat nem szokásom hátsószándékoktól vezérelve mások ellen felhasználni.
- Szeretem mikor igazat adsz nekem. - Játékosan rá kacsintok Lynára. Talán akaratlanul is, de egyre jobban táplálja bennem férfiúi büszkeségemet, már csak azzal, hogy igazat ad nekem na és persze azzal főleg, hogy így beszél testemről. De aztán, ahogy egymással találjuk szemben magunkat a szőnyegen, kissé elbizonytalanodok. Tanácstalan vagyok, hogy hogyan is kezdjek bele, hogy ne okozzak neki fájdalmat, ezért inkább megvárom ameddig Lyna lendül akcióba. Széles mosolyom jelenik meg arcomon, mert attól, hogy próbál halk lenni, még nagyon is hallom, hogy mit ejt ki azokon a telt ajkakon. Gyorsan elhajlok, ezért nem is érhet célt ütése, bár meglepett azzal, hogy arcom akart volna csapni. Sértett képel nézve rá, kezdem lábtempómmal körbe mozogni, keresve a gyenge pontját, ahova ütni tudnék. Egy hirtelen mozdulattal kerülök a háta mögé, és ha nem kapcsol időben, akkor kap tőlem egy csapást a hátsójára. Persze nem túl erősen, de azért még is érezze, hogy kivel van dolga.

- Akkor szórakozzunk. - Félig-meddig beleegyezés, de azt jó ha tudja, hogy én mindenképp és csak is a saját fejem után fogok menni. Miben is maradtunk? Szórakozunk, hát én azt fogom tenni... Szórakozom. Abban viszont téved, hogy ennek most itt nincs tétje. Nagy is, hogy van. Az én szemebe legalább is... Ez egy próba... Elsősorban magamat teszem próbára még hozzá vele és így már ő is egy fajta próba elé néz.
- Ha annyira tudni akarod akkor biztosa veszem, hogy fény fog derülni rá. - Ennél többet nem igen szándékozom megosztani vele ha csak nem áll neki feszegetni a húrt, de azt nem itt kellene. Neki is meg vannak a maga adottságai... Nos, nekem is... és nem vagyok rest be vetni egyet-egyet ha a helyzet úgy kívánja. De azért persze nálam is meg van szabva egy határ amin túl nincs lehetőség semmire, amelynél már nemet mondok. De amit lehet azt tudom, hogy ő ki tudná belőlem provokálni és nem tartom ki zártnak, hogy ezzel-azzal meg is fog próbálkozni, de nem hagyom magam. Ha már itt vagyok.
- Ez van. - Nem azért adtam neki igazat, mert ezt kellett tennem, hanem mert ez a helyzet. De azt ne várja tőlem, hogy ezek után ezt fogom hangoztatni. Azért annyira nem kellene hozzászoknia.
A kudarcra keserédesen elmosolyodom, de végig figyelemmel kísérem tekintetemmel és lassú tempóval, de követem mozgását. Tudom, hogy megfontolt lesz és nem üt akárhova.
Párhuzamban mozgok vele... Mikor mozdul akkor én is. Nem bíztam a véletlenre ezért hátráltam egyet és megpróbáltam ki térni a keze elől. Nőből vagyok. Csak tudom, hogy mit akar. Egy gyors mozdulattal pördültem meg magam körül, de attól még éreztem, hogy hozzám ért. De ez most nem volt egy tíz pontos találat.
- Most akkor táncolunk vagy mi? Mert akkor azt hiszem nem vagyok az alkalomhoz öltözve. - Tudom nekem sem kell sok, hogy ki provokáljam azt amit annyira nem is akarok, de késő bánat. Nem fogok meghátrálni. Ennél jobban már biztos nem és a legjobb védekezés nem a támadás?
- Rajta... Viríts valamit... - Nyílt provokálásba kezdtem, bár pontosan tudom, hogy minden egyes ütést képtelen leszek majd kivédeni, de nem vagyok egy porcelánbaba - csak úgy nézek ki - és mi sem a kerámiaboltban vagyunk.

- Szeretek szórakozni. - Jegyzem meg orrom alatt, talán inkább csak magamnak, mint neki. Na meg nagy erőkkel azon vagyok, hogy lenyugtassam a magamban lévő indulatokat, mert eléggé felpezsdítette a fantáziámat a tudat, hogy Lyna lesz a mai áldozatom, már csak azt kell eldöntenem, hogy milyen értelemben.
- Nem szeretem a túlzott titkolózást. - Ezzel is arra célzok, hogy egyáltalán nem bánnám, ha kiderülne, hogy mire is gondol. Túl kíváncsi természetem van, főleg akkor ha olyan személyekkel akadok össze, akikből úgy kell kihúzni, hogy mit is akarnak számomra közölni. De ez most mind mellékes, mindenre fény derül egyszer, inkább most csak a mi kis "szórakozásunkra" koncentrálnék. Nem ökölbe szorítva volt kezem, elvégre nem akarom úgy kiklopfolni mint egy darab húst, ezért csak az ujjbegyemmel érintettem csak fenekét. Be kell, hogy valljam, eléggé ügyesen hárította a támadásomat, de nem lesz mindig ennyire szerencséje.
- Már megbocsáss, de te kezdtél el itt pörögni. Ha ennyire táncolni szeretnél, csak mondanod kellene, talán még fel is kérnélek. - Akármennyire is szeretném nem tudom komolyan venni ezt a mérkőzést, még is csak egy nő az ellenfelem és tisztelem már annyira a női nemet, hogy egyik egyedét sem ütném meg szánt szándékkal.
- Inkább csak arra várok, hogy kifárasszalak és bedobd a törölközőt. - Fogalmam sincs, hogy milyen kondija lehet, de abban biztos vagyok, hogy én tovább bírom tőle. De ha már ennyire vágyik arra, hogy virítsak valamit, akkor ismét bepróbálkozok egy seggrepacsival, elvégre gondolom most arra számít, hogy megváltoztatom a stratégiámat.

- Ki ne szeretne...? - Szánt szándékkal hagytam félbe a mondatot és befejezni sem terveztem, úgy vélem elég egyértelmű, hogy miként végződött volna. Ki ne szeretne vagy akarna velem vagy akár vele szórakozni? Na jó, lehet nem pont így..., de még annyira a dolgok elején vagyunk és még annyi minden megtörténhet és ha rajtam múlik meg is fog történni. A semmiért nem fogok megdolgozni és csak azért, hogy jót szórakozzék rajtam. Valamit valamiért... Akkor már én is elveszem amit akarok... Szóval akkor szórakozzunk. Elvégre nekünk is ki jár és döntse el ki hogyan szeretné ki élni magát.
- Ez nem titkolózás, de ha mindent készségesen megosztok veled akkor hol marad az élvezet? - Nem fogok minden kérdésére választ adni és minden óhaját lesni és azon nyomban teljesíteni még akkor sem ha tudom, hogy nincs sok időnk. Én nem vagyok egy darab hús, de ha mégis annak tekint hát nem lesz könnyű lenyelnie. Előbb vagy utóbb, de valahol fenn akadást okozok.
Nem fogok mindent ezüst tálcán fel szolgálni neki akár egy sült galambot, hiszen az úgy túl könnyű lenne vagy nem? És én Dextert az a fajta férfiként ismertem meg aki tud küzdeni valamiért... és én ezt most szeretném látni, próbára tenni kicsit.
- Talán? Ó, pedig én már azt hitterem azon nyomban szolgáltatsz ide nekem egy rudat. - Cinikusan elmosolyodom. Nagyon nem szeretem mikor valaki nagyon nem akar komolyan venni... Pedig ennyit én is megérdemelnék ha már bele mentem az láthatóan aljas kis játékába. Most már látom, hogy ez itt ez a helyzet egyedül csak is az ő szórakozásának kedvez... és ez igen csak kezd nem a tetszésemre lenni.
A második próbálkozást már meg sem próbáltam kivédeni inkább csak sértettem álltam egy helybe és tűrtem... El tűrtem és ki bírtam, hogy ne képeljem fel alaposan.
- Nézd Dexter... Ha te csak a seggemet akarod fogdosni azt eddig is megtehetted volna és nem kellett volna ide hoznod. Mert én ebben így nem vagyok hajlandó részt venni... Akkor vigyél haza itassál le vagy szimplán dugjál meg és annyi... Elfelejthetjük. - Sértődötten állok meg vele szemben magam előtt körbe font kézzel.

Kérdésére csak egy laza vállvonással válaszolok, nem hiszem, hogy komoly kérdés lett volna, amire választ is szeretett volna kapni. Bár már párszor felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire is volt jó ötlet magammal hoznom ide, mert nagyon nem szeretném megütni és nem is arról vagyok híres, hogy nőket verek el szabadidőmben. Megszoktam már, hogy hatalmas benga állatokkal állok szemben és Lyna nem olyan, sőt hozzájuk képest még előételnek sem felelne meg.
- Hm, talán a hálószobában marad? - Szokásos pimasz mosolyomat virítóm rá, ami már a névjegyemmé is válhatna. Nem kellene az élvezetekről beszélnie, mert már nekem eddig is éppen eléggé megmozgatta a fantáziámat, de szavaival egyre inkább csak felkorbácsolja bennem a vágyat.
- Eléggé rossz helyen járunk, mert itt nincs rúd, ami körül pöröghetnél. - Eléggé csípős lett kettőnk között a hangulat, amit igazán nem szerettem volna elérni, de úgy látszik nem férünk el egymás mellett. Szavai eléggé megleptek, nem akartam vele durva lenni, de ha erre vágyik hát legyen! Közelebb lépek hozzá, egy mozdulattal leviszem a szőnyegre. Felé nehezedve hajolok egészen közel a szájához, de nem csókolom meg, még nem.
- Valami nem tetszik? - Kérdezek még is csak rá esélyt adva neki, hogy megváltoztassa azt, amit az előbb mondott. Testemmel testéhez simulok, két kezemmel pedig feje mellett támasztom magam, határozottan nézve szemébe.

- Hm, talán meg kellene keresni. Biztos nagyon magányos szegényke. - Elejétől fogva tudhattam volna, hogy ez egy veszett ügy és akkor elejét vehettem volna a dolgoknak akár már a lakásomon. Persze ismerem már a történet végét egy egyáltalán nincs ellenemre, de azért reméltem, hogy majd kapok tőle egy esélyt. De most már látom, hogy ez is csak az önös kis szórakozását táplálja a legkevésbé sem figyelembe véve, hogy nekem mi is a véleményem erről. Cseppet azért bántó. Tudom, megértőnek kellene lennem, de hát nem azt kértem, hogy verjen péppé... Sőt, külön reméltem, hogy az arcom épen marad. De azért megtaníthatott volna erre-arra és én is megmutathattam volna, hogy egy nő is tudhat valamit. De őt nyilvánvalóan jobban érdekli az ágyban nyújtott teljesítményem és egy egészen más technikám.
- Még lehet. - Beprodukálok valami félig mosoly félig fintor félét. Nem tudom mégis mit várt vagy, hogy én mit vártam, de már teljesen mindegy. Láthatóan ez itt most nem arról szól, hogy én mit akarok. De velem nem fog kedve szerint játszadozni. Egy ideig maximum.
- Nem! Esélyt sem adtál, akkor meg minek hoztál ide? Mégis mit kellene látnom? - Szúrós tekintetem mélyesztem az övébe, ami talán nem egy nyerő taktika tekintve, hogy egy szempillantás alatt alatta találtam magam, de ha őt nem zavarja hát engem sem.

- Nekem kellene megkeresni? - Kissé értetlenül nézek rá, lassan teljesen elveszítem a fonalat. Lyna amúgy sem egy könnyű eset - igaz én sem panaszkodhatok - de már kezdem nem érteni szándékait. Persze jól tudom, hogy miattam vagyunk itt, de még sem akarom megütni. Szerettem volna játékosan kezelni ezt az egészet, de ő már az elejétől fogva durván szeretett volna játszani, akkor hát legyen! Nem fogok semmi jónak az elrontója lenni, de viszont aztán ne kapjam meg azt, hogy milyen bunkó voltam, azért mert hogyan bántam vele... Általában a nők attól rettegnek, hogy akármihez fognak letörik a körmük, de Lyna más, mint ha attól rettegne, hogy nem tudna úgy teljesíteni, ahogy szeretne, talán egy harcos van jó mélyen elrejtve benne.
A további konfliktusok elkerülése érdekében inkább úgy teszek, mint ha meg sem hallottam volna, amit az imént mondott.
- Esélyt akarsz? - Legyen, kíváncsian várom, hogy mennyire fog élni az újabb eséllyel. Egy mozdulattal lököm el magam tőle, immár a saját lábaimon állva, nyújtom felé kezemet, hogy segítsek felkelni neki.
- Komolyan nem szokásom megütni nőt, de erre vágysz, teljesíthetem kívánságodat. - Elege van a paskolásból? Ütést szeretne? Jobb személyt nem is tudott volna erre a feladatra választani. Be állok alap állásba, onnan várva az esetleges támadást.

- Lövésem sincs. Talán együtt kellene. - Kissé zavarodott mosollyal tekintek rá. Nem csak ő nem vágja, hogy miről van itt szó most már. Szó szót követett oly annyira, hogy már mi sem tudjuk hol tartunk. Túl sok körülmény szólt bele. De mégis, ketten egészt biztosan többre mennék és sikeresebbek volnánk. Több szem többet lát. Bár kettőnk között nem kell sokáig keresni és hajkurászni az élvezeteket ahogyan azt a bizonyos szikrát sem. Lassan már egy egész erdőt tudnánk vele felszámolni és mire használjuk mind ezt? Hogy egymásnak feszüljünk és mindent tönkre tegyünk amit olyan gondosan felépítettünk magunk körül. Mindent fel égetünk és nem marad semmi. Csak füst és romok.
Szerinte most biztos ez is csak az én hibám, mert túl sokat várok el tőle és mert nekem nem tetszik semmi... De hát nem fogom csak úgy szó nélkül hagyni, hogy ezt művelje velem és egyébként sem. Mindegy, hogy hol vagyunk. Valahogy én nem ezekre a játékszabályokra emlékszem és nem így.
- Én már őszintén nem tudom, hogy mit akarok. Talán túl sokat. - Nem fogadom a segítségét és nem fogom meg a kezét, hogy fel húzzon. Inkább lendületet veszek, hogy felpattanjak a padlóról. Épp eleget voltam már padlón.
Így még senki sem akart győzedelmeskedni felettem és neki sem sikerült. Talán ha megadta volna azt amit megbeszéltünk és úgy tette volna meg mind ezt... El tudtam volna fogadni a veszteséget, de így nem.
- Rám hiába is vársz... - Veszem fel eddigi testhelyzetemet... Úgy gondolom, hogy én már egyszer megtettem a kezdőlépést, hát most rajta a sor.
- De ha már tisztességtelen játékot szeretnél... - Lopva körbepillantok. Nyilvánvalóan későre jár ugyan is ketten maradtunk. Így még jobb.
- Ó igen... Ez minden vágyam... Üss meg... még... még... jobban. - Ejtem ki szavaimat kéjesebb hangnemben majd a végén nem bírom ki és elnevetem magam.
- Nem fogsz összetörni! - Amolyan megnyugtatásként szántam, de ki tudja ezek után mi váltottam ki belőle?!

Már lövésem sincs arról, hogy az előtt mit össze nem hordtunk. Egyszerűen gondolkozás nélkül dobálóztunk a szavakkal, mondhatni, hogy addig játszottam a fonállal, ameddig el nem veszítettem, most pedig piszkosul kicsúsztak a kezemből a dolgok, azt sem tudom, már hogy hol tartunk. Meg lehet, hogy annyit elegendő tudom, hogy Lyna nem az a szokásos törékeny nőcske, akit könnyen felszedek és attól kell tartanom, hogy egy óvatlan mozdulattal fájdalmat okozok neki, nem Lyna olyan, aki kiprovokálja, hogy okozzak neki fájdalmat, mint ha tényleg csak ezt várná, talán olyan perverz nővel van dolgom, aki élvezi, ha megütöm? Mert ha igen, akkor nem fogok az élvezete útjába állni, sőt mi több, ha igénye van rá, akkor rá is segítek.
- Nyilvánvaló, hogy túl sokat akarsz. - Más nő már a helyében a seggét verte volna a földhöz, hogy elhoztam magammal az edző terembe, de ő! Neki eddig semmi sem volt eléggé jó, de nem akarom, hogy bármi panasza legyen, csak aztán ne fájlalja egyik testrészét sem. Makacs, de még mennyire! De nagyon is tetszik! Ha nem kér a segítségemből, akkor nem kap, megvártam ameddig felkel, hogy elkezdjük, amire már oly régen vár. Meglepetten figyelem, eléggé fülbe mászóan ejti ki szavait, de sokkal jobban értékelném, ha ezt egy egészen másik helyzetben tenné, de egyenlőre ennyivel is beérem.
- Nem is akartalak, de neked ezúttal véged. - Szememben fellobban a láng, ahogy a jól bevett mozdulatsorral közeledek felé. Ütésre vágyik? Megkapja! Persze óvatos leszek... vagyis úgy tervezem, de a nő verést sem terveztem be, mindössze így alakult. Megpróbálok rá úgy nézni, mint ha egy edzőtársra, aki majd befog kapni tőlem pár szép ütést. Elégedett mosolyommal képemen, csapok oda bordíjárára. Figyelve, hogy fontos szerveket ne találjak el, de gondolom ezt ő is tudja, hiszem ápolónő. Nem volt az ütésem túl erős, de fogalmam sincs, hogy Lyna mennyi fájdalmat bír, illetve mennyi a fájdalomküszöbe.
- Elég volt, vagy kérsz még? - Magam előtt tartva kezeimet, lábtempómmal le nem állva kérdezek rá. Várom, hogy végre Lyna is produkáljon valamit!

- Csupán azért akarnék sokat, mert te nem tudsz eleget tenni annak? - Az is nyilvánvaló, hogy provokálom, de hát láthatóan eddig ez megy a legjobban és hát ha másképp nem megy. Bár ha így folytatom azt hiszem egész nyugodtan ki kérhetek pár szabadnapot akár már most. Holnapra viszont tényleg nem ártana. De, tudomáson szerint nem vagyok porcelánból így egy ütéstől el törni sem fogom. Legalább ha emlékezetem nem csal nem abban maradtunk, hogy fél holtra verjük egymást és azt azért meg nézném. Szép kis hátránnyal indulnék és az első erőteljes tíz pontos teli találat után rogynék össze. Mondjuk az már szép kis nyomot tudna maga után hagyni. Mindegy hol hol ér az ütés. De ő ajánlotta fel mind ezt... Mondhatni hívott ki maga ellen egy barátságosnak induló kis mérkőzésre... és most már nem igazán értem, hogy hányadán is állunk. Szó ami szó talán túl őszinte is voltam és feldúlt.
Válaszadásra már nem igazán maradt időm és lehetőségem se volt rá nagyon. Ha én ezt előre tudom...m hogy így majd el érem amit akarok. Most már mindegy és el árulhatom, hogy meglepett a dolog... azt hittem még tovább hezitál majd... és így kivédenem sem sikerült az ütést. Reflexből az ütés helyére kaptam a kezem és hátráltam néhány lépést igen csak gyors léptekben.
Fogalmam sincs, hogy most mit mondjak vagy, hogy egyáltalán kellene-e itt most bármit is mondani.
- Még csak be se melegedtem. - Nézek vissza fel rá tüzes tekintettel majd ismét közelíteni kezdek felé és vele egy azon tempóba körözni. Már-már nevetséges. Szívem szerint most összébb venném a száját, de az nálam is tabu és különben is... még szükségünk lesz rá, azt hiszem.
- Mondd Dexter... Még soha senki sem győzött le hazai terepen? - Kíváncsian nézek rá a válaszra várva, bár könnyen meglehet, hogy nem a megfelelő válasszal fog nekem szolgálni. Nem fogalmaztam kellőképpen kétértelműen, de hiszem, hogy van olyan mocskos a fantáziája, hogy félre tudja érteni ha éppen azt akarja.
A fene se tudja honnan vett lendületből indulok ismét harcba ami már fáj... Kihasználom amit csak tudok... Még pedig azt, hogy ha nem is sokkal, de alacsonyabb vagyok nála és még inkább összébb húzom magam. Na már most ha így fog képen törölni azzal tuti taccsra vág, de megkockáztatom. Nem adom fel egyetlen be vitt ütés nélkül. Én kicsivel lejjebb megyek és a hasfalát veszem kezelésbe. Jobban mondva... ha csak nem Supermannel állok szembe egy magabiztos erőteljes ütés a gyomorszáj környékén kib*szottul tud fájni még neki is. De ezt már kissé oldalazva próbálom meg végre hajtani és az öklöm helyett a könyökömmel próbálkozom. Ez fájni fog. Miért érzem úgy, hogy nekem jobban?

Azzal mindig is tisztában voltam, hogy Lyna eléggé nagy szájú, de hogy ennyire fel van vágva a nyelve azt nem is sejtettem. Eléggé agresszív a viselkedése, pedig ki sem néztem volna belőle, elhoztam magammal, hogy edzünk egy keveset - mielőtt még máshol is megedzetnénk magunkat - erre már követelőzve kéri, hogy üssem meg. Nem kicsit lepett meg ezzel, ha tudtam volna, hogy ilyen beteges hajlamai vannak, akkor szó sem lehetett volna arról, hogy ide elhozzam. Bármi lesz én fogok jönni ebből rosszul, mert ha nem ütöm meg akkor gyáva vagyok, ha megütöm akkor meg egy féreg, mert egy férfi nem üt meg nőket - én is ezen az elven tengődök - de itt nincs közép út. Vagy ütök vagy nem, ez már csak rajtam áll.
- Oh, már ott tartunk, hogy provokálsz is? - Kerülöm meg a szőnyegen, vagyis szivacson, de mindenki annak hívja, aminek akarja. Nekem nem esne nehezemre az utcán nyit terepen az, hogy neki feszüljek, de azért még is csak az ő biztonságát nézve kell ez a szőnyeg, nem akarom letéríteni. De még is valamit kell produkálnom ezért megcélzom a bordáját, pontosan oda ütök, ahol semmi kárt sem tehetek semmi belsőszervében, szóval a lépe vagy a többi szerve a helyén marad, remélhetőleg.
- Komolyan mondom ez még neked fájni fog, ha nem is most, de meg fogod érezni. - Biztosan most az adrenalin munkálkodhat benne és ezért nem is érezheti annyira a fájdalmat, de ennek bizony meglesz a helye, olyan lesz az oldala, akár csak egy térkép domborzata.
- Engem legyőzni? Most viccelsz? - Világéletemben küzdöttem, kilátástalan helyzetem volt mindig is, nem mint ha most annyira jobb lenne, van egy állásom amiből meg tudok élni, de ezért a szenvedélyemnek a bunyónak, nevesebb időt tudok szentelni. Mondhatni, hogy hagyom, hogy megüssem, ezért ennél jóval nagyobb a reakció időm, gondtalanul ki tudtam volna védeni az ütést, na meg úgy voltam vele, hagy legyen neki is már egy kis öröme. Pontos találat volt, jó helyre bevitt, csak már nekem nem igen tud fájdalmat okozni. Másnak talán igen, de nekem már nem fáj annyira ha kapok egy gyomrost, mikor az edzőm mindig ezt tette velem, ha nem volt velem megelégedve és mondhatom sosem volt, vagy csak imádott verekedni. Azt hiszem most én jövök! Sunyin elmosolyodok, megindulok felé. Egy ideig csak körözgetek körülötte, játékosan ráérősen. Egy kacsintás, egy lábmozdulat és már Lyna újra lent is van a szőnyegen. Leereszkedek hozzá, arcomon önelégült vigyorom virít.
- Így jár, aki sokat kóstolgat, megültem már a gyomrodat? - Nem is kell megütnöm, hiszen a szőnyeg is tud hatalmasat csapni, ha rosszul érkezik rá valaki, azért remélem nem szenvedett túl nagy sérülést az esést követően, mert darabokban már nem megyek sokra vele.

- A cél érdekében bármit, nemde? - Avagy a cél szentesíti az eszközt. Már jó ideje provokálom. Ja, hogy ez még csak most tűnt volna fel? Akkor valamit nagyon rosszul csináltam, de még mindig annyi minden van, amit jól csinálhatok... Remélem evvel ő is tisztában van és hasonlóképp vélekedik a helyzetről. Jól tudom, hogy nem fog besértődni egy könnyen egy-két kósza betervezett megjegyzéstől épp ellenkezőleg pontosan azt fogom el érni amit akarok. A vesztembe rohanok? Meglehet, de a végére meglepően és tökéletesen egyet fogunk érteni, de ha mégsem... akkor ismét kezdetét veszi valamiféle hatalmi játék ahol talán jobban otthon érzem magam és több és szabadabb mozgásterem nyílik és ahol nem csak a nyers erő dominál.
- Ó, hát szeretnék is valamit érezni. - folytatom tovább ahol abba hagytam jelenlegi szórakozásomat. Valahogy most olyan hangulatromboló lenne belegondolni, hogy holnap úgy fogok ébredni mint egy rokkant és minden hirtelen mozdulatom pokolian fog fájni. De mindenek előtt ki akarom harcolni azt ami jár nekem. Igen, valóban. Ma még sok mindent szeretnék érezni és nem is szeretném elfelejteni egy hamar.
- Úgy nézek ki? Nem, nem viccelek. Bár azt hiszem félreértettél... vagy épp ellenkezőleg... Nem értettél félre eléggé. - Látszólag elég komolyan érintette ez a dolog és meg kell mondjam egyáltalán nem ez volt a célom őt illetően. Fogalmam sincs miféle terepre tévedtem, de ha lehet ezt nem is most szeretném megtudni..., mert van egy olyan érzésem hogy az által, hogy belemerülünk a lelkizésbe minden dugába dőlne azt pedig nem akarom!
- Azt hiszem... Lenyomorodtam... Fáj... Mindenhol... - Ki gondolta, hogy egy szőnyeg is tud ekkorát csapni, mert egyértelműen nem a rúgástól érzem mozgásképtelennek magam.
- Nem adom fel... csak valahol valahogy másképp folytatjuk. - Kissé erőtlenül indítottam, de csak összeszedtem magam. A felsőjénél fogva húztam közelebb magamhoz. Nem volt túl kellemes ahogy a fájdalom a derekamba nyílalt, de a cél érdekében mindent... Kissé feljebb emelkedtem és nem igazán várakoztam a válasza után így is túl sokat beszéltünk már így inkább a tettek mezejére léptem és különös hévvel kaptam ajkai után.

- Azért bármi túlzás lenne, inkább mondjuk úgy, hogy a cél érdekében sok minden feláldozható. - Pár eltörött borda, bedagadt szem, ez mind semmi ahhoz a dicsőséghez képest, amit egy-egy keményebb meccs után érzek. Ezek csak kötelező sebek. Nincs senki a ringben, aki fogná a kezem, ketten megyünk be, de csak egy győztes lehet. Küzdenem kell, hogy a harcnak a végén a tömeg harsogja nevemet. De ezt a mostani meccset nem veszem komolyan, Lyna még is csak egy nő, nem verhetem pépessé.
- Ne aggódj, fogsz is valamit érezni. - Ha már neki lehet, akkor nekem is, félreérhető, sőt eléggé kétértelmű célzásokat tenni. Nem is olyan rég még az börtönőr szobában eléggé érezhettük egymást, ahogy a hormonok átvették felettünk az irányítást, de már mindketten a magunk urai vagyunk, vagyis nagyon szeretném ezt hinni, hogy ura tudok lenni a helyzetnek.
- Sosem értettem ezt a leleményes női nyelvet, na meg azt sem szeretem ha célozgatnak bármire, sokkal jobb ha kimondod, amire gondolsz körítés nélkül, vagy tévednék? - Nem akarok felesleges köröket futni, ha őszintén elmondaná, hogy mire gondol, akkor már jóval előrébb lennénk és azt is tudnám, hogy mit értettem félre avagy sem. Mert őszintén halvány fogalmam sincs már arról, hogy miről megy közöttünk a téma. Hosszadalmasan is elszórakozhattam volna vele, de inkább megadtam neki a kegyelemdöfést, vagyis sokkal inkább a szőnyeg tette, de ez így jól is van.
- Pedig még csak most kezdtem volna belemelegedni. - Önelégülten mosolygok, persze nem volt szándékos annyira, vagyis nem hittem volna, hogy ennyire megcsapja a szőnyeg, de azért még is így sokkal kevesebb zúzódással megúszta, mintha végig játszottuk volna a mi kis meccsünket.
- Szeretem, ha egy nőben túlteng a küzdésvágy. - Hagyom, hogy magához húzzon, diadalom ittasan mosolygok bele a csókba, mert ez már tényleg kijárt nekem. Akármennyire is jól esik, hogy végre behódolt valamennyire, még is elválok ajkaitól, felpattanok, segítőkezet nyújtva neki, szüksége lehet rá ekkor csattanás után.
- Ezennel hivatalosan is vége a mai edzésünknek. - Mosolygok le rá, majd felhúzom ha engedi. Ha már két lábon van, akkor kapom fel karjaim közé, úgy indulva meg vele az öltöző irányába.

- És a cél szentesíti az eszközt. - Egészítettem ki a gondolatmenetét a saját véleményemmel amivel meglepne ha nem egyezne. Az, hogy mennyire is érte meg valójában persze csak holnap fog kiderülni, de bizakodó vagyok. Mondhatni bármire készen álltam fel erre a szőnyegre tartva attól a bizonyos reccsenő hangtól amit őszintén remélek, hogy egyikünk sem fog meghallani. Épen szeretnék révbe érni, de ugyan akkor kiérdemelni és egyikünk dolgát sem megkönnyíteni. Nem szeretem mikor valami túl könnyű, hiszen akkor oda az izgalom.
- Remélem a csontjaimba nyilaló fájdalmat leszámítva... - Mert azt még túlélem valahogy és el bírok valami ha megfelelően kárpótol értük amit el is várok és úgy mellékesen meg is érdemlek és ami jár nekem az jár nekem! Bár ha jobban belegondolok és megerőltetem agyacskámat, hogy visszaemlékezzek... Néhány órával ez előtt... Nos, nem mutatott különösebb ellenállást.
- Inkább megmutatnám ha majd itt lesz az ideje. - Jobb szeretem vagy inkább csak szórakoztat? Meglehet... Ha mindenek előtt körbe írhatom gondolataimat, de ha ajtóstól kell rontanom a házba az sem jelent problémát pláne ha már tárt karokkal várnak legalább is számítanak rám és nem ellenzik a látogatásomat.
- Te most viccelsz? A szőnyeg nagyobbat csapott mint te... - Húzom el a számat... Nem gúnyolódni szeretnék... Persze, értem én, hogy mi miért történt úgy ahogy, csak akkor azt nem értem mire fő lett ilyen nagy a szája?!
- De vajon ki is tudod elégíteni azt? - Szólalok meg miután elváltak ajkaink és roppant érdekelne ez úttal mivel fog elő állni, mert szó nélkül nem hagyhatja. Egy ilyen magas labdát-...
Ez úttal nem ellenkezem... Képtelen volnék felpattanni akár csak az előbb. Ezt most valahogy nagyon is érzem. Különösképp örülni tudtam Dexter karjainak. Nem akarok belegondolni mi minden történt volna még elmásztam volna az öltözőig. De igen csak hangos lett volna és fájdalmas persze. De rövidesen úgy is le kell, hogy tegyen ha csak nem akar átöltöztetni vagy végig nézni amíg átöltözöm, mert az igen csak érdekes lenne.

- Fogjuk rá. - Nem akarok bele menni ezekbe a dolgokba, de tény, hogy sok mindent megtennék, ha céljaimról van szó. Harcosnak tekintem magam, egész életemben mindennel küzdöttem, egészen addig amaddig nem nyertem, vagy nem én lettem a legjobb. Sosem értem be a második hellyel, vagy a vigaszdíjjal. Ha életre-halálra meccset vívnék, akkor sem adnám könnyen az életem, de azért gyilkos nem vagyok, soha senkit nem öltem még meg, maximum kezét-lábát törtem, vagy éppen ahogy jött.
- Nem arra gondoltam, de nyugi az elmúlik, de gondolom te ezt tudod. - Tudnia kell, elvégre mások ápolása a szakmája, de szívesen ápolgatnám ezek után én magam is, ha már nekem köszönheti a harci sérüléseit. Bár nem tudom, hogy min esett nagyobb csorba az önérzetén vagy a hátán. Veszteni is tudni kell, de én még nem tanultam meg.
- Ezt megbeszéltük. - Nem akarom tovább ragozni, majd elmondja mikor eljön az ideje. Nem is tudom, hogy várjam-e vagy sem, mert fogalmam sincs, hogy mire kell számítanom.
- Pedig érezhetnéd magad megtisztelve, más nőt még ennyire komolyan nem ütöttem meg. - Nem is az ütéseim erején voltam a fő hangsúly, hanem az, hogy hová ütöttem. Mert ennyi erővel csaphattam volna képen is teljes erőből, de azt egyikünk sem akarhassa, hogy pár fogától megszabadítsam.
- Ezt akár ki is deríthetnénk. - Sunyi vigyor jelenik meg képemen, gondolataimban pedig már eléggé pikáns dolgok kavarognak. Karjaim között viszem el egészen az öltözőig, ahol leteszem és ismét szájára csókolok.
- Tíz perc múlva találkozzunk a kocsimnál. - Sarkon fordulok és egészen a férfi öltözőig menetelek, ahol átöltözök, majd cuccaimat össze pakolva sietek ki az autómhoz. Beülve várom, hogy Lyna is elkészüljön, hogy tovább táncolhassunk egymás idegein.

Ígéretek. Tudom én, hogy milyen komoly dolog tud lenni, de azt is, hogy a világ legkönnyebb dolga megszegni őket. Már vagy két napja azon jár az agyam, hogy megtegyem. Hagyja a fenébe és még a szó létezését is kitöröljem a fejemből, "ígérem". Csakhogy már kimondtam, amikor ott feküdtem azon a kib*szott kórházi ágyon. Miközben egy sötét és kihalt sikátoron vágok keresztül, már tudom, hogy ezt az ígéretem betartom. Most. Még utoljára. És nem azért, mert én ilyen rendes és szavahihető vagyok, hanem azért mert nem bírom kiverni azt a bizonyos búcsúcsókot a fejemből. Ahogy azt sem, hogy hogy nézett rám vissza, amikor megjelentek a biztonságiak. Mintha ő is pont annyira élvezte volna, mint én... Mintha ő is többet akart volna.
Ez az egyetlen dolog, ami hajt előre és ez a biztosíték arra, hogy betartsam az ígéretem, miszerint keresni fogom, amint kikerülök a kórházból. Jó, tudom, ha úgy vesszük már megszegtem a szavamat, mert már több, mint huszonnégy órája kint vagyok, de azt hiszem ez még megbocsájtható bűn. Tekintve, hogy milyen jól viselkedtem és egy egész napot kibírtam anélkül, hogy valakibe belekötöttem volna. Talán megjavulok?
- Még mit nem! - morgom magam elé. Nekem egyetlen nő sem fogja elvenni az eszem! Szó sem lehet róla. Verekedni fogok, csak ne hasítson az oldalamba minden hirtelen mozdulatra fájdalom. Hiába kéri bárki tőlem, nem fogok változni. Még akkor sem, ha az a valaki olyan, mint Roxy!
Az eddiginél idegesebben haladok előre és perceken belül elérek a már egész jól ismert edzőteremig. Be viszont nem megyek. Egy kisebb tömeg vonul ki éppen én pedig úgy teszek, mint aki csak erre jár. Pedig pontosan tudom, hogy mit... illetve kit keresek. A tömegben viszont nem látom az ismerős arcot. Amint szétszélednek az emberek, már indulok is be. Reménykedek a csodában, hogy ott megtalálom, akit keresek, de már kételkedek, hogy jó információt kaptam, miszerint itt lesz ma.
Belépek egy ajtón, majd a másodikon is, mire egy ismeretlen ütközik belém. Egy szót sem szól, csak rázza a fejét mosolyogva. Elég jó kedvében lehet, nem mondom, ha csak ennyit reagál. Mielőtt becsukódna mögötte az ajtó én az egyre szűkülő résen beslisszolok.
Egyetlen szót sem szólok, de már ott egy suta mosoly az arcomon. Lustán a falnak dőlök és végignézem az egész rendbeszedős-ruhaigazítós műsort. Oh igen, nagyon jól tudom, hogy nem valami szép dolog tőlem, hogy itt vagyok és hallgatok... de mióta érdekel engem az illem?! Csendben meghúzom magam az ajtó mellett és várok. Egészen addig, amíg püfölni nem kezdi a bokszzsákot. Ekkor már ellököm magam a faltól és mögé lépek megkockáztatva, hogy behúz egyet, ha ez a pár másodperc alatt túlzottan beleélte magát az ütésekbe.
- Ugye nem engem képzelsz a zsák helyébe? - kérdezem szinte a füle mellett suttogva, elhagyva a köszönés, ami részemről most inkább egy csók lenne, nem egy elcsépelt "szia".