Név: Dakota Russel
Becenév: Dakota, Darky
Kor: 18
Születése hely, idő: 1994. - április - 4. / Ausztrália - Sydney
Tartózkodási hely: Los Angeles
Csoport: Művész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Biszexuális

Jellem: Nem vagyok egy egyszerű jellem, az tuti. Egy kis túlzással talán lehet felelőtlennek is mondani, hiszen mindig a saját fejem után megyek, és sosem hallgatok másra. És hogy még tetézzük a negatív jelzőket: előbb cselekszem, aztán gondolkodom, így nem csoda, hogy minden rosszban benne vagyok, legyen az egy vad este, vagy egy kisebb rendbontás. Nem vagyok olyan megfontolt, mint anyám, aki mindig panaszkodik, hogy a viselkedésemmel arra az utált férfira emlékezetem, aki az apámnak meri hívni magát. Mondjuk felőlem reménykedhet, hogy egyszer felnővök, de én tudom, hogy sosem leszek az a megfontolt, minden szavára ugró jó kislánya, akit mindig is akart...

Külső: Azt előre leszögezem, hogy nem vagyok éppen a legátlagosabb jelenség. Se külsőleg, se belsőleg... De mivel a jellememet már kibeszéltem magamból, már csak a külsőm maradt. A legfontosabb talán - talán? tuti, hogy az a legfontosabb! - hogy pici vagyok. Nem olyan vészesen, de éppenhogy megütöm a 160 centit. Pont ezért csináltattam piercinget, hogy ez emberek figyelmét eltereljem a magasságomról. És talán ebből az okból festettem be a hajam is, ami manapság már inkább kék, vagy pink színben pompázik, de eredeti színe fekete volt. Mondjuk lehet, hogy felesleges volt, hiszen sokak szerint már a tekintetemmel is elterelem a pasik figyelmét. Vagy a nőkét. Az már olyan mindegy. De hogy hogyan, az rejtély, hiszen a szemszínem tök egyszerű... szürke vagy kék, attól függ, hogy nézi az ember. Emellett... nem vetem meg a sminket sem, szóval az, aki máz nélkül pillant meg, szerencsésnek érzheti magát, mert lássuk be, smink nélkül is tök jól nézek ki.

Előtörténet: 1994-ben, egy szép tavaszi napon láttam meg a napvilágot, Sydney-ben.(Szép?! Ez vicc.. igazából vihar volt, villámok, meg ami kell... szóval minden jelezte, hogy megszületett egy igazi Isten csapása.) Igazi meglepi baba voltam, mert anyám csak nyaralni ment a városba, teljesen egyedül, ahol egy bárban összefutott azzal az alakkal, akit ma apámnak hívhatok. Semmi komoly nem volt közöttük, csak egy éjszakát töltöttek együtt, aminek az eredménye Én lettem. (És még rám mondják, hogy felelőtlen vagyok. Kik nem védekeztek, na kik?) Azt hiszem, elmondhatom, hogy nem nagyon repestek az örömtől, mikor kiderült a hír.(Anyám egy időben még el is akart vetetni, mázli, hogy az apámnak nevezett férfi megakadályozta benne, azt állítva, hogy ez egy gyerekgyilkosság lenne. Lehet, hogy igaza is volt...) Persze születésem után anyám rögtön rá is akart erőltetni apámra, mondván, hogy ő már felnevelt két gyereket - családja volt, mégis kikezdett anyámmal. A hűség mintaképe, kérem szépen... - de az nem akart engem elfogadni. Sehogy sem. (Pedig milyen jó lett volna, lenne egy húgom meg egy bátyám... Sokkal jobb lenne, mint egy idegesítő kisfiú.)
Így nem is annyira csoda, hogy végül anyám, és a nagymamám kezdett nevelni, bár az utóbbi nagyobb sikerrel, hiszen a drága, egyetlen anyukám túlontúl elvolt foglalva a munkájával, és csepp ideje sem maradt a lányára. Ellentétben nagyanyámmal, aki mindig is olyan elragadó unokára vágyott, mint amilyen én voltam kiskoromban. (Így visszagondolva, inkább őt tekintettem anyámnak...) Mivel anyám ügyvédként sokat keresett, és nagyi se volt éppen szegény, mindent megkaptam, amit akartam. Talán lehet azt mondani, hogy el voltam kényeztetve, és lehet, hogy így is volt, de sosem voltam, és sosem leszek beképzelt emiatt. Nincs okom rá.
Minden jól is ment, addig, amíg anyám össze nem jött egy pasival, aki merő véletlenségből Los Angelesben élt. Nem mondom, hogy sosem vágytam LA-be, mert igen is, megakartam nézni, hogy milyen ott az élet (vadulni akartam, ez alap, Sydney-ben erre nem nagyon volt lehetőségem, tekintve, hogy ott sokan ismertek, és ha valami rosszat csináltam volna...), de nem úgy, hogy egy idegen pasival kell együtt élnem. Igen, élnem, mert anyámék úgy gondolták, hogy a kapcsolatuk elért arra a szintre, hogy összeköltözzenek. És azt hiszem, ezzel csak nekem volt gondom, hiszen rögtön két gond szakadt a nyakamba. Egy pótapa, és egy kis öcs. Bár... azt hiszem, a legtöbb gond az utóbbival volt, főleg akkor, mikor a költözés után állandóan a nyakamban lihegett. Akkoriban lehettem tizenkettő, magánéletre vágytam, ami nem nagyon adatott meg, maximum csak akkor, ha bezárkóztam a szobámba, és alkottam. (Vagyis fejlesztettem a szépérzékemet, és azt csináltam, mint a korombeli lányok. Pózoltam a tükör előtt, hogy mennyire lennék jó modellnek...) Persze ami nekem alkotás volt, anyámnak bűn, így szülői nyomásra elkezdtem festeni és ének órákra járni. Megjegyzem, elég ügyes voltam azokban is...
Bár végül mégis a modellkedés mellett döntöttem, és nem bántam meg. (De azért nem hagytam abba a másik két szerelmemet sem, az éneklést és a rajzolást, festést.) És ha jól emlékszem, a modell szakma iránti rajongásom hozott össze az első csajommal, aki kicsit - kicsit sokkal - idősebb volt nálam. (Nem gáz, nagyon nem gáz. Hiszen én sem voltam akkor már gyerek, tudtam mit csinálok.) És bár a pasik iránt is érdeklődtem, anyámék kiborultak, így pár hónap eltelte után szétmentünk. (Szépen mondva, mert igazából dobtak... a csaj megelégelte anyámat.) Az ősök pedig örülhettek, hogy szűzen megúsztam, bár boldogságuk nem tartott örökké, főleg anyámé. Hiszen nem volt elég neki, hogy apám időközben felbukkant, követelve a láthatási jogomat, (Furcsa, nem? Az évek alatt hogy meggondolta magát...) még át kellett élnie azt is, hogy egy átmulatott éjszaka után elvesztettem azt, amit ő annyira védett. A szüzességemet... Mondjuk nem értem, miért hisztizett, hiszen pasival voltam, védekeztem, és nem követtem a példáját, hogy idegenekkel bújok ágyba. Szerencsémre az igazi apám kiállt mellettem. (Kezdtem megszeretni, valljuk már be!) És csodálatos rábeszélő képességével azt is elérte, hogy néha-néha a közelemben lehessen. Nem csodálatos? Ezeket figyelembe véve... szerintem joggal mondhatom, hogy a cirka 18 évem alatt valahogy csak sikerült összeszenvednem egy normális családot.

Dakota Russel!
Kislány történeted tetszett, minden meg volt benne ami ide kell, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon, foglalj avit! Kellemes szórakozást kívánok a továbbiakban.