- Mi az, hogy ne törődjek vele!?? - kaptam fel a vizet egy pillanat alatt, mikor ő még mindig dög nyugodtan lépkedett, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne és épp csak vakációzni jöttünk volna el erre a rohadt helyre hogy félrerakva a napi unalmas életet, kipróbáljuk milyen is egy igazi nyüzsgő, nagyvárosban. - Mi a fasz van veled!?? Normális vagy? Van róla fogalmat mit beszélsz? - léptem én is közelebb csak hogy tisztában legyen vele, hogy nem viccelek, nem szarozok én vele, és igen, van hogy egy büdös szó nélkül teszem amire utasít, mert elfogadom, hogy ő az aki a jobb ebben, kiszámolja mit-merre, de most hogy ez a kurva feltűnt itt, az egész teljesen megváltozott.

- Gabe, csak azt ne mondd nekem, hogy ez a ribanc belerángatott valamibe.. - vettem vissza a hangerőből hitetlenséget tükrözve, mert valami azt súgta, hogy nagyon is igazam van. Az isten b*ssza meg! Az isten b*ssza meg...

- Vigyázz a szádra! - torpantam meg szigorú szemekkel ahogy közelített, nyilvánvalóvá téve, hogy rohadtul nem tűröm, hogy így beszéljen róla a közelemben. Volt ami volt.. történt ami történt, még az se érdekel mennyire utálja, mert nem felel meg az ő.. igényeinek, de egy percig sem tűrtem ezt a beszédet a közelemben.

- Valami nagykutya... Itt Vegasban. Felbérelt egy munkára, és Rita volt a közvetítő. - vázoltam aztán szűken a helyzetet, csak hogy mégis adjak is valamit meg nem is, de ne pattogjon feleslegesen vagy csak úgy zsigerből kavarjon be.

- Peeersze. Közvetítő… - húztam el a szót, a fintorgással nyilvánvalóvá tébve mennyire nem tetszik ez nekem. ROHADTUL nem tetszik! Ahogy az se, hogy a kis liba füttyent, ez meg eldobva az elmúlt nyolc évet csak lihegve rohan utána, hogy önkényesen puskacső elé tegye a fejét!

- Nev! Tudom sajnálni ha valami nem tetszik, de ez van. Felnőtt ember vagy! Már kurva rég, ha nem tetszik, nyitva az ajtó, mehetsz! – néztem rá szigorú szemekkel nyilvánvalóv téve, hogy nem viccelek. Egy szavába sem kerül, mehet a fenébe, meg se kell mondania merre megy, ha attól fél.. ha attól… Soha nem adnék ki egy információmorzsát sem róla. Még ha ki is beleznének…

Csak néztem a szemeibe. Komolyan nem hittem el, hogy ekkora.. faszfej, beugrik annak a nőnek, önként megy a saját veszte elébe, és én hagyjam? NEM! A büdös picsába, egy percig sem hagyom, hogy megtegye!

- Gabe, gondold már ezt át! Hogy talált meg!? Hogy került ide!? Pont.. ide! Honnan tudta hol vagyunk, ha még a fejvadászok se találtak ránk!? Nééézd milyen véletlen.. – nevettem el cinikusan – A kis tündérke csak feltűnik valami csodavilágból és PONT.. kiszúrja hol is szálltunk meg! – vált már mérgessé a hangom, mert igen, az voltam! Kurvára dühös voltam arra a nőre, meg erre az egészre, hogy nem ééén voltam itthon és basztam ki az utcára a seggét, Gabe-nek még csak találkoznia sem kellett volna vele! Azt isten bassza meg! – dühöngtem még mindig ellökve magam az előbbi helyemről hogy eltávolodva tőle magamban dühöngjek. Hogy meg fogom tudni győzni? Egy percig sem hittem benne. Mégis muszáj volt mindent megtennem! Most engedjem el? Ennyi év után hagyjam hogy egyenesen belerohanjon a vesztébe? A szart!

- Gabe… Mi az istenért nem tudunk elhúzni a fenébe..? – ütöttem meg már valamivel gyengébb hangot, volt bennem pia dögivel de jól tudtam ha leugatom többet ártok, mint használok vele. – Gyanús ez a nő… Túúl gyanús! Menjünk.. pakoljunk össze és álljunk tovább. Majd kapunk munkát.. máshol. Bármit! Ha kell akár még szart is pucolok, de ne ugorj bele.. – vettem elő a kérlelő hangomat ami nálam eleve nagy szó, de ha egyszer ő a.. testvérem. Kurva sok mindent hajlandó voltam megtenni érte.

Rövid csönd. Ez volt az ami következett. Hallottam ám a szavait, sőt, értettem is őket, az álláspontját.. minden egyes szavát felfogtam, és igen, más esetben… talán én is így cselekednék. Átlagos esetben. Csak ez most valahogy nagyon nem volt átlagos eset. Bíztam benne… Még mindig, lehet hogy rosszul teszem, de a múlt… Bíztam benne. Rita soha nem tudna elárulni engem. Legalábbis… bíztam benne.. – túrtam tíz ujjal a hajamba a homlokomnál ahogy leraktam magam az ágy oldalán és könyökeimmel megtámaszkodtam a két térdemen. Csak rövid csönd után fordítottam a fejem felé, hátra a hátam mögé, az ablakhoz ahol ő eddig is ácsingózott. Tízezer okom volt rá, hogy a munka oldalára álljak. Még is volt ott valami más is. Egy sokkal nyomosabb indok…

- Nev… - kezdtem bele félhalkan, egy rohadt percig se izgatott, hogy az előbb még fürödni készültem, jól tudtam, hogy ezt még le kell rendeznem. Valahogy. – Nev, én bízom benned… - folytattam halkan – Mindig is bíztam benned, különben nem lennék most itt. Mindig is láttam valamit a szemeidben. Már akkor is ott.. nyolc éve, az ajtóban. – sóhajtottam egy közepeset – Valamiért tudtam, hogy bíznom kell benned, hogy nem hagyhatom hogy elmenj, és most én kérem ezt tőled.. – hallgattam megint el, de csak egy rövid időre - Bízz bennem! – erősítettem kissé a hangomon – Tudom mit csinálok… - fordultam vissza magam elé, de tényleg tudom? Tényleg tisztában vagyok vele, hogy miért is viszem vásárra a bőrömet? Nem tudom… Hinni AKARTAM! De azt jól tudtam, hogy ha nem próbáom meg.. egy egész rohadt életen át bánni fogom….

Csak bámultam magam előtt a szakadt padlót… Mit tehetnék? Mondjam azt, hogy nem érdekelsz, kapd be, én leléptem!? Igen, valami ilyesmit kellett volna mondanom. Mégsem jött ki hang a torkomon, és nem tudom miért nem voltam rá képes. De tudom. Mert szerettem. Akármi is volt, akárhogyan is, senki másom nem volt az életben. Csakis ő. És ha még őt is elveszítem…

Orbitális sóhaj tépett át a tüdőmön, de még mindig nem tudtam megszólalni. Megfordultam. Az ablak felé. Az tuti. Kinéztem rajta, de baromira nem láttam mást, csak mindazt ami a fejemben keringett. Aztán.. magam se tudom hogy, a semmiből, csalódott hangon szólaltam meg.

- Jól van. Rendben. Csinálj amit akarsz… - beszéltem egész monotonul, de nem bírtam tovább egy légtérben vele. Csak oldalra pillantva felkaptam a belépéskor lehajított kabátomat és megcéloztam az ajtót.

- De ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek… - álltam még meg egyenesen az ajtóval szemben,  de aztán nyomtam is a kilincset és eltűntem az egész mögött. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet… a lehető legtávolabb innen.

(OFF)

Nem örültem neki, hogy eltűnt, AHOGY.. eltűnt, de nem mentem utána. Így kellett lennie. Majd megbékél. Rendbe jön, vagy tudom is, én, nem érdekel. Ami viszont jobban érdekelt, a holnapi nap. Erős volt a késztetés, hogy háttal elvágódjak az ágyon keresztbe és csak a plafont bámulva gondolkodjak, de jóóól tudtam, hogy mik jutnának az eszembe. Emlékek… Emlékek.. Rólunk. A régi időkről… Ezért megspóroltam magamnak néhány órányi merengést, vagy épp légből kapott lehetőséget, és feltolva magam az ágyról inkább megcéloztam a zuhanyt. Jó lesz megszabadulni végre a vértől, tiszta ruhát húzni, és leugrani a szemközti közértbe egy üveg whiskyért. Most nem vágytam másra. A magány és én. Mi ketten mindig is jó társai voltunk egymásnak, pláne ha egy üveg is közrejátszott. És most nagyon is szükségét éreztem annak az üvegnek…


Nevil nem aludt itthon. Ezt biztosan láttam másnap reggel, de egyáltalán nem aggódtam a tegnapi nap tekintetében ugyanis mindig ezt játszotta. Felhúzza az orrát, lelép, beújít valami bigét, aztán 2-3 nap múlva előmászik nagy vigyorral a képén és szent a béke. Bíztam benne.. Most is.
Alig 8-kor csörgött a vekker és egy újabb zuhany után valami azért még motoszkált bennem. Mi van ha valami rosszul sülne el!?? Ha balul.. Ha valami félrecsúszna az egészben, nem akarok úgy megdögleni hogy Nevillel haragban váljak el még ha nem is igazán én mondtam ki az isten hozzádot. Tíz óra volt.. a telefon a kezemben, én meg lerakva magam az ágyra pötyögni kezdtem, hosszan.. de most egyáltalán nem érdekelt.
"Nev. Elhúztam a megbeszélt helyre. Amint tudlak, értesítelek a fejleményekről. Ha nem jelentkeznék.. olyan 5 órán belül se, pakolj össze mindent, húzz el a francba, a számlaszám.." - néztem félre az éjjeliszekrényre, nem az túl nyilvánvaló. "A szekrény mögött lesz, a falon, a kép mögött. Ha bármi rosszul sülne el, vedd ki a pénzt, kaparj össze mindent aztán..." Itt rövid szünet következett talán percekig is azon törve a fejemet hogy ide mi is kerüljön. Aztán mégiscsak megvolt.. "Aztán vigyázz a seggedre, mert ha idő előtt találkozunk odaát.. én tuti agyonverlek!" - egy kacsintó fej, és vége. Vagy mégse.. "Szeretlek te barom!" - sóhaj.. és itt a vége.
Küldés.. Aztán gyors törlés a menüben, a számot, amit fejből amúgy is rendesen tudok, maga az üzenet törlése, telefon a farzsebbe, néhány dollár.. és a kulcsok.

Utolsó pillantást vetve a szobára még rendre felmértem mindent. Remélem minden rendben lesz. De ha mégse.. - sóhajtottam nagyot, aztán az ajtó halkan csukódott mögöttem, fordul a kulcs, aztán azt leadtam a recepción hogy még véletlenül se nálam legyen, és mikor átdobtam a lábam a motoron.. kormányon a kezek... csak akkor álltam meg egy pillanatra hogy utolsó levegőt vegyek. Tényleg ezt akarom?? A végszó: igen! És bár közel sem voltam legbelül ennyire határozott, de volt ott egy dolog ami sokat nyomott a latban. Egyetlen szó... Egy név: Rita.
És bár valahol nagyon jól éreztem a vesztem, mégis indult a motor, és elhajtottam a megadott cím felé.