welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Városháza
Logan Whitmore
10.11.17 19:57
Emily & Derick
Emily Hastings
07.11.17 20:14
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (779)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Simon Whitlock
 
Candice Westmiller
 
Rebekah Walker
 
Benjamin Tate Hunter
 
Lyna Frei
 
Jennifer Ariadne Lively
 
Austin Dawson
 
Logan Whitmore
 
Crystal Haynes
 
Emily Hastings
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 12.06.13 17:49

Idegesség szülte könnyekkel küszködve kezdek el minden létező, és a kezembe akadt göncöt lekapdosni a kinti szárítóról, miközben még mindig hallom, ahogy apám a bejárati ajtajukban megállva a kerekesszékkel, üvöltözik kifelé valamit. A szavak már összemosódtak, és semmi értelmük nincs. Már inkább nem is figyelek arra, amit mond, helyette csak az eddigieknél is gyorsabban kezdem el megszabadítani a ruhaszárítót az én cuccaimtól. Amint ezzel végzek, már loholok is felfelé, ahol utam azon nyomban a hálóba vezet. A szekrényajtót sikerül olyan nagy hévvel kinyitnom, hogy az nekiütközik a falnak, így a rajta lévő egész alakos tükör rögtön ripityára is törik.
-Ba*d meg te is! - Morgom feldúltan, majd megkaparintom a szekrény aljába rejtett sporttáskámat, és elkezdem beledobálni a szárítóról leszedett ruháimat, majd a fürdőben a legszükségesebb tisztálkodási szereket is. Újra problémás tininek érzem magam, akinek szüksége van egy kis térre, egy kis szülőmentes atmoszférára ahhoz, hogy ne fulladjon bele a követelményekbe. Sóhajtva dobom le a sporttáskát, egyik kezemet csípőre teszem, másikkal pedig mélyre szántom kócos hajamat, így gondolkozva el azon, hogy mi kell még, aztán -miután rájövök, hogy most nem megy a gondolkodás-, újra elkáromkodom magam, és kezemmel megsimítom hasamat, ami már egész szépen kikerekedett, de persze még mindig alig látható. Egy vastagabb pulcsival könnyen elfedhető, de nem akarom takargatni. Már nem! A sporttáskát a vállamra kapom, majd bezárom az ajtót, leloholok a lépcsőn, és nem is figyelve apám ordibálására, bedobom magam a BMW ülésére, és már nyomom is tövig a gázt, hogy minél hamarabb a hotelhoz érhessek.
Amint a kijelölt célhoz érkezem -ami ebben a sebességben alig volt tíz perc-, rádöbbenek, hogy mennyire rohadtul régen is jártam már itt! Egy újabb sóhaj, majd letörlöm a könnyeimet, és beriasztózva a kocsit, már szállok is ki. Odabent próbálok minél nyugodtabbnak tűnni, ahogy biccentek a recepciósnak, majd elindulok lefelé az alaksorba. Szinte már reflexszerűen visznek a lábaim a kívánt ajtóhoz, aminek a kilincsére rátéve a kezem, ráeszmélek, hogy rohadtul ku*vára nincs nyitva!
-Hol vagy? - Suttogom magam elé, majd elfojtott ordítással belerúgok az ajtóba, ledobom a táskát, és miután megtettem pár kisebb kört az ajtó előtt, ledobom a táskára magam, hátamat nekidöntöm a falnak, térdeimet felhúzom, amikre rákönyökölök, és fejemet a kezeimbe ejtem, így túrva bele a hajamba újra és újra.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 12.06.13 18:20

Napok óta alig alszok. Talán egy órát, ha sikerül a hosszú éjszakák alatt pihennem. Soha, de tényleg soha nem volt ennyi rémálmom, mint mostanság. Már most ez idegeimre megy. Nem a fáradtság, amivel nem bírok. Azon egész könnyen túlteszem magam. Sokkal inkább az bánt, hogy újra félek. Félek aludni. Félek a saját fejem szülte rémképektől. De minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy mindezt elnyomjam. Több, kevesebb sikerrel. Minél fáradtabb vagyok, minél leharcoltabb, annál nyugodtabban alszom végig azt a pár órát. Ezért van az, hogy egész nap meló után kutatok és ráadásnak fél éjszaka céltalanul járom az utcákat. Ráadásul a változás jegyében kerülöm a verekedéseket. Nagyjából. Mióta ott lapul a zsebemben a nyugtatóm, nincs gond ilyen téren.
Ma is pont így teszek. Zárásnak pár kör az ismerős környéken, egy gyors "betörés" abba a házba és valamivel éjfél előtt sikerül is visszaérnem a hotel elé. Egy nagy sóhajjal állok meg a bejárat előtt és magamban azt kívánom, bár tartanék már valahol. Bár meglenne az a rohadt meló. Bár lenne valamennyi pénzem és egy normális helyem, ahol együtt lehetek vele. De ez mind csak ábránd - egyelőre -, úgyhogy kiverem az egészet abból az idióta fejemből és besétálok a véres valóság ajtaján. Át a hallon, le a lépcsőn, végig a sötét folyosón.
- Mi a...? - kezdek bele, mikor a lábaim megtorpannak én pedig az ajtóm mellett kuporgó alakra nézek. - Bébi? - csúszik ki a számon a kérdés.
Teljesen felesleges. Tudom, hogy ő az. Ahogy a mai nap folyamán valamikor lezajlott forgatókönyvet is tudni vélem. Pillanatok alatt bevillan előttem az apja arca, hallom a fenyegetését a fülemben doboló vér lüktetésén keresztül. Hogy ezután mi az első gondolatom? Egy rövid perces vita dúl bennem arról, hogy most azonnal forduljak vissza és magasról tegyek arra, hogy az apja egy tolószékes senki, vagy maradjak itt, vigyázzak rá, vigasztaljam meg... és később intézkedjek. Nem tudom, miért az utóbbi felé dől a képzeletbeli mérleg. Talán egyre jobban kezelem a démonjaimat. Talán csak szimplán jobban aggódok érte, mint amennyire dúl bennem a harag. Úgyhogy pár lépés és egyetlen kérdés nélkül húzom fel magamhoz és ölelem át.
- Itt vagyok. Itt vagyok... - suttogom, mintha attól tartanék, hogy valaki meghallja. Pedig nincs itt senki. Erre a szinte egyetlen rohadt ember sem jár. Nemhogy akár egy is itt lakjon. Rajtam kívül.
Kapásból nyitnék be a Lyukba, de az utolsó pillanatban eszembe jut, hogy szereztem rá egy zárat. Nagyjából jól működőt. Most már, a két képpel a kicsiről, van bent érték, amit félthetek. Miután kattan a zár és nyílik az ajtó, a szabad kezemmel felkapom a sporttáskát és már bent is vagyunk. Most valahogy ez az egész lepratelep sokkal inkább tűnik egy világvégi kuckónak, ahol az ember meghúzhatja magát és senki sem zavarja.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 12.06.13 19:06

Fel nem tudom fogni, hogy hol van ilyenkor, és hogy egyáltalán mit csinálhat. Itt kéne lennie bent ebben a tetves Lyukban, és már mélyen kellene aludnia, ő ehelyett valahol kint múlatja az idejét. Lehet, hogy éppen most keveredett bele a cseszett kocsmai verekedésbe vagy mi tudom én?! Már annyira kimerült vagyok, hogy arra sincs erőm, hogy idióta elméleteket szövögessek, amik vagy igazak, vagy nem, vagy csak részben.
Jelenleg csak azt az egyet tudom, hogy nem fogok innen tovább menni, és gyakorlatilag nulla összeggel a zsebemben kivenni egy rohadt drága hotelszobát egy nyomorult éjszakára! Akkor már inkább ücsörgök itt egész éjjel. Ez legalább ingyen van! Maximum felfázok, és kapok valami fasza kis fertőzés a babával együtt...
Egy darabig csak teszem a kis köröket, de aztán inkább feladom, és elkeseredetten -mint egy rakás szerencsétlenség-, levágódom a táskára, és szüntelenül túrni kezdem a hajam, egészen addig, ameddig meg nem hallom a visszhangzó lépteket, amik kisvártatva elhallgatnak.
Nem foglalkozom velük különösebben. Akkor vagyok hajlandó felnézni, amikor meghallom az aggodalom terhes hangot, és az ismerős becézést.
Mégsem tudok semmit sem mondani a megdöbbenésére, és szemmel láthatólag halálra vált arcára sem. Csak hagyom, hogy felhúzzon a földről, majd átöleljen. Eleinte abszolút semmit nem teszek -a fejemben kavargó gondolatok megakadályoznak benne, na meg most rá is haragszom azért-, végül csak feladom a küzdelmet, kezeim felfutnak a hátára, és olyan szorosan kezdem el markolni felsőjének az anyagát, mintha le akarnám róla marni. Beletelik egy kis időbe, mire valamelyest megnyugszom, és képes vagyok arra, hogy elengedjem és beljebb menjünk. Szóval zárcsere volt, nekem meg nem is szólt? Fenomenális! Odabent tekintetem az ismerős helyen azonnal a kitett két ultrahangképre siklik, amik láttán keserű mosoly fut a számra, majd megközelítem a matracot, és először csak leülök rá, majd el is nyúlok rajta, kezeimet összekulcsolva a hasamon, így nézve a repedezett plafont.
-Muszáj volt eljönnöm. Már nem bírtam... azt hittem, hogy... megfogok fulladni, ha tovább maradok... - Dörzsölöm meg a szememet, amint egy újabb könnycsepp legördül az arcomon.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 12.06.13 21:18

Ha tehetném, ott állnék vele akár órákig is és csak ismételgetném azt a pár szót, hogy megnyugtassam. Érzem, milyen erősen kapaszkodik belém. Tudom, hogy szüksége volt rám én pedig rohadtul nem voltam itt. Már megint... Kezdem egyre jobban utálni magam az ilyen apró kihagyásokért. Mégis az agyam azt szajkózza, hogy nem ülhetek egész nap itthon és nem várhatom, hogy csak úgy beállítson. Mondanom sem kell, ezzel nem igazán tudom enyhíteni a bűntudatom, de legalább az a pár mozdulat amíg kinyitom az ajtót és bemegyek vele, kezemben a cuccaival, legalább eltereli a figyelmem.
Mozdulatlanul figyelem, ahogy megáll egy pillanatra és megnézi a két kis képet a falon. Még talán el is mosolyodok egy röpke másodpercre, de semmi több. Beáll az a rohadt kínos csönd, amikor ő nem szól, én pedig nem látom értelmét, hogy kérdezzek. Jól tudom, mi történt. Már éppen fognám magam, hogy magára hagyjam és lerendezzem az apjával ezt az egészet, amikor megszólal. Feszülten figyelem, ahogy lassan kimondja a szavakat. Meglep velük, de nem sokat segít a tudat, hogy nem kitették, hanem majdnem az őrületbe kergették. Valahogy nem lettem ennyitől nyugodtabb. Ugyanúgy menni akarok és elintézni, amit kötelességemnek érzek. De maradok. Hogy miért? Mert meglátom azt az apró könnycseppet, amit úgy próbál elrejteni előlem. Egy kisebb sóhaj részemről és már ott is vagyok mellette egy ócska takaróval és egy kispárnával, amire rájövök, hogy nem lesz szükség. Amint leülök mellé, már húzom is a fejét az ölembe és lassan simogatom a haját, miközben a szabad kezemmel félig betakarom.
- Jól tetted, hogy eljöttél... hogy... ide jöttél - mosolyodok el halványan, de ebben a mosolyban semmi öröm nincs. Csak próbálom magam visszafogni és nem elismételgetni, hogy sajnálom, amiért nem voltam itt. Amiért nem voltam vele. Amiért nem állítottam le az apját. Amiért pont én jutottam neki. Mindent sajnálok.
De csak hallgatok és nem merek rákérdezni arra, hogy mit mondtak a szülei. Vajon mióta ment ott a vita, amiért nem tudok? Minden nap azóta, hogy megtudták? Vagy csak ma? Vagy...
- Elmondod mi történt? - kérdezek rá végül mielőtt visszafoghatnám magam. - Persze, nem muszáj. Majd megtudom én tőlük. Tőle - teszem hozzá és az utolsó szót szinte csak a fogaim között szűröm. Nem vagyok én abban olyan biztos, hogy beszélgetés lesz abból, ha én odamegyek. De majd kiderül. Ha ott leszek. Mondjuk úgy egy óra múlva.
- Mi lenne, ha aludnál egyet? Utána minden jobb lesz - ígérem neki, de fejben az egész máshogy hangzik. Mire felébredsz, itt leszek újra és az apád megkapja, amit érdemel. Utána rendesen fog bánni veled...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 14.06.13 22:47

Soha nem voltam valami érzelgős fajta, és olyan sem, aki már attól megszeppen és mély depresszióba esik, ha megcsípi egy kurva darázs. Most azonban -ahogy egyre csak gyűlik és gyűlik bennem a feszültség-, pont így érzem magam! Egy szerencsétlen idióta semmirekellőnek, akivel ráadásul őrült játékot játszanak a nyomorúságos hormonjai, csakhogy még véletlenül se lehessen eggyel kevesebb gondom. Nem tudom már, hogy meddig leszek képes lenyelni apám terrorját és szóban történő, mindennapos megszégyenítéseit, azt viszont egyértelműen érzem, hogy közel a "vég", az a bizonyos vég, amikor robbanni fogok, és amikor el fogom felejteni azt a szót, hogy kegyelem, és már csak a bosszú lesz. Most azonban -ameddig még hagyom, hogy belülről őröljön fel ez az egész, amit most is érzek-, nem tudok másra gondolni, csakis arra, hogy mennyire jó, hogy Ő most itt van nekem, és hogy nem zavar el a búsba a piti kis gondjaimmal. Pedig megtehetné. Igazán megtehetné. Szégyen, hogy újra visszasüllyedtem a tizennyolc éves egykori problémás énemmé, aki nem tudott megbirkózni a szüleivel, és aki úgy küzdött az akaratukkal szemben, hogy egész tinédzser évei alatt csak menekült tőlük, a házukból. Mindig másnál aludtam, és alig jártam haza. Megint kezdődik minden elölről? Nem tudom, fogalmam sincs, de ha már idáig eljöttem, és kiélvezhetem ölelő karjait, akkor talán jobb lenne most nem éppen azon agyalnom, hogy mi történt mielőtt eljöttem. Milyen háború dúlt otthon egész nap. Eleinte még teljesen jól helyt tudtam állni, jól fel voltam fegyverkezve, mindig tudtam újat és újat mondani, amitől apámnak elállt a szava pár percre, de aztán kifogytam a lőszerből, és ő egy egész, mindent elpusztító atombombával támadt. Akkor már teljesen egyértelmű volt, hogy ezt a háborút elvesztettem, és hogy meg kéne lengetni a fehér zsebkendőt. Hát, rajtam nem múlott, meglengettem és most itt vagyok. Ide menekültem Davidhez nyaldosni a sebeimet, ez pedig teljességgel elalacsonyító magamra, a régi, kemény, mindig két lábbal a talajon álló énemre nézve.
-Ba*a meg! Még azon a két hülye kis képen is képes vagyok elérzékenyülni… - Káromkodom el magam végül, miután alaposabban is szemügyrevettem a kis borsószemeket az ultrahang képeken. Talán pont ezért is nem bámulom őket továbbra is olyan elérzékenyült hisztérika módjára, ahogy eddig is tettem. Helyette inkább csak tovább támolygok a matrachoz, amin kényelmesen el is nyúlok. Hihetetlen, hogy mennyire kényelmes még mindig! Annak ellenére, hogy már eléggé megrágta az idő vasfoga, és már rendesen ki van feküdve, tökéletesnek tartom! Bár lehet, hogy ezt az egészet csak a régi emlékek mondatják velem. Tudom, hogy el kell mondanom, hogy mit keresek itt ilyenkor, mégis szeretném még egy kicsit húzni az időt. A tinédzser lázadó énem folyamatosan ezt szajkózza, David gondoskodó simogatása és viselkedése azonban rögtön beszédre kényszeríti. A szavak csak szánalmasan nehezen és akadozva jönnek, ahogy próbálom visszanyelni az átkozott könnyeimet.
-Ne akarj átverni! Ha elaludnék, tudom, hogy az első dolgod az lenne, hogy rátörd apámékra az ajtót és megtanítsd neki, hogy hogy viselkedjen a felelőtlen terhes lányával… - Fintorodom el egy pillanatra, ahogy –fejemet továbbra is combján pihentetve-, hátat fordítok neki, hogy egyik kezemmel elkezdhessem simogatni a térdét.
-Szerinted ha most, egy ilyen nyomorult kis semmiségtől ilyen hamar és durván kiakadtam… mennyi esély van arra, hogy jó és példamutató anya leszek? – Kanyarodom el végül arra a bizonyos témára, ami még mindig rejtély, és még mindig megannyi aggodalmat és félelmet tartogat számunkra. Mialatt valamiféle választ várok, kezemet a pulóvertől alig látszó hasamra vezetem, tekintetemet pedig a falra aggatott képekre.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 14.06.13 23:41

Rohadt tehetetlennek érzem magam, ahogy ott ülök a falnak dőlve és őt tartom félig az ölemben. A kezem ösztönből kezdi simogatni a haját és minden dühöm elrejtem. Most csak a második helyet foglalja el és amíg a démonjaim lakat alatt vannak, nincs gond. A fő most, hogy megnyugtassam, eltüntessem a könnyeit, hogy ne kelljen megküzdenie velük.
Egy pillanatra megáll a kezem a mozdulat közben, amikor elfordul. Nem igazán számít biztató jelnek, még ha el nem is húzódik. Mégsem hiszem, hogy ezt azért csinálta, mert így kényelmes neki. Viszont nem szólok. A másodpercnyi kihagyást követően sem hagyom abba a lassú mozdulatokat még akkor sem, amikor a beszédre terelődik a figyelmem.
- Tényleg jobb lenne, ha aludnál... - makacskodok és inkább elismétlem az előbbi mondatomat, minthogy igazat adjak neki. Nem kell nekem bevallani, hogy mi jár a fejemben ahhoz, hogy ő tudja.
Nem olyan lehetetlen feladat kitalálni, hogy mire készülök. Senkinek, aki ismer. Neki meg főleg nem. Tudja, hogy szeretem és bármit megtennék érte, hogy neki jobb legyen. Ha ehhez az kell, hogy újra odaálljak az apja elé és elérjem, hogy észhez térjen, akkor megteszem. Az meg, hogy milyen módszer kell ehhez, már puszta részletkérdés. Egy apró, lényegtelen tényező a nagy egészben.
- Hogy micsoda? - kerekedik el a szemem, ahogy kimondja a következő szavakat. - Ne mondj ilyeneket! Egy gyerek, meg az idióta szüleid az két külön dolog - mondom magabiztosan, a kelleténél kicsit idegesebben. Nem akarom, hogy így gondolkodjon már most. Nem akarom, hogy a sok baromságot, amivel ha jól sejtem a szülei tömik a fejét, igaznak higgye.
- Jól fogod csinálni. Ahogy én is - csúszik ki a számon, szinte suttogva. Rohadtul nem hiszem abban, hogy ez az egész ennyire egyszerű lesz, de most mégis képes vagyok egy percig így látni a dolgokat.
Végül elhúzódok tőle és a lábaimat a kezem ügyébe helyezett párnára cserélem. Nem akarom magára hagyni - még nem -, úgyhogy csak mellé fekszek és hátulról ölelem át. Nem szólok egy árva szót sem, se újra előszedem azokat a lassú mozdulatokat és még ha szemét módszerrel is, de próbálom elérni, hogy elaludjon. Muszáj lelépem és elrendeznem a dolgokat!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 15.06.13 0:22

Annak ellenére, hogy még mindig rohamosan támadják az agyamat a hülyébbnél hülyébb gondolatok -amiknek a többségének nem félek hangot is adni-, képes vagyok nem olyan véresen komolyan venni őket, ahogy azt az idefele vezető úton is tettem. Úgy, hogy David itt van velem, támogat és minden erejével azon fáradozik, hogy valahogy megnyugtasson, minden sokkal könnyebbnek tűnik! Soha nem mertem még csak gondolni sem olyanra, hogy egyszer majd rálelek az igazira, most mégis itt van mellettem, gyereket várok tőle, és lehet, hogy az életünk elég zavaros, a kapcsolatunk tele van hullámvölgyekkel, a szüleim meg szimplán nem normálisak -bár kérdem én, mikor voltak azok?-, én mégsem akarom, hogy minden makulátlanul tökéletes legyen. Azok nem mi lennénk, na meg különben is, már egészen hozzászoktam az állandó feszültségekhez és vitákhoz, így kezelni is tudjuk az ilyen helyzeteket. Már amennyire...
-Ennyire ne akarj már lerázni! - Vágok vissza egy vérszegény mosollyal, és most kezdem csak el igazán érezni, hogy kezd visszatérni belém az élet. Már amennyire ez lehetséges. Aztán újfent zuhanórepülésbe kezdek, ahogy eszembe jut egy olyan gondolat, ami nem akar nyugtot hagyni nekem, és ami annyi idő után most kikívánkozott belőlem. 
-Oké, oké tudom! - Vágom rá, és érzem, hogy nem csak az ő hangja, de az enyém is feljebb emelkedett, amolyan "kikérem magamnak" féle hangnembe. Testem egy hosszú pillanatra megfeszül a hirtelen támadt feszültségtől, de kényszerítem rá, hogy elernyedjen, és hogy rá figyeljek, arra a pozitív megerősítésre, amitől sikerül valamelyest megkönnyebbülnöm.
-Nagyszerű leszel! - Szinte csak suttogom a szavakat, majd adok egy hosszú csókot a combjára. Nagyon jól tudom, hogy mennyire fél attól az egésztől, ami ránk vár -sokkal jobban, mint én-, de azt akarom, hogy tudja, ez a gyerek nála jobb apát nem is kaphatna!
-Őt miért nem simogatod soha? - Kérdezem kissé feszengve, amikor érzem, hogy mellém fekszik, és szorosan magához ölel. Kicsit úgy érzem, mintha tartózkodna ettől az egésztől, így -csakhogy megmutathassam neki, hogy nincs mitől félnie-, megfogom az egyik kezét, és egyenesen a fölsőm alá vezetem, hogy megállapodhasson a hasamon. Meleg tenyere szinte rögtön ellazít, és már egyáltalán nem próbálok meg küzdeni a szemhéjaim lecsukódása ellen.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 15.06.13 12:33

- Nem akarlak én lerázni! - mondom egy apró mosollyal, mégis kissé felháborodva, amiért egyáltalán ilyen megfordul a fejében. - Csak szeretném, ha pihennél... - tartom a mosolyt, bár úgysem látja.
De csak eddig tart a kezdeti jókedv. Nem mintha eddig el tudtam volna felejteni, hogy miért is van most itt, de attól, hogy kimondja a kétségeit, újra ideges leszek. Nem tudom elhinni, hogy tényleg ilyesmit beszélt be magának! Vagy a szülei tömték a fejét... vagy csak egyáltalán - akár egy másodpercre is - ilyesmin jár az esze! Érzem, hogy feszültebb lesz, mégsem változtatok a véleményemen. Tudom, hogy jól fogja csinálni. Tudom, hogy ezt az egész "nem lesz jó anya" baromságot ki fogja verni a fejéből. Főleg, ha a szüleitől is csak a jót és a biztatást fogja kapni. Holnaptól kezdve.
- Persze, hogy az leszek! Mert ott leszel mellettem és fejbe vágsz, ha valamit nagyon elb*szok - mondom nagy vigyorral, teljesen magabiztosan. Persze az egész csak színészkedés. Most inkább nem gondolnék abba bele, hogy a valóságban mi lesz. Nem szeretek azon rágódni, hogy milyen apa leszek. A tények úgysem fognak megváltozni attól, hogy agyalok rajta.
Csak hogy most se forogjanak ekörül a gondolataim, inkább egy kis helyezkedés után hátulról magamhoz ölelem és próbál elérni, hogy a csend és a lassú mozdulatok hatására akarata ellenére elaludjon. Tényleg fontos, hogy el tudjak tűnni és elrendezni ezt az egészet. Akkor is, ha azzal, hogy lelépek míg ő alszik, nagyon kockáztatok. De nem akarok arra gondolni, hogy mi van, ha felébred én pedig nem leszek itt. Amúgy is, mi történhetne? Kiabálni fog, de aztán úgyis megnyugszik. Még ha soha nem is fogja beismerni, hogy jól tettem, amit... attól még így lesz.
Már kezdeném azt hinni, hogy elaludt, amikor is újra hallom a hangját. Megdermedek a mozdulat közben, amikor felfogom a szavai jelentését. Miért nem? Miért? Őt miért nem...? Fogalmam sincs miért, de hatalmasat nyelek. Eddig fel sem tűnt, de tényleg kerülöm a hasát. Kivéve, amikor együtt vagyunk. Akkor csókolgatom, de máskor... Képtelen vagyok előállni értelmes válasszal. Magamnak meg tudom magyarázni, hogy miért nem teszem, de neki? Hogy adhatnám be, hogy nem akarok hozzáérni az aprósághoz? Hogy nem akarok hatással lenni rá? Nem akarom megkockáztatni, hogy... esetleg ennek hatására ne legyen rendben vele. Mintha a démonjaim egy érintéstől másznának át oda. Belé.
Most mégsem ellenkezek. Igaz, nem is nagyon mozdulok. Csak hagyom, hogy oda tegye a kezem és nehezen, de rá veszem magam, hogy ott folytassam a simogatást. Neki biztos jó érzés, rajtam viszont nem segít. Olyan feszült vagyok, hogy már arra sem vagyok képes, hogy az eddig mélyben lévő dühömet elnyomjam. A szabad kezem ökölben, az állkapcsom összeszorítva és egyre elszántabban várom, hogy elaludjon. Igazán meg sem győződök róla, hogy tényleg megtörtént-e, hanem egy perc múlva már megállítom a kezem, a következőben pedig lassan elhúzódok tőle. Pillanatok alatt ott állok az ajtóban és valami őrült oknál fogva ellenőrzöm, hogy nálam van-e a késem. Nem tervezem használni. Nem fogom. Nem tehetem! De azért fenyegetésnek... annak talán... jó lehet. Csak azért, hogy biztosra menjek. Lassan, szinte lopakodva jutok el az ajtóig, de amint a másik oldalán vagyok, már épphogy nem eredet futásnak.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 15.06.13 13:37

-Na persze. - Játszom továbbra is a sértett felet -ez mostanság különösen jól megy-, ezek ellenére -csakhogy lássa, hogy nem gondolom komolyan az egészet-, mégis hagyom végighúzódni azt a mosolyt a képemen, ami már az előbb is megmutatta magát pár rövidke másodperc erejéig. A vigyor azonban még így is -a szokottnál is hamarabb-, lefagy a képemről, és már csak a megszokott jeges álarc marad a helyén, amitől azt hittem, hogy már sikerül megszabadulnom, de ezek szerint nem. 
-Nem foglak a gyerek előtt terrorizálni. Majd amikor ő nem látja.
- Nevetek fel halkan, és színtelenül, a mosoly mégis újra ott terem egy pár pillanatra az arcomon. Naná, hogy jó apa lesz! Efelől semmi kétségem. Sokkal de sokkal jobb lesz, mint az apám, aki -ameddig anya otthon szenvedett a három lányuknak a nevelésével-, kéje-kedve szerint fűzte a cégnél dolgozó csinos kis riban*okat, akik egy kis fizetésemelésért persze, hogy bármibe belementek az akkor még jóképű, és nem nyomorék főnökük kedvéért. Hiszen ki az a kiéhezett pi*a, aki nem lenne képes bármit megtenni a munkájáért, főleg úgy, hogy ha azt kell csinálnia érte cserébe, amihez a legjobban ért?! 
-Miért érzem úgy, hogy megint titkolsz előlem valamit? Vagy csak velem van a baj? Mondd meg. Inkább mondd el, ha igen, és ne titkolózz, mert attól csak szarabbul fogom érezni magam - Nem vagyok én hülye! Érzem, hogy mennyire feszült, és merev testtel fekszik mellettem, és hogy ilyen tartózkodóan simogatja a hasamat. Mintha félne valamitől... vagy csak ilyen hamar meggondolta volna már magát a gyerekkel kapcsolatban? Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy attól, ha paranoiás szukaként elkezdek magamban elméleteket gyártani, semmi sem lesz jobb. Helyette inkább csak engedek szemhéjaimnak, és puszta pihenés céljából lehunyom a szemeimet. Ha már aludni nem tudok, legalább csak ennyit tegyek meg! Csukott szemeim mögött megannyi emlékkép kezd el cikázni, mintha valami gyorsdián nézném a múlt képeit. Köztük van Jill is, amint a kórházi ablaknál állva, infúzióval a kezében a szabadba vágyakozik a többi gyerekhez. Látom Clovert, amikor haza jön, mert megtudta, hogy meghalt Jill. Látom anyámék hűvös, kifejezéstelen arckifejezését, amint próbálják feldolgozni a tényt, hogy nincs többé a húgom. Ezek a borús, nem éppen kedves és szívmelengető emlékek azonban szerencsére nem ragadnak annyira magukkal, hogy elfeledkezzem arról, hogy hol vagyok, és hogy ne érzékeljem a környezetem változását. Először csak az tűnik fel, hogy a hasamat már nem simogatja senki. Az, hogy Dave már nem fekszik szorosan mögöttem, csak ezután tűnik fel. A motoszkálását mindenesetre még hallom, ahogy az ajtót nyitódását, majd csukódását is. Amint kilép a Lyukból, úgy ülök fel a matracon, mint aki éppen most tért magához egy rémálomból. Nagyon jól tudom, hogy hova készül. Túl sokat fenyegetőzött ma már ahhoz, hogy könnyen rájöjjek a dolgokra. Lerúgom magamról a takarót, majd a zsebembe mélyesztem a slusszkulcsot, és kiviharzok utána a hotelból. A járdán menetelve még sikerül elcsípnem, és mikor nem számít rá, megállok nem sokkal mögötte melleim alatt összefűzött kezekkel.


-Azt ne mondd, hogy kajáért mész hajnalok hajnalán!
- Mondom kissé ingerülten, továbbra sem változtatva a tartásomon.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 15.06.13 16:25

Csak rázom a fejem egy bujkáló mosollyal a szám szélén. El nem tudom hinni, hogy bírunk még most is könnyedén játszadozni a másikkal. Nem mintha baj lenne. Legalább ő megnyugszik, nekem pedig így van mivel elterelni a figyelmem.
- Na látod! Itt a lényeg. Jó anya leszel, mert nem előtte fogsz piszkálni! - vigyorgok és rohadtul érzem azt a bizonyos győzelmet.
Lehet, hogy ez nem igazi győzelem. Sőt, biztos. Nem ennyiből áll a jó szülőség. Sokkal, de sokkal több kell oda, én mégis bőven megelégszem annyival, hogy ezzel az apró részlettel meggyőzzem. Úgyhogy, mint aki jól végezte a dolgát lefekszek mellé és átölelem. Máskor ennyi elég lenne ahhoz, hogy megnyugodjak és mindent elfelejtsek. De most bőven kevés. Ez nem egy apró veszekedés kettőnk között, amit egy kis összebújás megold. Viszont tudom a megoldást. Tudom, mit kell tennem. Amint elalszik. De helyette ő beszélni kezd és pedig kibillenek a szerepemből. Míg meg nem említette, fel sem tűnt, hogy vonakodva érintem csak meg a hasát. Az egész amolyan tudatalatti dolog volt részemről, amit csak a szex oldott fel. Akkor nem agyaltam soha. Nem érdekeltek a "következmények". Most viszont csak ez jár a fejemben. Mégis erőt veszek magamon és hiába feszül meg az egész testem, engedem, hogy odahúzza a kezem.
- Nem titkolok semmit. Nincs baj. Nem kell rosszul érezned magad - tagadom az összes mondatot, ami csak kicsúszik a száján. Ez nem az az érzés, amit meg tudok fogalmazni és el tudok neki mondani anélkül, hogy komplett őröltnek érezném magam.
- Nincs semmi baj... csak te vagy idegesebb most, mint kellene... - váltok suttogásra és mindent beleadok, hogy meggyőzzem. Még egy lágy csókot is nyomok a füle tövére és valamivel természetesebben próbálom folytatni a simogatást.
De csak arra várok, hogy aludjon. Szeretnék túlesni ezen az egészen és mielőtt felébredne, visszatérni hozzá. De persze, hogy az egész nem megy ilyen simán. Csak egyszer a büdös életben menne valami könnyen! Csak egyszer! Olyan rohadt nagy kérés ez? Lassan fordulok meg az utcán, miután meghallom a hangját. Meg sem kell ismételnie a szavait, elég ránéznem. Ahogy ennyi elég ahhoz is, hogy tudjam, nem kell igazán válaszolnom.
- Miért nem alszol? Jobban tennéd, ha kipihennéd magad - jövök ugyanazzal a szöveggel, amivel eddig, de nem indulok felé. - Ezt elrendezem és mire felébredsz, már ott leszek melletted. Mintha nem mentem volna sehova - mosolyodok el, de csak azért, hogy megnyugtassam.
Csak nyamvadt fél órára lennem szükségem! Annyi idő bőven elég, hogy oda menjek, megbeszéljük, amit kell és visszaérjek, hogy úgy ébredhessen fel, mintha végig ott lettem volna. Mintha egész végig ott lettem volna, hogy vigyázzak rá, amíg alszik.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 0:05

-De azért nehogy azt hidd, hogy ha majd kicsit nagyobb lesz, nem fogom neki megmutatni, hogy hogy kell elbánni az apjával, ha már nagyon elviselhetetlen! – Ez most talán a kelleténél is szemetebbre sikeredett, de ha úgy vesszük, ő kezdte az egészet! Én csak belementem a játékába, és azt hiszem, hogy talán egy kicsit elszalad velem a ló, de mégis ki az, akivel még soha nem történt meg ilyen, vagy ehhez hasonló? Na meg, tudja, hogy mennyire szeretem azt a barom fejét –még, ha tényleg nem is erősségem ennek a kimutatása-, és ez alatt a pár hónap alatt már azt is sikerült megtanulnia, hogy mikor jobb neki, és a testi épségének is az, ha komolyan veszi, amit mondok, és hogy mikor kell csak viccnek felfognia a piszkálódásomat, és bunkó megjegyzéseimet. 
A pillanatnyi örömködések, és a feszültséget tökéletesen jól oldó piszkálódások csak addig tartanak, ameddig le nem fekszik mögém, és fel nem tűnik, hogy mennyire feszeng, ha arról van szó, hogy a közelemben legyen, és hogy akárcsak egy percre is, de megérintse a hasam. Mivel elég szókimondó és őszinte tudok lenni, nem vagyok rest számon kérni rajta ennek az igen csak idegesítő tartózkodó viselkedésének az okát, amire csak valami elterelő válasz érkezik. Ezt nem hiszem el! Én tényleg nem. Mikor lesz egy olyan kicseszett nap, amikor nem kell semmi miatt sem az őrületbe kergetnem magam, és amikor végre sikerül megfejtenem Davet? Én csak azt akarom, hogy normális pár, később pedig a gyerek érkezésével normális család legyünk, de ha ennyire bizalmatlankodik, egyik sem fog tudni ebből megvalósulni. Én őszinte és nyitott vagyok vele. Neki miért olyan rohadtul nehéz ez?
Mielőtt még tovább idegesíthetném magam, egy mély sóhajjal elintézem az egész válaszadását, és már ahhoz sem ragaszkodom, hogy mellettem feküdjön, és hogy tovább simogassa a hasamat. Ha kényszerből teszi, akkor mégis mi értelme van az egésznek?
-Ühümm…  - Morgom végül alig hallhatóan, és behúzom a nyakam a fülem tövét ért puszira. Jól tdja ő, hogy mivel kell lekenyerezni, ha valami nem stimmel! Menjen a pi*mába! Micsoda aljas módszerekkel dolgozik.
Csak pár perc az, ameddig hajlandó vagyok lehunyni a szemeimet, de a feltörő, régi emlékképek nem hagynak nyugtot még erre a pár percre sem, és mikor újra kinyitom a szemeimet, rá kell, hogy jöjjek, hogy totál egyedül maradtam. Az a makacs dög kihasználta, hogy „alszom” és már tuti, hogy úton van, hogy rendesen kesztyűbe dudálja a drágalátos apámat. Mit gondolt, amikor ezt az egészet eltervezte? Hogy majd nem fogok rájönni? 
Mindent magam mögött hagyva szaladok ki utána, abban bízva, hogy még utolérem, ami meg is történik. Nem sokkal mögötte megtorpanok, és meg is szólítom.
-Nem tudok aludni. – Köszörülöm meg hirtelen támadt idegességemben a torkom, ahogy tovább hallgatom. Látom a távolságtartást, ugyanakkor a merész elszántságot, gyilkos ösztönöket is a szemeiben. Tudom, hogy most az eddigieknél is jobban meggyűlölte az apámat, de nem hagyhatom, hogy elguruljon a gyógyszere, és hogy megölje. Nem azért, mert az apámról van szó, sokkal inkább azért, mert David nem börtönbe való, Ő még „helyre hozható” és nem akarom, hogy a gyerekünk apa nélkül nőjön fel. 
-Figyelj ide rám! – Lépek közelebb hozzá, és próbálok minél határozottabb hangot megütni.
-Gondolj arra, hogy mi lenne, ha elborulna az agyad, és olyat tennél, amit megbánnál, vagy ami szabadságvesztéssel jár? Tényleg képes lennél ekkora áldozatot hozni, csak azért, hogy móresre tanítsd? Gondolj arra, hogy apa nélkül nőne fel a gyerekünk. Hogy… talán soha nem láthatnád. – Beszélek megállás nélkül, és ezek most nem holmi összekapargatott szavak. Ezek tényleg komolyak és belülről jönnek.
-Ráadásul ott van még Sam is. Csak egy szavába kerül, és akár életfogytiglanit is kaphatsz. Ne akard ezt… - A végére már szinte csak suttogok, és olyan kérlelő tekintettel nézek a szemeibe, mint ahogy talán eddig még soha senkire nem néztem. Közben azért kinyújtom felé az egyik kezem. A döntés ezennel már csak rajta áll.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 12:07

- Én? Elviselhetetlen? - kérdezek vissza elkerekedett szemekkel és olyan angyali arcot vágok, mint még soha. Ezután merje azt mondani, hogy elviselhetetlen vagyok! Előre tudom, hogy nem fog neki menni.
Annyira örülnék, ha így telne az este további része. Még azt is megkockáztatom, hogy miután mindent elrendeztem, mellette egy óránál többet sikerül nyugodtan aludni. De felvet egy olyan témát, aminek hallatán ezt az ábrándot egy pillanat alatt elvetem. Nem lesz itt semmi alvás. Hiába térek ki a konkrét válasz elől, hiába tagadom, hogy igaza lenne és tényleg vonakodok a hasát simogatni, attól még így van. Ráadásul most már tuti nem leszek képes kiverni a fejemből. Éljen. Mégis próbálok úgy tenni, hogy nem hazudtam volna és minden a legnagyobb rendben lenne. Egy apró csók a füléhez és máris tudom, hogy nem képes haragudni rám. Azt kétlem, hogy ettől elhitte volna akár egyetlen szavamat is, de legalább nem mérges. Egyelőre beérem ennyivel.
Főleg, amikor már úgy vélem, hogy mélyen alszik. Az a tervem, hogy simán megjárom az utat és itt leszek mellette, mire felébred, de perceken belül rájövök, hogy az túl szép és túl egyszerű lenne. Az élet pedig rohadtul nem ilyen! Lelkiekben már felkészülök arra, hogy most jön a veszekedés. Úgyis olyan rééégen vitáztunk már! Itt az ideje felidézni, hogy milyen is az, amikor egy csomó baromságot vágunk a másik fejéhez. Ezért is kerekedik el a szemem, amikor teljesen más következik. Mióta győzköd ő engem ész érvekkel? Én pedig mióta hallgatom végig ahelyett, hogy mennék a fejem után? Most mégis ott állok ellőtte, egy szót sem szólok, és figyelem a tekintetét. Tényleg ennyire aggódna? Ennyire kétségbe lenne esve? Ennyire... fél, hogy elveszít?
Vissza kellene mennem vele. Egyetlen k*rva szó nélkül megfogni a felém nyújtott kezet és elfelejteni az egészet. De belül egy hang azt súgja, hogy ez az egész meg fog ismétlődni... újra... és újra... ha semmit nem teszek. Fogalmam sincs, honnan jönnek a szavak, amik kicsúsznak a számon.
- Én csak meg akarlak védeni! Csak egyszer(!) legalább úgy akarok melletted lenni, hogy tudom, mindent megtettem, hogy neked jobb legyen! De nem hagyod. Soha nem hagyod! Nem csak egy kölyök akarok lenni, akire szükséged van, hogy legyen kivel eltölteni egy unalmas estét. Férfi akarok lenni melletted, aki megvéd, nem csak ott... van... De te nem érted... - rázom meg a fejem és továbbra is a felém nyújtott kezét nézem, majd tehetetlenségemben belerúgok a mellettem lévő téglafalba.
Tudom, hogy nem mehetek vissza vele. Túl ideges vagyok és tiltja a büszkeségem. De azt is jól tudom, hogy baromság lenne egy késsel a zsebemben beállítani a szüleihez.
- Csak engedd, hogy beszéljek velük - kérem és a kinyújtott kezébe nyomom a késem. Nem viszem magammal. Őrültség lenne. - Ha más nem, elhozom a cuccaidat és... költözünk. Még ma este - bólintok magabiztosan, de az egész mögött ott van egy apró félsz. Tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy el tudjunk költözni. Ő el a szüleitől, én pedig el a Lyukból.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 16:58

-Óóó nem is tudod, hogy mennyire! - Cukkolom még egy kicsit tovább, persze mindezt csakis egyedül azért teszem, hogy érezze a törődést. Szeretem látni azt az elképedt, már-már kétségbeesett arckifejezését, amikor valami olyat mondok, amit az emberek kétszer is átgondolnak, hogy sértésnek, vagy inkább csak valami barom poénnak fogjanak fel. Mindenesetre, néha Davet is meglehet fogni az ilyen megszólalásokkal, de most nem célom az őrületbe kergetése. Ahhoz túl fáradt vagyok, és a gondolataim is elég szétszórtak. Inkább csak élvezni akarom kicsit a nyugalmat, amihez lassan már egy hete nem sikerült hozzájutnom. David karjaiban fekve erősen reménykedem abba, hogy majd sikerül egy keveset aludnom, és hogy elfelejthetem azt az egész őrületet, amit otthon hagytam, de az a feszült testtartása, és a megannyi régi emlékkép, ami az eszembe jut, nem hagy nyugtot. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy hogy reagálok arra, amikor feltűnik, hogy már egyáltalán nincs mellettem. Sőt! Még csak a Lyukban sincs már. Természetes, hogy rögtön utána eredek, és közben megannyi lehetőség megfordul a fejemben, hogy hova a viharba mehetett vajon ilyenkor?! A szerető opciótól eljutok egészen apámékig, mígnem elcsípem az utcavégén és megállítom, hogy magyarázatot követeljek. 
Meglepően csendesen és higgadtan beszélek. Most nem célom egy újabb veszekedés. Csak azt szeretném, hogy velem legyen, és hogy együtt találjunk valami megoldást erre az egészre. Nem engedem, hogy nélkülem intézze el. Akármennyire is nem akarom, és szar bevallani, azok az emberek mégis csak a szüleim!
-Mi? Mi az, hogy nem hagyom? Már rohadt régóta nem csak egy kölyök vagy a szemeimben!- Emelem meg a bennem terjengő feszültségtől egy kicsit a hangom én is, de aztán újfent visszaveszek.
-David, te a közös gyerekünk apja vagy, és szükségünk van rád! És attól leszel férfi, ha most szépen hagyod az egészet, amit a fejedbe vettél, és inkább visszajössz velem, és mellettem maradsz. Értsd meg, ha most valami őrültséget teszel... - És persze folytatnám én még tovább is, hiszen mindenre kész magyarázatom van, de ő félbeszakít azzal, hogy a kezembe nyomja a kését. Duplájára nyílt szemekkel pislogok a kezemben tartott pengére, majd fel rá. Képes lett volna egy ilyennel elindulni a szüleimhez?
-Nem engedlek oda egyedül! Vagy veled megyek, vagy te sem mész. - Nézek komolyan, mereven izzó kékjeibe, majd leengedem a kést tartó kezemet magam mellé.
-De mégis hova, és miből költöznénk el ilyen váratlanul? Hacsak nem raboltál ki egy bankot, akkor esélytelen az egész. - Lépek közelebb hozzá, szinte már-már könyörgő szemekkel nézve az íriszeibe.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 17:49

Persze. Elviselhetetlen vagyok. Legszívesebben játszanám a szerepem és most sértődött gyerek módjára húzódnék el tőle. De a piszkálódások ellenére is tudom, hogy nagy szüksége van rám. Inkább hallgatással ismerem el, hogy igaza van és hagyom ennyiben a témát. Jó lenne, ezzel zárni a mai napot - vagy inkább éjszakát -, és végre aludni, de nem így történik. Egyik kellemetlen témából a másikba csöppenünk én pedig egyre jobban várom, hogy végre elnyomja az álom. Rohadt nagy szemétség részemről, de nem tehetek róla. Ha az engedélyére várnék, jól tudom, hogy soha nem indulnék el. Eszébe sem lenne beleegyezni, hogy odamenjek a szüleihez, miközben ő itt dekkol. Marad a közel sem veszélytelen terv és a szapora léptek, ahogy szinte futva haladok végi a folyosón és egy-egy utcán.
Valahogy meg sem lepődök, amikor egy idő után meghallom a hangját magam mögött. Az annál inkább meglep, hogy nem kezd kiabálni. Igaz, hogy számon kér, de a már egészen megszokott veszekedés elmarad. Pedig mondanom sem kell, megvolt a tervem, hogy mit vágok a fejéhez, ha megjelenik és vitázni kezd. De a csendes, mégis aggódó szavaira először nem tudok mit felelni. Hiába az érvek hada, amit felhoz, hiába a féltés a tekintetében, nem gondolom meg magam. Próbálom meggyőzni, végül egy nagy sóhajjal látom be, hogy eszében sincs engedni. Pedig biztosra vettem, hogyha átadom neki a kést, majd hagyja, hogy menjek ő pedig talán még integet is, mielőtt visszamegy a hotelba. Mekkora baromság, nem igaz?
- Nem raboltam bankot - biztosítom mosolyogva és egy pillanatra elfelejtem a dühöm. Elfelejtem, hogy hol kellene lennem éppen és mit kellene csinálnom. Viszont az egész nyugalom csak egy röpke perc. Utána már újra megfeszül a testem és a kezébe nyomott pengét nézem, mielőtt újra magyarázatba fognék.
- Csak ideiglenes megoldás. Nem maradhatsz nálam. Te is tudod - nézek fel talán most először a szemeibe, mióta megállított. - Az a hely... - megrázom a fejem. Képtelen vagyok megtalálni a megfelelő jelzőket.
Hallgatásba burkolózok és érzem, hogy a düh belülről éget fel. Mégis elnyomom. Csak akkor szólalok meg, amikor már lemondtam a tervemről. Lemondtam arról, hogy elmenjek a szüleihez és megtanítsam nekik, hogy bánjanak a lányukkal. Hogy bánjanak azzal, aki nekem a világot jelenti.
- Nem akarom, hogy visszamenj a szüleidhez. De nem maradhatsz nálam sem. Nektek most nem egy ilyen hely kell - tartok újabb szünetet és még egyszer a távolba nézek. Arra, amerre mennem kellett volna. Aztán csak a szabad kezéért nyúlok és lassú léptekkel indulok vissza a Lyuk felé.
- Ha úgy döntesz, hogy bízol bennem... és rám hallgatsz, akkor felkapjuk a táskád és megyünk. Majd mindent elmagyarázok, hogy hova és miért... és kikhez - teszem még hozzá valamivel halkabban. - Ha úgy döntesz.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 20:46

A nyugodt percek nem tartanak túl sokáig, amin igazából már meg sem lepődök. Mégis mért enném? Hiszen köztudott, hogy ahol mi vagyunk, ott mindig kell, hogy legyen valami egészen kis feszültség, ami aztán képes eget rengető összeveszéseket generálni, ha arról van szó. Mind a ketten elég forrófejűek vagyunk ahhoz, hogy engedjünk a másiknak, és hogy egyszer az életben eldobjuk az önbecsülésünket azért, hogy szent legyen a béke. Ezer szerencse, hogy most nem egy újabb veszekedésről van szó, hanem csak egy kisebb nézeteltérésről. 
Nem tudom mire vélni a viselkedését. Egyszerűen fogalmam sincs róla, hogy miért akar ennyire elszántan megvédeni a maradi gondolkodású szüleimmel szemben, ugyanakkor az sem teljesen világos a számomra, hogy miért nem gondol arra, hogy mi van akkor, ha azzal, hogy most oda elmegy és megfenyegeti őket, lehet csak ront a helyzeten és még nagyobb szart keverünk. Apám képes lenne visszavágni azzal, hogy kirak a házból, és még Samet is rászabadítja, akivel Dave egyébként sincs túl jóban. Mi jöhet még?
Magam sem tudom, hogy miért, de megkönnyebbülök, amikor azt mondja, hogy nem rabolt bankot. Azok után, hogy embert ölt, és hogy milyen durva húzásai voltak még ezenkívül is, már semmin nem lepődnék meg azt hiszem vele kapcsolatban.
-Miért? Mi van azzal a hellyel? Csak alvásra használnám. Az egész napomat a melóhelyen töltöm. - Vágom rá rögvest gyanakvó hangnemben. Vajon tényleg csak az az oka annak, hogy nem akarja, hogy itt lakjak nála, amit mondott, vagy titkol előlem valamit? Vagy éppen valakit?
-Dave, ideiglenesen bármi megteszi! - Szinte el se akarom hinni, hogy már-már könyörgő hangnemet ütöttem meg, de úgy néz ki, hogy mégis így van.
-Hát jó! Legyen! Bízom benned, és abban is, hogy annál jobb helyre viszel, mint amilyen anyámék háza. - Fintorodom el egy percre, majd hagyom, hogy megfogja a kezem, és hogy visszavezessen a Lyukba, ahol felkapom a kipakolatlan táskámat, és előveszem a slusszkulcsom. 
-A te cuccaid? -
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 21:18

Egy rövid percig hallgatok. Fejben összegyűjtöm a jobbnál jobb érveket. Összeállítok egy szép kis beszédet, de amikor szólásra nyitom a szám egészen más mondok. Képtelen vagyok rendesen beszélni arról a helyről. Én elvagyok ott. Oda való vagyok, ha úgy vesszük, de ő nem.
- Az egész egy rohadt romhalmaz! Gyűlölöm az egészet, de a gondolatot még jobban, hogy akár csak beteszed oda a lábad! Nem akarom, hogy... csak nem akarom, hogy bármi közöd legyen neked, vagy akár az apróságnak... ahhoz a helyhez!
Tudom, talán kicsit túlzás, amit művelek. Sőt, biztos, hogy dühösebben köpöm a szavakat, mint szükséges, de ezt képtelen vagyok szépen megfogalmazni. Így viszont annál meggyőzőbbnek érzem magam. Ez a teljes valóság. Nem akarom "bemocskolni" őket. Nem akarom, hogy azt a levegőt szívja, ami ott van! Csak... nem akarom! Mindent beleadok, hogy erről meggyőzzem őt. Eddig nem számított. Teljesen mindegy volt, hogy éppen hol bújunk össze. Egyikünk sem gondolkodott, amikor úgy hozta a helyzet és csak a lüktető testünkre hagyatkoztunk, de most már szeretném a legjobbat megadni nekik és az közel sem a Lyuk. Ha lehetne és szükség lenne rá, akkor a világ másik végére cipelném. Ha azt találnám jónak... De most egy kicsit közelebbi hely is megteszi majd. Amint visszamegyünk majd, hogy összeszedjük a holmiját, amit tulajdonképpen ki sem pakolt.
- Nem teszi meg... - morgom az orrom alatt olyan csendesen, hogy ő még csak ne is hallja, miközben inkább az előttünk lévő járdát nézem. Nem akarok vele vitázni, sem engedni neki, hogy ott töltsön nálam akár egy perccel is többet, mint szükséges. Viszont ha a szemeit látnám, biztos, nem tudnék neki nemet mondani. Már a könyörgő hangja is majdnem meggyőz. De csak majdnem.
- Jobb hely. Neked is tetszeni fog. Csak előtte... mindegy. Útközben majd magyarázok... vagy valami - tudom le ennyivel. Nincs nekem egyelőre arra tervem, hogy ezt az egész nagyszülő dolgot hogyan fogom neki beadni. Ahogy arra sem, hogy mi történik akkor, ha ők mondanak majd nemet. Ha bevágják az orrom előtt az ajtót?! Mindegy. Majd később foglalkozok ezekkel.
Végre visszaérünk a Lyukba, ahonnan, ha tehetném inkább én hoztam volna ki a dolgait. Pontosabban azt az egy táskát. De nem vitáztam. Ez a perc belefér.
- Az én cuccaim? Van nekem olyan? - teszem fel a kérdés, saját magamon vigyorogva. - Én majd még úgyis visszajövök. Melletted maradok, csak el kell itt rendeznem pár dolgot - mondom egy apró bólintás kíséretében, majd mielőtt bármibe is beleköthetne elveszem tőle a táskát és újra a keze után nyúlok.
Mire vállalkoztam én?! Komolyan odaállok egy vigyorral a nagyszüleim elé és reménykedek abban, hogy a terhes barátnőmmel együtt szó nélkül befogadnak?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home! 16.06.13 21:52

Elképedt fejjel hallgatom a kissé ingerültre sikeredett válaszát, és egy jó darabig nem is tudok megszólalni, miután az utolsó szót is kipréselte a száján. Hirtelen azt se tudom, hogy erre milyen fogadható ésszerű válasszal állhatnék elő, amibe már biztos, hogy nem tudna belekötni. Csak figyelem a kezemben szorongatott kést, majd szabad kezemmel megnyomkodom az orrnyergemet, és felnézek a szemeibe.
-És, ha én akarom? Ha engem boldoggá tesz, hogy egy olyan helyen lehetek, amihez nem fűznek rohadt szar emlékek?! - Kissé talán számon kérőre sikeredett mindez, de már nem bírtam tovább visszatartani, és még azelőtt megnyitottam inkább a feszültség szelepeket, hogy azok szétrobbantak volna a túlnyomástól. Az senkinek nem lenne jó. Az újabb "szakítást" eredményezne, amire most semmi szükségünk! Nekem meg főleg nem... Arról viszont nem tehetek, hogy eddig ez az egyetlen olyan hely, ahonnan nem akarok betegesen elmenekülni. Mióta Jill meghalt, rögeszmémmé vált az olyan helyekről történő menekülés, amikhez régi, rossz emlékek kötnek. Ezt a szüleimtől örököltem. Miután a húgom meghalt, úgy gondolták, hogy az egész családnak az lesz a legjobb, ha minél messzebbre költözünk Manchestertől.
-Remek... - Morgom az orrom alatt, és mivel nem tehetek mást, némán elindulok utána, és csak reménykedni tudok benne, hogy tényleg egy olyan helyre fog vinni, ami majd kárpótol azért, hogy innen elrángat. 
-Vagy valami... - Ismétlem utána egy lemondó, keserű mosollyal a képemen, és már az sem érdekel, hogy akaratomon kívül elveszi tőlem a táskámat. Csak akkor figyelek rá legközelebb, amikor újabb magyarázatokba kezd.
-Pár dolgot? Mi az a pár dolog, amiről a jelek szerint nem tudhatok? - Kérdezem oldalra billentett fejjel, a homlokomra emelkedett szemöldökökkel.
-Megint kezded ezt a titkolózást David. Félmondatokban beszélsz, és még azok is tök értelmetlenek. Megmondtam, ha velem van a baj, ha úgy érzed, hogy túl tapadós vagyok, akkor mondd meg, de... csak ne kelljen barkochbáznunk egymással, mert megőrülök. - Túrok bele végül a hajamba, aztán csak lemondóan, sóhajtva megrázom a fejem és elindulok ki a kocsihoz, amivel már indítok is, amint ő is csatlakozik hozzám. 
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home!

Vissza az elejére Go down

Dave&Roxy - You put your arms around me I'am home!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Dave & Jo - Száguldás

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Wormwood Hotel - David pince lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához