Nem igazán jön át a viccelődés, ahogy látom, de nem is baj. Végig simítok az arcán és egy puszit nyomok az ajkaira.
- Nem. Ez az én döntésem volt, mert azt akarom, hogy örökre az enyém maradj. Napról napra egyre szerelmesebb vagyok beléd. - Elmondom őszintén, bár nem tudom, hogy valóban ezt akarja-e hallani. Mindenesetre én kitartok ez mellett. Már régen megajándékoztam volna a gyűrűvel, csak eddig nem engedte, hogy bármit is vegyek neki. Egyre jobban érzem, hogy nekem más már nem kell, hiába vagyok még ennyire fiatal.
- Valamikor? Akkor nem baj, hogyha csak pár év múlva kerül erre sor? - Puhatolózok, hogy mi számít a valamikorba bele. Persze attól, hogy megkértem a kezét, még nem sietek az esküvővel, az már egy kicsit nagyobb elkötelezettség lenne a számomra, és hiába szeretem ennyire, még az megrémiszt.
- Kár. Pedig nem biztos, hogy arról a barátnődről leszálltam volna. Kíváncsi lennék milyen, ha valakinek három melle van. - Gondolkozok el látványosan, tényleg addig szekáltam volna, amíg nem látom, legalábbis nem meztelenül, de minimum fehérneműben. Elvégre nem mindennap lát az ember három mellű nőt, de talán várnom kell még ezzel. Örülök neki, ha egy kicsit magával és a barátnőivel törődik, de azért nem gondoltam volna arra, hogy így száműzne.
- És ha veletek aludnék? - Próbálkozok még egyet, elvégre az alvás az alvás, ott már mindegy, hogy ott vagyok-e vagy sem. Én pedig szeretnék Charlottetal aludni, mert szeretem ha hozzám bújik. Pláne, hogyha sokan lennék, még több nő bújna hozzám. Tiszta paradicsom lenne az egész.
- Még csak az kéne, hogy panaszod legyen. - Öltöm ki rá a nyelvemet, elvégre szerintem mindent megteszek azért, hogy jól érezze magát mellettem. Kicsit értetlenül nézek rá, mert úgy mondja, mintha nem lennék az. Elvégre akkor miért mondana nekem igent az oltár előtt, ha nem vagyok az álompasija.
- Miért? Nem így van? - Kezdek összezavarodni, ezért is kérdezek rá. Kíváncsi vagyok arra, hogy erről hogyan is vélekedik. Szeretek a kedvében járni, hogy mindennél jobban akarjon és ez eddig úgy tűnik, hogy nagyon is sikerül.
- Tényleg? - Csillogó szemekkel pillantok rá, majd azért mégis csak most már kiszállok belőle. Kicsit feljebb húzom a nadrágomat, majd végig simítok a testén és élvezem, ahogy ujjai a hajamba túrnak.
- És melyik tetszett jobban? Az ujjam vagy a nyelvem? - Szeretném tudni ezt is, hogy legközelebb, hogy izgassam fel, bár nekem ez a nyelvezés nem igazán jó. Legalábbis most még fura volt, de talán gyakorlással még ez is megtetszhet a számomra.
- És hátulról is én lennék az első? - Suttogok bele a fülébe, mintha csak attól félnék, hogy más is meghallja. Én örülök neki, hogy végre valamiben első voltam a számára. Bár ő is nekem volt az első, hogy a szájával kényeztetett, de valami mást is kipróbálnék, hogyha engedi, bár azt hiszem tudom, hogy nem fogja ezt megengedni.

Örülök, hogy ezt mondja és nem akar másé lenni, csak az enyém. Az biztos, hogy nem is engedném át másnak, mert abba beledöglenék.
- Ezt akarom! - Jelentem ki határozottan és egy apró csókot nyomok az ajkaira. Imádom még mindig érezni ajkai melegét, így nem távolodok el tőle, nyelvemmel bebocsájtást kérek a szájába, és ha ezt megkapom, akkor érzékien megcsókolom, kicsit elnyújtva azt.
- Akkor jó. Úgyis csak 2 év után tudnánk házasodni. - Mosolygok, ahogy nem erőlteti az esküvőt, más már régen azon nyavalyogna, hogy mennyit kellene lefogynia, hogy beleférjen a ruhába. Nem is baj, hogyha szokjuk ezt a változást is, mielőtt fejest ugrunk a házas életbe, bár eddig is nagyon jól megvoltunk együtt. Kicsit sajnálom, hogy nincs olyan barátnője, akinek három melle van, de sebaj. Tetszik a nevetése és ezzel mosolyt csal az arcomra. De az nem sokáig marad az arcomon, mikor nem enged abból, hogy ott aludhatok.
- De a csajos este befejeződik azzal, mikor elmentek aludni. - Legalábbis szerintem és akkor mikor mindenki alszik, még együtt tölthetnénk az este további részét. Úgysem láttam még ittasan, bár azt tudom, hogy nem fogja magát részegre inni, de azért valamennyi pia csak lesz benne.
- Én ezt már elmondtam, hogy nekem annak számítasz. Igaz nincs nagy tapasztalatom a kapcsolatok terén, de a volt barátnőmnél sokkal jobb vagy. Eddig azt hittem, hogy ő az igazi, de mikor a vége fele már jött a hülyeségeivel, akkor jöttem rá, hogy nem ő az. Aztán mikor találkoztunk a kórházban, egyből megtetszettél és megakartalak szerezni. Nem tudom miért, de mikor elkezdtünk egyre többet beszélgetni, meg találkozgatni, akkor kezdtem beléd szeretni is. Nekem tökéletes vagy, hiába vélekedsz magadról máshogy. Minden megvan benned, amire vágyok, igaz még ezen a főzéses dolgon dolgozni kell, de szerintem ezzel sincs gond. Meg, ami lényeges, hogy sok mindent megengedsz, amit a volt barátnőm például nem és nem vagy követelőző, ami szintén jó. És még sorolhatnám. Ha nem te lennél az álomnőm, akkor szerintem már rég elmúlt volna a szerelem, de nálam valahogy mindennap ugyanolyan, mint mikor "friss" szerelem volt. Ezért gondolom, hogy az vagy. - Kicsit hosszan fejtem ki, hogy miért gondolom őt az álomnőmnek, ami nagyon is igaz. Nem tudom, hogy mennyire fogja elhinni, de rég ott hagyhattam volna már akkor, mikor nem bízott meg bennem a legelején és csak azt hitte, hogy ágyba akarom vinni. Tényleg szerelmes vagyok belé és nem akarom elveszteni. Ezért próbálok mindig a kedvére tenni, ahogy az előbb is tettem. Kicsit meglep, hogy ebben én vagyok az első a számára, de örülök neki, hogy legalább valamiben én lehetek.
- Akkor mindkettőből egy kicsi. - Vigyorgok, bár csodálom, hogy az, amit a nyelvemmel produkáltam, az tetszett neki, mivel most csináltam először és fogalmam sincs, hogy mit is kellett volna tennem. Bár tudom, hogy Charlottenak mindegy, hogy mit csinálok, ő úgyis élvezni fogja, ahogy eddig is tette.
- De csak egyszer. - Kiakarom vele próbálni, de azzal, hogy ott hagyott, azt hiszem egyszer sem akarja. Sóhajtok egyet, majd megfogom a bugyiját és felviszem utána a fürdőbe, ahol végre sikerül utolérnem és a szennyest bedobom a kosárba. Elkapom hátulról és félresöpröm a haját, hogy a nyakához férjek, közben egyik kezemmel próbálom kikapcsolni a melltartót, mert azt nem vettem le róla, kivételesen, pedig imádom a melleit. Ugyanúgy, ahogy még rajtam is minden rajtam van, mert nem szedte le rólam.
- Szeretem mikor meztelen vagy. - Suttogom a fülébe, amíg bénázok a melltartóval. Kellemetlen, de ez az egykezes kikapcsolás nem megy, így elveszem a másik kezét a hasától és két kézzel kikapcsolom, majd újra megölelem hátulról, de nem sokáig mert megfordítom, hogy láthassam.
- Tudom, hogy nem szereted ezt a témát, de... Még mindig szeded a gyógyszert? - Félve teszem fel a kérdést, de muszáj tudnom, mert már régóta nem veszem észre rajta, hogy menstruálna. Persze, abszurd, mert akkor már nőne a pocakja, bár ki tudja, azért szeretném tudni a választ.

Valahogy nem tudom elképzelni magam Charlotte nélkül, így a kérdésére is csak mosolyogva bólintok. Szeretném vele tudatni, hogy ezt az egész kapcsolatot komolyan gondoltam és nem csak azért vagyok vele, hogy az ágyba vigyem.
- Persze. Ki fogok tartani melletted. Nem tudom mással elképzelni az életem. - Vallom be őszintén, és egy apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, egészen addig, amíg úgy nem döntök, hogy megcsókolom. Szeretem ajkai puhaságát érezni a sajátom, és ahogy a nyelvemmel is kényeztetem a nyelvét, egyszerűen felemelő érzés. Érzem, ahogy a keze a tarkómra csúszik, így belemosolygok a csókba.
- Addig várunk, ameddig szeretnél. - Biztatom egy kicsit a mondatommal, mert nem akarom ezzel sem siettetni, ahogy eddig sem tettem semmivel sem. Arcomra értetlenség ül ki, hogy ennyire nem akarja, hogy vele aludjak, de kénytelen leszek ebbe beletörődni.
- Miért nem? Ha másnap dolgoztok, előbb-utóbb kell aludnotok, és mivel orvosok vagytok, ezért előbb. - Fejtem ki a véleményemet, persze most már nem azon vagyok, hogy aludjak vele.
- Pedig milyen király lenne, ha mind hozzám bújnátok. Aranyélet lenne. - Gondolkozok hangosan, de ránézek Charlotte arcára és elnevetem magam. Csak bízni tudok benne, hogyha eddig nem bántott, most sem fog megütni. Nem húzódok el tőle, tehát, ha kapok egy pofont ezért a mondatomért, akkor is maradok mellette.
- Eddig ez kérdéses volt? Próbáltam mindig a tudtodra hozni, hogy nekem mindenhogy kellesz a hibáiddal együtt is. - Értetlenül vonom fel a szemöldökömet, ahogy felteszem a kérdésemet, de aztán ez az arcvonásom átváltozik lágyabbá, ahogy bevallok neki mindent. Túlságosan őszinte vagyok vele szemben és minderre csak most jön rá, amit eddig is szajkóztam neki. A jutalom csókot pedig örömmel fogadom, így mindent elfelejtek, amit az előbb mondtam. Arcomra szép lassan mosoly majd vigyorgás ül ki, ahogy a nyelvtechnikáról kezd el beszélni.
- Akkor ezek szerint lesz még több olyanban részem, ami a kanapén történt? Rajtam nyugodtan gyakorolhatsz! - A kérdésemnél még mindig vigyorgok, de egy kis titokzatosság is bujkál benne. Élvezném, hogyha megint az ajkaival kényeztetne és ezt a kijelentésemben is hangoztatom, ahol már a titokzatosság eltűnik és helyette megjelenik az izgatottság. Szerintem már meg sem lepődik ezen, hogy "feláldozom" magam a cél érdekében.
- Vicces kedvemben vagyok, most mondjam azt, hogy te voltál kéznél? Amúgy meg nem értem, hogy miért vagy szégyenlős. - A mai nap folyamán az ilyen kérdéseim miatt szerintem meg fog még verni. Viszont a hangomból is érezhető, hogy pusztán viccelek, én azért örülök, hogy veled sodort össze a sors és a kérdésem utáni megjegyzésemet is inkább arra irányzom, hogy miért szégyenlős még mindig. Már a fürdőszobában állva, levetkőztetem és magam felé fordítom, hogy lássam a testét. Egyszerűen a melleitől teljesen kész vagyok, így egy pillanatra rájuk téved a tekintetem, majd ismét Charlotte szemeibe nézek.
- Túlságosan kiismertél. - Ajkam lefelé görbül és szomorúságot sugároz az arcom. Túl őszinte voltam vele szemben és túlságosan nyílt, hogy mindent megtudjon rólam. Viszont most egy komolyabb témára váltok, mert szeretném tudni, hogy még mindig szedi a bogyókat, vagy hamarosan bejelenti, hogy apa leszek. Halvány mosolyt mutatok felé, ahogy megtudom a választ, de rögtön jön is a kérdést, amire számítottam.
- Mert régen mindig nyűgös voltál, mikor menstruáltál, de pár hónapja, mintha nem lennél. És nem voltam benne biztos, hogy miért. - Mivel kettesben vagyunk a fürdőszobában, ezért nem is zavartatom magam, hogy ilyenről beszélek nyíltan. Na, nem mintha máshoz zavarna a téma.
- Ha fürödni akarsz, akkor ideje lenne megengedni a vizet. - Puszit nyomok az ajkaira, mert forró fürdőre vágyott, így ha megfordul, hogy bedugja a kádat, akkor mögé lépek, egy kezemmel a csípőjéhez nyúlva húzom a fenekét az ágyékomhoz, másik kezemmel pedig végig húzom a gerincén az ujjaimat. Szerintem igazán kipróbálhatnánk egyszer ezt. Ha felegyenesedik, akkor elengedem és kicsit félrelépek tőle. Persze, ha mégis zuhanyozni vágyna és nem fürödni, ahogy lent mondta, akkor mindez nem történik meg.

Való igaz, hogy nem tudnám elképzelni nélküle az életem, de lehet, hogy csak azért mondom, mert szerelmes vagyok. Viszont erre nem akarok gondolni, így csak önelégülten mosolygok, mikor megkapom a választ. Büszke vagyok magamra, hogy egy ilyen nőt tudhatok magam mellett, aki ugyanígy vélekedik, mint én. Örülök is neki és egyre biztosabb is vagyok abban, hogy jó nő ujjára húztam a gyűrűt. Az esküvőt sem erőltetem, sem siettetem, ahogy eddig sem tettem egyiket sem. Csak egyetértően bólintok egyet, nem sietek sehova, ha egy kicsit később lesz a feleségem azzal sincs gond. Meglep azzal, hogy kirak a házból, azt hiszem kicsit túl lőttem a célon, pedig nem akartam. Arcomon még mindig a döbbenet ül, de hamar átvált szomorúvá.
- Jó. - Elhúzom a számat, mert nem ezt akartam, de ha ennyire komolyan mondja, akkor megteszem neki azt, amit kér. A kérdésére megforgatom a szemeimet, már most témánál vagyunk, de nem szólok rá semmit. Viszont szeretem, ha hozzám bújnak, megölelnek és éreztetik, hogy szeretnek még ha csak barátilag is. Egyszerűen ilyen szeretethiányos típus vagyok.
- Felejtsd el! - Rántom meg a vállaimat, hogy felejtse el azt, amit mondtam. A kedvem kezd a béka feneke alá menni, lehet tényleg nem jó, hogy túl sok időt töltünk együtt, mert akkor fennállhat a veszély, hogy összeveszünk.
- Azért, mert az előző barátaid kiverték a hisztit, én nem. Én elfogadlak olyannak, amilyen vagy. - Halványan mosolygok rá, majd ez egyre szélesebbé válik, ahogy sejtelmesen válaszol a kérdésemre. Azért biztos vagyok benne, hogy kapok még tőle ilyen fajta kényeztetést. Már én is kiismertem azért ennyire. De azért nem szólok rá semmit, mert a végén tényleg nem fogom megkapni.
- Oh ne már. Ne vegyél már mindent ilyen komolyan! - Megforgatom megint a szemeimet, mert tényleg csak viccből mondtam, hogy ő volt kéznél. Ismerhetne már annyira, hogy tudja, miért szerettem belé. De ezt már nem fogom megint elmondani.
- Én meg biztosra tudom. - Féloldalas mosoly ül ki az ajkam egyik szegletébe, mert most is beszélgetünk úgy, hogy meztelen, ami engem egy cseppet sem zavar, sőt a tekintetem még egy pillanatra a mellére is téved. Imádom a kebleit, nem tehetek róla, de ezt is tudja már.
- Túl egyszerűen működök. - Döntöm oldalra egy picit a fejemet, de ezen majd változtatni fogok, mert túlságosan is jól ismer. Viszont az feltűnt, hogy a piros betűs napjain már nem szenved, így erre rá is kérdeztem.
- Ugyan már. Elviselem a nyavalygásodat is. Még tisztelem is ezért a nőket. Elképesztő, hogy egy hétig véreztek és nem haltok meg. - Valóban komolyan gondolom, és minden tiszteletem ezért a nőkért. Azért elég sok mindent kell nekik elviselniük, ha a fájásról van szó, elvégre egy gyereket is világra hoznak. Amint lehajol, mögé állok és végig simítok a hátán, bár tudhattam volna, hogy nem tetszik ez neki.
- Nem akarom rád erőltetni. - Dőlök neki a mosdókagylónak, majd megvárom, míg beszáll a kádba. Ha ezt megteszi, akkor leülök a kád mellé a földre, egyik kezemet végig fektetem a kád szélén, a fejemet pedig rá helyezem. Másik kezemmel, a combját és a térdét kezdem el simogatni, miközben azt figyelem, hogy milyen mozdulatot írnak le az ujjaim.

Nem hittem volna, hogy valóban idáig jutunk, azért mert sokat kérdeztem. Meg is lepődtem, aztán elszomorodtam, mert azt akartam, hogy este mikor már alszanak, akkor velem aludjon. De így még a közelében sem lehetek és ez kiborít. A visszakérdezésére továbbra is csak elhúzom a számat.
- Ha ezt szeretnéd. - Rántom meg a vállaimat, nem repestek az örömtől, hogy kidob a házból, de ha valóban ezt szeretné, akkor majd elmegyek. Nem akarom azt, hogy ne legyen csajos estéje azért, mert itt vagyok, tényleg azt szeretném, hogy érezze jól magát a barátnőivel. Tudtam, hogy nem hagyja annyiban, így egy kérdéssel tovább folytatja, amit én le akartam zárni.
- Csak akkor mondom, ha nem sértődsz meg rajta és nem kezdesz el veszekedni. - Kötöm ki a feltételt, mert egyáltalán nem akarom, hogy ez miatt megsértődjön és a végén a mai estét is máshol töltsem. Folytatom is, hogy minél előbb lezárjuk.
- Bármikor ölelgethetnének a srácok. Hisz gondolom van férfi ismerősöd is, akihez hozzábújsz, hogyha elvesztesz valakit és vigaszt keresel. Illetve hagyod, hogy megöleljenek. Szóval érted. Engem nem zavar. Te meg tudhatod rólam, hogy imádom ha ölelnek és éreztetik, hogy szeretnek még ha csak barátságból is. De ha akarod, akkor nem leszek itt, amikor tartod a csajos estéd. - Elmondom az én verziómat, bár szerintem megint ki fog akadni, ahogy régen tette, mikor feljött először ez a téma köztünk. Igen, élvezném ha annyi nő megszeretgetne, de ez csak egy kisebb bűn. Azt is szeretem, ha Charlotte ölelget és bújik hozzám, de azért nekem barátaim is vannak és ahogy a szerelmemnek már egyszer bizonyítottam, szeretnék a barátaival is jó viszonyt ápolni. És szerintem ebbe belefér egy baráti ölelgetés, de látom más véleményen vagyunk.
- Elég sokáig tartott ezt észrevenned. - Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, mert elég régóta vagyunk együtt és csak most érzem, hogy hisz a szavaimnak, mert ezt már a legelején tudattam vele, hogy nekem mindennel együtt kell, a hibáival is szeretem.
- Pedig az arcod mást sugárzott. - Döntöm oldalra egy picit a fejemet, mert én úgy vettem észre, hogy a kis poénomat nagyon is komolyan vette, sőt a megnyilvánulása is annak tűnt. De elhiszem neki, hogy nem vette komolyan, hiába mutatott teljesen mást. Nem akarok ilyenen összeveszni, így sincs már túl jó kedvem.
- Akkor ügyesen csináltad. - Mondok egy elismerő mondatot, mert azt hiszem tényleg nyitott könyv vagyok a számára, de pont azért, mert őszinte akarok lenni vele és nincs titkom előtte. Tényleg nem tudom, hogy mi baja van a menstruációs témával így csak sóhajtok egyet.
- Tudom, ahogy a többit se... Én azért szeretném tudni, hogy a menyasszonyommal mi van. Igen, férfi vagyok, de attól még érdekel, hogy milyen egy női test működése. De akkor újfent erről sem fogok beszélni. - Egyre jobb lesz ez a nap. Ahelyett, hogy örülne, hogy ennyire érdekel, hogy mi van vele, hogy törődök egyáltalán vele annyira, hogy nem mindig a szexen jár az agyam. De úgy látszik az igyekezetemet nem akarja észrevenni. Amint beszáll a kádba, én leülök mellé és gondolkozva, elkezdem simogatni a lábát. Nem, semmi kedvem nincs beülni most fürdőzni, teljesen elvette a kedvemet mindentől.
- Most nem, de attól még áztathatod magad nyugodtan, ameddig szeretnéd. - Pillantok fel rá, majd továbbra is magam elé meredve gondolkozok az imént beszélteken. Tényleg annyira nagy probléma, hogy szeretném, ha mindent elmondana nekem a menyasszonyom? Fene se érti a nőket. Annyira belemerülök ennek a kérdésnek a boncolgatásába, hogy észre se veszem, hogy már nem simogatom.

Meglepetten pislogok, mikor Charlotte megszólal. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy most miért is változott meg a véleménye, hiszen ha azt akarja, akkor elmegyek itthonról. Szeretném kideríteni, hogy mi a baj, így ezt nem fogja megúszni.
- De miért? - Szeretném, ha őszintén elmondaná, hogy mi bántja és talán együtt meg tudnánk oldani. Ennek a napnak kéne a legboldogabbnak lenni, hiszen ma jegyeztem el. És csak azt akarom, hogy egy nap az igen-t is kimondja nekem. Örülök neki, ha nem akar velem veszekedni, így el is mondom, hogy mi az én véleményem az ölelgetésről.
- Féltékeny vagy? - Sunyin nézek rá, mert aranyos mikor féltékeny, bár néha nem értem, hogy miért. Elvégre nem csináltam semmi olyat, amitől elveszthettem volna a bizalmát és nem is akarok ilyet.
- Pedig valóság. Én létezek és valóban a menyasszonyom vagy. - Halványan mosolygok, mert örülök neki, hogy így döntött, de azért egy kicsit jobban is hihetne bennem, de ezt nem teszem szóvá. Kicsit mintha ma egy kicsit jobban érzékenyebb lennék, mint máskor, így sok minden elveszi a kedvemet, így egyre jobban kezdek lefáradni.
- És ha van előtted titkom? Igen van. De ne mond el senkinek se! Nem szőrös a hátam! - Teszem fel az igen nagy kérdést, majd közelebb hajolok hozzá és nagyon komolyan ejtem ki a szavaimat. Szeretném, ha egy kicsit megijedne, majd végül belesúgom a fülébe, hogy mi a titkom. Szomorúan bólogatni kezdek, hogy igen ez egy nagy hátrányom, talán meg tud bocsájtani és el tud így is fogadni. Végül egy olyan témához lyukadunk ki, amiről Charlotte nem szívesen beszél, így az élet kedvem is kezd lejjebb menni. Nem segít az sem, hogy elkezd mesélni.
- Hát nem tudom. Nekem csak az tűnt fel, hogy sokkal ingerlékenyebb vagy előtte. - Rántom meg a vállaimat, mert az fel sem tűnt, hogy nagyobb a melle. Mindig leragadtam annál a résznél, hogy ne szóljak hozzá, ha látom, hogy robbanni akar, mert akkor tudom, hogy közelednek azok a napok.
- Nem kérdezem, mert látom rajtad, hogy nem akarsz róla beszélni. - Beletörődök ebbe, hogy még mindig nem bízik meg bennem annyira, hogy nyíltan beszéljen az ilyesmiről. Persze biológia órán nem figyeltem, mikor erről a részről esett szó. Már annyira elment ettől a kedvem, hogy így lehordott, hogy visszautasítom azt is, hogy vele fürödjek. A kérdésére felpillantok rá, majd felállok és közel hajolva hozzá adok egy csókot az ajkaira.
- Biztos. - Mondom, majd kimegyek a fürdőszobából, mielőtt meg tudna szólalni. Lemegyek a konyhába, mert én valóban éhezek egy kis sütire, így el is kezdem az előkészületeket. A szakácskönyvet is előkutatom - amit még valamikor áthoztam -, majd egy csokis keksznél nyitom ki. Eddig odáig jutok el, hogy elkezdem olvasni, mit hogy kell.

Értetlenül felvonom az egyik szemöldökömet, eddig nagyon is szerette volna megrendezni ezt a kis estét, most pedig egy ilyen kifogással jön. Nem értem, hogy mi változott ez alatt az 5 perc alatt.
- Dehogyis! Hidd el jól fogjátok magatokat érezni. - Mondom apró mosollyal az ajkaimon és tényleg nem leszek itt, hogy ne zavarjak. Elvégre egy este neki is jár, ha ezt szeretné. Persze örültem volna, ha itt lehetek éjszaka, de akkor majd legfeljebb másnap találkozunk. Egy napba nem halok bele, csak fura lesz, hogy nem bújik hozzám senki.
- Akkor is féltékeny vagy, ha az unokatesóm ölel meg? - Kérdezek rá, mert hát idősebb nálam és lány. Persze, lehet a családtagokra nem vonatkozik a féltékenysége, de hát ki tudja. Eddig mindig mondogatta, hogy nem lesz féltékeny, de egyre többször derül ki, hogy féltékeny bizonyos helyzetekben.
- Pedig a féltékenység a bizalomhiány jele, nem? - Azért ezen hangosan is elgondolkoztam. Eddig nem tettem semmi olyat, hogy ne bízzon meg bennem, ezután sem fogok. Az megint más, hogy mit mondok, de úgysem fogom megtenni, mert tudom, hogy Charlottenak rosszul esne. Követem a tekintetét a gyűrűre és egyre jobban tetszik az ujján.
- Nem hitted volna, hogy valaki eljegyez? - Mondom úgy, hogy még mindig a gyűrűt nézem, majd a válaszra azért felemelem a fejemet, hogy a szemeibe nézzek. Szerintem ez az eljegyzés akkor jó, ha meglepetésből lesz és nem előre bejelentésből. Közben elárulok neki egy titkot, ami persze nem az, csak szivatom. Látom az első reakciót, hogy frászt kap ettől, de aztán mégis csak nevetve válaszol.
- De ugye nem baj? - Nézek rá nagy szemekkel, hogy mennyire baj neki ez. Nincs előtte más titkom, legalábbis ilyen nagy horderejű.
- Akkor nem mondom azt, hogy megértem, inkább azt, hogy elhiszem. Persze rossz lehet, de ti mindent kibírtok. Elvégre még szültök is. - Rántom meg a vállaimat, mert azért elég nagy tiszteletem van a nők felé, hogy ilyeneket is kibírnak. Én nem bírnám szerintem, de ezt fel is vállalom, hiába sértené a férfiúi énem. Mivel látom rajta, hogy erről nem akar beszélni, ezért inkább ejtem a témát. Amint beleegyez, már nincs is semmi hozzáfűznivalóm, ezért egy csók után, már el is tűnök a fürdőszobából. Lent a konyhában viszont elkezdek olvasni egy szakácskönyvet, mikor Charlotte megjelenik mellettem. Azt hittem, hogy tovább fog fürdőzni, elvégre ráérünk még van egy pár óra a napból. A kérdésére ránézek, annyira aranyos a mosolyával, hogy mentem el tudnék olvadni. Megfogom a kezét behúzom magam elé úgy, hogy nekem háttal legyen, majd egyik kezemet a felső alá bedugom a hasához, a másikkal pedig átkarolom. Fejemet a vállára helyezem, majd így olvasom tovább, de azért válaszolok neki.
- Ezt megcsinálom. - Mutatok rá a címre, majd visszahelyezem a kezemet és olvasom tovább, mert nem emlékszem, hogy hol tartottam, ezért újra elkezdem a mondatot. Nincs sok, így amint végeztem, megszólalok.
- Azt hittem áztatni fogod magad, még egy kicsit. - Halkan beszélek elvégre ott vagyok a fülénél. Megpuszilom a vállát, majd elengedem, és elkezdek készülődni a sütéshez. Direkt mondtam, hogy megcsinálom, mert látom rajta, hogy nincs semmi kedve ehhez, épp ezért nem is erőltetem már.

Kezdem nem érteni Charlottet, mert az előbb pont azt akarta, hogy ne töltsünk ennyi időt együtt, hogy mindketten menjünk el szórakozni, legalábbis én, én pedig természetesen felhoztam azt is, hogy akkor ha már nekem szabad, akkor neki is. Most pedig jön ezzel az ötlettel, hogy mégsem. Elég bonyolult, persze nincs semmi bajom ezzel, hisz eddig is együtt töltöttük az időnket.
- De pont azért akartuk a külön szórakozást, hogy a barátainkra is legyen idő, és ne hanyagoljuk el őket, azért mert együtt vagyunk. Unom? Ezt miből gondolod? - Azért megosztom vele az előbbi gondolatmenetem, hogy most miért változtatta meg mégis a véleményét. Az utolsó mondatát, pedig nem nagyon értem, már miért unnám meg a társaságát? Sőt nagyon is szeretem, hogy mindig velem akar lenni, mert elképesztően szeretethiányos vagyok és szeretem, ha a barátnőm szeretget.
- Na igen. De a legelején azt mondtad, hogy nem szenvedsz féltékenységi rohamban, most pedig olyan abszurd dolgok miatt leszel féltékeny, pedig nem is csináltam semmit, csak beszélünk róla. - Egyre többször kapja el a féltékenység, pedig valóban nem csináltam semmi rosszat, mindössze egy egyszerű beszélgetésről van szó. Nem is tudom, hogy mi lesz, ha épp megnézek egy számomra csinos nőt. Ott helyben leoperálja a fejem? Vagy csak szimplán kiműti a szemem, hogy ne nézzek rá senkire. Kezdek félni ettől.
- Igen, de én úgy vagyok vele, hogy egy félrelépés két emberen múlik. Ha én nem vágyok másra, akkor felőlem teperhet úgy a nő, ahogy akar, akkor sem fog lázba hozni. Ha meg mégis megtörténne, akkor meg ugyanannyira lennék hibás, mint a csábító. Legalábbis szerintem ez így működik. Nálad is lehetne. Ha egy srác nagyon teper nálad, de te nem akarod, akkor nem fog megtörténni, ha csak nem erőszakol meg. De akkor addig fog élni. Viszont, ha te is belemész, akkor te is hibás vagy. - Rántom meg a vállaimat, miközben kifejtem a véleményemet erről. Szerintem ez így működik, legalábbis az én szemszögemből. Azért hoztam fel Charlottet is példának, mert ez vele is ugyanúgy megtörténhet, nem csak velem, azért mert én vagyok a férfi. Persze, remélem, hogy ez egyikünkkel sem fog megtörténni, de én elmondtam a véleményem, innentől kezdve rajta múlik, hogy mennyire jut el hozzá a lényeg.
- Szóval én lennék az igazi? - Döntöm oldalra a fejemet, mosolyogva. Eddig pont ettől ódzkodott, legalábbis nagyon nem akarta bevallani, hogy számára tökéletes vagyok.
- Pedig lehetne a szőrtelenítés az előjáték. - Nevetem el magam én is, bár ez elég abszurd számomra, mert elég későn érettem meg, ami a szőrnövekedést illeti. Még a borostára is nagyon sok hetet kellene várnom, de engem ez egyáltalán nem zavar.
- Nekem nem kéne teszt alanynak lennem. Én amúgy is bevallom, hogy nem bírnám ki. A bordarepedésnél is azt hittem, hogy meghalok. - Ez van, hiába vagyok férfi, nagyon kicsi a fájdalomtűrő küszöböm. Ciki vagy sem, de én őszintén be tudom vallani, hogy fájna-e vagy sem.
- Miért eddig nem voltál az? - Öltöm ki a nyelvemet, mert eddig is mindent megtettem érte, és ezután se fog semmi se változni. Talán csak annyi, hogy jobban fogom kényeztetni. Amint magam elé húzom, és megölelem hátulról, el is mondom neki, hogy mit fogok csinálni, de közben el is olvasom. Nem kell bele túl sok minden, így elkezdek előkészülni rá.
- Miért? Nem rabolnak el az UFÓ-k. - Nézek fel rá, miközben épp guggolva keresek egy nagyobb tálat az alsó szekrényből. Tényleg nem értem, hogy miért nem maradt fent egy kicsit áztatni magát, azért nem kell kapkodni, mert épp 10-15 percet nem töltünk egymással.
- Nem kell. Tudom, hogy mennyire nincs az ínyedre a sütés. Megcsinálom pillanatok alatt. Addig ha akarsz tv-hetsz. - Állok fel, amint megvan a tál. Tényleg nem egy bonyolult, csak összeöntöm az alapanyagokat, összekeverem és már mehet is a sütőbe. Neki is látok, így a tálba mindent beleöntök, ami a receptkönyvben van.
- De nem én mosogatok! - Nézek felé, és még ezt így az elején leszögezem. Persze, azért direkt nem fogok több mindent összekoszolni, mint amire szükségem van, de jobb ha felkészül arra, hogy egy-két dolgot el kell mosogatnia.

Ez az újabb ötlet csak értetlen kifejezést kreál az arcomon. Fogalmam sincs, hogy most ez mire jó, így mégsem a barátainkkal fogunk foglalkozni. Persze, ha megakarja ismerni a barátaimat, akkor nincs semmi akadálya, de ezt miért egy buli keretén belül?
- Meg akarod ismerni a barátaimat? De ha épp nem akarod, hogy elhanyagoljuk őket, akkor miért nem akarod ezt a csajos estét? - Ráncolom össze a homlokomat, eddig én nem akartam, de mikor beleegyezek, akkor Charlotte nem akarja. Hol itt a logika? Az ő barátnőit nagyjából ismerem a kórházból, igaz, hogy velük nem beszélgettem bent, de nem hiszem, hogy itt többet beszélgetnék velük. Úgyis tudom, hogy egy-kettőnek megvetés van a szemében, hogy Charlottetal együtt vagyok.
- Pedig ez benne van a pakliban. A szerelem egy idő után úgyis elmúlik. De én szívesen vagyok veled, sőt örülök is neki, ha velem akarod tölteni a szabadidődet, mert akkor valamit jól csinálok! - Öltöm ki a nyelvemet, mosolyogva, persze nem gondoltam komolyan, hogy csak ez miatt szeret velem lenni. Én is mindig próbálom keresni a társaságát, mikor hazajön, bár ez nem mindig jön össze, főleg, amikor csak az ágyra vágyik.
- De nem csináltam semmit, hogy féltékeny legyél! - Duzzogok, mert akkor sem tettem semmit, hogy féltékenységi rohamban szenvedjen. Ha meg itt lesznek a barátnői és valamelyikkel elkezdek beszélgetni, akkor meg az miatt lesz féltékeny. Kezdek abba belezavarodni, hogy mit lehet és mit nem.
- Igen tudom. Én se! De azért elmondtam a véleményem. - Rántom meg ismét a vállaimat, mert én tényleg csak a véleményemet fejtettem ki. De látom annyira nem sikerült a lényeget kiragadnia belőle.
- Ezt csak érzed. - Bizonytalan vagyok, hogy ennyire nem mondja határozottan, hogy én vagyok neki az igazi. Én úgy érzem, hogy ő az igazi számomra és ha ez fordítva nem így van, akkor előbb-utóbb valamiért szét fogunk menni, amit én nem akarok.
- Mint például? Megvizsgálsz doktornő? - Kíváncsivá tett, és szeretném tudni, hogy mi az, amivel elő tudna állni. Majd a bordarepedésem is felhozom, mert nehezen bírom a fájdalmat, de ezt Charlotte nagyon is jól megtapasztalhatta.
- Nekem fél lábbal a halálban volt. Kegyetlen rossz érzés, hogy minden mozdulatod, sőt levegővételnél fáj. - Fintorgok egyet, ahogy visszagondolok arra, hogy milyen érzés volt. Nagyon rossz, és nem is akarok soha többet ez miatt visszakerülni a kórházba.
- Azt mondják a lányok, velem a barátnőm jól jár. - Halványan mosolygok, akkor ezek szerint igazuk van, ha már Charlotte is így vélekedik erről. Csak bólintok arra, hogy nem akar kockáztatni, bár igazán kibírhatott volna nélkülem 10 percet, amíg rendesen kiélvezi a fürdőzést.
- Tőlem, nagyon sokat nem tudsz. Csak követem a recept leírását, aztán ahogy sikerül, olyan lesz. - Mondom mosolyogva, mert nem akarom túlzásba vinni, hiszen annyira nem tudok jól sütni, hiába tanulok vendéglátást. Eléggé szexi és izgató, ahogy felült a pultra, de most visszafogom magam, így neki is kezdek az alapanyagok összekeverésének.
- Mint szokás mondani, nem esik le a karikagyűrű az ujjadról, ha csinálni kell valamit! - Kacsintok rá egyet, titokzatos mosollyal, azért tényleg nem várhatja el tőlem, hogy mindent én csináljak. Bekeverem a tésztát, majd közben bekapcsolom a sütőt, hogy előmelegedjen. Elkezdem kerekalakúra szaggatni, majd egy megvajazott tepsibe helyezem őket, végül a tetejére szórok egy kis étcsoki darabot. Mindezt berakom a sütőbe, hogy süljön meg.
- Na már csak pár perc. Vagyis... - Nézek az órára, majd bele a szakács könyvbe.
- Itt azt írja 20-25 perc, de ha picit megpirult, akkor ki lehet venni. - Elbizonytalanodok a mondat végére. Tulajdonképpen, most mi van? Muszáj még egyszer átolvasnom a mondatot, mert nem bírom felfogni. Hiába söntöm oldalra a fejemet, úgysem lesz jobb.
- Na mindegy, majd figyelem, aztán majd csak kész lesz. - Rántom meg a vállaimat, majd elrakom a fiókba a könyvet, és minden mást belerakok a mosogatóba, majd letörlöm a pultot, közben azért néha ránézek a sütire, nehogy odaégjen.

Elég fura, hogy a szüleimet nem akarja "megismerni", de a barátaimat igen. Tudom a szüleimet már ismeri, de úgy, mint az egyik páciensének a hozzátartozóit és az teljesen más.
- Hát, jól van. Bár nem tudom, hogy hogyan tudnánk összehozni, hogy mindenkinek jó legyen. Azért az én barátaim nagyrésze is dolgozik az egyetem mellett, nem tudom, hogy mennyire érnének rá. - Ezen még el kell gondolkozni, hogy mikor legyen megszervezve, mert elég nehéz lesz mindenkit elhívni, mert lesz olyan, akinek egyáltalán nem lesz jó.
- Tudom, de azért mondtam, hogy akkor máshol alszok. - Már beletörődtem abba, hogy nem leszek itt, ha lesz csajos buli. Nem akarom, hogy miattam mondja le ezt, tényleg ki fogok bírni nélküle egy estét, elvégre ha éjszakás, akkor is egyedül vagyok.
- És akkor is, ha én mosolygok rá valakire? - Ez kezd súlyossá válni, mert a lány ismerőseimre már messziről rájuk szoktam mosolyogni, hogyha felismerem őket. És ez ugyanígy van felőlük is. Sőt, ha még van is időnk, akkor egy ölelés után el is kezdünk érdeklődni a másik hogy léte felől.
- Akkor jó. - Mosolygok rá, mert örülök, ha ő is így érzi. Én is pontosan így érzek, szívesen vagyok vele és szívesen töltöm vele a szabadnapjaimat, ahogy ő is a sajátját.
- De ez nem fair. Mindig titkolózol előttem. - Ajkaim lefelé görbülnek és szomorú is leszek. Tényleg soha semmit sem mond el nekem, ami ilyen. Pedig tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mit is tervezget. Ami a fantáziámat illeti, örülnék, ha nővér ruhában mászna rám. El is mosolyodok erre.
- A bánásmódod nem volt a legjobb, de az, hogy hozzád bújhattam úgy jó volt. - Nem szeretem, ha valaki ilyen szinten parancsolgat, mint akkor Charlotte. Jól tudom, hogy orvost játszott akkor, de makacs vagyok ilyen szempontból nagyon is, és ezt már ő is tudja. Az is jó volt, hogy egyszer-kétszer mellém feküdt, mikor már nem bírtam a fájdalmat elviselni, és úgy jó volt elaludni, hogy átölel és szeretget.
- Ha elvágom az ujjam közel a segítség! - Nevetem el magam, jól tudom, hogy nem erre számított, de én már annyiszor elmondtam, hogy szerencsés vagyok vele.
- Majd kiderül egy fél óra után szerintem. - Fogalmam sincs, hogy mikor készül el, de majd megtudjuk egy kis idő után. A mosogatást viszont rá hagyom. Mosolygok, ahogy elvállalja a mosogatást, látom rajta, hogy nem szívesen teszi, de azért tényleg nem várhat el tőlem mindent. Így is jóval kevesebb edényt koszoltam össze, mint amennyit írt a recept.
- Ööö... Nem, csak azt hogy előmelegített sütőbe kell belerakni. - A kérdésénél gyorsan átfutom a receptet, majd azt mondom, ami le van írva. Az tényleg nincs rajta, hogy hány fokon kell sütni, csak azt hogy előmelegített legyen. Nagy gond nem lehet, ha egy kicsit feljebb tekerem később a gombot.
- Látom, tényleg nem szoktál mosogatni. Tudod, az a szerkentyű azért van, hogy lecsöpögjön az edény, és magától megszáradjon. De ha azonnal el akarod pakolni, akkor persze eltörölgetem, csak közben figyeljük a sütit is. - Nevetek az elején, majd megmutatom neki a mosogató melletti csöpögtetőt, ahova a tányérokat, edényeket és poharakat kell rakni, hogy magától megszáradjanak. Ha úgy dönt, hogy mégis akarja, hogy segítsek, akkor előkeresek egy rongyot, hogy majd eltörlöm, amit a kezembe ad.

Charlottera hagyom az egészet, én csak bólintok egyet, bár szerintem olyan nem lesz, hogy mindenkinek jó legyen. Ekkora társaságnál nagyon nehéz egy olyan napot találni, ami mindenkinek jó, hisz mindenkinek más a beosztása és elfoglaltsága. Maximum egyszer az egyik fele jön, máskor a másik és akkor legyen jó az egész. Viszont azt szeretném, hogy Charlotte a barátnőivel is el legyen, és ne csak velem.
- Nem fog rosszul esni. Szeretném, ha a barátnőiddel is foglalkoznál. Elmennétek valahova, vagy szerveznétek közös programokat. - Már egyszer ebbe beletörődtem, hogy elmegyek és hagyom, hogy egy kicsit pletykálgasson a barátnőivel. Nem fog rosszul esni, hiszen mikor éjszakás, akkor sincs velem és kibírom nélküle az estét. Most sem lesz máshogy. Sőt, inkább elviselem, hogy ő jól érezze magát.
- De vannak lány ismerőseim. Ő rájuk szoktam mosolyogni. - Azért ezt elmondom, mielőtt az utcán jelenetet rendezne, ha összefutnánk az egyikkel. Még ez a féltékenykedés nem zavar, talán ha sokkal jobban lenne féltékeny, akkor azt már biztos, hogy megszólnám.
- Izgalmasabb persze, de kíváncsi vagyok. - Húzom el a számat, mert ez megint azt jelenti, hogy várhatok, mint eddig mindenre. Charlotte mellett már kezdem megtanulni a várakozást.
- Tudom. Utálok beteg lenni. Azt meg még inkább, ha be vagyok zárva egy szobába, ahol még büdös klór szag is van. - Valóban ezért nem szeretem a kórházakat. Meg vagyok kötve, nem csinálhatok azt amit akarok, a kaja pocsék, a szagtól hányingerem van és még tv sincs. Helyette vannak idegesítő szobatársak, ha nincs szerencsém, hogy külön szobába raknak. Megforgatom a szemeimet a kérdését illetően, tényleg nagyon sokszor kell neki ezt elmondanom. Megfogom a derekát és közelebb húzom magamhoz.
- Nem. Azért tartom magam szerencsésnek, hogy egy ilyen csinos nő, mint te igent mondtál nekem. - Nézek rá szerelmesen és beharapom az alsó ajkam. Rengeteg minden szól még most is a kapcsolatunk ellen, de még mindig kitartott mellettem és ennél több nem is kell nekem. Homlokomat, az ő homlokának döntöm és behunyom a szemeimet. Szeretem a karjaim közt tartani.
- Imádom az illatod! - Beleszagolok a nyakába, hogy mélyen beszívjam az illatát. Teljesen meg tudok tőle bolondulni, így még a kezeim is lejjebb csúsznak a fenekére. Majd mindezek után elengedem.
- Az túlzás, hogy értek hozzá, de látni, látni fogom, hogy megpirult-e. Remélem. - Nem vagyok biztos benne, hogy látni fogom, de majd kiderül. Addig belekukkantok a sütőbe, de alighogy beraktam, biztos nincs még változás.
- Te lustaság! - Vigyorgok, majd ott hagyom a konyhába, felmegyek a szobába és a szekrényből kiveszek egy tiszta konyharuhát. Még mindig nem tudom, hogy ezeket miért itt fenn tartjuk, de mindegy. Amint megvan egy, le is megyek vissza hozzá, remélhetőleg, már elmosott egy edényt, így azt elkezdem törülgetni.
- Kezd finom illata lenni. - Azért már érződik, ahogy sül, így törölgetés közben félszemmel odapillantok. Ha gyors, akkor én is gyorsan törölgetem és pikk-pakk készen is vagyunk. De a sütinek még mindig kell egy kis idő, így mikor nem figyel, előveszem a mobilom és lefényképezem, mikor felém fordul. Nem mutatom meg neki direkt a képet.

Most már nem nagyon értem Charlottet, mert eddig külön estét akart, most pedig már délutánt, hogy este legyen egymásra időnk. Ezt úgy mondja, mintha eddig nem lett volna, pedig most is egész nap együtt vagyunk, sőt szerintem a szabadsága alatt is együtt leszünk.
- Engem az sem zavar, ha épp nekem nincs programom és a barátnőiddel elmentek vagy ide jöttök, akkor én megyek el, hogy ne zavarjalak titeket. Tényleg nem gond. – Rántom meg a vállaimat, mert már ebbe beletörődtem, nem akarom őt korlátozni és persze bármikor lehet a barátnőivel, még akkor is, ha nekem épp nem lenne programom. Nem akarom, hogy miattam ne legyen szabadideje rájuk, azért mert mindig velem van.
- Persze. A mosolygás egy baráti, kedves gesztus. – Mondom halvány mosollyal az arcomon, mert ez még nem minősül megcsalásnak. Mondjuk nálam még az sem, hogyha mással csókolózik, persze nem esne jól, de akkor sem. Ebben teljesen mások vagyunk Charlottetal, ami nem is baj, mert nem kell, hogy mindenben egyező véleményünk legyen. Szeretek a barátaimra mosolyogni és a szerelmemre úgyis máshogy mosolygok. Direkt úgy, hogy a térdei remegjenek és majd elolvadjon tőle.
- Kíváncsian várom. – Kacsintok egyet, mert kíváncsi vagyok tényleg, hogy ezúttal meddig fog húzni, mert ahogy ismerem, nem a mai nap folyamán fogom megtudni, hogy mit tartogat számomra.
- Mindkét esetnél váratlanul ért a támadás. Nem az én hibám volt. – Persze az elsőnél részben az én hibám volt, de akkor eszméletlenül szerelmes voltam a volt barátnőmbe és vissza akartam kapni. De lényegében nem bánom, hogy így alakult, mert nekik köszönhetem, hogy megismertem Charlottet, aki most már a menyasszonyom is. Örülök neki, hogyha tetszik neki az, ami miatt szerencsésnek tartom magam. Bár rengetegszer elmondtam már neki, remélem, hogy most az egyszer el is fogja nekem hinni. Az illatával viszont nem tudok betelni, így bele is szagolok a nyakába.
- Pedig ez pusztán véletlen volt. A boltban megtetszett az illat, nem hittem volna, hogy neked is ennyire elnyeri a tetszését, de örülök neki. – Mondom mosolyogva, mert tényleg próba szerencse alapon vettem meg neki. Nem tudtam, hogy mi a kedvence, de nekem ez az illat nagyon is tetszett.
- Csak egy picit. – Mutatom az ujjaimmal, hogy mennyire kicsit értek hozzá, mert nem vagyok szakács, csak követem a receptet. Maximum a sütési idővel lehet elrontani, mikor is odaég, de ez talán nem fog most előfordulni.
- Kész szerencse, hogy egy ilyen pasid van, mint én! – Kötözködök egyet kinyújtott nyelvvel, majd eltűnök a konyhából, hogy magamhoz vegyek egy tiszta konyharuhát, amivel el tudom törölgetni az edényeket, amiket elmosott. El is rakom őket, majd a sütő felé fordulok, mert finom illatok szállnak fel, ahogy sülnek.
- Nem. Nálad nincs finomabb, de sajnos téged nem lehet megenni. – Ajkaimat lefelé biggyesztem, bár nem enném meg, mert nagyon is kell nekem még a jövőben. Kinyitom a sütőt, hogy belenézzek, de még sülnie kell, így előveszem a mobilom és lefényképezem, amikor felém fordul.
- Hm, talán. – Mondom titokzatosan, majd közelebb megyek hozzá.
- Tudod mit fényképeznék le? – Költői kérdés, nem várok rá választ, de célzok rá, hogy az ujjamat bedugom a dekoltázsához, és kijjebb húzok, hogy belelássak. Nincs rajta melltartó, így szabadon láthatom a melleit, amik az enyémek.
- Nem fogsz megfázni így? – Nézek a szemeibe, persze nem azt várom tőle, hogy nagykabátba öltözzön fel, de olyan szexi mikor az ingem rajta van. Igaz rajtam ing van, de csak nem olyan bátor, hogy rólam szedje le, ha mégis csak úgy dönt, hogy magára vesz még valamit.

Összeráncolom a homlokomat, és felvonom az egyik szemöldökömet. Elég érdekes, hogy így mondja ezt nekem, bár lehet, hogy ezt inkább kihagynám. Bármennyire is élvezném, ha hozzám bújnának – már ha megengedné ezt is -, de azért csajos témákról nem akarok beszélni. Gondolom egy ilyen bulin csajos dolgokról beszélgetnek.
- Inkább kihagyom. – Mondom halvány mosollyal az arcomon, hogy ne bántsam meg, körömlakkozni meg ilyeneket nem szeretnék. Fogalmam sincs, hogy hogyan is gondolta ezt, de szerintem jobb lenne, ha egy estét külön töltenénk, csak a barátokkal. Akkor szenteljük már rájuk az egész tekintetünk
- Hogy-hogy mi? Szerintem elég egyértelmű. A szex az megcsalás. – Nézek rá nagy szemekkel, mert nálam az számít megcsalásnak, bár tudom, hogy nála már a mosoly is annak számít, ahogy az előbb kiderült. Nem tudok Charlotten kiigazodni, de szerintem hamarosan ő is meg fogja velem osztani, hogy nála mi számít megcsalásnak.
- A nászéjszakán? Miért? Lesz nekünk olyan? – Meglepett fejjel tekintek rá, mert az elég sokára lesz, mert nem házasodhatunk még össze. És igazából nem is tudom, hogy elmegyünk-e egyáltalán ilyenre. Ahogy megismertem Charlottet nem szeret sehova se utazni, így a nászéjszaka nem is lenne.
- Oké! – Egyezek ebbe bele, bár nem tudom, hogy mit vár tőlem, mert nem csináltam semmit legutóbb, csak próbáltam megvédeni a szerelmemet, de váratlanul támadtak rám, így esélyem sem volt megvédeni magam. Bár lehet, hogy nem is tudhattam volna. A bordarepedéssel meg nem tudok mit kezdeni, remélem, hogy most már annyira összeforrt a csontom, hogy nem fog egy rossz mozdulat miatt elrepedni. Charlottera hagyom, hogy mihez van érzékem, mert én igazából nem tudom. Csak úgy jön, szinte nem is csinálok semmit, csak magától értetődő. Nem szeretek szerény lenni, ezért egyből mondok valami egoista beszólást. Úgyis így szeret, mert ilyennek ismert meg, így csak elnevetem magam, ahogy vissza is vonja, amit az előbb mondott.
- Mert tudatni akarom mindenkivel, hogy van valakid. Elvégre mégsem pisilhetlek körbe, mint a kutyák, akik megjelölik a területüket! – Nevetek a metaforán, mert elég abszurdnak tűnik, elvégre nem csinálnék ilyet, hogy lepisilem a menyasszonyom, hogy ezzel megjelöljem a területemet. Szerintem hamarosan egy pofont is fogok kapni, mert túlságosan is vicces kedvemben vagyok. De szeretem a határokat feszegetni.
- Így? Ilyen gyönyörűen? Igen! – Javítom ki, bár gondolom a ruha hiányosságára értette, de engem ez nem érdekel. Az enyém, és akkor csinálok róla képet, amikor akarok. Közelebb lépkedek hozzá, hogy célozzak arra, hogy mit szeretnék még lefényképezni. Persze, gondoltam, hogy ezt nem fogja megengedni.
- Csak én látnám! – Bizonygatom, mert nem mutatnám meg senkinek, viszont így bármikor meg tudnám nézni, amikor épp nincs velem, mert dolgozik vagy egyéb elfoglaltsága van.
- Attól még megfázhatsz! Nem szeretem, ha beteg vagy, mert akkor elviselhetetlen vagy! – Nézek bele a szemébe, mert ahogy szokták mondani az orvosok a legrosszabb betegek és ez Charlotte esetében is így van. Nem szeretem, ha nyűgös, morcos és elküld, amikor segíteni próbálnék neki. Hagyom, hogy a karjait a nyakamba tegye, és viszonozom a csókját, miközben a telefonomat a zsebembe csúsztatom. Kezeimet ezek után a derekára fonom.
- Várj! – Hagyom abba a csókot, majd ahogy vagyunk hátra lépek és lekapcsolom a sütőt, mert szerintem már készen van. Nem lenne jó, ha odaégne. Amint ezzel megvagyok, közelebb hajolok hozzá és újból megcsókolom, miközben hátráltatom a pulthoz. Megvadulok, ahogy csókol.