Jenna • Link - One more chance

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 28.12.13 20:34

Igazából még csak az se biztos, hogy ha eljön megnézni a szobámat, vagyis amikor, ott lesz-e egyáltalán a bátyám, hiszen baromi sokat melózik és simán lehet, hogy akkor pont esetleg nem fog majd ráérni. Egyelőre még mindig nyitott, most inkább a jelennek foglalkozom főként. Nekem eszembe se jut, hogy megnézzem a fejét, azért azt nehéz megszokni, hogy nála nem alapvető a fájdalom. Én automatikusan a fejemet tapogatnám, de másét nem jut eszembe, maximum akkor lepődöm majd meg, ha a fészerben vércseppek kerülnek az arcomra, amikor épp belemerülünk a... szórakozásba, vagy épp megérzem, hogy valami nem oké, ha a hajába túrok, de csak nem kerül ilyesmire sor. Egyelőre sikerül gond nélkül lejutni a kötéllétrán, de azért a fészerben van rendesen akadály előttünk ez nem is kérdés. Én mondjuk gond nélkül átjutok, de na azért egy kicsit csak aggódhatok érte, nem azért, mert nem érzi a fájdalmat, csak... mert kedvelem.
- Jól van, de attól még aggódhatok egy kicsit... akkor se akarnám, hogy bajod legyen, ha nem lenne ez az... izé. - nem is tudom, hogy van-e neve a fájdalom mizériának, ahogy meg lehetne fogalmazni. De nem is most fogom ezt kitárgyalni, csak annyira akarok célozni, hogy értse nekem nem számít, nem az számít, egyszerűen csak a testi épsége és kész. Figyelemelterelésképpen lekerül rólam a felső, de a többit már akkor is rá akarom bízni, és át is jutok a lomokon, hogy őt már a kanapén várjam be. Azért sokkal jobban tetszik, hogy nem kér már engedélyt, hanem azonnal csókol és én nem sokára már háton vagyok a kanapén, kényelmesen elnyúlva, az ő keze pedig már odalent dolgozza meg a harisnyámat, szó szerint.
- De, ha szétszaggatod sincs baj, van pár még otthon. - mosolyodom el biztatóan, hogy e miatt aztán igazán ne aggódjon, tényleg nincs rá oka egyáltalán. Ezért is vonom el a figyelmét erről az apróságról, amikor a fülével kezdek el játszani egy kicsit, bár azt sejtem, hogy ennél már sokkal jobban nem kell ám beindítani, ezt nagyon könnyen leszűröm a nyögéseiből. Mázli, hogy most nincs itthon az a nő, és nem fog nekünk itt kopogtatni. A pasas valahogy szimpatikusabbnak tűnt és azért hátha nem hallatszik el innen most sehová a hangunk, vagy maximum nem figyel rá annyira senki és nem lesz ránk fogva, hogy hangoskodtunk.
- Megy ez látod? - térek vissza az ajkaira, amikor már sikerült eltüntetnie rólam alul a felesleges, már csak a melltartó maradt, azt még ki kell kapcsolni és hát a hátamnál van a kapcsoló, de addig is én sem maradok el ám, legalábbis a felsőkét azt lehámozom róla, max. pár gombot kell az ingen kigombolni, aztán húzhatom is felfelé. Ebben mindig csak az a szomorú, hogy addig is el kell szakadnom az ajkaitól, no meg a nyakától, de egy pillanatig kibírom, amíg a ruhája a padlón végi. Aztán persze kutakodok kicsit az övével, meg a gomb és a cipzár, de a többi már rajta múlik, hogy ledobja azt a felesleges nadrágot minél előbb, mert arra most igazán nincs szükség. Itt nincs hideg, mint a faházban lett volna, nem kell ránk feleslegesen sok ruha... sőt igazából semennyi.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 28.12.13 21:51

______________________________________________________________
Nem tetszik. Nagyon nem tetszik, hogy arra gondol, nekem lehet valami bajom. Nem akarom, hogy ezen járjon az esze. Az ilyen szavakkal és aggódással Maryt juttatja az eszembe és most senkire és semmire nem akarok gondolni azon kívül, ami vár rám. Tudok magamra vigyázni. Inkább nem is foglalkozok különösképpen a szavaival. Felesleges lenne. Aggódik értem én pedig nem szeretném. Nincs kedvem leragadni ennél a témánál. Úgyis hamar elfogyna a bátorságom és csak rábólintanék mindenre, amit mond. Annak ellenére, hogy tényleg nem kell féltenie. Hamarosan be is bizonyítom, amikor láthatóan minden sérülés nélkül átérek hozzá. Persze ekkor már eszemben sincs felidézni a szavait és közölni, hogy megcsináltam. Minden baj nélkül itt állok előtte és másodpercek alatt lépek közelebb hozzá, hogy az engedélykérést kihagyva, megcsókolhassam. Eddig egész könnyen eljutok. A csók magával ragad annyira, hogy minden gond nélkül végigfektessem a kanapén. A bajok ott kezdődnek, amikor nem tudom, hogyan kellene lehámozni róla a harisnyát. Először teljesen véletlen szakítom, de aztán bűntudatom támad, annak ellenére, hogy azt mondja, nem számít. Mégiscsak jobb, ha megtalálom a módját, hogy egyszerűen lehúzzam róla. Elég nehezen megy főleg azért, mert állandóan a nyakamnál és a fülemnél érzem az ajkait. Nem segít koncentrálni így sokkal tovább tart, mire ténylegesen lekerül róla. De utána már éppen elégedett mosolyra húzódna a szám, helyette egy, az eddiginél hangosabb nyögéssel jut el a tudatomig a felismerés, hogy tényleg minden akadály eltűnt az útból. Persze még csak a combjánál járnak az ujjaim, de a tudat, hogy minden gond nélkül tovább haladhatnék...
Aztán ott az a csók, amit talán én követelek, talán ő adja jutalomként. Nem számít. Ott van és belém folyt pár szót. Fogalmam sincs, mit akartam mondani, de már nem is tűnik igazán fontosnak. Készségesen hagyom, hogy megszabadítson az ingemtől. Most nem érzem, hogy szégyellnem kellene a nulla izmot, ami rajtam van - vagy nincs rajtam, ha jobban akarok fogalmazni. Most valahogy túl jól esik a hidegebb levegő. Mintha egy lángoló ruhadarabtól szabadított volna éppen meg. De amikor a nadrágomnál kutakodok a keze még mozdulni sem merek. Szerintem ő is könnyedén rájön, hogy milyen okból. Ha eddig nem is kergetett az őrületbe a sürgető érzés, hát most nagyon a határra vezérelt ezzel. De kibírom. Összeszorítom a szám, nem mozdulok, csak őt nézem és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy most ki fogom bírni. Nem szabad, hogy annyi elég legyen, hogy megszabadít a nadrágomtól és esetleg hozzámér. Nem és nem!
Sikerül. Nem történik semmi azon kívül, hogy már zsibbad az egész állkapcsom, annyira szorítom össze a szám. A pillanatnyi nyugalomban viszont ránézek és felengedek. Szavak nélkül is tudom, hogy mi jön most. A baj, hogy nem tudom így megoldani, hogy félig rajta fekszek. Ennyire nem ismerem még a trükköket. Úgyhogy kicsit fel kell emelkednem és úgy leráncigálni magamról a nadrágot és az alsót. Időközben sikerül valamibe beletenyerelni. Talán az egyik kiálló rugó, vagy valami régi üveget sikerült összetörni, de nem is foglalkozok vele. Már azon jár az eszem, hogy vajon mi a nyitja a melltartójának és mennyi időre van szükségem, hogy megszabadítsam tőle. Minél hamarabb oda is el akar jutni és... nos, még nem tudom pontosan mit fogok tenni azon kívül, hogy amint megszabadítom attól is és minden porcikája az enyém lesz csókokkal hintem be a tetovált bőrét és végre megpróbálom, mekkora gyönyört tudok neki okozni az ujjaimmal.
Csak bírjam visszafogni a testem!

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 10:03

Azért annyira vészesen nem aggódom, meg nem folyton ezen jár az eszem, inkább csak bevillant egy egész kis pillanatra, hogy ha már ide direkt veszélyes dolgok vannak betéve, akkor esetleg tényleg veszélyesek is lehetnek. Nem akarom, hogy baja legyen, egyrészt azért sem, mert hibásnak érezném magam miatta, másrészt pedig mert túlságosan jól alakul ez a nap ahhoz, hogy csak úgy hirtelen félbe szakadjon. Pedig megmondom őszintén pár napja még nem gondoltam volna erre, arra sem, hogy itt leszek, de arra se egy könnyen, hogy majd ilyen bátor lesz. Bár tény, hogy kell neki időnként a tunning, meg hogy mondjuk felpörgessem apróságokkal, pár megjegyzéssel, vagy hogy lekapom a felsőm, de ez nem gond, ilyesmiben igazán profi vagyok és amúgy is értékelendő, hogy ilyen könnyű hatni rá. Persze benne van a pakliban, hogy bárkinek menne, aki egy kicsit is nyitott, de... azért titkon csak remélhetem, hogy nem csak ezért kedvel, hanem magam miatt is, nem adná be a derekát bármilyen csajnak, aki kezdeményez nála, vagy fogalmazzak úgy, hogy letámadja? Valahogy a kezdeményezéseim folyton kissé túlzók, de ez most nem érdekel, hiszen mégis csak most olyan valaki felé tettem, aki kedves és aki nem fog a végén átverni, vagy elküldeni a fenébe, hogy már megunt... igaz?
De most az a lényeg, ami történik, az a hirtelen csók, amikor végre utolér. Igen, még csak nem is kérdez, csak teszi a dolgát. Az már egyáltalán nem érdekel, hogy ennek a ruhám, azaz a harisnyám issza meg a levét. Van még pár otthon és addig nem fogok halálra fagyni, amíg hazaérek, maximum kissé így majd hűvös lesz, de ki fogom bírni. Ezért nem fogom vissza magam és hagyom, hogy rendesen tudjon koncentrálni. Most nem az a fő, amúgy is így legalább sokkal jobban dolgoznak benne az ösztönök, ami nekem nagyon is tetszik, akkor sokkal bátrabb és bevállalósabb, ha nem gondol át semmit, csak úgy teszi azt, ami jön. És most nagyon is így van, azért sikerül lentről eltüntetnie a felesleges ruhadarabokat. Halk sóhajjal veszem tudomásul, hogy az ujjai már a combomon járnak, csak úgy tisztán a bőrön. Most is olyan kis óvatos, és már ezt is nagyon élvezi, ez egyértelmű a hangos nyögésből. Komolyan imádom, hogy már ilyen apróság is ennyire beindítja, pedig még nem is történt semmi sem úgy igazából. Az inget viszont hamar lehámozom róla, csak azt sajnálom, hogy addig is el kell szakadnom az ajkaitól.
- Gyakrabban is hordhatnál inget. - suttogom a füleibe, bár nem tudom, hogy most mennyire jut el bármilyen információ is az agyáig. Azt hiszem nagy kihívás lenne neki még a szavaimra is figyelni, de én attól még nehezen állom meg, hogy csendben maradjak hosszabb ideig. Valahogy képes vagyok a legváratlanabb pillanatokban is kimondani azt, amire gondolok, meg hát nőből vagyok, megy a több felé koncentrálás. Automatikusan elmosolyodom, ahogy lefagy és tuti, hogy baromira koncentrál, hogy ne történjen semmi csak azért, mert épp a nadrágjától akarom megszabadítani, vagy legalább elkezdeni a tevékenységet. Azért annyit adhatok neki, hogy visszafogom magam és nem kalandoznak lejjebb az ujjaim, ennyi belefér. De legalább hamar lekerül róla a nadrág, még ha ehhez neki le kell kerülnie rólam pár pillanatra, vagy legalább feljebb emelkedni. Én addig is türelmesen várok, mert neki akarom meghagyni a maradék ruhám eltávolítását is. Még jó, hogy arról nem tudok, hogy sikeresen beletenyerelt valamibe, félelmetes lenne tudni, hogy bármikor baja lehet, de még csak észre sem veszi. Viszont remélhetőleg hamarosan lekerül rólam a melltartó is, az már határozottan zavaróvá kezd válni igazság szerint, főleg hogy most ő jutott el először addig, hogy meztelen legyen, nem pedig én, ez egészen szokatlan.
- Tudod Link... bármit... - húzom kicsit újra közelebb magamhoz, hogy a fülébe súghassak. Most igenis szeretném, hogy ne maradjon el az, ami a múltkor, hogy tényleg legyen elég bátor, hogy megismerjen kicsit közelebbről is, a testemet, hogy érezzem azt a lágy csókot, amit a vállamra is hintett minden egyes porcikámon.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 13:35

______________________________________________________________
Minden gond nélkül átérek a kisebb akadálypályán. Még szép, hogy! Nem kell értem aggódni, tényleg tudok magamra vigyázni. Legalábbis most nagyon úgy érzem, hogy képes vagyok rá. Bármire képes vagyok, amit csak eltervezek! Engedélykérés nélkül csókolom meg, amint közelebb érek hozzá és úgy döntöm végig a kanapén, hogy meg sem kérdezem, ezt szeretné-e. Csak teszem, amit az ösztöneim diktálnak. Persze azért még így is van, hogy elbizonytalanodok. Például akkor, amikor szakadni hallom a harisnyáját. Esküszöm nem letépni akartam róla, mégis beleakadt egy kisebb résbe az ujjam. Utána persze hiába kapom már meg az engedélyt, hogy szakíthatom. Inkább lehámozom róla. Mert az könnyebb. Vagyis annak kellene lennie. De számomra még így is talán percek, mire megszabadítom tőle és minden mástól is. A melltartó az egyetlen, ami későbbre marad. Egyelőre foglaltak a kezeim. Nagyon lassan, nagyon óvatosan simítok végig így a combján, de a célig nem érek el. Még biztosan nem. Nem tudom, hogy a merszem hiányzik hozzá, vagy inkább tudat alatt tisztában vagyok vele, hogy amint megérintem, nekem végem lesz. Azt hiszem, inkább az utóbbi. Úgyhogy még visszafogom magam. Nem mintha nagyon menne. Azt is csak alig hallom, hogy mond valamit az ingemről. Később lehet, hogy fel fogom tudni idézni és meg fogom majd ígérni neki, hogy többet lesz rajtam ing, de most egyelőre csak valami morgásfélét tudok produkálni válasznak. Eddig azt sem gondoltam, hogy képes vagyok ilyen hangot kiadni!
Aztán eljut a nadrágomig a kezeivel. Le kell kerülnie ennek is, de addig egyértelműen megdermedek és mindent befejezek, amit csináltam. Muszáj. Muszáj megállnom és parancsba adnom a testemnek, hogy még várjon. Kivételesen úgy tűnik, hogy hallgat is rám. Nem rossz. Csak akkor mozdulok, amikor rajtam a sor, hogy befejezzem és a nadrágom a földön kössön ki minden mással együtt. Most már csak egy valaminek kell lekerülni. Egy valamitől kell megszabadítanom. Nem mondanám, hogy könnyen birkózok meg vele. Nagyjából tudom, mit kell keresnem, de mire ténylegesen rátalálnak az ujjaim, komoly másodpercekbe kerülnek. Sőt, talán egy percbe is. De legalább addig a csókban el tudok kicsit merülni. Ezután viszont? Miután azt mondja, hogy bármit tehetek vele? Bármit?!
Muszáj vagyok megszakítani a csókot, hogy levegőhöz jussak. Már a gondolat is elég ahhoz, hogy még jobban kapkodva lélegezzek. De tudom, mit fogok csinálni. Egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, miközben a szemeit keresem és lassan - azért vigyázva, hogy most ne csikizzem -, végigvezetem az oldalán a kezem, le a combjáig, majd a belső rész és ténylegesen bevetem az ujjaimat. Nem tudom miért fontos, de az, hogy lássam közben őt. Csókolhatnám, tehetném még bármit, de őt akarom látni. Tudni akarom, hogy jól csinálom és ahhoz muszáj ránéznem közben. Az már más kérdés, hogyha közben mást is tennék és megpróbálnám felfedezni a testét, nem bírnám visszafogni magam.
De így... így még ha küzdelmesen is, de sikerül. Az ujjaim szinte kínzóan lassan dolgoznak. Legalábbis eleinte biztosan. Amíg azt nem látom rajta, hogy még jobban is csinálhatom, ha váltok a tempón, nem gyorsítok.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 14:42

Jó érzés, ha ennyire fel tudsz villanyozni valakit, hogy miattad úgy érzi bármire képes lenne, főleg ha ezt olyan valakivel teszed meg, aki eddig nem rendelkezett túl sok önbizalommal, vagy szinte semmivel sem. Már csak az a kérdés, hogy mi van akkor, ha mondjuk egy ilyen embert egy kicsit kinyitsz a világ felé, aztán rájön majd, hogy nem csak te vagy a világban, hanem körül lehet ám nézni is ott. Mintha te lennél az aki becsábítja a legtutibb édességboltba, hogy megmutass neki egy remek csokit, aztán rájön, hogy ott még állati sok minden van és lehet hogy talál magának még sokkal finomabb csokit, mint ahogy te gondoltad volna. De hát ez a jövő zenéje, egyelőre most még én vagyok az, aki a gondolatait lefoglalom nem pedig más, miattam dolgozza át magát az akadályokon, miattam vett rózsákat és miattam szállt szembe a maga módján a kereszt anyjával is. Ez azért mindenképpen biztató, mint ahogy a csók is, amiben olyan könnyű elmerülni és pillanatok alatt ki tud tisztítani a fejemből minden rossz gondolatot, minden betolakodó kétséget. Végül csak sikerül még a ruháktól is megszabadulni, ő legalábbis leküzdi rólam az enyémeket alulról, én pedig hamarosan már az ingénél tartok. Értem én, hogy miért nem kapok választ, és hogy miért dermed le, amikor a nadrágját gombolom. Azért is fogom vissza magam és nem csúszik most lejjebb a kezem, igyekszem igazán jó kislány lenni, még ha én nem is azért, amiért ő, amiért nem jut feljebb, csak a combokig a kezeivel. Pedig milyen jó is lenne, de tudok türelmes lenni, beérem addig az ajkaival, a nyakával, amit épp elérek, amíg leküzdi magáról a nadrágot és az alsót. Azt most már egyértelműen érzem, mennyire rám van hangolódva, bár eddig is sejthető volt, de azért a farmer elég rendesen tud szorítani. Lefoglalom magam az újabb csókkal, a nyelveink vad játékával, amíg megdolgozza a melltartóm csatját. Kicsit homorítok, hogy könnyebben hozzáférjen és égül csak sikerül attól is megszabadítania.
Szinte már visszafojtott lélegzettel várok, ahogy a keze szépen lejjebb csúszik az oldalam mentén. Tartom a tekintetét, csak néha egy-egy pislogás erejéig törik meg a kép. Halkan felnyögök, amikor eléri a célt és beveti az ujjait, amik már legutóbb is határozottan ügyesek voltak, ehhez nem fér kétség, most is menni fog neki és talán nem szakítja majd meg olyan hamar, mint legutóbb. Akkor gyorsan szökött el tőlem, de most talán nem fog, habár nem kérdés, hogy az sem zavarna, ha másra térnénk át... igazából minden jöhet szépen sorban. Egyre szaporábbra vált a légzésem, ahogy lassan mozgatni kezdi az ujjait. Ennyire szeretném megcsókolni, de helyette csak a kanapét markolom magam mellett.
- Ne fogd vissza magad... ne kínozz ilyen lassan... - suttogom, vagy inkább csak rekedten préselem ki a szavakat. Oké, van egy szint, amikor már én is nehezebben beszélek. Láthatja a szemeim csillogásán, hogy nagyon is jól csinálja, amit csinál, ahogy egyre erőteljesebben nyögök fel, ahogy időnként ívben megfeszül a testem, az azt hiszem egyértelmű jelzés, főleg ha már látott felnőtt filmeket, és azt tuti, azt már sikerült a tudtomra adnia, ha nem is épp a legjobb módszerrel. Nem fogom sokáig bírni, amilyen ügyesen csinálja, ebben teljesen biztos vagyok.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 15:23

______________________________________________________________
Szeretném minél hamarabb megszabadítani a melltartótól, de eléggé meggyűlik vele a bajom. Nem tudom, ki találta ki, hogy hátul legyen a kapocs és ennyire nehéz legyen kinyitni. De végül csak megbirkózok vele. Még szép, hogy lekerül róla! Hiszen mindenre képes vagyok most, amit csak szeretnék, nem igaz? Úgyhogy ez is valahol a földön végzi én pedig végre elkezdhetem, amit már a faházban is szerettem volna. Elkezdeni... befejezni... teljesen mindegy. A lényeg, hogy lassan indul meg lefelé a kezem, miközben folyamatosan tartom a tekintetét. Előzőleg még biztos, hogy nem mertem volna végig a szemeibe nézni, de most muszáj. Látnom kell rajta, hogy jól csinálom. Kell a megerősítés, hogy jó helyen jár a kezem. A tempót viszont egyértelműen lassúra veszem. Nem tudom eldönteni, hogy így jobb-e neki, vagy ha gyorsítok. De tekintve, hogy eddig is lassan haladtunk... lassan simítottam végig rajta... lassan csókoltam... ez tűnik helyesnek. Addig, amíg meg nem szólal. Nagyon furcsán csengenek a szavai és talán még egy pillanatra meg is állok. Ne kínozzam? De aztán rájövök, hogy semmiképp sem úgy érti, hogy hagyjam abban. Hanem úgy, hogy folytassam. Gyorsabban. Rajtam ne múljon! Elégedetten mosolygok el és tényleg változtatok a tempón. A baj ott kezdődik, amikor már képtelen vagyok a szemeit nézni. Amikor úgy érzem, hogyha ne csókolom meg, nem ízlelem meg a nyakán a bőrt, akkor életem legnagyobb hibáját követem el. Úgyhogy megteszem. Először egy kisebb csókot adok neki, miközben a szabad kezem a tarkóján, nyakán simít végig. Majd kissé ügyetlenül, de áttérek a nyakára, hogy ott is megcsókoljam. Nagyon úgy tűnik, hogy ezzel még nem veszem el tőle az élvezetet, csak a saját dolgom nehezítem. De mit számít az már? Amíg ilyen hangokat csikarok ki belőle...!
A igazi bajok ott kezdődnek, amikor úgy látom, hogy egyre szaggatottabban veszi a levegőt és én sem bírok tovább magammal. Elhúzom a kezem. Mind a kettővel mellette támaszkodok. Eldöntöttem. Nem adom át neki az irányítást. Én akarom. Én akarok diktálni. De mindenekelőtt, amíg próbálok elhelyezkedni, végigsimítok rajta. Újra és újra, minden egyes alkalommal épphogy csak érintve a melleit. Szinte fel sem tűnik, hogy ezzel vörös csíkokat hagyok rajta. Annyira elvakít a vágy, hogy ez egyáltalán nem tűnik különösnek. Ezért is nem állok meg. Miért lenne rossz dolog, hogyha véres lesz a bőre? Miért lenne szokatlan pár vékonyabb vércsík a kezemen, amik szépen végigfolynak a karomon? Kivételesen meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg én csináltam valami rosszat. Na nem a valóság, hogy beletenyereltem egy adag üvegszilánkba percekkel ezelőtt. Nem. Ha nem venné el a józan eszem a vágy köde, az lenne az első gondolatom, hogy valamit rosszul csináltam és ő vérzik. Mert elrontottam. Valamit nagyon. De most? Most minden így tökéletes. A vér idetartozik. Még mosolygok is egy pillanatig, mielőtt végre engednék a testem késztetésének és újra érezhetném az a jóleső szorítást, amikor hatására hangosan szakad ki a tüdőmből a levegő.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 16:17

Igazán mázlija van, hogy nem valami olyan cucc van rajtam, ami ennél is bonyolultabb, mert teszem azt még kapocs sincs rajta, hanem testhez álló és úgy kell kihámozni magát az embernek belőle. De azért persze sejtettem, hogy nem csak beszélgetni fogunk, ezért mindenképpen érdemes volt olyasmit venni, ami könnyen lejön. Na jó a harisnyával egy kicsit azt hiszem mellé lőttem, de azért csak nem jöhetsz valahova látogatóba úgy, hogy tuti, mindenképpen az ágyban köttök majd ki, vagy inkább egy kanapén. De azért csak megbirkózik a melltartóval, és utána már végre jöhet a következő fázis. Már eszméletlenül vágytam erre, csak hát sürgetni sem akartam, ha ő ilyen tempóban tud haladni. Nehogy letörjem az önbizalmát. Az nem kérdés, hogy jól csinálja. Határozottan tudhatja, hogy nagyon is élvezem, hiszen a tekintetem, ahogy figyelem a szemeit, a nyögések mind-mind erre utalnak. Csak épp olyan lassan és finoman csinálja, ami már-már kínzásnak minősül, persze édes kínzásnak, nem olyasminek, amit az ember nem vállalna szívesen, de attól még gyorsíthatna kicsit a tempón, az tetszene. Egy pillanatra megáll, én pedig szinte már könyörögve pillantok rá, hogy folytassa. Hál' istennek, hogy ért a tekintetemből is és nem kell szóban is kérlelnem, az most egyáltalán nem biztos, hogy menne, sőt jó eséllyel ez azon ritka alkalmak egyike, hogy nem tudnék most még beszélni is. Aztán még meg is csókol, én pedig azt hiszem minden eddiginél hevesebben csókolok vissza, de aztán hagyom, hogy folytassa, hogy lejjebb haladon, hátra is vetem kissé a fejem, hogy hozzám férjen, ahol csak szeretne. Az viszont egyértelmű tény, hogy bármit csinál nagyon is jól hat rám, egyre szaporábban veszem a levegőt, és a nyögéseim is hangosabbakká válnak. Ahogy legutóbb, most se nagyon érdekel, hogy mennyire vagyok esetleg túl hangos. Csak akkor maradt bent egy pillanatra a levegő, amikor megáll és elhúzza a kezét. Komolyan csalódottan pillantok rá, de értem én, hogy mit akar, és ez is teljesen jó így, csak nehéz elfogadni, hogy egy pillanatnyi szünetet is be kell iktatni. Azt alig veszem észre először, vagy inkább csak nem fogom fel, hogy amikor a keze a látóterembe kerül az valahogy nincs teljesen rendben. Kell pár pillanat, amíg felfogom, hogy miről is van szó, hogy a karja... a karja komolyan véres? Hogy szépen vékony csíkokban folyik a vörös vér, és az tuti, hogy nem csak úgy véletlenül, vagy hogy nem festékbe nyúlt bele. Magamon nem is nézek végig, hogy a mellkasom több helyen is véres, ez egyelőre még nem tudatosul bennem. Olyan nehéz most gondolkodni, főleg amikor megérzem őt lent. Hangosabban nyögök fel, mint eddig, és egy pillanatra teljesen sikerül kivernie, mindent a fejemből. De muszáj koncentrálnom, vér... valami baj van, ez nem kérdés, csak ne kéne megállítanom ahhoz, hogy ezt közöljem vele, amikor már szinte célegyenesben vagyunk, amikor mindjárt mozogni kezd. Egy pillanatra csukom csak be a szemem, aztán rászánom magam. Ha ennyi vér folyt ki rövid idő alatt, akkor ez akár valami komoly is lehet, mi van, ha elájul itt nekem a végére?
- Link... Link figyelj rám. Valami vérzik... vérzel. - megpróbálom az arcát felém fordítani, hiába esnek olyan jól a csókjai, de most muszáj, hogy a szemembe nézzen, hogy felfogja, amit mondok, hogy visszarántsam a valóságba, még ha ez most iszonyú fájdalmas is lesz mindkettőnknek.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 17:53

______________________________________________________________
Eleinte nem vagyok benne biztos, hogy mindent jól csinálok. Akkor, amikor vezette a kezem, könnyű volt. De most először egészen lassan mozgatom az ujjaimat. Nem akarok semmit elrontani. Ezért is kell, hogy lássam közben őt, a tekintetét. Az, hogy halljam a nyögéseit nem olyan nagy kihívás. Ilyesmi könnyedén átjut a fülemben doboló vér hangján is. Ahogy az is átfurakszik, hogy kínzás, amit csinálok. Egy pillanatra megdermedek, amíg feldolgozza az agyam, hogy ez annyira nem is rossz dolog. De persze, hogy utána már gyorsítok valamennyit és kis idő után már arra is rászánom magam, hogy megcsókoljam, majd teljesen ráérősen áttérjek a nyakára. Viszont úgy tűnik, hogy ezzel elérem a saját tűrőképességem határát. Bármennyire is tetszik a hang, amit kicsikarok belőle, muszáj elhúznom a kezem. Igaz, hogy amint meglátom a csalódott tekintetét, már meg is bánom, hogy egy pillanatra magamra gondoltam és így döntöttem. De késő visszacsinálni, igaz? Igyekszem elérni, hogy addig is lefoglaljam, amíg sikerült elhelyezkedni a lábai között. A kezemmel újra és újra végigsimítok a mellei között. Feltűnik a vörös csík, amit a bőrén hagyok, de egyáltalán nem érdekel. Eszemben sincs foglalkozni vele. Pont úgy csókolom a vállát és nyakát, mint eddig azzal a kis megszakítással, amikor a tüdőmből kiszakad a levegőt, mert megteszem azt az apró mozdulatot. Nem kezdek el azonnal mozogni. Kell egy pillanat, amíg visszanyerem az irányítást. De addig is... abban a másodpercben is képtelen vagyok elszakadni tőle. Muszáj éreznem a bőrét a kezeim alatt... a nyakát a számmal... muszáj...
Persze, hogy nem tetszik, amikor el akarja húzni a fejem és elérni, hogy ránézzek. Mégis megteszem. Nem fogom fel a szavait, de azt látom, hogy nem úgy néz rám, ahogy eddig. Idő kell, amíg rájövök, hogy mi tükröződik a szemeiben. Addig is még egy csókot követelek tőle. Aztán mint valami visszhangot hallom újra a szavait a fejemben. Vér? Elfog a pánik.
- Mit...? - rontottam el, jönni a folytatás, de képtelen vagyok kinyögni. Fogalmam sincs, hol hibáztam. Hiszen úgy tűnt, hogy élvezte. Hogy mindent jól csináltam. Mégis mit csináltam rosszul? Milyen vérről beszél? Valamit...?
Keresem rajta a sérülést, amit okoztam. Gondolkodás nélkül húzódik hátrébb, de nem engedem el. A kezem ugyanúgy ott vannak rajta. Aztán csúszik a lábam. Le a kanapéról és ezzel együtt el is veszítem az egyensúlyérzékem. Nem akarom, de őt is rántom magammal. De legalább én esek a hátamra, ő csak rám. Megnyugtató. Legalábbis ilyen szempontból. Arrébb lökök mindent, ami csak hirtelen a kezem ügyébe akad és valami hideg és éles tárgyat is kihúzok félig a hátam alól. A tekintetem viszont rajta. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg én nyúltam bele valamibe. Az nem lehetséges. Az viszont annál inkább, hogy valamit elrontottam és olyan tettem, amit nem szabadott volna. Hogy annyira beleéltem magam és ezzel fájdalmat okoztam neki. Ezért állított le.
- Nem... akartam. Bármint... tettem. Nem volt... szándékos. Sajnálom - nyögöm ki szinte egyesével a szavakat még mindig erősen levegő után kapkodva. Nem tudom, hogy a pánik vagy az előbb történtek miatt. Talán mindkettő. De közben a tekintetem rajta cikázik. Csak a vért látom továbbra is. Szinte mindenhova jutott belőle a testére, de nem látom, hol sérült meg.
Hol bántottam?

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 18:57

Tudom én, hogy azon van, hogy rám figyeljen és nekem legyen jó, és nem arról, hogy direkt csinálná lassan. Ezért próbálom egyszerűen csak mondani neki, hogy hogyan lenne jobb. Persze egy pillanatra megáll, azt hiszi, hogy valami nincs rendben, de remélem látja a tekintetemből, hogy ez még véletlenül sincs így. Az viszont már komolyan kikészít, ahogy gyorsít, és ahogy elkezdi kicsit felfedezni a testem... végre! Hiszen legutóbb ez nem ment neki, nem jutottunk el oda, nem volt elég bátor, teljesen mindegy, de az érintés iszonyatosan fontos, és persze a gyengéd csókok is a bőrömön. Szívesen húznám még ezt, de végül csak megszakítja. Nem titkolom, hogy kicsit csalódott vagyok, de végülis ha a jó marad abba csak azért, hogy aztán újra jót kapj az azért nem olyan vészes. Túl fogom élni, főleg mert a csókjai nem maradnak abba, és már egész ügyesen foglalja el a helyét. Nem jelent már olyan nagy kihívást, hogy megtalálja a célt. Még jó, hogy azt nem veszem össze, hogy közben is újra és újra vékony vércsíkokkal díszít ki. A végére már tényleg úgy nézhetek ki, mint akinek valami baja van, de most még arra is nehezen koncentrálok, amikor a karján látom a lecsordogáló vért. Főleg, amikor megérzem magamban, az egy pillanat alatt kitisztít mindent a fejemből. Csak azt várom, hogy mozogni kezdjen, de muszáj valahogy visszatérnem a jelenbe és szólnom neki. Mi van, ha valami mély vágásról van szó, vagy tudom is én. Nem érzek semmit, nem hiszem, hogy nekem van bajom, akkor pedig csak neki lehet. Megpróbálom magamra irányítani a tekintetét valahogy, és elmagyarázni, hogy mi van, hogy rám figyeljen. Na persze nem úgy sül ez, ahogy kellene, ha jól sejtem nem teljesen érti, miről beszélek, hogy nem nekem van bajom, hanem nála nem stimmel valami, hiszen annyira megijed.
- Semmit, csak... - nem tudom befejezni a mondatot, mert az egész helyzet teljesen abszurddá válik. Addig még oké, hogy estem már le ágyból, de olyan helyen, ahol a földön semmi sem volt és még az életben nem volt olyan gond, hogy valakire vér került volna. Most viszont, csak azt érzem, ahogy megcsúszik, majd konkrétan ránt magával. Nem hibáztatom, ösztönös, hogy az ember próbál kapaszkodni és most én vagyok késznél. Automatikusan sikkantok fel, csak halkan, nem valami durva halálsikollyal persze. Arra sikerül végül feleszmélnem, hogy már a földön vagyunk, ő lent, én meg rajta és persze szabadkozik. Egyelőre még nincs elég lélekjelenlétem, hogy tényleg azonnal próbáljam meg felmérni a helyzetet.
- Nem, dehogy, nem csináltál semmit. Nem fáj semmi, nincs bajom, de neked biztosan, csak neked lehet. - gyorsan ülök fel rajta, egyelőre ez a legegyszerűbb, még ha a helyzet pont az is, amit nem szeretett volna, azzal a kivétellel, hogy éppenséggel már nincs bennem, bár ettől csak egy hajszál választ el, és próbálom megnézni, hogy látok-e rajta valamit. A mellkasát, a fejét, amit elérek, aztán a kezeit, és akkor sikerül megtalálni a tenyerét, amit gyorsan felé is fordítok.
- Ez volt, azt hiszem beletenyereltél valamibe, be kellene kötni. - igen, nem tehetek róla, de megint kiül az arcomra az aggodalom, akkor is, ha ezt nem fogja értékelni. Be kell kötni a kezét, meg kimosni a sebet, ki tudja, hogy mibe tenyerelt, hiszen így mindent sikerül összevérezni. Azt egyelőre még fel sem fogom, hogy jelenleg nem is ez a legnagyobb problémánk. Egyelőre csak lekászálódok róla, figyelve arra, hova is lépek, meg hogy egyáltalán hol vannak a ruháim, mert rendesen szét lettek szórva. Talán az is elég, ha csak a harisnyámmal... és akkor befejezhetjük, majd utána rendesen rendbe tesszük... de nem, nem lehetek önző, mert a végén még nagyobb baj lenne belőle. Ez most a fontosabb, szóval fel is állok és egy apró mosollyal nyújtom neki a kezemet, végülis miért ne húzhatnám fel én a földről?

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 19:39

______________________________________________________________
Annyira jól alakul minden. A pillanatnyi szünetet leszámítva, amikor próbálom megérte a kérését, hogy ne kínozzam, minden szinte tökéletes. Képes vagyok visszafogni magam és továbbra is csak azzal foglalkozni, hogy neki mi a jó. Ki akarom tapasztalni, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ilyen hangokat csaljak ki belőle. Viszont eljön a pont, amikor már nem tudok csak vele foglalkozni. Azt sem értem, hogy voltam képes eddig húzni. De most már mindegy. Muszáj véget vetnem a felfedezésnek és megadnom a saját testemnek is, amit követel. Csakhogy nem sokáig jutok. Hallom a hangját, hallom a szavakat, de mégis egy csók az, amit kivált belőle, amikor felé kényszeríti a fejem. Csak utána fogom fel, hogy valami vérről beszél. Még ezután is kell egy kis idő, hogy megértsem, valami baj van. Hogy a vér nem normális ilyenkor. Ekkor már szinte azonnal jön a pánik. Mit rontottam el? Elhúzódok tőle és keresem, hol sérült meg. Hol bántottam? A nagy mozgolódásban pedig sikerül leesni az amúgy sem óriási kanapéról. Csak a lábam csúszik meg, de ez elég ahhoz, hogy essek és őt is magammal rántsam. Nem akartam. Nem akartam sem bántani, sem most magammal húzni. De legalább én esek a hátamra és ő csak rám. Így nem okozok még nagyobb fájdalmat neki, mint amit amúgy is tettem. Legalábbis meg vagyok róla győződve, hogy ő vérzik, mert valamit elrontottam. Amint levegőhöz jutok már magyarázkodok is és bocsánatot kérek. Nem tudom, mit tehetnék, hogy jobb legyen. Hiszen elég sok helyen borítja vér. Most már látom. Most már tudom, hogy a vörös árnyalat nem illik rá. Úgy látszik, bárhol is sérült meg, bármit is tettem vele, sikerült mindenhol elkennem rajta.
Már éppen megszólalnék újra és folytatnám a magyarázkodást, amikor megelőz. Nem csináltam semmit? Nem... én? Mozdulatlanul hagyom, hogy megvizsgáljon engem, közben pedig próbálom nem túlzottan utálni magam, amiért még most is arra gondolok, hogy milyen könnyű lehetne folytatni. Ha ő itt marad rajtam, akkor irányíthat és... Mielőtt a gondolat végére érnék, felém fordítja a tenyerem. Értetlenül bámulom a több kis vágást a saját kezemen.
- Én... nem direkt csináltam - magyarázom, és már nem is érdekel a sérülés. Az jobban érdekel, hogy miattam kellett megállni. Miattam kellett, hogy véget érjen, mikor már...
- De ez nem olyan nagy baj! Nem számít. Nem fogok belehalni - teszem hozzá és már egész jól kapok levegőt. Most már a pánik sem irányít, így nem zihálok. De ő leszáll rólam én pedig előszedem a jófiús énem és szó nélkül nyúlok a keze felé. Aztán az utolsó pillanatban visszahúzom a sajátom. Nem a véres kezemmel fogom megfogni az övét. Amint talpon vagyok, egy pillanatig félkézzel átkarolom magam. Nem igazán tudom, mit kellene tenni. Talán a saját kezemmel kellene foglalkoznom, mégis a tekintetem az ő testét vizsgálja. Túl sok a vér rajta. Miattam.
- Nem azért történt, mert... te veszélyes vagy. Nem vigyáztam. Azért - motyogom szinte alig hallgatóan és végül ráveszem magam, hogy mozduljak. Az alsómat gond nélkül megtalálom és felveszem, de a farmert egy istenért sem tudom magamra rángatni. Jöjjön inkább az ing. Ahogy látom, még mindig gomb épp rajta, de attól kissé nehezen birkózok meg vele. De meg fogom oldani. Egyedül. Csak ne tapadna rám állandóan. Valamiért olyan, mintha a hátamnál is sikerült volna összevérezni magam. De ez baromság. Csak megizzadtam és biztosan azért tapad a vékony ing. Kicsit megrángatom és nem foglalkozok vele.
Amíg nem látom a pár centis vágást az oldalamnál, addig nincs baj, nem igaz?

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 29.12.13 21:07

Nem is mondanám, hogy szinte tökéletes, igazából szerintem ez így tökéletes, ahogy van, még akkor is, ha nem mindig biztos magában, de pont azért annyira jó, mert olyan nagyon figyel... rám. Azért ez nem feltétlenül olyan gyakori a pasiknál, vagy én vagyok az, aki mindig rosszul választ. Eddig többnyire két opció volt, vagy az, hogy a pasi magát helyezte előtérbe, vagy esetleg kb. egy szinten lehetett még a helyzet, de az, hogy én legyek elől valakinél az nem gyakori, hiszen a legtöbben nem akarnak ennyire megfelelni, mert azt hiszem, hogy most ez a helyzet, hogy meg akar felelni nekem. Ezért nem is zavar az annyira, hogy végül az ujjait egy időre kénytelen vagyok elengedni, majd úgyis lesz még lehetőség rá, hogy újra... gyakorolhasson igaz? Tovább lépünk szépen, és jöhet a következő lépés, az, amikor már mindkettőnknek ugyanolyan jó, és persze továbbra is megkapom a csókjait. Határozottan csodásan alakul minden, bárcsak ki tudnám zárni azt, hogy látom a vért végigcsorogni a karján. Olyan jó lenne nem foglalkozni vele! De ha egyszer akár valami komolyabb baj is lehet, akkor muszáj megnézni, hogy mi van vele, bármennyire is csodás érzés, ahogy végre érzem őt magamban, és bármennyire is várom, hogy mozogni kezdjen. Mégis meg kell állítanom, hogy szóljak, amivel az egész teljes káoszba kezd fulladni, hiszen még a kanapéról is leesünk. Akárhogy is, de megint csak édesnek érzem, hogy értem aggódik, amikor tudnék róla, ha megsérültem, csak neki lehet baja. Nem hiszem, hogy valamikor is soknak érezném ezt, hogy így figyel és ennyire aggódik miattam, amikor semmi oka sincs rá. Igyekszem meggyőzni, hogy ne érezze magát hibásnak, hiszen semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak megsérült és én szeretném tudni, hogy mi a baja pontosan. Óvatosan nézem végig a testét, miután felültem és végül meg is találom a tenyerén az apró kis vágásokat. A védekezésre azonnal elmosolyodom.
- Gondoltam, hogy nem direkt csináltad. - finoman végigsimítok az arcán, gondolom, hogy hibásnak érzi magát, hogy e miatt szakadt meg az együttlétünk, de hát semmi baj, lehet ezt bármikor pótolni, valami kevésbé veszélyes helyen, ahol nincsenek mindenféle üvegszilánkok, meg lomok. Mondjuk az én szobámban, az totál veszélytelen terep.
- Azért mégis csak rendbe kéne tenni és nem lenne hasznos, ha utána el kéne menni zuhanyozni, mert mindketten véresek vagyunk. Azt hiszem a nevelő apád nagyon csodálkozna. - mosolyodom el, és egy apró csókot lehelek a kézfejére, amit eddig még nem engedtem el, amelyiken a seb is van. Aztán fel is tápászkodom, figyelve, hogy hova lépek és a kezem nyújtom neki, hogy őt is felhúzzam szépen, vagy legalábbis segítsek neki. Nem lenne jó, ha még valami baj történne, szépen menjünk be, ezt lássuk el és majd... ha nem is itt, de bárhol, majd lesz ennek még folytatása, biztos vagyok benne, nem úgy mint legutóbb, most tényleg biztos vagyok benne.
- Nem is én nyomtam a kezed az üvegbe, bár... miattam jössz be egy ilyen helyre igaz? Magadtól nem tennéd. - azért ez is benne van a pakliban és a pillantásom szinte már sajnálomot sugároz felé. Magától nem szállna szembe a nevelő szüleivel, de miattam megteszi és ennek ez lett a vége. Akkor nekem lehetne több eszem, csak elég nehéz lenne azt mondani, hogy ne, hogy ne essünk egymásnak, hogy érezzem a testét az enyémen, ha épp nincs meg a megfelelő környezet hozzá, mert hát itt most pont nem volt meg. Amikor öltözni kezd akaratlanul is még nézem pár pillanatig, amíg végül az alsó rá kerül. Nem tudok visszafogni egy egész apró sóhajt, de aztán én is megkeresem a ruhámat, egyelőre csak a bugyit, a szoknyát és a melltartót sikerül felvennem, mivel a harisnya macerás, a felsőm meg valahol a lomokon túl van és azért egyelőre még nem küzdeném el magam, majd ha megyünk kifelé. Remélem nem lesz nagy baj abból, hogy megsérült, de úgy látjuk el, hogy észre se vegye senki. Ha az a Mary megtudná, hogy miattam... akkor tuti, hogy a büdös életben nem tehetném be ide a lábam, és... Na itt akad meg a tekintetem az ingén, ami egyáltalán nem az izzadtság miatt tapad a testére. Egy pillanatra szó szerint ledermedek, aztán gyorsan lépek oda hozzá és húzom fel kérdés nélkül az inget. Konkrétan a szám elé kapom a kezem, ez nem csak egy apró kis vágás, mint amik a tenyerén vannak.
- Link... jajj Link ez... - jó most már határozottan erőteljesen nagy mennyiségű aggodalom látszik az arcomon. Ez nem valami kis apróság, sokkal több annál. Nem akkora vágás, mint amit én kaptam az oldalamra egy késsel jó néhány hete, de... szerintem tuti össze kell varrni, és be kell menni a kórházba. Hol a jó francban van a felsőm? Tisztára ledermedek, hiába tudom, mit kéne tenni, de mégsem tudom megmoccanni, pedig menni kellene, de ez... és észre sem vette, hát nem csoda, ha eddig szinte a szobájába zárták, mint valami királykisasszonyt.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 30.12.13 12:24

______________________________________________________________
Komolyan meg sem fordul a fejemben, hogy nekem lehet bajom. Még akkor sem különösebben foglalkoztat ez, amikor kiderül, hogy tényleg az én kezem vérzik, mert sikerült beletenyerelni valamibe. Nem számít. Azt még én is megtudom állapítani, hogy nem fogok belehalni. Az viszont már annál inkább számít, hogy miattam lett kellett megállnunk. Pont akkor, amikor már... Próbálok én bocsánatot kérni, de attól még nem múlik a rossz érzés. Ő hiába mosolyog és hiába kapom a kezemre az apró csókot, képtelen vagyok bármit is viszonozni belőle. Akármit teszek, vagy mondok, pont olyan rosszul érzem magam, mint előzőleg, amikor megbántottam azzal, hogy túl hamar öltöztem fel és az egész együttlétünket egy filmhez hasonlítottam. De ahogy akkor az, most ez sem volt szándékos. Nem így akartam.
Azt hiszem, még percekig próbálkoznék azzal, hogy újra és újra magyarázatba fogok. Hiába úgy tűnik, hogy nincs rá szükség. De ő felém nyújtja a kezét, én pedig visszaváltozok kisfiúvá, aki szót fogad. Talpra állok és most már a maradék aggodalmát akarom eltüntetni. Ez tényleg nem olyan komoly. Talán még folytathatnánk is. Nem lenne baj belőle. Ez nem baj. Ez...
- Oké - nyögök ki csak ennyit és azt sulykolom magamban, hogy most már tényleg öltözködni kellene. Ha már ő is azt teszi. De előtte valami sokkal fontosabb. Úgy érzem, muszáj közölnöm vele, hogy nem az ő hibája. Hogy nem azért történt, mert ő veszélyes lenne vagy bármi ilyesmi.
- Egyszer már voltam itt. Amikor kidobták... kidobtak valamit, ami fontos volt nekem - mondom és remélem ettől legalább egy kicsit jobban érzi magát. Azt nem kell kimondanom, hogy egy régi kisvasút volt az, amit veszélyesnek találtak. Amit még apától kaptam régen. Fogalmam sincs, mi minősült benne veszélyesnek, de nem érdekelt. Visszaszereztem. Azóta is el van rejtve a szobámban. Még mindig működik. Tudom, annak ellenére, hogy nem próbáltam azóta újra.Most viszont semmi értelme még ezt is részletezni. Ideje öltözködni.
Most már eszembe sem jut, hogy őt nézzem. Valahogy most már nincs merszem hozzá. Nem mintha rá kellene néznem ahhoz, hogy el tudjam képzelni. Amúgy is minden erőmre szükségem van, hogy magamra rángassam a farmert. De nem megy. Hagyom a fenébe, Az ing az, amivel még nagy nehezen megbirkózok. Elég érdekes látványt nyújthatok, zokni nélkül, de cipőben, egy szál alsóban és ingben. De még csak időm sincs foglalkozni különösképpen vele, hiszen Jenna pillanatok alatt lép hozzám. Először nem értem, mi baja van. Öltözni kell... vagy meggondolta magát? Talán egy mosoly is felcsúszik az arcomra, ami csak akkor tűnik el, amikor meglátom az aggódó arcát és meghallom a szavait. Nem szeretem, amikor ilyen. Nem kell aggódnia értem.
- Összevéreztem magam, nem nagy dolog - lépek el tőle és fordulok felé, hiszen biztos vagyok benne, hogy csak ennyi a baj. Ahogy öltöztem, teljesen összefogtam az ingem és úgy néz ki, mint amin áthajtott egy kamion. Ettől még nem vérzik jobban a kezem vagy ilyesmi. Úgyhogy próbálom én megigazítani újra az ingem, lehetőleg most úgy, hogy ne nézzen ki ilyen förtelmesen. Nem igazán akar sikerülni. Ezt abból is tudom, hogy elég nagy valószínűséggel nem változik az aggódó tekintet. Végül már én is csak hátrébb nyúlok és úgy próbálom tovább igazgatni. Csakhogy a tiszta kezem teszem oda és mikor megnézem, már véres.
- Azt hiszem, ez már baj - jegyzem meg a kezem bámulva, majd mellé teszem a másikat is. Mintha megöltem volna valakit. Mégis egész nyugodt vagyok. Lehet, hogy ez is különös, de nem igazán fogom fel, hogy ez már tényleg halált jelenthet, ha itt ácsorgunk túl sokáig.
- Csak menjünk... be - motyogom és egész ráérősen indulok meg a ház felé, átmászva a lomokon. Csak belököm a hátsó ajtót, ami egyenesen a konyhába visz. Senki. Nappali. Senki. És hiába hívom Robertet - mert ugye mi mást is tennék, mint őt keressem? -, nem válaszol.
- Biztos elment itthonról, hogy ne zavarjon minket - mondom, de akkor már a falnál támaszkodok. Kicsit nehézkes lett ide-oda járkálni.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 30.12.13 18:54

Azért ez most egész más helyzet, nem csinált semmi rosszat és ezt igyekszem is a tudtára adni. Nagyon is édes volt végig és bármikor pótolhatjuk ezt akár úgy is, ha már bekötöttük a kezét, de most az a fontosabb. Nehogy komolyabb baja legyen, vagy elfertőződjön, nem értek én annyira a sebekhez, hogy ezt meg tudjam állapítani. Hiába lenne vonzó ötlet az, hogy így is folytassuk kissé véresen, sérülten, az első főként én a második meg ő, de az akkor sem helyén való. Már így is benne van a pakliban, hogy baj lesz abból, hogy miattam vállal be olyasmit, amit régebben nem tett, nem akarom, hogy még nagyobb zűr legyen belőle. Ezért is állok fel végül és nyújtom a kezem, hogy tegye meg ő is. Látom, hogy az arcán mi van, hogy rosszul érzi magát és nem tudok rajta változtatni, pedig annyira nagyon szeretném, ha jobb kedvre derülne, ha elfogadná, hogy nincs nagy baj, pótolni lehet ezt bármikor. Tudom én, hogy neki most ez új helyzet és baromira nem szívesen hagyja abba, de most az egészsége a fontosabb, még ha nem is akarja hogy aggódjak érte.
- Jól van elhiszem neked, de akkor biztosan nem vonta el más a figyelmed. De tudod mit? Rendbe tesszük a kezed és mondjuk folytatjuk a... szobádban, ahol tuti sehonnan semmi sem áll ki. - mosolyodom el, csak hogy egy kicsit jobb kedve legyen. Annak ellenére is, hogy öltözködni kezd, mint ahogy én is próbálok. Csak az nehézség, hogy tippem sincs mikor és merre dobtam el a felsőmet, a melltartó meg van, meg a bugyi és a szoknya is. A harisnyát most nem fogom felküzdeni magamra az is biztos. A felsőmet pedig majd megkeresem, amikor elindulunk kifelé, szigorúan óvatosan. De most akkor is az a fontos, hogy tudja, hogy lesz folytatás, hogy nem haragszom rá, és nem fogok eltűnni, mint legutóbb, mert ez egészen más helyzet, nem rontott el semmit, véletlen volt. Az viszont már azonnal kizökkent, amikor meglátom az inget, ami szó szerint csurom vér. Ez nem lehet a keze miatt, ott valami sokkal durvábban vérzik, még ha nem is tudom, hogy mi a fene lehet. Ő persze azonnal visszakozik, de ezt most nem hagyom annyiban. Még az előtt ellép tőlem, hogy felhúzhatnám az inget, hogy megnézzem pontosan mi is a helyzet. Egy kicsit morcosan nézek rá, mert nem tetszik, hogy ennyire könnyen kezeli ezt az egészet. Nyilvánvaló, hogy baj van, most tényleg baj, és ezt el kéne fogadnia.
- Nem, ez nem a kezedből van, ez... ez túl sok. - teljesen lefagyok pár pillanatra, hogy nem fogja fel, hogy tényleg nincs rendben valami, még akkor is nehezen, amikor láthatja, hogy csurom vér a keze, méghozzá az, ami nem sérült meg. Kell pár pillanat, hogy magamhoz térjek és induljak utána, amikor befelé indul.
- Jó, de lehetne egy kicsit gyorsabban is. - indulok persze utána és szeretném kicsit ösztönözni, ha más nem, akkor megfogom a kezét, hogy jöjjön velem és jöjjön gyorsabban. Már rég kiment a fejemből, hol a felsőm, hogy meg kéne keresni, mert ha bent van a keresztapja... nem érdekel. Egy kicsit sem. Az sem, amikor egy pillanatra felszisszenek, mert valami megszúrja a talpam. Nem lehetett túl vészes nem éreztem én annyira erős fájdalmat, nem foglalkozom vele. A csizmám még mindig fent van a faházban, úgyhogy így megyek vele, ahol vagyok mezítláb, alig felöltözve. De ez most hidegen hagy, túl sok rajta a vér... annyira sok! Így, hogy kicsivel mögötte lépkedve maradok le a lábamat ért szúrás miatt sokkal jobban látom mennyire átázott már az inge. Az most teljesen hidegen hagy, hogy apró véres pöttyök maradnak mögöttem a füvön és persze bent az épületben is a padlón, a szőnyegen, mert hogy megyek vele végig, akárhova is megy. A legnagyobb baj, hogy nincs itt senki, az egész ház totál kihalt, és ez finoman szóval is kiborító, no meg iszonyú ijesztő is. Fogalmam sincs mit tegyek, meg kéne nézni a sebet, valahogy csinálni vele valamit, és hívni mentőt, de a táskám fent van a faházban, és nem akarom így itt hagyni, de valamit tenni kell.
- Ezt le kell venni és ülj le... légyszíves. - most már remélem, hogy nem akad ki azon, ha tényleg tele van aggodalommal a hangom. Próbálom lefejteni róla az inget, és az a vágás... az túl mély és túlságosan veszélyes. Nincs most más hirtelen kéznél, ezért rögtönözve az ingét összegyűrve nyomom rá a sebre. - Szorítsd oda jó? Ahogy bírod, én pedig... sietek, hívok mentőt. - muszáj itt hagynom addig kell a telefonom. Szó szerint szaladok ki az udvarra, hogy feljussak a faházba és megszerezzem a táskámat. Eszembe sem jut, hogy most még mással húzzam az időt, hiába van ott a csizmám, vagy a pulcsim. Csak a táskát kapom el, amikor sikerült felérni, fel se mászom rendesen és már szaladok is vissza közben túrva ki a telefont. Hát persze, hogy az istennek se találom meg, így hát az egész tartalmát borítom ki a padlóra, mikor visszaérek Linkhez. Csak el ne ájuljon nekem, az soha sem jó jel, a tekintetét keresem, hogy lássam rendben van-e még, és persze átveszem az inget is, hogy szorítsam a sebet, miközben tárcsázok. Remegő hanggal adom meg a címet és vázolom fel, hogy mi történt, na persze inkább a körülmények nélkül, bár azt hiszem az eléggé árulkodó jel lesz, hogy rajtam nincs felső, rajta meg csak egy alsó és egy cipő.... - Rám figyelj jó, minden rendben lesz, pár perc és itt a mentő. - muszáj beszélnem hozzá és annyira szeretném, ha tudna válaszolni, de nem muszáj, csak annyi fontos, hogy nézzen rám, hogy nézzen folyamatosan engem.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 30.12.13 21:47

______________________________________________________________
Hiába látom az ő mosolyát, nagyon sokáig nem sikerült hasonlót produkálnom. Talán nem is az zavar, hogy meg kellett állnunk. Maga a tény, hogy miattam kellett. Mégis valami nagyon halvány utánzatot sikerül magamra varázsolnom, amikor látom, hogy mennyire próbálkozik. Folytatjuk és ha odajutunk, biztos, hogy lecserélem a szavakat egy másfajta bocsánatkérésre. De előtte még muszáj összeszednem magam, mozdulni és végre felöltözni. Nem mondanám, hogy zökkenőmentesen megy. A nadrággal percekig bajlódok, végül feladom. Marad az ing, ami szintén nem akar könnyen jönni. Nem áll úgy rajtam, ahogy kellene, hiába rángatom. Olyan... furcsa. Hamar kiderül, hogy miért. Hogy sikerült egy újabb sérülést összeszedni a meglévő mellé. Először valahogy fel sem fogom, hogy bármi baj lenne. Csak a kezemről kentem oda vért... csak egy apróság. De nem. Ismételgethetem magamban, hogy semmiség, attól még nem lesz igaz. Végül csak belátom, hogy tényleg meg kellene indulni. Be a házba. Teljesen ráérősen szedem a lábaimat és akkor sem tervezem gyorsítani, amikor hallom a hangját. Figyelnem kell... kész vicc, hogy még most is ezen jár az eszem! Akkor viszont már gyorsabban haladunk, amikor megfogja a kezem. Így már kénytelen vagyok igyekezni, de még így is képtelen vagyok arra figyelni, hogy ő mibe lép bele.
A házban bent már enyém az irányítás. Sorban járom végig a lenti helységeket, de Robert sehol. Feladom. Muszáj feladnom, mert kissé fáradtnak érzem magam. Megtámaszkodok a falnál és ott motyogok el pár szót. Ezután már egyetlen szó nélkül engedelmeskedek Jennának. Leülök a közeli székre és furcsa módon mosolyra húzom a szám.
- Vetkőztetsz - jegyzem meg, de csak a fáradt mosoly ül az arcomon. Meg sem próbálok ellenállni, csak kicsit lassan reagálok arra, hogy fogjam oda az ingem a hátamhoz. Mire megszólalhatnék újra ő már el is tűnt. De legalább a kezem ott van és szorítja - vagy valami olyasmi - a gombócba gyűrt ingem.
- Van kocsi... a garázsban - mondom megkésve, már csak magamnak. Többször volt már szükség mentőre, de ezerszer hamarabb bejutottunk kocsival, minthogy ők kiértek volna. De most már mindegy. Amíg várok, egész nagy beleéléssel vizsgálom a konyhakő mintázatát vizsgálgatom. Érdekes. Soha nem vettem észre, hogy ilyen jó elfoglaltság is ez. Aztán bekúsznak az apró vércseppek a látóterembe. Nem hiszem, hogy az enyém. Nem valószínű. Ráncolom a homlokom, de ez úgy tűnik, nem segít, mert minden csak még homályosabb lesz.
Végül megjelenik újra Jenna. Próbálom mosolyra húzni a szám, de túl nagy feladatnak tűnik. Még észnél vagyok, de egyre álmosabbnak és fáradtabbnak érzem magam.
- Persze... hogy rendben... - birkózok meg elég nehezen a szavakkal és időközben már a fejem támasztom a felszabadult kezemmel. Kezd nehéz lenni. Még a szemem is nehezen tartom nyitva. Talán pár pillanatra engedek is a késztetésnek. Ha csak egy percet pihenek, az nem olyan nagy baj, igaz? Csak amíg ideér a mentő.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 31.12.13 9:18

Örülök neki, hogy legalább egy halványabb mosolyféleséget sikerült az arcára csalnom, azért tényleg nagyon igyekeztem, hiszen nem akarom, hogy hibásnak érezze magát, vagy egy kicsit is rosszul a miatt, hogy meg kellett állnunk. Előfordul, sőt még biztosan lesz rá példa a későbbiekben is, ha nem is ilyesmi miatt feltétlenül. Most viszont akkor is az a fontosabb, hogy ellássuk a sebét és nem utolsó sorban nekem is hasznos lenne legalább egy részleges fürdés, vagy valami hasonló, de először még fel kell öltözni és átjutni a lomokon, de már az előbbi se megy túl könnyen, hiszen kiszúrom végül hogy az inge hátul tiszta vér. Nem kicsit, nagyon is durván és ez nem a keze miatt van, nem azért, mert beletenyerelt pár üvegszilánkba, ez annál sokkal, sokkal durvább. Aggódom és talán egy kicsit még idegesít is, hogy ő viszont egyáltalán nem, csak szép lassan megy, mintha nem is számítana ez egyáltalán, pedig nagyon is számít. Ezért fogom meg végül a kezét és nem törődöm azzal a ténnyel, hogy valamibe sikerül belelépni a mezítlábas közlekedésnek hála, no meg hogy most egyáltalán nem figyelek magamra csak rá, hogy minél előbb beérjünk. Végig követem, amíg keresgél, de nagyon úgy fest, hogy nem járunk sikerrel, nincs itt az ég világon senki, pedig az úgy tényleg sokkal könnyebb lenne még akkor is, ha megorrolnának rám, hogy miattam lett baja. Most viszont a sebe a fontos, és amikor végre leül lehámozom róla a már amúgy is véres inget. Ennek már tényleg mindegy.
- Igen, és még szeretnélek máskor is, úgyhogy maradj szépen ébren. - annyira sok a vér, ijesztően sok, nem tudom, hogy mit kezdhetnék vele egyszerűen. Kell a mentő, minél gyorsabban, ahhoz viszont először a telefonom. Már nézni is rossz azt a méretes vágást a hátán. A lelkére kötöm, hogy maradjon és fogja oda az inget, de a kocsira csak megrázom a fejem, amikor már szinte indulok. Gyorsan kell cselekedni ebben biztos vagyok, akkor is, ha nem értek annyira hozzá.
- Én nem tudok vezetni. - nem sokra megyünk vele, ha semmi közöm a kocsikhoz. Nem tanultam soha vezetni, az az én gyenge kis költségvetésembe sose fért bele. Már az is nagy dolog, hogy a bátyám akar nekem venni egy robogót és azt meg kell tanulnom majd kezelni. Egy kocsi nem is tudom, hogy mennyire illene hozzám, azt hiszem túlságosan szétszórt vagyok ahhoz, hogy menjen. De most nem ez számít, hanem hogy sietősen menjek ki a faházba és szerezzem meg a táskámat. Semmi más nem számít most, az sem, hogy a csizmám és a pulcsim is ott van fent. Hidegen hagy igazság szerint bármi más. Odabent gyors társkakiöntés után találom meg a telefonomat. A kezem már amúgy is tiszta vér, nem számít, hogy ez a telefonra is át fog menni, szabad kezemmel visszaveszem tőle az inget, hogy erősebben szoríthassam le a sebét és persze tárcsázok is gyorsan. Pár pillanat múlva már legalább ez meg van, de a legrosszabb, hogy várni kell, már mást nem tehetünk.
- Link... nézz rám kérlek, és ne csukd be a szemed. Link! - kicsit talán erősebben szólok rá, de azt hiszem ez érthető, hiszen folyton lecsukódik a szeme és ez most nagyon nem jó. Nem szabadna elájulnia, mert akkor végképp nem tudom, hogy milyen állapotban van. Próbálom én erőltetni, hogy nyitva tartsa a szemét, de olyan nehezen sikerül, és még percek - bár óráknak tűnnek - mire végre felhangzik kint a sziréna. Frászt kell kopogtatni, eleve jönniük kéne minél előbb, nem húzni az időt. Azt hiszem kapok egy adag döbbenetet arra, hogy kissé hiányos öltözetben nyitok végül ajtót és próbálom elhadarni, hogy mi történt. Mázli, hogy mentősök és ismerik már az ilyen helyzeteket, ezért még a remegő hangomból is kb. le tudják szűrni, hogy mi a helyzet. Szinte már remegve ölelem át magam a háttérben, amíg vele foglalkoznak. Csak menjünk már... ugye én is mehetek vele?

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 31.12.13 12:25

______________________________________________________________
Vicc, hogy még most is azon jár az eszem, hogy lassan és óvatosan kell bárhova is menni. Ha ő nem húzna maga után, biztos percekig tartana, amíg elérnénk a házat. Mint kiderül, teljesen feleslegesen, mert Robert sehol én pedig olyan fáradtnak érzem magam, mint még soha. Megtámaszkodok a falnál, de ettől még semmi sem válik jobbá. Nem is sokáig maradok ott. Egyetlen szó vagy tiltakozás nélkül ülök le és azt teszem, amit mond.
Vetkőztet. Tetszik a dolog és valami halvány mosolyt még fel tudok varázsolni az arcomra. Azt nem mondom, hogy sokáig marad ott, mert elég fárasztónak tűnik még ez is, de ott volt és ez a lényeg.
- Miért? - kérdezek vissza, mert valahogy nem hiszem, hogy akár egyetlen olyan okot is tud mondani, amiért ne engedjek legalább pár percre a fáradtságnak. Csak a szemem csuknám be egy picit, az még nem olyan nagy baj. Attól még tartanám az inget.
De egyelőre még küzdök az álmosság ellenére. Próbálom a tudtára adni, hogy a mentők késni fognak. Mindig késnek. Gyorsan fogni a kocsit és vezetni, de arra már nem tudok figyelni, hogy hallja-e vagy sem. Mindegy. Engem most már úgyis lefoglalnak az apró vércseppek, amik a léptei után maradnak. Azt nem igazán fogom fel, hogy ez miért rossz, de később... később, ha már nem leszek ennyire fáradt biztos rákérdezek. De addig is? Próbálom legalább azt megvárni ébren, amíg visszaér. Félúton talán egy pillanatra feladom. Nagyon nehéz és amúgy is hozzá vagyok szokva, feladjak ezt-azt. Nem nagy dolog.
De mikor Jenna újra megjelenik, már nyitva van újra a szemem. Nem rossz dolog, hogy átveszi az inget, így legalább tudom támasztani a saját fejem. Persze kissé elvész a hangja, miközben telefonál. Talán a lényeget azt fel tudom fogni belőle, miszerint mentőt hív. Mégis mentőt hív. Ezek szerint csak nem jó a kocsi. Pedig a kulcs ott van... hol is?
- Csak kicsit... - motyogom, de valahogy mégis arra ösztönöz az éles hangja, hogy talán mégsem kellene. De aztán meghallom a szirénát. Most már lehet, igaz? Most már lehet. Azt talán még érzem, hogy kezek tapogatnak hozzám, de már mással nem igazán törődök. Azzal sem, amikor megemelnek és a tudat is hamar eltűnik, miszerint cipőben és alsóban vagyok.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance 31.12.13 14:24

Ha egyszer az emberbe nagyon beleivódik valami, akkor nem csoda, ha megmarad benne még vészhelyzetben is. De én most nem hagyom, hogy lassan menjen, nagyon nagy az a vágás, és hamar el kell látni. Jó lenne tényleg gyorsan beérni a kórházba, de éppenséggel senki sincs a házban. Azzal pedig a legkevésbé sem foglalkozom, hogy mi van a saját lábammal, az nem fáj annyira és ennyiből meg tudom állapítani, hogy nem vészes. Lehet, hogy csak valami szög sértette fel a talpamat, ez az ő sérüléséhez képest semmi. Az ingét hamar lekapom és gyorsan el is tűnök a telefonomért. Hívni kell a mentőket. Hiába van itt kocsi, nem tudok vezetni, sosem tanultam, senkinek se lenne jó, ha még valami balesetet is sikerülne okozni azzal, hogy megpróbálok elnavigálni a kórházig. Arról nem is beszélve, hogy nem ismerem a környéket, mivel általában busszal járok. Ez lesz a kismotorban is a legnagyobb kihívás, tudni kell majd, hogy merre megyek, megjegyezni azt amerre járok, tájékozódni... ebben meg sosem voltam jó, hiszen szükség van ara hozzá, hogy az ember figyeljen, én meg azt ritkán szoktam úgy istenigazából. A koncentrálás nem az én asztalom, de most megy, most muszáj.
- Mert, ha becsukod, akkor nem látom azokat a szép szemeidet. - megpróbálok egy mosolyt is varázsolni az arcomra. Persze, hogy nem ez az indok, de nem hiszem, hogy most mással meg lehetne győzni. Ez talán hat, hogy nem mindenféle egészségügyi oka van, hanem csak annyi, hogy látni akarom a szemét, mert szép és mert olyan sok kedvesség sugárzik belőle. Nem lehet baja miattam! Gyorsan meg is szerzem a telefont és pár pillanat múlva már ott térdelek mellette a padlón, és szorítom az ingét a sebhez, hogy közben tárcsázzak és megpróbáljam elhadarni, hogy mi is a helyzet. Hogy siessenek, mert nagy a baj. Remélem tényleg sietnek majd!
- Nem Link, egy kicsit sem, nem sokára pihenhetsz, csak megvárjuk a mentőt. Addig is figyelj rám, hogy lássam a szemeidet rendben? - szóval kéne tartani, de annyira nehéz most normálisan beszélni. Állatira közel vagyok ahhoz, hogy kiboruljak, hiszen a nyomás ellenére is folyamatosan egyre jobban ázik át a kötés, és én egyre inkább kezem ezt nem jól viselni. Nem szabad kiakadni, legalábbis nem a szeme láttára... nem fogok sírni... nem... fogok... sírni! Ha sokáig ismételgetem, akkor még sikerül is, mert végre hallom a kopogást, majd a csengetést és akkor már muszáj felállnom. Nem nagyon hat meg, hogy egy szál melltartóban, meg szoknyában vagyok, vagy hogy Linken is alig van ruha. Ezek mentősök, láttak már sok mindent igaz?
- Nekem semmi baj, a konyhában... siessenek kérem! - az egyikük azért marad mégis, és megnézi, hogy tényleg nincs-e bajom. Eleve véres lettem már a keze miatt is, most pedig még inkább. Tényleg csak mostanra tudatosul bennem, hogy már nem csak a mellkasom, hanem a karom is csupa vér, meg a szoknyám, amibe eddig próbáltam időnként beletörölni a kezem. Mégis folyamatosan a konyha felé figyelek, amíg engem is megnéznek, sőt még egy takarót is kapok, amikor felkéreckedem a mentőre. Mert mehetek, szerencsére mehetek! Most már minden rendben lesz igaz? Eszembe sem jut hogy a talpam sincs rendben, csak az egyik mentősnek tűnik fel, amikor már kiszállunk és még mindig véres nyomokat hagyok magam után.

Tárgy: Re: Jenna • Link - One more chance

» Jenna • Link - Helloooo!
» Link & Jenna - Do you really love me?
» Jenna & Link - I am so sick?!
» Jenna • Link - Will you marry me?
» Link & Jenna - Együtt... tanulás

Jenna • Link - One more chance

Jenna • Link - One more chance

Similar topics

Similar topics