Egy hónap... Most úgy érzem minden a régi, újra önmagam vagyok és minden a helyére került. Volt időm gondolkodni és a helyükre rendezni a dolgokat a fejemben és eldönteni mihez fogok kezdeni, ha visszajövök. Először is elfogom felejteni a kis ballépésem. Menni fog, hogy úgy tegyünk, mintha mi sem történt volna. Ebben a legtöbb nő jó, nagyon jó. Én pedig mindent onnan kezdve folytatok, ahonnan kell. Egy kis késéssel érkeztem meg és legalább ötven emberrel bájolognom kellett mire be is jutottam. Megállva a bejáratnál néztem körbe. Puszta véletlenségből épp Lizbeth-et sikerült megpillantanom és nem tudtam megállni nevetés nélkül a látottakat. Nekitámaszkodva az egyik oszlopnak körbe font kézzel a mellkasomon figyeltem az eseményeket, ahogy egy bájgúnár hogyan próbálja meg bárgyú vigyorral felcsalni az egyik lakosztályba. Kár, hogy nem hallom, de innen nézve - biztosan nem tudhatom - nem hinném, hogy az időjárásról beszélgetnek. Ezek szerint épp időben érkeztem... Ezt kár lenne kihagyni. Feltűnésmentesen kerültem az asztalunkhoz, ahol még két üres hely vár Vanessára és rám. Ami azt illeti jobb is, hogy még Ő sem ért ide.
- Öcsi, ha vonzódsz az álszent nőkhöz merem ajánlani és nyugi, vele egész biztosan pofára is esel... - Veregettem meg a pasas vállát, akiről lövésem sincs ki, mert még eddig életemben nem láttam vagy csak nem volt érdekes, hogy emlékezzek is rá, hogy találkoztunk már valahol.
- Jó újra látni. - Hajoltam le Lizbeth-hez, hogy adjak egy puszit az arcára és miközben egyre közelebb hajoltam a nyakához - mivel a háta mögött álltam meg - mélyen beszívtam mámorító illatát.
- Iszom valamit... - Intettem a többieknek is, majd hátat fordítottam, hogy a bárpulthoz sétáljak valami töményért. Ma kelleni fog. Az sem érdekel, ha egész este azt kell hallgatnom, hogy édes, nem kellene több. Igazság szerint voltak napok, amikor igen erősen az járt a fejemben, hogy nem jövök vissza, legalábbis a közeljövőben még nem, mivel egyre kevésbé köt ide bármi vagy bárki is és amit akarok, azt bárhol megvalósíthatom, de hagytam volna ezt ki?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Őszintén szólva semmi kedvem sem volt eljönni erre az eseményre, de végül csak beadtam a derekamat, mondhatni a szülői rábeszélésnek köszönhetően. Nem is lett volna kedvem még napokig azt hallgatni, hogy a család része vagyok és márpedig nekem is meg kell jelennem az ilyen rendezvényeken. Elvégre a felső tízezer már csak így múlassa az idejét, ehhez már hozzá kellett volna szoknom, de mégis annyira idegennek érzem magamtól, hogy ismeretlenekkel cseverészek. Most is egy vadidegen férfi ül velem szemben, aki egyáltalán nem érdekel, de ezt már fordítva nem mondhatnám el. Erősen teper nálam, de mindig finoman próbáltam arra utalni, hogy hidegen hagy a közeledése, de úgy látszik süket fülekre találtam.
Szóhoz sem tudtam jutni. Először is az lepett meg, hogy ennyi idő után csak úgy hirtelen felbukkant mondhatni, hogy a semmiből. Másodszor pedig még mindig nem akartam elhinni, hogy mit közölt a beszélgető partneremmel. Legszívesebben most azonnal felkeltem volna az asztaltól, de tartottam magam, nem akartam, hogy lássa rajtam mennyire megvisel, hogy ez a véleménye rólam.
- Bárcsak én is ezt tudnám mondani. - Van pofája ahhoz, hogy így beszéljen rólam, aztán meg csak úgy egy puszit nyomi az arcomra? Ezzel mégis mit akar elérni? Ez csak a kis műsora része lenne? Játsszuk el mindenki előtt, hogy mennyire jó testvérek vagyunk? Mert ez nekem nem fog menni.
- Ő volt Stephen mondjuk úgy, hogy a mostohabátyám és nem vagyunk túl jó viszonyban. - Kezdtem el magyarázkodni a férfinak, miután Stephen italért ment. - Most pedig, ha megbocsájtasz...- Meg sem vártam, hogy bármit is mondjon, felkeltem az asztaltól, hogy számon kérhessem drága mostohabátyámat az előző viselkedése végett.
- Egyáltalán minek jöttél vissza? Képtelen voltál tovább lépni, máskülönben mégis mi okod van arra, hogy mások előtt így beszélj rólam? - Ha velem van baja, akkor azt akár a szemembe is mondhatná, jobb lenne, mintha mások előtt kezdene befeketíteni. Hibáztunk, volt egy nagy tévedésünk és próbálok tovább lépni és még csak nem is gondolni rá.

katt (:

- Ki mondta, hogy visszajöttem? Most itt vagyok. Talán holnap visszamegyek vagy maradok, még eldöntöm. Számíthattál rá, hogy visszajövök. Arra is, hogy az a Stephen, akit elengedtél nem jön vissza. Egyébként meg csak, mint férfi a férfinak személyes tapasztaltaim osztottam meg vele veled kapcsolatosan. Pontatlan lettem volna? - Minderre számíthatott, sőt számítania kellett volna. Őszintén szólva nem sok kedvem van maradni, de egy ideig még maradni fogok, van pár elintézni valóm,utána pedig majd eldöntöm mennyire is van maradásom. De akár megyek, akár maradok, ahhoz neki nem lesz semmi köze. Nem miatta fogok így vagy úgy dönteni.
- De ha érdekel nem azért, hogy láthassalak. - Nem mondhatnám, hogy túlságosan hiányzott volna bárki is. Ellenkezőleg, eltudnám képzelni, hogy végleg maradok, de most mégis visszajöttem. Talán mert szembesülni akartam bizonyos tényekkel. Tudni akartam milyen hatással lesz rám.
- Talán épp csak szórakozni akarok. - Kortyoltam bele az italomba. Még soha egyszer sem gondolkodtam el azon komolyabban, hogy elmegyek innen. Nem számoltam vele, hogy mit fogok csinálni akkor, ha egy napon ráeszmélek arra, hogy nincs miért maradnom.
- Talán épp veled akarok szórakozni. - Fordultam felé, majd egy húzásra hajtottam fel a poharam tartalmát. - Feszült vagy. Lazíts egy kicsit... - Mondjuk nekem lennének róla elképzeléseim hogyan is lazítanám el. Először is gyorsan kibújtatnám ebből a ruhából, azután pedig tennék róla, hogy kellőképpen ellazuljon a teste minden apró kis porcikája.
- A ruha ilyen szűk vagy a bugyid? Talán le kellene vetned... - Léptem hozzá közelebb, egészen közel, miközben a szemébe néztem mutató ujjam finoman végighúztam alsó ajkán majd megindultam lefelé felső testén egészen a köldöke alá. -  Úgy könnyebben betudná nyalni magát. - Egy röpke pillanatig még csak álltunk egymással szemben és a tekintetünket egymáséba fúrtuk, majd hátrébb léptem Tőle.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Minden egyes nap gondoltam rá, míg távol volt. Nem akaratosan, hiszen próbáltam magammal elhitetni, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha távol vagyunk egymástól. Mégis olyan űr tátongott bennem… Képtelen is lennék elmondani mit éreztem míg nem láthattam, de most őszintén nem örülök annak, hogy felbukkant. Tudtam, hogy nehéz lesz újra látni, de azt nem hittem volna, hogy ha visszajön így fog hozzám viszonyulni.
- Számítottam rá, hogy visszajössz, de abban reménykedtem, hogy ez a nap még váratni fog magára. – Túl korai ez még nekem, még mindig elevenen élnek bennem a közös élmények, de leginkább az, hogy mennyire szenvedélyesen tud csókolni.
- Áh, csak azt a kis apróságot hagytad ki, hogy miért ez rólam a véleményed. Oh, hát persze! Biztosan azért, mert nem szeretnéd, hogy bárki is megtudja, hogy engem nevezel álszentnek, de te sem vagy jobb tőlem. – Nem mondtam el senkinek sem azt, ami kettőnk között történt, főleg nem a barátnőjének, pedig szerintem erről minden nő tudni szeretne, hogy a barátja mit művel a háta mögött.
- Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem miattam vagy itt. – Ahogyan én sem Stephen miatt jöttem, valójában fogalmam sem volt arról, hogy itt lesz, mert akkor nyilván inkább el sem jöttem volna.
- Talán inkább a barátnőddel kellene szórakoznod. – Mégis mit gondol magáról? Remélhetőleg ezt a célozgatását csak én értettem félre.
- Esetleg előfordulhat, hogy a jelenlétedtől vagyok ennyire feszült. – Aggódok azért, hogy ha tovább iszik mégis kivel fog elbeszélgetni, de leginkább attól tartok, hogy bárkivel is megossza a mi kis közös titkunkat.
- Kizárásos alapon a ruhámra tippelnék. – Fogalmam sincs, hogy miért hagytam neki, hogy ezt tegye velem, de mégis olyan jól esett az érintése, még akkor is, ha úgy viselkedik velem szemben, mintha egy utolsó szajha lennék.
- Ha már neked nem jött össze úgy döntöttél, hogy inkább tippeket osztogatsz? – Egyre dühösebb vagyok rá, holott tudom, hogy szánt szándékkal nem válogatja meg szavait, talán még élvezi is a helyzetet.

- Még semmi sem biztos. Csak eljöttem, de ez még nem azt jelenti, hogy vissza is. Őszintén szólva nincs sok kedvem maradni, másodsorban nincs miért. - Se kiért. Nem érkeztem különösebb maradni szándékozó szándékkal. Épp csak fogalmazzunk úgy kíváncsi voltam. Pár napig biztosan maradok, amíg elintézem, amit kell, azután még eldöntöm hol lennék szívesebben. Talán ideje kiszakadnom ebből a környezetből és nekilátni megvalósítani, amit akarok. Legalább lenne ami lekötne és ez most évekről szólna, nem napokról, hetekről vagy hónapokról.
- Egy röpke pillanatig megfordult a fejemben, hogy vak vagyok, mert Te lehetnél a legjobb dolog az életemben, ha engedném, de szerencsére kiderült, hogy nem vagyok az. Ellenkezőleg és a lehető legrosszabb körülmény vagy az életemben és ennél több nem valószínű, hogy valaha is leszel. - A lehető legrosszabbkor és a lehető legrosszabb módon toppant be az életemben, mint egy órási hibás tényező. Én pedig egy ideig még engedtem is a csábításnak, pedig tudhattam volna, hogy az alma sem esett messze. Általában nem véletlenül hal meg a remény utoljára.
- Bocsáss meg, de hirtelen nem tudnám eldönteni melyik szerepben lennél jobb. - Ő nem naiv. Ő egész egyszerűen egy buta szőke liba. Ennyi az egész, amiért igazán még csak hibáztatni sem lehet. A hibás az én vagyok ebben a duóban, mert számíthattam volna erre. Már csak azt bánom egy egészen kissé, hogy akkor félbeszakítottak minket.
- Akkor nekem is kellene lazítanom rajtad? - Véleményem szerint ezen nincs mit félreérteni és vállalkoznék is a feladatra. Azt hiszem nem is vesződnék a ruhával, inkább egyből a dolgok mélyére hatolnék.
- Ne haragudj, csak nem tűntél olyannak, akik a kezdők iránt érdeklődnének. De ebben az esetben visszaszívom és csak annyit fűznék hozzá, hogy vigyázz a szemüvegére. Kínos lenne... - Kértem magamnak még egy italt, amivel megindultam ki a hotel kertjébe. Szívnom kell egy kis friss levegőt még mielőtt idebent túl feszültté válna a levegő.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Annyi ember van még itt rajtam kívül, akiket boldogítani tudna, mégis úgy döntött, hogy engem tisztel meg kiváló társaságával. Sosem hittem volna, hogy egyszer idáig fognak közöttünk elfajulni a dolgok. Fátylat kellene borítanunk a múltra, de Stephen újra és újra felhozza a történteket. Hiba volt közeledni egymáshoz, azt alá is írom, de ettől még nem kellene esküdt ellenségeknek lennünk a történtek végett.
- Ha nincs okod arra, hogy itt legyél, akkor mégis minek jöttél vissza? - Őszintén szólva jobb volt addig, míg nem láttam. Noha még így sem múlt el egyetlen egy nap sem, hogy ne gondoltam volna rá, de így sokkal, de sokkal nehezebb minden. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ha rá nézek nem azt érzem, mint hetekkel korábban.
- Hibáztunk, de ettől függetlenül szerintem nem érdemlem meg, még tőled sem, hogy így beszél rólam. - Nem ilyennek ismertem meg, vagy az is lehet, hogy félre ismertem, mert olyan, mintha kifordult volna önmagmából. Hol az a kedves, szerethető pasi, akinek hittem?
- Dehogy! Jobban szeretném, ha soha többé hozzám sem érnél, nemhogy még te legyél az, aki lazít rajtam. - Mégis hogyan tenné? Egy kis testvéri szeretettel és egy kis masszírozással megfűszerezve? Oh, nem! Biztosan neki egészen más módszerei lennének erre.
- Ha jól emlékszem nem kértem tőled tanácsot, de azért köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem. - Mindezt mosolyogva közöltem vele, próbáltam tartani a látszatot, hiszen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy számtalan szempár vizslathat minket tudtunkon kívül is. Hagytam menni, de mégis annyira felháborítónak találtam, hogy így volt képes velem beszélni, hogy már csak büszkeségből is, de utána mentem.
- Azért vagy itt, hogy megalázz? Jobban érzed magad tőle? - Nem kellett volna azt a néhány pohárka pezsgőt elfogyasztanom, mert talán a folyékony bátorság ösztönzött arra, hogy utána jöjjek.

- Van pár elintéznivalóm. - Na meg persze, mert kíváncsi voltam hiányoztam-e és most már az is érdekelne, hogy a történtek után mégis ilyen hatással tudnék lenni rá, de ahogy elnézem még mindig elég intenzíven és hevesen. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ha minél messzebb akar lenni Tőlem, akkor azt ezentúl jobban kell csinálnia, mert otthon fogok lakni, a cuccaim már a szobámban vannak, ha minden igaz, szóval ma lehet már otthon is alszom, még nem tudom.
- Én előre szóltam, hogy az a Stephen, akit hagy elmenni nem fog visszajönni. Te engedtél kisétálni az ajtón... - Szó mi szó másképp is alakulhatott volna, egyedül csak rajtunk múlt, de mindez már lényegtelen, mert elmentem, most pedig megint itt vagyok és ez úttal másképp fogok csinálni mindent. Mondjuk úgy belefáradtam a folytonos fair szabályokba és játszmába és ez úttal tévedni fog, ha azt hiszi, hogy csak korrekt módon tudok viselkedni és bánni másokkal.
- Ez esetben szerintem sínen vagytok. Mivel fogadni mernék rá, hogy eddig meztelenül nőt is csak képen látott. Mindent bele Miss. Vandervoort. Majd meséld el milyen volt. - Nem tudtam megállni, hogy ezen ne nevessem el magam. Tudom, hogy nem tudja hová tenni a megjelenésem, a viselkedésem, a szavaim, rövidebben azt amilyen vagyok, de ez is én vagyok. Jobb, ha hozzászokik. Utána már könnyebb lesz.
- Alap, hisz tudod vigyáznom kell rád. Így nem árt, ha azt is figyelemmel kísérem ki akar veled ágyba bújni, mert mi van, ha túl alacsonyan van a mérce. - Akkor húzzuk feljebb. Bevallom meggyőződésem volt róla, hogy ez a mai este pocsék lesz és egy hihetetlen nagy időpocsékolás, de be kell vallanom, hogy tévedtem. Kezd izgalmassá válni.
- Ezek csak puszta tények. Megalázónak érzed? Az probléma... De a Tiéd. Nem az enyém. - Dőltem neki az egyik oszlopnak és jóízűen kortyoltam bele az italomba.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Gondolom, miféle elintézni valója lehet… Mondjuk még kínosabbá tenni a kettőnk között történteket. Szeretnék felejteni, de úgy nem fog menni, hogy ha ismét minden nap látni fogom. Szóval mivel Stephen élvezheti a hazai terep előnyeit nincs más megoldás, nekem kell mennem. Már csak azt kell kitalálnom mégis miféle indokkal tudnék lelépni, hiszen azzal nem állhatok elő, hogy a mostohabátyám és köztem majdnem történt olyan valami, aminek sosem lett volna szabad megtörténni.
- Te akartál elmenni, mégis mit kellett volna tennem? Szerintem nagyon is az volt a legjobb mindkettőnk számára, hogy töltöttünk külön egy kis időt. – Sőt, most is azt mondanám, hogy az lenne a legjobb megoldás, hogy minél kevesebbet legyünk egymás közelében. Csak, egyszerűen hagyjuk lecsitulni a közöttünk lángra kapott szikrát.
- Hát hogyne! Te lennél az utolsó személy a földön, akinek beszámolnék a hálószoba titkaimról. – Még mindig annyira hihetetlen, hogy ezt a férfit még nem is olyan rég kedvelni tudtam. Azért ilyen velem, hogy megutáljam? Mert, ha igen, akkor nagyon is jó úton halad.
- Ha azt akarod figyelemmel kísérni, hogy ki akar velem ágyba bújni, akkor mozgalmas napod lesz. – Ezt nem a női hiúságom mondassa velem, hanem tisztában vagyok azzal, hogy fiatal, kívánatos nő vagyok. Lemerném fogadni, hogy az itt jelen lévő férfiak bármelyikét megkaphatnám.
- Most tényleg ezt fogjuk játszani? – Léptem egészen közel hozzá. - Nem úgy viselkedsz, mint aki túltette volna magát a történteken. – Mintha csak egy sértett kisfiú lenne, akitől elvették a kedvenc játékát.

- Már azt hittem úgy fogalmazol, hogy a hálószoba élményeidről, mert ez minden lesz, csak élmény nem, pontosabban nekem az lesz, mert kifogom röhögni a belem rajta... Szegény szerencsétlen... Idióta barom. - Mint a legtöbb férfi, aki tőle akar valamit velem az élen. De ha az lett volna a lecke belőle, amit meg kellett tanulnom, hogy játsszak végre mocskosan, akkor jelezném, hogy kezdek belerázódni, sőt mi több, kezdem élvezni is.
- Lizbeth, nem illendő dolog egy felső osztálybeli nőnek hangoztatnia, hogy mi a legtöbb férfi szemében, még a végén meghallja valaki. - Kell ennél nyilvánvalóbb és kevésbé burkoltabb célzás? Mert szerintem nem, nem szükséges. Nincsen különösebb célom ezzel, vagyis nem döntöttem el, hogy konkrétan mit is akarok elérni ezzel, hogy mire megy ki a játék, épp csak szórakozom és még hozzá milyen jól.
- Akkor hogy viselkedem? Talán csak Te akarod, hogy ne legyek túl a történteken... És bebeszéled magadnak. Lássuk csak, most is Te jöttél utánam, nem pedig fordítva, akkor ki is van még mindig feldúlva? - Hajoltam hozzá egészen közel. Részemről játszhatjuk még ezt. Kimondottan kedvelője vagyok a stratégiai játékoknak, ugyanis szeretek nyerni. Most ugyan még nem tudom biztosan, hogy mit akarok, de idővel, előbb-utóbb elfogom mérni a megfelelő módszerekkel. Szerencsére most épp ráérek. Eddig Ő játszott velem, most ideje, hogy forduljon a kocka és merem garantálni, hogy miután én irányítok nem mindig fogja annyira élvezni, mint amikor csak hajszál vagyis inkább egy cérnaszálon múlott, hogy lecsússzon a bugyija. Legközelebb, ha azt akarom, akkor le is fog, mert ahogy elnézem az alma nem esett messze... És akkor miért is ne kóstolnék bele? Azt mondják a tiltott gyümölcs a legédesebb. Nem tudhatom, mert még nem próbáltam, mert még nem akadt számomra ilyen tiltott gyümölcs, de most épp akad itt egy.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Bárcsak tudtam volna előre, hogy mire vállalkozok, mert akkor mindezt nem hagytam volna megtörténni. Persze utólag mindig okosabb az ember, ezt el kell ismerni. Nem láthattam előre, hogy mit hoz a jövő, sajnos… Ez okozta a vesztemet. Fáj, hogy így alakult, azóta is álmatlan éjszakák gyötörnek, s az átkozott „mi lett volna ha…” kérdés, amire már sosem fogok választ kapni.
- Tudod általában azok a férfiak, akik megkaphatnak nagyon is szerencsésnek érzik magukat, nem pedig idióta baromnak. Oh, de ezt te honnan is tudnád… - Ha durván szeretne játszani, akkor csak szólnia kell. Szőke vagyok, de nem ostoba, érzem és értem is miért próbál oda-oda szurkálni nekem szinte minden egyes szavával, ami elhagyja a száját.
- Azt hittem, hogy mi már régen nem vesszük figyelembe, hogy mi illendő és mi nem a felső körökben.  – Vicces, hogy milyen hirtelen tud megfordulni az a bizonyos kocka. Igazságtalan velem szemben, pontosan tudom, hogy most mégis miféle nőnek gondolhat. Nem is próbálok mentegetőzni, gondoljon csak azt rólam, amit csak akar, még ha azt is hiszi, hogy könnyűvérű nő vagyok.
- Szóval csak bebeszélem magamnak? Igazad van, most én jöttem utánad, de ha jól emlékszem, akkor te voltál az, aki először oda jött hozzám, vagy tévednék? – Beletiport a büszkeségembe, ezért jöttem ki utána. El sem hiszem, hogy ilyen vastag a képén a bőr, hogy képes így bánni velem.
- Tudod mit? Csak egyszerűen tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást, sőt ha nem muszáj, akkor ne is szólj hozzám, mert nekem nincs szükségem arra, hogy sértegess. Mit gondolsz, menni fog? – Minden egyes szava, mozdulata provokatív, mégis mit akar ezzel elérni? Bárcsak tudnám.

- Megengedhetem magamnak, hogy ne kérjek a túlhasználtból és milyen szerencse, hogy férfi vagyok, senki sem szól meg érte, hogy lotyóként viselkedem, ellenben egy nőre sokkal... Sokkal... Visszataszítóbb, kivéve annak, akinek mindegy vagy nem futja jobbra. Kínos... - Bevallom ez már majdnem fájt is. De nem különösebben érdekel. Nem ragadtam meg, hogy kénytelen lesz végighallgatni, mégis még mindig állja a szavaim, pedig senki sem kényszeríti arra, hogy mindezt végighallgassa Tőlem, ahogy épp kedvem szerint sértegetem, mégis...
- Én orvosit végeztem, magánklinikát fogok nyitni... Te pedig? Egy középkorú nő lánya vagy, aki úgy próbálja fenn tartani az életmódot, amit éltek, hogy ne keljen feladnotok, hogy férjről, férjre mászik. Gratulálok. - Ha lehet ezt még egyáltalán fokozni, akkor én most mindent bele fogok adni. miért? Nem, nem akarom bántani, inkább csak adok neki egy kis ízelítőt abból, hogy milyen is lenne. Ilyen, csak rosszabb.
- Igen, mint általában. Nem akarod belátni, hogy még nagyon sok mindent nem tudsz. Egyébként odamentem inteni az apámnak, hogy megérkeztem. - Én kérek elnézést, amiért nem kerültem meg az egész asztalt, hogy ne érezze túl személyesnek a közelségem. Ez valóban az én hibám lehet. írják a számlámra.
- Azt majd mindjárt meglátjuk... - Fogtam meg a karjánál fogva, hogy gy kicsit eltávolodjunk a kíváncsi szemek elől. Nekinyomva egy fának nyaltam végig a nyakát, mint egy éhes vadállat, miközben egyik kezemmel nem épp finomkodva martam bele a combjába. Akár az is menne, amire megkért, hogy de kétlem, hogy titkon ezt is akarná.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Próbáltam erős maradni, ezért nem fordítottam neki hátat, hogy elmeneküljek a sértegetései elől. Érdekelt, hogy mi mindent tudna még hozzám vágni, hogy nekem rosszabb legyen. Remélem mindezek után ha leszáll az este képes lesz álomba szenderülni, mert valahogy nem hiszem, hogy mardosná a bűntudat csak mert így bánik velem.
- Szóval azt hiszed rólam, hogy lotyó vagyok? – Mert nagyon is úgy hangzott és nem hiszem, hogy én értettem volna félre. Nem is értem, hogy mégis miért érdekel annyira, hogy mit hisz rólam, hiszen Stephen sem jobb tőlem.
- Engem ítélsz el az anyám életmódja végett. Inkább én szeretnék neked gratulálni. Miután elvégzem az egyetemet kitörök ebből a rémálomból és soha többet nem fogok veled találkozni. – Jelen állás szerint nem hinném, hogy a dolgok valaha is rendeződnének közöttünk én pedig nem fogom sokáig tűrni, hogy úgy bánjon velem, mintha csak egy lotyó lennék. Szerintem kettőnk közül nem én vagyok az, aki a kettőnk között történt dolgokat ennyire felnagyítja. Elvégre nagyon semmi sem történt, szerencsére kaptunk társaságot. Akkor nagyon is bántam, de mára már inkább hálás vagyok a szobalánynak, hogy közbelépett akaratlanul is.
- Nem leszek a játékszered, akivel kedved szerint játszatsz! - Mégis annyira élveztem, hogy megragadott, majd a fának nyomott, arról nem is beszélve, hogy mennyire vágytam a folytatásra.
- Már azt sem tudom, hogy mit találtam benned annyira vonzónak. - Hazudtam, neki és magamnak is egyaránt. Valahogy el kell hitetlen magammal, hogy már semmit sem érzek iránta, hogy nem vágyakozok ajkai után, máskülönben hibát fogok elkövetni, talán életem egyik legnagyobb hibáját.

- Nem hiszek semmit... Én csak állítok. Az a Te dolgod mit hiszel el. - Az eddigi életem során minden simán ment, csak akarnom kellett és mindig elértem, amit akartam. Azt nem mondom, hogy nem dolgoztam meg érte, mert hazudnék. Ezt is akartam mindig is. A szerelemmel sem voltak gondjaim. Voltam szerelmes. Talán sokkal több alkalommal is, mint az egészséges lenne. Akár óránként is képes voltam szerelembe esni és annak a nő volt számomra a legkülönlegesebb egy ideig, óráig, de annyira mégsem. Szóval nekem sincs meg mindenem és még csak nem is ámítom magam ezzel, hiábavaló is lenne, csak eddig nem hiányzott ez az egész, nem foglalkoztam vele, ahhoz túlságosan elvoltam foglalva a céljaimmal. A magam módján eddig is önző életet éltem, csak nem tudtam róla.
- Kitörsz abból a rémálomból? Ezzel most felkeltetted az érdeklődésem. Ne csigázz, hogy akarod? Komolyan, majd megesz a fene. Egy vőlegénnyel az oldaladon, akit addig anyu kiszemel, hogy ha neki valamikor nem jön össze, akkor Te azért kihúzd magatokat? Szép. - Ezen szinte már nevethetnékem van. Fogalmam sincs meddig fog ez a viszony tartani, de kétlem, hogy hosszútávú fog lenni és nem miattunk, mert mi édes keveset fogjuk ezentúl látni egymást. De ha az apám ezt belátja, akkor vége a szép életnek, legalábbis nálunk. Hülyíteni lehet mindenkit, csak nem egy életen át. Ez a probléma.
- Dehogyisnem. - Néztem mélyen a szemébe, miközben erősebben nyomta a fához. - De az leszel. Az leszek, akit akarok. - Hajoltam közelebb hozzá és apró csókokat nyomtam az arcára.
- Gyere velem és megmutatom... - Húztam végig kezem az oldala mentén. Mindketten tudjuk, hogy most elkaptam és nem menekül, mert nem engedem.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Szerettem volna teljes erőből felképelni, hogy érezze engem mennyire csapnak arcul azok az ocsmányságok, amiket hozzám vág, mégis türtőztettem magam.
- Oh, köszönöm! Ez kezd egyre jobb lenni. – Szóval már nem is hiszi rólam, hanem már állítja is… Szóval neki tényleg az a meggyőződése, hogy lotyó volnék. Érdekes, hogy így képes elítélni azok alapján, hogy valójában alig ismer. Egyetlen egy hibát követtem el, mióta megismertük egymást, mégis az alapján alkot rólam véleményt.
- Stephen azt mindig elfelejted, hogy én nem vagyok az anyám. Én nem akarok férjhez menni egy gazdag férfihoz, csak azért, hogy biztosítsam magamnak azt az anyagi biztonságot, amihez hozzá vagyok szokva. Na de mindegy… Nem fogok neked magyarázkodni, hiszen úgyis csak azt hiszed el, amit hinni akarsz, hiába mondok bármit is. – Persze, hogy megviseli a lelki világomat a rólam alkotott véleménye. Még mindig nem érzem azt, hogy jogosan viselkedik így velem.
- Ne csináld ezt velem… - Kezdek elgyengülni. Ahogy apró csókokat nyomott arcomra egyre inkább éreztem azt, hogy nem tudok neki továbbra is nemet mondani.
- Ilyenkor nem gondolsz arra, hogy van barátnőd? – Csak ezt tartott vissza. Ha akartam sem tudnám megmagyarázni miért akarom ennyire, pedig bármelyik férfi szerencsésnek érezné magát, ha szemet vetnék rá. Mégis benne látom azt a férfit, akire úgy érzem most szükségem lenne.