Név: Winter Harrison
Becenév: Win, Winnie, Miss. Harrison
Kor: 27
Születése hely, idő: 1986-01-06 / Anglia - London  
Tartózkodási hely: Vegas
Csoport: szenvedélybeteg
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Munkámból kifolyólag imádok beszélni. Társasági embernek mondanám magam, aki szeret a középpontban -és persze a rivaldafényben is-, állni egyaránt. Amolyan könnyen "lekenyerező" típus vagyok. Pár szóval képes vagyok óriási hatást gyakorolni az emberekre. A barátaimat mindig alaposan megválogatok. Utálok csalódni, és mivel én sem szoktam csalódást okozni, elvárom hogy velem se tegyék. Nehezen adok bizalmat emberek kezébe, és mindenkinek csak egy esély jár. Ha azt eljátszod, többet jobban teszed, ha még csak nem is gondolsz rám! Magánéletben rámenős vagyok, könnyen az ujjam köré tudom csavarni az erősebbik nemet, de ugyanakkor a véleményemet sem tartom magamban. Kimondom, amit gondolok, teljesen mindegy, hogy ki az, és hogy mennyire fog megsértődni. Forrjon csak a saját levében! A munkában mindig előveszem azt az oldalamat, aki többnyire csak ott szokott nagyobb szerepet kapni. Olyankor mindenki csak úgy ismer, mint a "mosolygós, kedves, szőke bombázó hírbemondó nőt".

Külső: Hosszúkás arcomat eredeti szőke fürtök keretezik, amikhez természetes kék szemek társulnak, és -sokak szerint-, lenyűgöző, ezer wattos mosoly is. Szeretem az elegáns, csinos, női idomokat kihangsúlyozó ruhadarabokat, otthon, a hétvégéken ugyanekkor szinte követelem a kényelmes -tréning nadrág, edző cipő, melegítő fölső-, ruházatot. A sminkemmel soha nem kell magamnak bíbelődnöm. Bent a stúdióban mindig gondoskodik róla a sminkesem, hogy kifogástalanul nézzek ki, és hogy láthatatlanul eltüntesse szemeim alól az álmatlanság okozta lila karikákat. Az alakomra nagyon is odafigyelek. Olyannyira, hogy vegetáriánus életmódon miatt igen csak -sokak szerint-, csinos, nőies alaknak örvendezhetek. Ékszereket, kiegészítőket csak akkor hordok, ha nagyon muszáj, és ha éppen adásban vagyok.

Előtörténet:
Nos, hát én lennék az! Az elveszett "kislány" a bűn városában, aki még mindig keresi a helyét...
Nem is történt olyan régen, amikor 27 évvel ezelőtt megszülettem egy angol, mezőgazdasággal foglalkozó családi birtokon, mint a család negyedik gyermeke. Apa mindvégig bízott abban -még azután is, hogy kiderült, lány leszek-, hogy a negyedik gyermeke végre fiú lesz, aki majd tovább viheti a Harrison nevet, de aztán csalódás érte. Három szeleburdi lányát még egy követte. Nővéreim és köztem alig van három év körkülönbség. Joanna, Susannah és Lucy hármas ikrekként jöttek a világra, és már alig várták, hogy én is megszülessek, hogy legyen egy hugicájuk, akit majd mindenféle jóra taníthatnak. Nos, ebből a "sok jó dologból" minden lett, csak az nem, amit igazából a szó jelentése is takar. A játék náluk mindig is durván történt. Amikor babázásra került a sor, és még kicsi voltam, a hajas babáik már nem is voltak annyira érdekesek, ellentétben velem! Úgy adtak körbe egymás között, mintha valami műtárgy, játék lennék, én meg persze minden egyes fésülés után és kényszeres homok evést követően úgy ordítottam, visítottam, mint a sakál. A játék addig fajult, míg nem anya valósággal eltiltott nővéreimtől, akik minderre megmakacsolták magukat, és már annyit sem segítettek a birtok körül, kint a földön, az istállóban, mint azelőtt, pedig rengeteg elvégzésre váró munka volt, amit apa és anya egyedül nem voltak képesek megcsinálni. Ez így ment sajnos egészen 20 éves korukig, ameddig el nem költöztek otthonról. Joanna férjhez ment, Lucy egyetemre, Susannah pedig úgy döntött, hogy Istennek fogja szentelni hátralévő életét, és kolostorba vonult, így hát a kicsi Winter egyedül maradt, mint gyerek a családban, és minden, addig elvégzésre váró feladat rá hárult...
Nehéz volt összeegyeztetnem az iskolát, és az otthoni munkát , főleg, hogy komoly terveim voltak az életemmel, miután először láttam tv-ben egy máig is elsöprő sikert arató tévés show műsort. Imádtam, ahogy a műsorvezetők manipulálták a játékosokat, és hogy mennyire beleélték magukat az egészbe. Arról nem is beszélnék, hogy egy-egy műsor alatt mennyire megugorhatott az adrenalin szintjük! Hát még az enyém mennyire megugrott -apa vérnyomásával együtt-, amikor a sikeres érettségik után előálltam nekik azzal a nagyszabású ötlettel, hogy a médiában akarok dolgozni. Mindig is volt érzékem, egyfajta tehetségem ahhoz, hogy előadjam magam az embereknek, és hogy mindezt meggyőzően is csináljam. Anya tudta, hogy egyik lánya sem lesz olyan vakmerő, hogy képes legyen örökre a birtokon élni, és hogy miután ők meghaltak, tovább folytatni ezt a rendkívül unalmas, ugyanakkor nagyon is nehéz, sok felelősséggel járó "tehenész lány" melót. Apa azonban már nem volt ennyire megértő... Mindig is hirtelen haragú, könnyen dühbeguruló ember volt. Kezembe nyomta a kocsikulcsomat, a pénztárcámat, és a két bőröndnyi ruhámat, majd egyszerűen csak... útnak eresztett. Az egész hirtelen nagyon ijesztő volt. Akkor, abban a pillanatban elbizonytalanodtam, és már egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy menni fog ez az önálló élet nekem egyedül. Azt azonban tudtam -még akkor is-, hogy mit akarok elérni az életben, ki akarok lenni, és ettől még az a gondolat sem tudott eltántorítani, hogy lehet, hogy az önállóság felé vezető utamat egy híd alatt kell majd kezdenem valahol. A papírom viszont szerencsére akkor már a kezemben volt a Las Vegasi egyetemtől, hogy felvettek, így nem is voltam már akkora sz*ban.
Egészen vegasig meg sem álltam. Már akkor tudtam, hogy ez a nekem megfelelő hely, amikor átléptem a határt. Mindenhol szórakozóhelyek, bárok, casinók, puccos, megfizethetetlen hotelok. Hiába, hogy tanyasi lány voltam, soha nem éreztem magam odavalósinak. Mindig is tudtam, hogy szívesebben habzsolnám inkább a "nagyok" party patkány életét, ami tele van botrányokkal, olyanokkal, mint amilyenek a hírességeket veszik körül. Hiszen, az ő életük is többnyire ezek miatt a botrányok miatt izgalmas. Sikeresen elvégeztem az egyetemet, és akkor már tudtam, hogy egy mindennél jobb élet vár rám. Attól a perctől kezdve, hogy diplomához jutottunk, mindennap a bulik, bárók adta lehetőségeket kerestük. Pasik jöttek-mentek, és egy idő után már nem is húztam a noteszomba a strigulákat, és a neveket sem írtam. Az volt a lényeg, hogy mindennap újabb és újabb jöjjön. Hiszen mindannyian külön egyéniségek vagyunk. Tudtam, hogy mindegyik újabb és újabb élményekkel gazdagíthat, ha szexről van szó. A híradónál -ahova két évvel ezelőtt bekerültem, és ahol még ma is hírbemondóként keresem a pénzem-, a mai napig sem tudják, hogy szenvedélyem, függőségem a szex. Egyedül csak az tud róla, akivel már szinte sportszerűen űzöm ezt a szenvedélytől túlfűtött tevékenységet. Curtis egy két gyerekes, a harmincas éveiben járó, házas ember, aki -állításai szerint-, nincs megelégedve feleségének az ágyban nyújtott tevékenységével, így úgy gondolta, hogy kicsit igénybe veszi a "szolgáltatásaimat". Ez persze nem volt előre megbeszélve. Akkor vettem észre a gyűrűt az ujján, amikor már a lakásomon hemperegtünk a fekete szatén lepedők közt. Valahol az én hibám is, hogy ez az egyesség létrejött. Ha nem kezdek el már az első közös munkanapunkon flörtölni vele -azaz, lábammal élő adásban az asztal alatt cirógatni a lábszárát-, akkor talán még most sem lennénk többek egymás számára csak szimpla munkatársak, akik többnyire csak akkor állnak egymással szóba, ha a híreket mondják. A kirobbanó "kassza sikerem" azonban mégsem híradós pályafutásommal kezdődött. Akkor, amikor egy nagyon is jónak, izgalmasnak ígérkező felkérést kaptam egy tévé műsortól, már egész Vegasban ismert voltam, mint a szőke híradó bemondó,aki minden este, pontban hétkor kipakolja a melleit a képernyőre, hogy minél több embert oda vonzzon. Éppen a stúdióban voltam, amikor felkeresett a Szellemvadászok főszerkesztője, és ajánlatot tett. Nem kellett mást tennem, csak aláírnom pár papírt, és onnantól kezdve már nem csak az esti hírekben, de ebben a "sorozatban" is ismert voltam már, mint riporter. A csapat tele van jó értelemből őrült emberekkel, és igen. Azt hiszem, hogy bátran elárulhatom azt a titkot, hogy bizony, tényleg történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok egy-egy elhagyott kastélyban, régi hotelokban és ehhez hasonló épületekben. Erről igen csak sokat beszélgettünk Scottal -a mi egyik kis szellemvadászunkkal-, egészen addig, ameddig a szex izgalmasabbá nem vált kettőnk között.
Nos... hát igen. Ez lennék én. A szőke hírbemondó/riporter, aki nagykanállal habzsolja az életet, és akinek a karrierje végre feltörekvőben van.

Winter Harrison!
Te vagy az a lány, aki álmodott egy nagyot és elég elszánt volt ahhoz, hogy felküzdje magát. Történeted tetszett és mivel mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Miss. Harrison már csak magácskára vár a játéktér!