welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Grimm
Lara Dawson
14.09.17 3:34
Gimnázium
Saige Hannigan
30.08.17 22:56
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Frei (777)
 
Desmond Drescher (648)
 
Cassandra Drescher (599)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (449)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Timur Theodor Volkov
 
Lara Dawson
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Dave&Roxy - edzőterem folytatása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 26.12.12 23:02

Egészen addig mereven, mindenre elszántan és gyilkos szemekkel bámulok az ajtóra, ameddig az be nem csukódik, akarom mondani, csapódik Simon mögött. Felháborító az, amit tett, az hogy képes volt munkaidőn kívül csak úgy idejönni, ránk rontani. Nem vagyok már egy szaros kis porbafingó gyerek, és most végre a saját bőrén is tapasztalhatta, hogy semmi szükségem védelemre! David pedig... ő... nos... nem is tudom, hogy mit is mondhatnék neki ezek után.
Nem félek tőle, mégis egy cseppet kellemetlenül érzem magam, elvégre, mégis csak a rendőr unokatestvérem volt az, akit ilyen csúnyán elintéztünk együttes erővel. Talán egy "köszönöm" lenne most a legmegfelelőbb, mégis úgy érzem, hogy ennél sokkal többet érdemelne! A bennem fellobbant buja vágy is valamiért ezt súgja, de... szóval, nem is tudom... nem merem megkockáztatni. Fogalmam sincs, hogy ilyen zavartnak tűnő állapotban hogy reagálna a közeledésemre, főleg úgy, hogy már tisztán és érthetően megmondtam neki, hogy ami köztünk van az csak puszta ismeretség, barátság egy jó nagy adag, egymás iránt érzett testi vággyal megspékelve.
Első szavaira csak megfeszült állkapoccsal nézek innen az ajtóból farkasszemet vele, nagyot nyelve küzdve le a bennem kavargó gondolatokat, amik mind-mind ellentmondanak egymásnak.
Feszült testtartásomon és hitetlenkedő arckifejezésemen csak is akkor változtatok, amikor látom egy pillanatra elkomorulni, és mikor felteszi kérdését.
-Én? Ja, igen persze... - Válaszolok egy kisebb fáziskéséssel, meg is rázva a fejem, mintha ezzel bármit is megoldhatnék.
-Igen, ő az én köpcös unokabátyám, akinek mindig homokba nyomtam a fejét. - Erre a kósza kis emlékfoszlányra gonoszan elvigyorodom, majd egy újabb fejrázással ismét visszazökkenek. Nem a legjobb időzítés a nosztalgiázásra, főleg nem úgy, hogy a felém nyújtott, csábító karok csak is arra várnak, hogy közéjük vessem magam. Ó a rohadt életbe! Szinte futólépésben indulok el a matrachoz, amire aztán térdelő helyzetbe vágódom le, beférkőzve Dave térdei közé, kezeimmel combjai mellett tenyerelve, őt teljesen a falhoz préselve, közel hajolva hozzá. Az adrenalin csak úgy száguldozik az ereimben! Hát ez remek!
-Nagyon tetszett, amit... csináltál.. - Szakad fel végül egy mély sóhajjal együtt belőlem az igazság, végig a szemeit figyelve, majd kezeimet combjára csúsztatom, és rájuk támaszkodva, mindent beleadva, szenvedélytől és vadságtól túlfűtötten csókolom meg, nyelvemmel akaratosan cirógatva nyelvét, körmeimmel a vágytól combjába marva.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 27.12.12 19:14

Valahogy nem a legmeggyőzőbbek a szavai. Nem hiszem el, hogy teljesen jól van, de... kénytelen vagyok elfogadni a válaszát és rábólintana. Talán csak nem látszik rajta, de jól érzi magát. Vagy legalábbis "rendben". Az is valami és én végül ennyi válasszal is megelégszek és témát váltok. Sokkal jobb arról beszélni, hogy kicsoda is volt pontosan ez a seggfej zsaru. Az pedig pláne jó, amikor hozzáteszi, hogy a fejébe a homokba nyomta. Valahogy könnyen el tudom képzelni az egész jelentet és arra a pár pillanatra még a késemmel való játékról is megfeledkezek.
Talán ez a pár másodperc az oka, hogy gondolkodás nélkül tárom szét a karjaimat és hívom magamhoz. Na nem mintha különösképpen számítana az ok. A lénye, hogy megteszem és ő közelebb jön. Bármennyire is szótlan és nem mond semmit, látom rajta, hogy ő is ezt akarja. Csak mosolygok, és mielőtt odamászna hozzám, magam mellé teszem az összecsukott kést. Mondhatjuk úgy is, hogy karnyújtásnyi távolságba. Azt hiszem ez inkább ösztönös és egyáltalán nem tudatos mozdulat.
De hát hogy is lehetne bármilyen mozdulat tudatos, amikor itt térdel előttem és ilyen közel van?! Esélytelen, hogy teljesen tisztán gondolkodjak és ha jól sejtem, ezt ő is tudja. Tudja és élvezi! Na persze nekem sincs annyira ellenemre.
- Szerintem csak puszta őrültség volt - mondom, lassan ejtve ki a szavakat, miközben le nem tudom venni róla és az ajkairól a pillantásom. Nem kell sok, hogy már érezzem is azokat az édes ajkakat az enyémen és a nyelvét, ahogy kacérkodik. Annyira vággyal fűtött az egész, hogy szívem szerint azonnal leteperném, de visszafogom magam és miután a kezem a tarkójára csúszik, egy kicsit elszakadok tőle. - De bármikor újra megtenném - fűzöm még hozzá az előzőhöz, majd úgy tapadok újra az ajkaira, mintha most ízlelném őket először. Részemről már nincs helye több beszédnek. A szavak nem fontosan csak a tettek és az újra - a mai este folyamán már sokadjára -, lüktető vágy.
Mégis igyekszem magam visszafogni. Nem leteperni, ledobni magamról a matracra és nem átvenni az irányítást. Egyszerűen csak ráérősen fedezve fel a kezemmel teste minden egyes négyzetcentiméterét. Most bánom csak igazán, hogy az egyik kezem be van kötve, így nem érzek mindent egyformán... de sajnos ez ellen nem tehetek semmit. Érzek annyit, amennyit. Egészen addig megelégszek a vad csókkal és a testének felfedezésével, amíg nem kezd fájdalmassá válni a lüktetés. Ekkor már képtelen vagyok tovább lassan haladni. A kezem egyre gyorsabban simít végig rajta a testén, megállva a nadrágjánál, amit az előbb félig magára vett.
- Ez nem kell... - suttogom a szavakat az ajkaiba két csók között, miközben kénytelen vagyok elválni tőle. Most valahogy nem megy a vakon vetkőztetés. Talán azért, mert a kötéstől nem érzek mindent. Muszáj fel szemmel a nadrágot figyelni, de még így is csak addig jutok, hogy kigomboljam és lehúzzam a cipzárt. A kezem önállósítja magát és nem kérve engedélyt csúszik be a kis résen. Nem akarom elhamarkodni. Még mindig nem. De a kezem ott marad, lassú, simogató mozgásba kezdve, miközben a másik, kötéssel borított kezem a derekára siklik, készen állva arra, hogy ha úgy döntök, a hátára fektessem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 27.12.12 20:11

...

Az elmémnek az a része, ami még képes az ép gondolkodásra, azt kiabálja szüntelen -mintha csak valami sziréna lenne-, hogy most már ne szarozzak tovább, amit az előbb láttam tőle -az elszántságot, azt hogy hidegvérrel képes volt megmártani a pengét egy rendőrben, és azt a rejtelmes csillogást a szemeiben, amikor a kés célt talált-, éppen elég indok arra, hogy lelépjek, és minden létező kapcsolatot megszakítsak vele, az agyam másik fele azonban ellentmondva a helyes tetteknek, arra ösztönöz, hogy maradjak, nem kell félnem tőle, az estének még koránt sincs így vége. És én engedek a késztetésnek. Valahol mind a ketten őrültek vagyunk, és pont ez az, ami az egészet csak még izgalmasabbá teszi. Elvégre, a tiltott gyümölcs a legédesebb.
Megállíthatatlanul, agyamat teljesen kikapcsolva -hogy ezentúl már ne befolyásolhassanak az egymás ellen irányuló gondolataim, hanem saját akaratomból cselekedhessek-, indulok el futólépésben a matrachoz. Vágytól zakatoló szívvel vágódva le hozzá. Szemeimből és hirtelen közelségemből egycsapásra kiolvashatja, hogy mi is az, amire most a leginkább vágyom. Rá! Ő az! Teljesen elveszítettem az eszem, de imádom ezt az érzést, még úgy is, hogy tudom, holnap reggel képes leszek úgy távozni innen, mintha abszolút semmi sem történt volna közöttünk.
-Egy rohadtul gerjesztő őrültség! - Kezdem el türelmetlenül harapni a száját, körmeimet ingerlően húzogatva ekkor már fel és le a combjain.
-Én pedig újra és újra a... szemtanúja akarnék lenni... - Nyögöm ajkai közé, egyre nehezebben szívva be a levegőt, ami pihegést idéz elő. Egyik türelmetlenül remegő kezem ekkor siklik csak lejjebb combjáról, hogy rámarkolhasson férfiasságára, mintha csak birtokolni akarnám, és jelezném, hogy ez itt csak is engem illet!
-Akkor vedd le. Gyerünk, tépd le rólam! - Lihegem, egyre nehezebben fogva vissza magam, és mikor megérzem kezét a cipzár körül munkálkodni, behunyt szemekkel, elhalóan felnyögök, amit egy hangosabb sóhaj követ, ahogy behatol a nadrágomba. Nem bírva tovább ezt az édesen őrjítő és kínzó, elnyújtott lassúságot, amivel feljebb csigázza a kedélyeimet, ösztönből kezdem el magam hozzádörzsölni sima, meleg, puha tenyeréhez, ekkor már felhúzott térdekkel ülve, Davidet magamhoz rántva, és nem is engedve el, úgy ahogy száját sem, minek alsó ajkát tudatosan tépem meg kicsit fogaimmal magam felé, helyette is felszisszenve, és teljesen elveszítve a tűrőképességemet, dőlve hátra a matracon, magamra húzva.
-Csinálj amit csak akarsz, bármit! - Egyre nehezebben jönnek a szavak, és már egyáltalán nem érdekel, hogy ő lesz az, aki irányítani fogja az eseményeket. Nem akarok már mást csak érezni és élvezni. Mindent, Őt!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 27.12.12 20:44

18+

Nem mondom, hogy ellenemre van a mozdulata. Pedig húzna akartam még egy kicsit az időt, de ha már így döntött és önként feküdt végig a matracon... Ki vagyok én, hogy változtassak? Kénytelen vagyok kihúzni a kezem a nadrágjából, ahogy fölé hajolok és onnan mosolygok rá a győztesek vigyorával. Valószínűleg úgy nézek ki, mint egy kisgyerek, aki csatát nyert az anyjával szemben és most dől belőle a büszkeség. A kezemben kezd megfogalmazódni egy tervféleség. Még csak részben van meg, de már ez is elég ahhoz, hogy mosolyogjak és mielőtt bármit is kérdene újra a szájára tapadjak. Ezen kívül viszont nem érek hozzá. Sehol. A két kezemmel mellette támaszkodok, befészkelem magam a két lába közé, de nem... érek... hozzá. Hiába is tagadnám, veszettül élvezem a helyzetet. Azt, hogy így megadta magát nekem és rám bízta az irányítást.
Csak percek múlva vetek véget ennek az önkéntes kínzásnak. Azt hiszem ekkor már mindkettőnk eléggé szenved. Legalábbis én már biztosan és ahogy lenézek rá, megszakítva a csókot, meg merem tippelni, hogy őt is az őrületbe kergetem. De ennek ugye most vége. A pillanat tört része alatt szabadítom meg minden egyes ruhadarabtól. Nem bírom megállni, hogy egy röpke percig ne csak nézzek rá és gyönyörködjek az elém táruló látványban. Csak miután eléggé kiélvezem, akkor kezdek cselekedni. Minden egyes porcikám azért kiált, hogy gyorsítsak, engedjem át magam azoknak a bizonyos ösztönöknek, de én nem teszem. Maradok a lassú mozdulatoknál és a apró és gyengéd csókoknál, amikekkel nem jutok lejjebb a melleinél.
A kezemmel viszont nem tétlenkedek. Az egyikkel továbbra is mellette támaszkodok, de az ép kezem lassan csúsztatom le a testén, minden részletet megvizsgálva egészen a combjáig. Először csak a külső oldalon simítok végig, majd amikor már visszafele haladok a belsőn is. Aztán ott ragadok.
Egy lélegzetvételnyi időre megállok a csókokkal és újra elmosolyodok, ahogy felpillantok ködös tekintetébe, majd kézzel látok munkához, bevetve az ujjaimat, miközben kissé feljebb csúszva a nyakát csókolgatom, majd a füléhez érek - amit ahogy észrevettem -, annyira szeret. Viszont érezve az egész teste fóróságát és az ujjaimon a nedvességet, már csak percekig bírom. Csak addig vagyok képes tudatosan cselekedni. Utána mindent átvesznek az ösztönök és a köd az én agyamat is elborítja.
Fogalmam sincs, mikor került le rólam a nadrág és minden más, de nem is számít. Most csak az a lényeges, hogy menyire feszít a vágy és mennyire nem bírom tovább türtőztetni magam. Nem bírok tovább várni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 27.12.12 22:56

18+

Pillanatokon belül elmerülök az édes önkívület hullámai között. Szóval ilyen az, ha az ember tényleg kikapcsolja az agyát, és nem aszerint cselekszik, amit a szürkeállománya súg neki, hanem amit saját maga is akar? Nem is olyan rossz, így utólag belegondolva! Nem értem, hogy eddig miért nem próbáltam már ki. Tényleg ennyire nem bíznék magamban az ösztöneimben? A fenébe is a maximalizmussal! Miért kéne mindig megfelelnem, amikor valahol én is a romlott emberek csoportját képviselem?
Érintései, csókjai egy erőként borzongatják meg a testem, ezzel olyan szintű hatalmat gyakorolva felettem, mint amilyet még talán soha nem éreztem eddig. Az ilyen helyzetekben a magányos, tehetetlen kisfiúból mindig átváltozik a szememben egy tettre kész, akaratos, mindenek előtt szenvedélyes férfivá, aki -mintha csak a fejembe látna-, anélkül is tudja, hogy mi a legjobb nekem, és hogy mit akarok, hogy arról akárcsak egyszer is kikérné a véleményem. Félelmetes, hogy milyen gyakorlottan rám van hangolódva, és hogy milyen könnyen engedek neki! Ahogy keze őrjítően lassú simogatására koncentrálok, és testem többször is megfeszül a lávafolyamként előtörni kívánkozó vágytól, már tudom, hogy mit akarok! Talán ezért is dőlök hátra önkéntesen a matracon. Ez részemről felért egy amolyan "feladom, te nyertél!" felkiáltással. Önszántamból ajánlom fel számára a testem, mintha csak egy szabadon, és mindenhol, mindenki által érinthető élettelen tárgy lenne. Ennek ellenére bízom Davidben annyira, hogy tudjam, nem fog úgy bánni velem, mint egy élettelen senkivel. Ez pedig ujjainak gyakorlott mozgásából rögtön meg is győz.
-Ha így folytatod, nem lesz lehetőséged... arra, hogy újra... belém hatolj! - Figyelmeztetem. Mintha csak ezzel is meg akarnám győzni arról, hogy az előjáték számomra pont elég volt ahhoz, hogy újra "befogadó képes" legyek. Egyre türelmetlenebb, éhesebb vagyok, és ha ezt tovább folytatja, biztos, hogy megőrülök! Amikor érzem, hogy a rajtam maradt ruhaneműk sorban elkezdenek lekerülni rólam, kapkodva besegítek, úgy ahogy az alsónadrágjában is. A vágy okozta hangokat igyekszem visszanyelni. Fogaimmal alsó ajkamba marok, ahogy lejjebb vándorol ajkaival a nyakamra, majd a melleimre, és még a füleimhez is tesz egy kitérőt. A vadmacska azonban feléled, és mint ki évek óta először talált zsákmányt magának, kezdem el tolni a mellkasánál fogva -ha nem akadályoz meg benne-, egészen addig, ameddig ülő helyzetbe nem kerül. Még mielőtt újra visszavehetné a kezébe a gyeplőt, az ölébe csúszok, és ahogy érzem belém hatolni, egy megkönnyebbültséggel kevert, kéjes nyögés tör fel torkomból, fejemet megadóan vetve hátra, kezeimmel nyakába kapaszkodva, így kezdve el a mozgást az ölében ülve, lassan azon kapva magam, hogy eszemet vesztve szívogatom a nyakán a bőrt, hogy rajta hagyjam azt a bizonyos lila foltot. Birtokolni akarom!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 12:03

18+

Alig hallom a hangját és csak félig fogom fel a szavait. Túlzottan el vagyok merülve benne és a teste kényeztetésébe. Így nem is válaszolok, csak teszem a dolgom egészen addig, amíg meg nem érzem a kezeit a mellkasomon. Azt hiszem valahol mélyen már sejtem, hogy mi következik és furcsa módon az agyam és a testem sem ellenkezik. Egy ideig én irányítok, utána ő veszi át a domináns szerepet. Felesleges lenne tagadni egészen tetszik ez a módszer. Úgyhogy egy utolsó csók után hagyom, hogy eltol. Nem kellenek szavak, hogy tudjam mi lesz a folytatás. A testem követeli, hogy végre benne lehessek és ahogy látom, Roxy is már a végét járja a tűrőképességnek.
Aztán érzem a szorítást és csak hajszál híja, hogy nem érem el azonnal a csúcsot. Oké, nagyon úgy tűnik, hogy elég ide az előjáték és nem húzom sokáig. De szerencsére van egy másodpercem, amíg le tudom nyugtatni a testem, mielőtt mozogni kezdene. Utána viszont már tényleg nem sok kell. Ha nem lenne elég a mozgása, az ajkainak érintésével még őrjítővé válik az egész és csak még tovább fokozza a testemben tomboló vágyat.
Ezután... kétszer. Kétszer érem el a csúcsot és mégsem fáradok. Nem érzem úgy magam, mint aki már ma a sokadik meneten van túl. Csak kielégülten mosolygok, miközben nem engedem mozdulni, csak magamhoz ölelem és hagyom, hogy a légzésem visszaálljon a normálisra. Még akkor is, ha a szívem sebes lüktetése később sem csitul.
- Tudsz róla, hogy isteni vagy? - suttogom a fülébe, és nem bírom ki, hogy megint ne harapjak aprót, ha már itt vagyok. Csak ezután fektetem végig a matracon a lehető legóvatosabban. Mintha egy rossz vagy hirtelen mozdulat és darabokra törne. Nem tehetek róla, azt érzem, hogy így helyes, így kell viselkednem.
- Most már tényleg aludni kellene... - jegyzem meg, bár tudom, hogy nálam ez szóba sem jöhet. - Már csak pár óra van hajnalig - mondom, miközben mellé fekszek és magunkra húzom a takarókat. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet meztelenül feküdni, mégsem fordul meg a fejemben, hogy felöltözzünk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 15:33

18+

Minden egyes alkalommal amit vele töltök, úgy érzem magam, mintha újra egy szűz, bizonytalan tini lennék, aki éppen élete egyik legfontosabb pillanatára, a szüzessége elvesztésére készül. Nem, félreértés ne essék, nem azért, mert olyan kellemetlen, mint amilyen a legelső alkalom is volt -hiszen minden percét élvezem-, hanem sokkal inkább azért, amilyen gyengéden bánik velem. Mintha csak attól félne, hogy egyetlen egy rossz mozdulat, és úgy döntök, hogy inkább elmegyek. Pedig nem, egyáltalán nem áll szándékomban minden közepén csak úgy itt hagyni őt. Azt hiszem, hogy ennyire még soha nem akartam sehol sem ott maradni, mint most itt a matracon, Vele, alatta fekve, kiélvezve ujjainak érintéseit, simogatásait, amik csak még magasabbra korbácsolják a vágyamat, míg már nem bírom tovább. Tudom, érzem testem rezzenéseiből, hogy nem hiányzik már sok a csúcs eléréshez, de nem engedek! Nem tehetem, nem így akarom, hogy vége legyen mindennek. Húzni akarom még, csak egy egészen picikét, főleg mert tudom, hogy nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó a mai estén... sőt... talán örökre ez lesz az utolsó, és több ilyen nem fog történni köztünk! Nem engedek könnyen, ez a mai is csak egy kivételes alkalom volt. Ennyi... Kiszámíthatatlan vagyok még saját magam számára is! De, hogy ne csak az agyam kattogjon, hanem végre tegyek valamit én is a dolgok előrébb jutása érdekében, vágytól remegve felülök, eltolva magamtól Davet is. Sokáig azonban nem kell távol lennie testünknek egymástól. Pillanatokon belül olyan közel préselődik testünk egymáshoz újra, amennyire ez lehetséges. Tartva egy folytonos tempót, kezdek mozgásba az ölében. Ahogy a vágy egyre sürgetőbbé válik bennem, úgy gyorsítok én is, minek köszönhetően nyögéseim is egyre hangosabbak, sűrűbbek lesznek, megcirógatva ezzel is nyakának a bőrét, ahol éppen "ólálkodom" számmal, kezeimmel ragaszkodóan karolva továbbra is hátul a tarkóját. Csak akkor állok meg az eddigi ritmikus mozgásban, amikor testem mozdulatlanná dermed, és egyben meg is feszül a rám törő élvezettől, ami most valamiért sokkal intenzívebbnek tűnik az előzőkhöz képest. És én mindezt úgy imádom, ahogy van!
-Ne dicsérgess, még a végén zavarba jövök.. - Lihegem, továbbra sem mozdulva el róla, számmal bebarangolva újra nyakát, eljutva kulcscsontjáig is.
-Ezért pedig ezer bocs... - Nyalom meg a nyakán elterülő lila foltot, amit az együttlét közben hagytam a bőrén, mintha csak megjelöltem volna. Ebben igazából van is valami, mégsem vagyok rá büszke. Soha nem birtokoltam, és nem is akartam birtokolni senkit, David esetében ez a meglévő késztetés azonban egyre erősebb, és ez borzasztóan frusztrál, és zavarja az elmémet is.
-Tehát Byron úr elfáradt... Nyugodtan mondhatod ezt is, nem kell kifogásokat kitalálni. - Vigyorgok fel rá, amikor már a matracon fekszem. Szarkasztikus, csípős él tűnik fel cukkoló szavaimban, ahogy -szinte ösztönösen mozdulva-, fordulok felé a takarók alatt, hogy fejemet ráhajthassam a vállára, a hozzá közelebb eső lábamat pedig keresztbe átvethessem a combjain, így simulva oda hozzá, ha ezt ő is engedi. Mielőtt az álom teljesen magával ragadna, előtte percekig mást se teszek, csak nézem oldal profilját, és még utoljára megcsókolom a karját.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 18:29

- Pedig megnézném, ahogy zavarba jössz és elpirulsz - vigyorodok el egy pillanat alatt. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne mondjak rá semmit. Meg amúgy is, tényleg megnézném, ahogy elpirul.
- Nem kell... - kezdek bele, de a következő pillanatban megérzem a nyelvét a nyakamon és elhallgatok. - bocsánatot kérni - fejezem be a mondatot végül továbbra is mosolyogva és hevesen dobogó szívvel.
Csak ezután térek át arra, hogy a matracra fektessem és magunkra húzzam a takarókat. Na nem mintha egyelőre szükségünk lenne rá. Ahogy nekem az izzadságtól a homlokomra tapad a haja, van egy olyan érzésem, hogy egyelőre ő sem fázik. Egyelőre.
- Hogy mi? Úr? Elfáradni? - nem tudom melyik rész döbbent meg jobban, de az biztos, hogy egyik sem igaz rám. - Nem vagyok én sem úr, sem fáradt - jelentem k magabiztosan félig felkönyökölve. De szinte azonnal vissza is fekszek a hátamra, egyetlen szó nélkül hagyva, hogy hozzám bújjon és félig rajtam feküdjön. Persze én sem bírom mozdulatlanul sokáig. Fél kézzel magamhoz ölelem és a fejem úgy fordítom, hogy lássam, Úgy nézek rá, mint a világ nagy hívői egy-egy istenszoborra vagy tudom is én milyen szent tárgyakra. Eszemben sincs becsukni a szemem, akkor viszont még is lejjebb csukódik a szemhéjam, amikor megérzem a puha ajkai a karomon. Azt hiszem egy halk sóhaj hagyja el a szám. Semmi vágy nincs benne, egyszerűen... azt hiszem csak elégedett vagyok. Hogy itt van mellettem. És az egész elégedettséget tetézi valami furcsa nyugalom, ami végigárad az egész testemben. A nagy nyugalomban még az sem számít igazán, hogy a fejemben ott kering egy hülye gondolat. Egy kérdés saját magamtól nekem: "Mi van ha beleszerettem?" De egy részem tudja, hogy ez nem lehetséges. Vagy ha mégis... most kit érdekel?!
Csak hol a plafont, hol őt nézve hallgatom a légzését, ahogy teljesen lelassul. Ezután már mozdulni sem merek, nehogy felébresszem. Így viszont elég nehéz ébren maradnom. Mégis minden beleadok. Fejben újra és újra lejátszom a kettőnk között lezajló eseményeket és mindig sikerül annyira élethűen újraélnem, hogy egészen reggelig kibírom anélkül, hogy akár egy percet is aludnék.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 19:55

-Menj a fenébe... - A szavak közben arcomon elterülő vigyorból tudhatja, hogy nem gondoltam komolyan, úgy ahogy azt a kisebb lökést sem, amivel eltoltam arcát a látómezejemből, hogy ezzel is büntethessem. Nem volt ebben a mozdulatban semmi erő, így feltételezem, hogy nem is fájhatott neki.
-Akkor aaa... a Mr. és az, hogy kimerült már jobban tetszik? - Pimaszkodom tovább, hüvelykujjamat végig húzva felső ajkától egészen az alsóig, amikor oldalra fordul, és felemeli a fejét, hogy felvehesse a szemkontaktust. Ekkor arcvonásaim egy pillanat alatt visszafogottabbá válnak, úgy ahogy az eddigi őrült mosolyom is. Most már csak egy sima, elégedett mosoly az, ami ott virít félszegen az arcomon még akkor is, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, hogy ezt az éjszakát hozzábújva fogom tölteni. Nem hittem volna, hogy képes leszek majd így elengedni magam, és ennyire "érzelgősre" venni a figurát, de hát... egyszer élünk! Ezután az este után valószínűleg egy darabig nem lesz olyan ember se az ő, se pedig az én életemben, akivel majd összebújva tölthetnénk az estéket, így hát, ha már adott az alkalom, miért is ne használhatnánk ki?
Ezután már csak pár pislogás választ el az elalvástól, ami hamarosan be is következik... Az éjszaka többi része nyugodtan telik. Egy rémkép sem zavarja meg az álmomat. Ficánkolni is csak néha ficánkolok egy kicsit...

***Másnap reggel(?) Rolling Eyes***

Valami roppantul idegesítő, a távolból érkező s egyre inkább csak hangosodó zajra pattannak ki fáradt szemeim. Ba*a meg! Mint egy rohadt hajókürt, amit folyamatosan nyom valaki. Istenem, milyen elviselhetetlen! hogy homályos látásom lassan kitisztulni látszik, és körbe nézek, rögtön megállapítom,hogy valami nem stimmel. Nagyon nem stimmel! Átaludtam az egész szobámnak az átrendezését? Összeráncolt homlokkal forgatom körbe a szemeimet, mikor megérzem a hűvös levegőt a meztelen karjaimon és lábfejeimen is. Ahogy az érzékeim kezdenek lassacskán magukhoz térni, úgy tűnik fel, hogy valaki van mellettem. Oldalra fordítva a fejem, szembe találom magam Daviddel. Ekkor -mintha hirtelen visszakaptam volna az emlékezetemet egy súlyos amnézia után-, gyorsított felvételként kezdenek el lepörögni előttem némafilmként a tegnap este történései. A veszekedés, aztán a szex, Simon és... megint szex... Tehetetlenségemben elhúzódom tőle, és fáradtan nyögve szorítom rá arcomra a párnát, csak kis idő múlva nézve ki mögüle.
-Mennyi lehet az idő? - Kérdezem Davidtől rekedtes hangon, már ha egyáltalán ébren van. Te jó ég! Hogy tehettük? Mi ütött belénk?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 21:35

Vajon miért adom én fel előbb? Nem tudom, de így teszek. Nem vitázok vele, még akkor sem, ha ez az egész csak játék. Hagyom nyerni, ha úgy tetszik. A lényeg, hogy vigyorgok, mint aki mindent tud és bőszen bólogatok a szavaira. Azt hiszem ez a huzavona majdnem - de csak majdnem -, olyan jó, mint a szex. Na jó, igazból meg sem közelíti, de akkor is élvezem.
Amikor elalszik, még akkor is vigyorgok pár percet a visszavágásain, majd áttérek a ma esti, kizárólag kellemes emlékek felidézésére. Úgy bámulom egész idő alatt a plafont és merülök el a történtekben, mintha egy filmet néznék. A szemem előtt pörögnek az események és tökéletesen ébren tartanak. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy órák teltek el és Roxy ébredezik. De még ekkor sem mozdulok. Talán azért, mert nem akarom, hogy felébredjen és mennie kelljen. Hiszen az azt jelentené, hogy vége ennek az egésznek. Hogy vége... talán kettőnknek. Ezt pedig nagyon nem akarom. Nem akarom elveszíteni ezt a belső nyugalmat, amit érzek, amikor mellettem van. Nem akarok visszatérni az átlagos mindennapokba.
De bármennyire is mozdulatlan maradok, ő akkor is felébred. Most utálom csak igazán az itt futó csöveket meg az egész kicseszett hotelt! A jövés menést, a kiabálást... Azt, hogy minden baromság lehallatszik ide. Engem nem szokott zavarni, jobb ez, mint bármilyen ébresztőóra... most viszont ha tehetném, mindent elcsendesítenék. Csakhogy erre képtelen vagyok, így szól az "ébresztő" én pedig még egy utolsó pillanatig reménykedek a csodában. Aztán Roxy az arcába nyomja a párnát és tudom, hogy nem fog visszaaludni.
Bármilyen furcsa is a helyzet, elmosolyodom. Már éppen megjegyezném, hogy talán csak nem szégyelli a reggeli kinézetét előttem, amikor megszólal. A hangja... nos, nem igazán tükrözi, hogy bármi is ugyanúgy állna közöttünk, mint előző este. Persze bánt a dolog, de nem adom jelét. Lehet, hogy csak én várok túl sokat és beszélem be magamnak, hogy a múlt csak egy hiba a szemében.
- Nem tudom. Nincs órám - vonom meg a vállam. - De úgy nyolc fele... esetleg kilenc - mondom, miközben elhúzom a párnát a keze ügyéből, csak hogy ne tudja újra eltakarni az arcát. Látnom kell. - Remélem tudod, hogy nagyon szexi vagy - húzódik olyan igazi vigyorra a szám és megkockáztatok, hogy felkönyökölve fölé hajoljak és megcsókoljam.
Csak reménykedek abban, hogy nem húzódik el, nem mond menet és nem lendül a keze, hogy felpofozzon, amiért ilyen akarok tenni. Annyira csak nem változtak meg benne a dolgok este óta...!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 28.12.12 22:34

A mindenféle hangok -amik felráztak az álomból-, egyáltalán nem akarnak abba maradni. Ebből is -és abból is,a hogy oldalra nézek, és meglátom magam mellett feküdni egy számorma teljesen ismeretlen helyen Davidet-, jövök rá arra, hogy nem otthon aludtam. Az emlékeim hamarosan kitisztulnak, és döbbenten állok -illetve, egyenlőre fekszem-, a felfoghatatlan tény előtt, hogy mi ketten, Ő meg én...
-Nem nem nem... nem hiszem el! - Nyöszörgöm, akárcsak egy idegesítő, nyűgös, hisztis kisgyerek. Ja, hogy még nem mondtam, hogy álmosan -ameddig meg nem iszom a reggeli első kávémat-, még elviselhetetlenebb vagyok, mint általában véve? Azt hiszem, hogy hamarosan fel fog tűnni neki...
A tényre, hogy már a másfél órás késést is túlhaladtam, még szorosabban kezdem el a párnát az arcomra nyomni, mintha csak meg akarnám fojtani vele magam. Nos, nem is áll ez olyan messze az igazságtól. Körmeimet belevájom a párnahuzatba, mintha csak ezen akarnám levezetni a mérgemet. Tudtam, hogy nem kellett volna, hétköznap, munkaidőben meg aztán főleg nem!
-Ne mondj olyat, ami nem igaz, mert még a végén elhiszem.. - Vágom rá dacos, morcos kisgyerekként, amikor elveszem a párnát az arcom elől, és szembe találom magam azokkal a nyugalmat árasztó kékes árnyalatú, fáradtnak tűnő szemekkel. Szinte rögtön másképp kezdek el gondolkodni, és egy jó ideig csak -nem mozdulva-, komolyan figyelem az arcát, próbálva kiolvasni a szemeiből, hogy mire készül. Közeledése azonban egycsapásra elárul mindent. Na nem! Nem nem nem! És bumm, mégis engedek neki. A rohadt életbe, mi a franc van velem?! Ha nem pincébe lennénk, már régen levetettem volna magam az erkélyről, úgy érzem. A csókra nem csinálok semmit, még arra sem veszem a fáradtságot, hogy viszonozzam, mégis jól esik, és ameddig tart, a szemeimet is behunyom, újra gyorsabban zakatoló szívvel, fejemben rengeteg felhalmozódott kérdéssel, és kételyekkel is egyaránt.
-Telefonálnom kell, és mennem is. - Mondom végül, mindezt keserű szájízzel. Egyáltalán nem fűlik most egy 12 órás műszakhoz a fogam, sok idióta rab között. Úgy érzem magam, mintha másnapos lennék. Néhány pislogás még mielőtt rászánnám magam az első megerőltető reggeli mozdulatokra. Miközben feljebb tornászom magam, az egyik takarót húzom magammal, mindvégig takarva vele teljesen meztelen testem, bár azt egyáltalán nem tudom, hogy mit szégyenlősködöm előtte. A következő lépés az a feltápászkodás. Amint ezt a nehézséget is leküzdöm, már tekerem is körbe magam körül a vékony anyagot, nem sokkal a melleim fölött kötve össze, így indulva meg a ruháim után, amiket mind-mind máshol találok szétszórva. Elnyomva egy ásítást, dörzsölöm meg az arcom és fésülöm hátra ujjaimmal a hajam, hogy utána egy kupacba gyűjthessem a cuccaimat. A nadrágom zsebéből előveszem a mobilom és felkészülök a lehető legrosszabbra. Oké, 12 nem fogadott hívás, három sms. Az egyik nyilván Oliver szokásos reggeli köszöntője, nem kevés szexuális töltettel...
-Azt hiszem, hogy tényleg indulnom kell, mert kicsontoznak, ha nem érek be félórán belül... - Beszélek a szemeibe, innen nézve vissza rá a matracra, majd elkezdve a takaró alatt magamra kapkodni a fehérneműimet. Annyira kínos ez az egész helyzet! Mit kell ilyenkor mondani? Jobb lesz talán, ha meg sem szólalok!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 29.12.12 12:38

- Nyugodtan hidd el. Nem szoktam hazudni - mondom magabiztosan, de mielőtt megjegyezhetné, hogy a gyógyszerekben is hazudtam neki, még ha csak részben is, megtoldom az előbbi szavaimat. - Legalábbis ilyen dolgokban biztos nem.
Hiába beszélek mosolyogva és teszek úgy, mintha minden átlagos lenne, elég hamar leszűröm, hogy nincs jó kedvében. Nem kell hozzá zseninek lenni. Ahogy ahhoz sem, hogy a munka csak részben ok nála. Ettől függetlenül nem adom fel. Ugyanúgy adok neki egy csókot, amikor hajlandó kibújni a párna alól és ugyanúgy fekszek mellette, mintha teljesen természetes lenne egy ilyen reggel és kismilliószor átéltem volna már ezt. Azt hiszem, ha így lenne - ami valószínűleg csak egy vágyálom -, könnyen hozzá tudnék szokni.
- Jelents beteget - csúszik ki a számon meggondolatlanul. Tudom jól, hogy fontos a munkája és nem kérhetek ilyet tőle. Különben is, nekem is menni kellene. Már így is szerencsém, hogy itt lehetek, de... valahogy most nem tudom érezni a fenyegető súlyt a fejem felett. Mintha valami védőburok lenne körülöttem, ami kívül tart minden rosszat. - Vagy ne - teszem hozzá az előzőhöz, mielőtt kiakadna és kiabálni kezdene.
Közben rászánom magam, hogy félig felüljek és a hátam a falnak döntsem. Nem a legjobb ötlet, mivel a fal kicsit - nagyon! - hideg így, de sebaj. Onnan nézek rá és követem a mozdulatait a tekintetemmel. Pedig legszívesebben közelebb mennék hozzá és egy hirtelen mozdulattal húznám le a testéről a takarót. Nem tudom, mit nem láttam még este, de ha ő így érzi helyesnek... ne most lesz az, hogy lerántom róla. Talán majd máskor. Következőleg. Ha lesz egyáltalán következő.
Szótlanul figyelem, ahogy a telefonját vizsgálja és öltözni kezd. Nem tudom, mi olyat mondhatnék neki, amivel nem hozom ki a sodrából. Mégis megpróbálkozok pár mondattal és kockáztatok. Mit veszíthetek? Maximum miután felöltözik, hozzám vágja a takarót. Nagy dolog...
- Ugye tudod, hogy felesleges takargatnod magad? - teszem fel a költői kérdést oldalra döntött fejjel és egy szándékosan visszafogott mosollyal. - Tudom, hogy azt gondolod, az egész... minden... csak egy nagy hiba volt és csak barátok vagyunk és nem történhet meg többet - sorolom fel azt, ami valószínűleg a fejében jár. - De szerintem nem volt hiba. Ami ennyire jó, az ne lehet hiba - vonok vállat, ezután viszont nem mondok többet csak nézek rá. Magamban fogadkozok, ha egyetlen csók vagy szó nélkül beteszi maga mögött az ajtón, nyugton maradok és nem megyek utána. Hagyom elmenni... a dolgok meg majd alakulnak maguktól.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 29.12.12 14:01

-Akkor kérdezek valamit. Mégis mi szexi van egy álmos, fáradt és kócos nőben? - Fordítom újra Dave irányába a fejem, számat egy vonallá préselve össze. Nos, nem tudom, hogy neki milyen ízlése van, de ha így bejövök neki, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy jó szar, hiszen úgy nézek ki -annak ellenére, hogy milyen élvezetekben volt tegnap este részem-, és úgy is érzem magam, mint akit jól megrágtak, utána pedig kiköptek, vagy ami még rosszabb, egészben megemésztettek. Talán csak az az oka, hogy keveset aludtam és nem a saját, megszokott helyemen. Elégedetlenkedéseim, és reggeli álmosságom, feszültségem ellenére egy percre sem jut eszembe, hogy tiltakoznom kéne -na jó, talán egyszer-, a közeledésére, és vissza kéne utasítanom a csókot. Valamiért mindig is szerettem volna tudni, hogy milyen az, ha együtt ébredek azzal, akivel egy egész estét töltöttem együtt, és milyen az, ha reggeli csókkal jutalmaznak. Nem olyan rossz, bár nem mondanám, hogy az én világom. Sokáig azonban nem henyélhetek tovább. Vár a munka, a kötelesség és tudom, hogy nem úszhatom meg ezt a napot. Ezért is kelek fel, és csavarom magam köré a takarót. Nem is értem, hogy ennek mi értelme van.
-Azt semmiféleképpen sem! Akkor már inkább a rabok, mint a rokkant szüleim... Nem tudnék otthon mit csinálni, azonkívül, hogy egész nap körbe ugrálom őket, és válaszolgatok a fárasztó kérdéseikre. - Forgatom meg a szemeimet, közben összekapdosom a ruháimat, és már veszem is fel a tangámat a takaró alatt. Eközben jut csak el a tudatomig, hogy ő talán azért akarja, hogy beteget jelentsek, hogy... ó basszus! Mindegy, egyébként sem maradnék. Nem lehet. Az már tényleg felülírna minden szabályt. Na, lássuk a melltartót! Azt hiszem, hogy ezzel sokkal jobban megfogok szenvedni... Már éppen rájönnék a titok nyitjára, hogy hogy tudnám úgy felvenni, hogy ne láthasson semmit, amikor közbeszól és megzavarja a gondolataimat. Az a baj, hogy igaza van. Túlságosan is.
-Fogd be! - Nyöszörgöm, majd hátat fordítva neki -s elveszítve maradék türelmemet-, egyszerűen csak lerángatom magamról a takarót, így véve föl a melltartót. Ezután már jöhet a nadrág, amit éppen gombolok be, mikor újból megszólal egy igazán ésszerűnek tűnő tényt hozva napvilágra. Nem kell sok hozzá, hogy megálljak a mozdulat közben és rá figyeljek.
-Hallottál te olyat a számból, hogy hiba volt? Tudod, hogy őszinte vagyok, és megmondom az igazat. - Mondom a szemébe, miközben befejezem a nadrág felvételt.
-De a barátok ilyet nem tesznek egymással, és ezzel áthágtunk bizonyos szabályokat. - Fordítom az eddigieknél is komolyabbra a szót, miközben felveszem fekete garbómat, kihúzva annak nyakából a bent ragadt hajam.
-Sok mindent át kell gondolnom, és nem mellesleg ezt a Simonos ügyet is el kell simítanom. A családom túl sznob, túl tökéletes ahhoz, hogy az a barom kihasználhassa az alkalmat, amikor szenteste összeül az egész család, és tönkre vágja az egész estét azzal, hogy elkezd beszélni a történtekről. Nem mellesleg, engem még jobban kinéznének maguk közül. Nincs erre szükségem! - Halálosan komolyan beszélek, miközben odaérek a matrachoz és leülök vele szembe, elhallgatva nézve hosszasan a szemeibe.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 29.12.12 16:02

Lázasan keresem a fejemben az okokat, amivel meg tudnám győzni, hogy tényleg szexi, ahogy a matracomon fekszik és csak apró részletek látok a csupasz bőréből. Van egy olyan érzésem, hogy bármit is mondanék, úgysem győzném meg. Már túlzottan bebeszélte magának az ellenkezőjét.
- Nem tudom - mondom lassan a szavakat. - Talán... az, hogy pont úgy nézel ki, mint este, amikor... egymással voltunk elfoglalva - fogalmazok kissé hülyén, de az említésre a fejemben megjelenő képek hatására újra elmosolyodok és egyértelműen leolvasható az arcomról, hogy melyik részre is gondolok.
A mosolyom persze nem tart sokáig. Inkább csak nézek rá, követem a pillantásommal és akkor sem vonja el semmi a figyelmem róla, amikor olyan dolgok csúszik ki a számon, ami biztos vagyok benne, hogy kiveri nála a biztosítékot. Tekintve, hogy nagyon úgy tűnik, hogy reggelente elég... nyűgös.
- Nem éppen úgy... - kezdek bele, de mielőtt a mondat végére érek feladom. Jobb ha befejezem és nem próbálkozok. Ha nem értette, hogy mire gondolok, talán jobb is, ha ne tudja. Egy aprót bólintok és szótlanul nézek rá továbbra is. A hallgatás a legjobb megoldás most. Legalábbis az agyam tudja én viszont mégsem bírom tartani a szám. Tehetek én róla, hogy azzal, hogy takarja a testét csak még vonzóbbá teszi magát. Amolyan... tiltott gyümölcs...
Viszont amint elmondom, ami a fejemben jár megfogadom a tanácsát és befogom. Igaz, hogy közben úgy mosolygok, hogy az többet mond mindennél, de arról nem szólt, hogy vágjak komoly arcot. Azt hiszem, az ha akarnám se menne. Aztán ő mégis eléri, hogy eltűnjön az a mosoly.
- Nem mondtad, hogy hiba volt, de nagyon úgy tűnik, hogy azt gondolod. A szabályok meg... kit érdekelnek? - mosolyodok el, de ez azért már nem az igaz. Közel sem olyan valós, mint az előző volt. - Majd én beszélek vele! - vágom rá azonnal, amikor a zsaru említésre kerül. Az arcom teljesen komoly és a kezem ökölben. Mintha már most a kést szorongatnám benne. Pedig nem. Nem tervezem, csak... franc se tudja. Azt hiszem, ott van bennem az érzés, hogy nem akarom, hogy miattam legyen neki rosszabb. Tudom milyen az, amikor ott kell lenni, ahogy nem tartozik az ember. És nem akarom még elviselhetetlenebbé tenni neki. Tekintve, hogyha én nem vagyok, ha nem veszekszünk, ha nem jön utánam... nem történt volna meg semmi! Minden normális lenne körülötte.
- Majd én elintézem - bólintok aprót és kényszerítem magam, hogy ne nézzek már felé. Ami elég nehéz, mert túl közel van és minden erőm arra kell, hogy ne nyúljak felé és ne húzzam magamhoz. Így már azt az ígéretet sem tudom kipréselni magamból, hogy nem fogom megmártani benne újra a kést... és nem csinálok semmi baromságot.
- Nem mintha el akarnálak küldeni, de... nem vagy már így is késésben? - kérdezem csakhogy eszébe ne jusson ellenkezni vagy kicsikarni belőlem azt a bizonyos ígéretet. - Nem akarom, hogy még nagyobb bajban legyél azzal, hogy még többet késel... - nézek rá továbbra is, nem mozdulva a faltól.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 29.12.12 20:50

A nagyon is őszintének hangzó és igaznak tűnő válaszával megdöbbent. Egy jó darabig nem is tudok utána mást csinálni csak pislogni rá nagyra nyílt, hitetlenkedő szemekkel. Ilyet még soha, egyetlen férfi sem mondott nekem már kora reggel. Na, jó, igazából egynek sem volt alkalma ilyeneket mondani, mivel eddig mindegyikkel úgy jártam, hogy mire reggel kinyitottam a szemem, addigra már csak a kihűlt párnát, és az összegyűrt takarót találtam magam mellett. Most már tudom, hogy milyen érzés megbecsült nőnek lenni! El nem tudja képzelni, hogy ez a pár, jelentéktelennek tűnő szó milyen sokat számít nekem. A kezdeti döbbenet azonban szerencsére hamar, és nyomtalanul lefagy az arcomról, és... nem marad utána... semmi. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogy mit szoktak ilyenkor mondani, ezért inkább szó nélkül hagyom a továbbiakat, pedig igazából nagyon szívesen elhallgattam volna tőle még egy-két, ilyen és ehhez hasonló bókot.
-Hát akkor meg hogy? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, így pillantva bele egy pillanatra választ váróan a szemeibe, félbe is szakítva hirtelen az öltözködésemet. Belül már tudom a választ, úgy ahogy azt is, hogy nem lesz hajlandó elmondani, de mégis mit vártam? Valószínűleg én sem lennék elég merész arra, hogy a szemébe mondjam az igazat ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Lehet, hogy tényleg túl elutasító vagyok vele, és nem adok neki abszolút esélyt semmire? Hogy az iménti, rengeteg kérdést magába foglaló gondolataimat mellőzhessem a fejemből egy időre, folytatom az öltözködést. Ezzel legalább lefoglalom magam, és az elmémet is. Mindez a luxus viszont nem adatik meg túl hosszú időre. Újabb, kettőnket illető témába botlunk bele. Persze rögtön megcáfoltam, hogy nem érzem úgy, hogy hiba volt, amit tettünk, ő mindezek ellenére mégis átlát rajtam. Ijesztő, mintha csak a fejembe látna, vagy nem is tudom! Az időközben a kezembe került, és telepakolt sporttáskámat idegesen ejtem rá a székre, fújtatva egyenesedve ki, így fordulva felé, próbálva visszafogni az indulataimat. Mindig is utáltam, ha valaki "jobban tudja", hogy mit gondolok, mint én.
-Nem hagyhatnánk ezt? - Sóhajtok fel, arcom és hangom pedig már szinte kérlelő.
-Arról pedig szó sem lehet, hogy te beszélj vele! Valahogy sejtem, hogy mi lenne abból a beszélgetésből. Jobban jársz, ha inkább az elkövetkezendő napokban meghúzód magad, és annyit sem csinálsz, hogy a cigi csikked a járda közepén pöckölöd el! - Csak egy jó tanács. Tudnia kell ugyanis, hogy a tegnap estétől kezdve, Simon rá lesz szállva, és a lehető összes alkalmat meg fogja ragadni arra, hogy bevigye őt az őrsre, még akkor is, ha csak valami kis pitiáner dolgot követett el. Szinte fel se tűnt, hogy mikor jutottam el hozzá a matracig, de azt tudom, hogy megint túl közel vagyok.
-De teljesen igazad van. Már megyek is! - A szavaimnak ellentmondva, továbbra sem mozdulok. Mintha csak várnék valamire...
-Akkor még egyszer utoljára hágjuk át a barátság egyik szabályát... - Szakad ki belőlem, és gondolkodás nélkül hajolok közelebb hozzá. Nem érintem meg sehol, kezeimmel továbbra is magam mellett támaszkodok, ajkaimat puhán, alig érezhetően nyomva oda szájára.
-Hát akkor... Hello David! És ne feledd, ha megtudom, hogy nem maradtál nyugton a seggeden, gondoskodni fogok róla, hogy olyan csonttöréseket szenvedj, amik majd ténylegesen megakadályoznak abban, hogy bármiféle ökörséget csinálj! - Úgy tűnik, hogy minden búcsúzás előtt el kell mondanom neki, hogy jó lenne, ha odafigyelne magára. Így is sok van már a rovásán. Ezennel felállok, felkapom bőrdzsekimet, magamhoz ragadom a táskámat, amit a vállamra kapok, és meg sem állok az ajtóig, ahol a kilincsre téve a kezem, megállok, és egy percre elmerengek azon, hogy utoljára megforduljak-e még, végül aztán legyőzöm a késztetést és minden további nélkül elhagyom a lakást...


//Kösziii Razz Wink ))
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása 29.12.12 22:02

Nem válaszolok a kérdésére. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mire gondolok. Vagy ha eddig mégsem fordult meg a fejében, hogy itt töltse velem az egész napot, talán most... De nem szólok egy szót sem. Azt hiszem most jön ki rajtam az a fajta büszkeség, ami megakadályoz abban, hogy könyörögjek, maradjon valami egész nap. Szerencsére. Úgyhogy csak vállat vonok és úgy teszek, mintha egy szót sem szóltam volna pár perccel ezelőtt.
Csak nézek rá, követem a tekintetemmel. Néha nem bírom megállni, hogy ne szólaljak meg és törjem meg a csendet. Annyira szeretnék látni az arcán egy mosolyt, vagy legalább egy biztató pillantást. Valamit, ami eszembe juttatja a tegnap estét. Hogy ő is ugyanúgy gondol vissza rá, ahogy én.
- Rendben - bólintok rá végül, amikor megkér, hogy hagyjuk a témát. Eszemben sincs tovább forszírozni, ha nem akar róla beszélni. - Meghúzni magam... aha... - mondom nem túl sok meggyőződéssel a hangomban, de utána a szemeibe nézve bólintok, jelezve, hogy megpróbálom.
Tudom, hogy igaza van és vigyáznom kell, de könnyű azt mondani. Neki biztos könnyű egy-két napra bezárkózni, ha nem kell dolgoznia, de nekem szükségem van a szabadságra és egy-egy esti bunyóra. Mégsem fűzök hozzá az előbbihez újabb szavakat. Ki tudja? Talán tényleg sikerül egy pár nap balhémentesen élni.
A búcsúcsókot csukott szemmel élvezem és próbálom magamban tartani a megjegyzést, miszerint nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó. Nem tudom, miért pont ő, miért rá vágyok, de hiába is tagadnám, így van. És nem akarom, hogy már most vége legyen. Veszettül élvezem, hogy vele megszegjük a barátság szabályait.
- Persze. Vigyázok én. Így szeretem a csontjaimat. Egyben és a helyükön - mosolyodok el, de ez most inkább csak amolyan álca. Hogy ne látszódjon, mennyire bánt, hogy elmegy. Viszont amint csukódik az ajtó mögötte, már tova tűnik a mosoly és teljesen komoly arccal bámulok magam elég egészen addig, amíg rá nem szánom magam, hogy ideje felvenni a jó-munkás álcát és odatolni a képem a főnök elé.

Smile
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Dave&Roxy - edzőterem folytatása

Vissza az elejére Go down

Dave&Roxy - edzőterem folytatása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Önvédelmi edzőterem
» Edzőterem
» Akadémiai edzőterek

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Archívum :: Wormwood Hotel - David pince lakása-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához